Mazsihisz: Szívügyünk Kárpátalja támogatása

Írta: Mazsihisz, Kárpátalja.ma, Kárpátinfo.net - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Nagy sikert aratott a Kárpátaljai Zsidó Napok című rendezvénysorozat, amelyet a napokban rendeztek meg Nagyszőlősön és Beregszászon. A több ezer érdeklődőt megmozgató program egyik főszerepezője a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) volt.

A Mazsihisz részéről Deák Andrea mondott köszöntőt a megnyitón

– Ez az emlékezés a legnagyszerűbb emlékezés: megidézés és feltámasztás. Az emlékezés nem más, mint az eltávozottak visszafogadása, az emlékezés valójában jövő. A tájak itt voltak azelőtt, hogy mi és ükapáink ideértek volna, és itt lesznek, amikor mi már réges-régen máshol leszünk. A táj megőrzi múltunkat. Azt, hogy élt itt egy közösség nem is annyira régen, a legöregebbek még visszagondolhatnak rájuk és akadnak még, ha nem is sokan, akik abból a közösségből származnak és most is jelen vannak. Ők a kárpátaljai magyar zsidók – mondta a Kárpátaljai Zsidó Napok ünnepélyes megnyitóján Deák Andrea, a Határtalan Kultúra program megálmodója és főszervezője, a Magyarországi Zsidó Hitközösségek Szövetsége (Mazsihisz) munkatársa június 8-án az 1874-ben épült nagyszőlősi zsinagógában.

A Kárpátaljai Zsidó Napok elnevezésű rendezvénysorozatot a Mazsihisz, a Határtalan Kultúra program, a beregszászi székhelyű Shalom Alapítvány, Magyarország beregszászi konzulátusa, Beregszász város, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet közös szervezésében rendezték meg június 8-11 között több kárpátaljai helyszínen. A rendezvény a Bethlen Gábor Alapkezelő és a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósult meg.

Deák Andrea a megnyitón elmondta azt is: „nem fogjuk elfelejteni, sem magára hagyni az itteni magyarság fontos részét jelentő zsidóság maradékát, megőrizzük emlékét. Az ünnep tehát a múlt jelenléte, jelenné alakulása”. A Határtalan Kultúra program vezetője hozzátette: egy olyan világba érkeztünk meg az ünnep perceiben, ahol minden hagyomány, minden kultúra békésen elfér egymás mellett, és segítik egymást a megújulásban.

Mendelssohn kamarazenekar koncert a nagyszőlősi zsinagógában

A nagyszőlősi zsinagógában tartott megnyitón részt vett Bacskai József, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára is, egykori beregszászi és ungvári főkonzul, aki a kárpátaljai zsidóság kapcsán úgy fogalmazott:

– A közös munka összekovácsolja az embereket, és ez visz minket előre. A történelem során sok támadás érte a zsidó népet. A támadás jelen esetben egyenlő az antiszemitizmussal, ami pusztuláshoz vezet, ez ellen küzdeni kell.

Bacskai József beszélt a kultúra szerepének fontosságáról, azon belül a kárpátaljai zsidó kultúra szépségéről, múltjáról és jelenéről.

– Nagyszőlős és Kárpátalja nélkülözhetetlen ékességének tartom az itt élő zsidóság és a sok-sok évszázadon át békében itt élő népek – magyarok, ukránok és más népek – kulturális örökségét – mondotta a helyettes államtitkár, aki bejelentette: folytatódik a nagyszőlősi zsinagóga épületének fölújítása.

Az ünnepélyes megnyitón a Kováts Péter, Bartók- és Pásztory-díjas hegedűművész által vezetett Mendelssohn Kamarazenekar adott koncertet.

A rendezvénysorozat június 9-től Beregszászban folytatódott, ahol a helyi zsinagógában beszédet mondott Togyeriska Erika, a Shalom Alapítvány igazgatója, és annak elnöke, Vays József, továbbá Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzul, valamint Kunos Péter, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója.

Nógrádi Gergely kántorkoncert Beregszászon

Elhangzott: bár a zsidóság Kárpátalján erősen megfogyatkozott, a hatása továbbra is fellelhető, hiszen a hétköznapok és ünnepek kultúrájában egyszerre vénnek jelen a zsidók, magyarok, ruszinok, ukránok, románok, szlovákok és mások nyomai, akik ezt a tájat valaha belakták. Nem lehet úgy emlékezni valamelyik népre, hogy egyúttal a többire is ne emlékeznénk.  Kunos Péter közölte: a Mazsihisz a szívügyének tekinti Kárpátalja zsidó népének támogatását és megígérte, hogy az együttműködés folytatódik.

