Egy tüntetés margójára

Tüntetés volt Budapesten, a Dohány utcai zsinagóga előtt. A demonstráció apropóját az adta, hogy a palesztin nagykövetség – a város egy másik pontján, de nem messze onnan – szintén tüntetést szervezett egy gázai kórházigazgató szabadon bocsátásáért. Az izraeli álláspont szerint – amelyet bizonyítékokkal is alátámasztottak – az illetőt a Hamász ezredeseként tartják számon, így ártatlansága és civil státusza joggal vonható kétségbe.

Erre válaszul egy eddig ismeretlen, előzményekkel és számottevő társadalmi beágyazottsággal nem rendelkező szervezet (A Zsámbéki-medencei Zsidó Hitközség Egyesület – A szerk.) tüntetést szervezett a Dohány utcai zsinagóga elé. A demonstráció szlogenje: „Kiállás a magyarországi zsidóság állampolgári jogaiért.” A megmozduláson megjelentek a magyar zsidóság hivatalosságai, de más felekezetek tagjai is.

Meg kell mondanom: az efféle ellen-demonstrációknak Magyarországon önmagukban nem sok értelmük van. A palesztin célok mellett rendszerint csak a társadalom egy szűk kisebbsége szokott fellépni. Ennél azonban fontosabb, hogy az izraeli célok mellett meghirdetett ellentüntetés szlogenje véleményem szerint félrevezető és manipulatív volt. A magyarországi zsidók emberi és állampolgári jogai biztosítva vannak, és jelenleg semmi nem utal arra, hogy ezek veszélyben lennének.

Az, hogy a BRFK engedélyezett egy palesztin demonstrációt, önmagában semmilyen összefüggésben nincs a magyar zsidók egyéni vagy kollektív jogaival. Az egyéni jogok természetesen nem különböznek bármely más magyar állampolgár jogaitól: ezek biztosítottak, csakúgy, mint a közösségiek. A rendőrségi döntésnek pedig azért sincs köze e jogokhoz, mert egy modern, pluralista társadalomban az államnak lehetővé kell tennie a különböző politikai és társadalmi álláspontok nyilvános megjelenését anélkül, hogy magára vállalná az azok közötti vita eldöntését. Ez akkor is így van, ha jelen esetben egy gyúlékony, regionális, de mára globalizálódott konfliktus álláspontjainak nyilvános megjelenítéséről van szó.

A zsidó emancipációt senki nem vonta vissza, a rendőrség döntése pedig megfelelt a hatályos jogszabályoknak – szemben a korábbi, teljes tiltással. Természetesen lehet, sőt érdemes is arról vitatkozni, hogy Magyarországon milyen feltételek mellett és milyen jellegű demonstrációk engedélyezése célszerű. A jelenlegi helyzetben azonban semmiféle clear and present danger nem indokolja ezek általános betiltását. Ez nem azt jelenti, hogy szeretni kell őket. Azt jelenti, hogy – bizonyos játékszabályok betartása mellett – el kell viselni őket.

A magyarországi viszonyok ráadásul alapvetően különböznek a nyugat-európaiaktól. Az a demográfiai és társadalmi háttér, amely ott bázisául szolgál és tömegessé teheti a zsidóságra veszélyt jelentő erőszakos palesztinpárti tüntetéseket, Magyarországon egyszerűen nem áll fenn. A hazai palesztin demonstrációk nem tömegesek, és jellemzően nem erőszakosak. Ez a helyzet természetesen dinamikus, és minden változhat, a jognak pedig ezt követnie kell, de a jelenlegi hazai állapot – ellentétben azzal, ami a Közel-Keleten és a világ számos országában zajlik – alapvetően békés.

Hasonló volt a helyzet azzal is, amikor a korábbi magyar kormányok Budapesten hirdettek harcot a főként az Egyesült Államokban, de a nyugati világ számos országában valóban létező woke-túlzások ellen. Magyarországon ennek nem volt valós társadalmi alapja, miközben azokban az országokban, amelyekre a kritika irányult, a jelenség kétségtelenül létezett. Egy máshol zajló konfliktus importálása azonban nem feltétlenül bölcs dolog.