Egy lépést előre, száz évet hátra

Írta: Gadó János - Rovat: Politika, Történelem

A 21. századi Európát érő kihívások elől a magyar miniszterelnök a 20. század elejére, a Horthy-korszak első évtizedébe vonul vissza.

Orbán Viktor a politikai játszmákban hét éve folyamatosan nyerésre áll, így taktikai érzéke nyilván nem hagyta el. Ezért alighanem tisztában volt azzal, hogy a Zsidó Világkongresszus elnökét fogadni, s ugyanezen a napon, épp, amikor ülésezik a Zsidó Közösségi Kerekasztal, Horthy Miklóst méltatni –provokáció a javából.

A kérdés az, mi motiválta Orbán Viktort erre a lépésre.

Elöljáróban, a rend kedvéért, szögezzük le, amit ma, az európai Magyarországon, a 20. századi magyar történelem ismeretében mindenkinek tudni kell, aki nem sorolja magát a politikai alvilághoz: a vidéki magyar zsidóság deportálást hatalmi pozícióban végigasszisztáló Horthy Miklóst „kivételes államférfinek” nevezni csak rosszhiszeműen lehet.

2017-ből visszanézni 1920-ra csak úgy lehet, hogy közben 1944-et is látjuk. Utóbbit, ha nem is ignorálni, de zárójelbe tenni, ahogy azt a miniszterelnök tette („és ezt a tényt nem vonhatja kétségbe…”) nem felelősségteljes magatartás. Ezt egyébként a kormányfő maga is jól tudja, hiszen a Horthy szoborállítás gyakorlata kapcsán korábban már állást foglalt. (“…a kormány olyan politikusnak nem támogathatja a szoborállítást, aki együttműködött az elnyomókkal”.)

A Klebelsberg kúria felavatásán nyugodtan lehetett volna méltatni a névadó személyt vagy Bethlen István akkori kormányfőt anélkül, hogy ezt összekötötték volna Horthy magasztalásával.

Mi lehetett hát e minden bizonnyal tudatos kijelentés hátterében? A napi aktuális okokat legfeljebb találgatni lehet, de van egy mélyebb és biztonsággal megnevezhető ok: a nemzeti önkép számára oly fontos, vállalható történelmi elődök keresése. A 20. századi magyar történelemben egyszerűen nincs olyan történelmi példakép, amely az egész ország számára vállalható lehetne. Aligha véletlen, hogy az ország külügyminisztere Puskás Ferenc mezének másolatát viszi ajándékba külföldi útjára. A legendás futballista az egyetlen olyan, itthon és külföldön is széles körben ismert személyiség a 20. században, akivel a magyarok, politikai hovatartozástól függetlenül, azonosulni tudnak.

A miniszterelnök mindennek ellenére keres és talál egy számára vállalható történelmi kor az elmúlt száz évből. Beszéde nyílt tanúságtétel: a Horthy-korszak első tíz éve az, amelyet utódként a magáénak tud vallani. Hiába, hogy az 1920-as évek és 1944 Horthy személyében összeér, a történelmi kapaszkodó igénye fontosabb, mint az önvizsgálat.

A miniszterelnök tehát a 20-as évek bethleni konszolidációját választja a maga számára irányadónak: ezt a Nyugat-Európa felé tájékozódó, az antiszemitizmust moderált keretek közt tartó, nacionalista, sérelmi politikát folytató, súlyos társadalmi egyenlőtlenségeket konzerváló, a maga módján modernizáló, liberális elemekkel átszőtt autoriter hatalomgyakorlást.

A Horthy – Bethlen – Klebelsberg hármas jelenti a megkérdőjelezhetetlen hatalmi tekintélyt (Horthy), az európai minimumot szem előtt tartó józan pragmatizmust (Bethlen), valamint a kultúra állami kézben tartását – kisebb, tolerált autonóm szigetekkel (Klebelsberg). Végül is ma egy ilyenfajta modell felé haladunk, a különbség csak annyi, hogy e három alkotóelem most a kormányfő személyében egyesül, aki a huszadik századi szellemiségből építkező karizmatikus vezető. Orbánt végrehajtók és hűbéresek veszik körül: egy Bethlen vagy Klebelsberg féle autonóm személyiség mellette nem bontakozhat ki.

A 21. századi Európát érő hatalmas kihívások elől tehát a magyar miniszterelnök a 20. század elejére, a Horthy-korszak első évtizedébe vonul vissza. Ilyen nyíltsággal – tudtommal – még soha nem vallotta elődjének Horthy Miklóst.

Azt eddig is tudtuk, hogy a (nem nagyon szélső-) jobboldalon élt egy megszépített kép, a jószándékú, hongyarapító, a Holokausztról mit sem tudó, zsidókat mentő, németek által becsapott Horthyról. A magas politikába azonban ezt az imázst mindeddig nem emelték be.

Vajon csak egyszeri elszólás, a (szélső)jobboldalnak tett gesztus tanúi voltunk, avagy ez tudatos lépés egy új politika felé? Példaképünk ezentúl (az 1925-ös) Horthy Miklós?

[popup][/popup]