Az alapítvány elnöke, Vays József beszédében a rendezvénysorozat céljaként kiemelte: föl kell hívni a kárpátaljaiak és a határon túliak figyelmét a kárpátaljai zsidó közösségre. A rendezvénysorozat tehát kiváló lehetőség arra, hogy a Kárpátalján élő zsidók kapcsolatot teremthessenek egymással és a világban élő zsidókkal.

Beregszászon föllépett a „zsidó Pavarottinak” hívott Nógrádi Gergely budapesti főkántor, aki jiddis dalokat, magyar zsidó szerzők szerzeményeit és különböző musicalek betétdalait énekelte Teszler Nelli zongoraművész kíséretében. Előadásukról felsőfokon számolt be a helyi magyar nyelvű sajtó, amelyben azt olvashattuk: a beregszászi közönség meggyőződhetett róla, hogy Nógrádi Gergely hangja csodálatos, és őt hallgatni kivételes élményt jelent, hiszen katedrálisi magasságokba emeli a lelket.

A koncertet követően a Golden Globe- és Oscar-díjas Saul fia című filmet vetítették le az érdeklődőknek, akiket a film vetítése előtt videóüzenetben köszöntött Röhrig Géza költő, a film főszereplője.

Malek Andrea koncertje

A Kárpátaljai Zsidó Napok keretében gasztronómiai bemutatóval egybekötött felolvasást tartott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a budapesti Rubin Eszter író, a Barhesz és a Bégel című regények szerzője. Mint mondta: ahogy nekünk, magyaroknak túl kell lépni Trianon fájdalmán, ugyanúgy a világ zsidóságának is meg kell haladnia a holokauszt borzalmait. Hozzátette: emlékezni fontos és szükséges, ám több mint 70 évvel a történtek után nem lehet mindent a népírtás szemüvegén át nézni és láttatni.

Rubin Eszter a műsorra a barheszen kívül olyan finomságokkal készült, mint a kapros körözött, sós zsidó palacsinta és a zsidó tojás. Az ételek mellé a Csizaj vállalat adományaként kóser bort szolgáltak fel.

Az est zárásaként sokan ellátogattak a beregszászi főiskola aulájába, ahol a munkácsi származású Jávori Ferenc (Fegya) Kossuth-díjas zongoraművész, a Budapest Klezmer Band alapítója adott nagysikerű koncertet, közösen Gazda Bence hegedűművésszel.

A Kárpátaljai Zsidó Napok keretében megrendezték a Nincs egészen tegnap – Erdélyi és máramarosi zsidó népköltés című előadást a beregszászi kis zsinagógában. A rendezvényen Togyeriska Erika, a Shalom Alapítvány igazgatója és Deák Andrea köszöntötte a jelenlévőket. A műsorban egy Kolozsvárról érkezett zenekar lépett föl, amelynek tagjai Nagy Noémi Kriszta népdalénekes, Laczkó Vass Róbert színművész, valamint Szép András zongoraművész és Szép Bálint hegedűművész. A jiddis dalokat Kányádi Sándor fordította. E zenei programot aznap még a Jazzrael zenekar és Malek Andrea föllépése követte a beregszászi főtéren. Malek Andrea és zenekara a többszáz fős közönségnek többek közt olyan zsidó szerzők dalait adta elő, mint Seres Rezső, Gábor S. Pál, Fényes Szabolcs, Horváth Jenő, valamint G. Dénes György (Zsüti), a műfaj a kuplétól kezdve a kabarén át az operettig terjedt.

A beregszászi koncert közönsége

A főszervező Deák Andrea végül a Kárpátaljának elmondta: „Azt gondolom, hogy jól sikerült ez a programsorozat, nyilván vannak tanulságok. A program-összeállításban mindenki megtalálhatta a kedvére valót, volt komolyzene, irodalom, népköltészet, jazzes hangulat, klezmer zene. Igyekeztünk majdnem teljes spektrumot bemutatni a kultúra minden szegletéből, és ez így első nekifutásra sikeresnek mondható. Szeretnénk jövőre folytatni.”

 

[popup][/popup]