Találatok ‘– ó’
Összesen 13,047 találat (9161 - 9180) : – ó.
Identitás emlékbe
A könyvtolvaj – Interjú Markus Zusakkal, az eredeti regény szerzőjével
A sydney-i születésű Markus Zusak a világ egyik legkiválóbb ifjúsági regényírója. Első könyve (The Underdog) – amely egy szegény tinédzser és szíve választottjának történetét meséli el – 1999-ben került a könyvesboltok polcaira. A megjelenés hét évet váratott magára, de a gyors sikert követően Zusak szinte azonnal piacra bocsáthatta az említett mű két folytatását, a Fighting Ruben Wolfe-ot és a When Dogs Cryt.
Jogerős: lehet neonácizni a Jobbikot
Karsai László történész a véleményét közölte, amikor egy tévéműsorban neonácinak nevezte a Jobbikot – állapította meg keddi jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla (FIT). A véleménynyilvánítás megkérdőjelezhetetlen alkotmányos alapjog, a történész ezt a jogát gyakorolta, ezért a bíróság megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék márciusi elsőfokú ítéletét, és kimondta, hogy a történész nem sértette meg a párt jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát.
Az önigazolás emlékműve
Lévai Júlia és Szántó T. Gábor vitája
Lévai Júlia: A magam nevében írtam
A Tájkép emlékezetpolitikai csaták közben című írásból egyértelműen kiderül, hogy annak szerzője, Szántó T. Gábor azt tartaná jónak, ha a vészkorszak emlékezete a magyar emlékezetközösség szerves részévé válna. (Ez az óhaja a helyzet … Tovább »
Ilan Mor izraeli nagykövet a Holokauszt Nemzetközi Emléknapon
Tájkép emlékezetpolitikai csaták közben
“Sötét sas és szenvedő angyal”
Német lapok a megszállási emlékműről
Jerusalem Post: A magyar ENSZ nagykövet nyilatkozata békülési kísérlet lehet
Magyarország az ENSZ-ben bocsánatot kért a holokausztban játszott szerepéért – közölte az izraeli angol nyelvű lap, a The Jerusalem Post honlapja.
„Az akkori magyar állam intézményei felelősek voltak a holokausztért” – idézte a lap Kőrösi Csaba magyar ENSZ-nagykövet … Tovább »
Biztos, hogy felállítják a megszállási emlékművet
Mikor jön el a bojkott ideje?
Csak szóban keménykednek a Kuruc.infóval
Jobbára a kommunikáció szintjén marad a Kuruc.infoval szemben fellépés. Orbán az amerikai Kongresszustól kért segítséget levélben, de az illetékes szerveket hivatalosan nem keresték meg. Amikor pedig Derdák Tibor egy konkrét, az USA-ban is büntetendő ügyben feljelentést tett, nem kértek eljárási jogsegélyt.
A magyarországi antiszemitizmus számokban
Alvin Rosenfeld: A holokauszt vége
Ungváry Rudolf a holokauszt-emlékév bojkottjáról
Köves Slomó: Nem kellene ultimátumot osztanunk
Karsai nem akarta lek*rvázni Schmidt Máriát
A történész egy bordélyház vezetőjéhez hasonlította a Terror Háza Múzeum főigazgatóját a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) keddi rendezvényén.
A kormány Schmidt Máriát bízta meg a holokauszt gyermekáldozatainak és megmentőiknek emléket állító … Tovább »
Nem mehetnek Izraelbe a thai béranyáktól született babák
A Mazsihisz sajtótájékoztatója – videó
Csillag Ádám videófelvétele a Mazsihisz Holokauszt emlékévvel kapcsolatos sajtótájékoztatójáról. Időpont: 2014. január 21, délelőtt 10.
Az MTI tudósítása a sajtótájékoztatóról:
Nem adott ultimátumot … Tovább »