„Szólj Izrael fiaihoz, hogy hozzanak nekem ajándékot; minden embertől, akit szíve arra ösztönöz” (2Mózes 25, 2). Az adomány a szentély felépítéséhez és kellékeihez szükséges: „és készítsenek nekem szentélyt, hogy lakjam közöttük. 

Az „és ezek a rendeletek” (váéle hámispátim) c. fejezet a héber jog első kompendiuma. Ez az egyetlen fejezet az összes parancsolat tíz százalékát tartalmazza, a legkülönbözőbb témakörökből: testi és anyagi kár, boszorkányüldözés, pénzkölcsönzés, halálbüntetés, rabszolgák jogai, bírák szidalmazása, idegenek, özvegyek és árvák ellen elkövetett csalás,

Jitró midrása a vallás egyik legfontosabb tételéről beszél, mely szerint a Szináj hegyi kinyilatkoztatás az írott és a szóbeli törvényre egyformán vonatkozik: a két kőtábla csak jelképes, hiszen az írott törvény tételeivel egy időben hangzik el a Tóra mindenre kiterjedő magyarázata is, az úgynevezett „szóbeli Tóra” (a Talmud). 

„És volt, midőn elbocsátotta Fáraó a népet, nem vezette őket Isten a filiszteusok országának útján, mert közel volt az, mert azt mondta Isten, nehogy megbánja a nép, háborút látva és visszatérjen Egyiptomba” (2Mózes 13, 17). Az aggodalom nem volt alaptalan, mert röviddel a Nádas tengeri (Vörös tenger) megmenekülés után fel kellett venni a harcot Ámálekkel, pedig a hébereknek még nem volt képzett seregük

Fáraó meghajol a tíz csapás alatt, és szabadon engedi a zsidó népet. Az egyiptomi kivonulás az új törvényeken, a parancsolatok sokaságán keresztül vezet a szabadság felé. Közülük egyik az imaszíjak (héb.: tfilin) parancsolata. Érdekes módon, az imaszíjakat a Tóra az elsőszülöttséghez köti:

Az égő csipkebokor előtt az Örökkévaló „bemutatkozik” Mózesnek, megmondja a nevét. Azt a nevet, melyet betű szerint soha nem szabad kimondani: „Azért mondd Izrael fiainak: Én vagyok az Örökkévaló, kivezetlek benneteket Egyiptom rabmunkái alól, megmentelek benneteket az ő szolgálatukból, megváltalak benneteket kinyújtott karral és nagy ítéletekkel” (2Mózes 6, 6). 

Mózes második könyve, a Kivonulás első fejezetében találkozunk először Mózessel, aki az ötödik könyv végéig „velünk marad”. József halálától Mózes születéséig száz esztendő telt el, eközben Jákob családja néppé növekedett. Hogyan lett milliós nép egyetlen családból, száz év alatt?

„Midőn közeledtek Izrael napjai a halálhoz, akkor hívatta fiát, Józsefet és mondta neki: Ha ugyan kegyet találtam szemeidben, tedd, kérlek, kezedet csípőm alá, hogy cselekszel velem szeretetet és hűséget: ne temess el kérlek, Egyiptomban.” (1Mózes 47, 29). József valóban felviszi Jákob földi maradványait az Ígéret Földjére. 

Jákob fiai már indulnának vissza Kánaán földjére, de József „visszatartja” a legkisebbik testvért, Benjámint. „Ekkor Júda József elé lép” és elmondja, hogy mit jelentene ez öreg apjuknak, Jákobnak: „midőn eljövök szolgádhoz, az én atyámhoz és a fiú nincs velünk az ő lelke pedig össze van kötve lelkével” (1Mózes 44, 30). 

A fejezetben Jákob gyászáról és az egyiptomi gabonavásárról esik szó. Mikor József halálhírét hozzák, Jákob szabályszerűen betartja gyászt, mert Isten eltitkolja előtte a valóságot. Jákob nem boldogul egykönnyen az élet csapásaival, bajaival:

„És Jákob lakott apja országában, Kánaán földjén” (1Mózes 37, 1). A héber „vájésev” szó, ómen-szerű kifejezés, jelentése: (és) élt, ült, lakott. Hallatára, első pillanatban békét, nyugalmat, biztonságot feltételezünk, mégis mögötte van a rossz, a fájdalom, a veszteség. 

„És küldött Jákob követeket maga előtt Ézsauhoz, az ő testvéréhez” (1Mózes 32, 4). Miért fél ennyire ikertestvérétől? Talán „bűntudatot” érez, hogy ellopta tőle az elsőszülöttség jogát? Nem, Jákob csak az atyáknak tett Ígéretre gondol. Az Ézsauval való találkozás előtti éjszaka sorsdöntő.

„És elhagyta Jákob Beer-Sevát és Horonba ment. Elérkezett egy helyre és meghált ott, mert lement a nap, vett a hely köveiből és a feje alá tette; és lefeküdt azon a helyen. És álmodta, hogy íme, létra áll a földön, a teteje az eget éri; és íme, Isten angyalai föl és alá járnak rajta”

„És volt, midőn megöregedett Izsák, elhomályosodtak szemei, hogy nem látott és szólította Ézsaut, az ő nagyobbik fiát” (1Mózes 27, 1). 

A „Sára élete” című fejezetben vajmi kevés szó esik Sára életéről. A családi sírbarlang megvásárlása, és Sára temetése után megtudjuk, hogyan gondoskodik az idős Ábrahám, Izsák feleségről.

A vájérá, Izsák születésének ígéretével kezdődik: „és megjelent neki az Örökkévaló Mámré tölgyeinél”, és az immáron harminchét éves „fiú” feláldozásával végződik, az ákédá történetével. 

A „menj el” fejezet egy paranccsal és ígérettel kezdődik, „És mondta az Örökkévaló Ávrámnak: menj el a te országodból, a szülőföldedről és atyádnak házából abba az országba, melyet neked mutatok. 

Elie Wiesel
Pészach

Mint a legtöbb zsidó gyerek, én is a Pészachot szerettem a legjobban. Fennkölt és vidám ünnep. Mint a fáraó rab­szolgái, követtük Mózest az ismeretlen­be, a sivatagba, fel egészen a Színáj he­gyig. Hívása a szabadság felé erősebb volt, mint a félelem.
A … Tovább »

Chaim Levi
Miért Pészach az ünnepek koronája?

A zsidó ünnepek és örömteli összejöve­telek közül kétségtelenül Pészach széder-estje a legnépszerűbb: a legkülön­bözőbb hátterű zsidók igyekeznek részt venni a szertartáson – és még a hagyományos zsidó életformától … Tovább »

A zsidó filozófiával összefüggő kérdések elején az a kérdés áll, hogy mi a viszonya a zsidóságnak a filozófiához. A kérdésfelvetés azért sem mesterkélt, mert a zsidóság viszonylag későn kap­csolódott be az i. sz. 6. századától elin­duló filozófia vérkeringésébe. Nagyon … Tovább »