Neológ – ortodox válás

„Nem a mi világunk. Nem is kell, hogy minden tessék nekem, ami a Mazsihiszben történik. Nem az én dolgom, hogy ők merre mennek.”

Ezekkel a szavakkal kommentálta Deblinger Eduárd, az ortodox hitközség (MAOIH) elnöke a neológia (Síp utca) és az ortodoxia (Dob utca) minapi válását. Ezzel megadta az alaphangot: a különválásban nem a pénzügyek, hanem az eltérő „haladási irány” a meghatározó ok. További részletekbe nem nagyon akart belemenni, de megemlítette a temetőt, kommentár nélkül. (Mint köztudott a Mazsihisz számára gondot jelent, hogy miként kezeljék az ott eltemetett hívek nem zsidó házastársait. Egy házaspár, érthető módon a végső nyughelyen is együtt akar maradni. A Mazsihisz felügyelete alatt álló Kozma utcai temetőben erre különféle megoldásokkal próbálkoznak. Az ortodoxia azonban ilyen esetekben ragaszkodik a hagyományhoz, mely szerint zsidó temetőben csak zsidókat temethetnek el.)

*

A rendszerváltás után a helyét kereső Mazsihiszben enyhe ortodox fordulat ment végbe, a rabbitestület elfogadta irányadónak a Sulchán Áruch nevű 16. századi törvénykönyvet, melyet annak idején, 1868-ban a születőben lévő neológia elutasított. Szigorítottak a rítuson, a legtöbb zsinagógában megszüntették a vegyes kórust, külön ültették a nőket és a férfiakat. Az akkor negyvenes-ötvenes éveikben járó, többnyire ortodox háttérből érkező rabbik javarészt támogatták ezt a fordulatot.

Ez a nemzedék azonban már nagyobbrészt nyugdíjba megy/ment, kivándorolt vagy meghalt.

Az erősen asszimilált pesti zsidóság szigorítással nem került közelebb a hitközséghez, és most egy ellenirányú fordulat látszik kibontakozni: a fiatalabb (ma 40-es éveikben járó) rabbik egy része a megengedőbb felfogás felé hajlik, másik részük pedig nem szólal fel ez ellen (legfeljebb olykor hivatalból.)

A minapi – a Mazsihiszben kisebb vihart kavart, a progresszió által üdvözölt – eset, amikor is egy reform szellemű rabbi templomában nő olvasta fel Eszter könyvét, szintén elfogadhatatlan a hagyomány szigorú őrzői számára.

Így óhatatlanul növekszik a távolság az ortodoxiától, melynek közgyűlése végül március 15-én a válás mellett szavazott.

*

Vannak azonban a válásnak praktikusabb okai is – legalábbis így látja a neológia egyik (anonimitást kérő) tisztségviselője.

Szerinte a pénzügyek igenis komoly szerepet játszottak a válásban. Nem utolsó sorban a MAOIH iskolája volt vitatott kérdés: a nagy épületben, igen csekély tanulói létszámmal működő iskola aránytalanul pénzigényes intézmény volt, s nem látszott esély a változásra. Ezért a Mazsihisz vonakodott a költségek további fedezésétől. A MAOIH érve az volt – folytatta forrásunk – hogy az elvett ingatlanok fejében járó állami kárpótlást aszerint kell elosztani, hogy hajdan melyik szervezet mennyi ingatlannal rendelkezett. Ez esetben az ortodoxia járt volna jól. A Mazsihisz azonban ragaszkodott ahhoz, hogy feladat arányosan osszák el a pénzt – márpedig a Mazsihisznek több intézményt kell fenntartania.

A MAOIH a kommunista kényszeregyesítés után, 1989-ben ismét önálló felekezetté vált, de egy ideig még a Mazsihisz volt a pénzügyi elosztás közvetítője. 2012-ben, amikor az EMIH-nek sikerült kiharcolnia, hogy – a Status Quo hitözség nevet felvéve – részt kapjon az államosított ingatlanok után fizetendő örökjáradékból (a Mazsihisz rovására), a MAOIH is levált, és ezután közvetlenül folyósították neki az állami apanázst.

Még mindig megmaradt azonban a Mazsihisz taghitközségének – elnöke részt vett a Mazsihisz közgyűlésein. Státusza nem volt világos – leginkább a Budapesti Zsidó Hitközségére (BZSH) hasonlított, noha utóbbi nem volt önálló felekezet.

Taghitközségként így hol támogatást, hol hitelt kaptak a Mazsihisztől – forrásunk szerint a MAOIH most is jelentős összeggel tartozik nekik. Ennek megítélésében nincs teljes egyetértés a két fél között, mert utóbbi ezt vitatja. Az eltérő megítélés hátterében az említett kérdés áll: feladat arányosan avagy ingatlan arányosan osztandó-e szét  a támogatás.

A válással azonban a plusz forrás megszűnik, s az így kieső összeget a MAOIH majd pótolni kényszerül.

*

Egyes spekulációk szerint az állam lehet ennek a forrása. Utóbbinak ugyanis érdekében állhat a MAOIH leválása, mert ezzel is szakadozik, gyengül a Mazsihisz, amely sosem volt igazán lelkes híve a jobboldali kormánynak. Mint emlékszünk, ezt több ízben nyíltan kifejezésre is juttatta: a Szabadság téri emlékmű, a Sorsok háza, a Soros-ellenes plakátkampány voltak ennek legemlékezetesebb példái.

Ugyanakkor a Mazsihisz mindig is óvatosan politizált, összességében lojális maradt, nem törekedett konfrontációra, hanem inkább egyensúlyozott baloldali lelkületű hívei és a pénzcsapokat kezelő jobboldali kormány között.  Éppen kényes helyzetéből fakadóan igyekezett kerülni mindenféle konfrontációt, és törekedett a status quo fenntartására az ortodoxiával is. Anonim forrásunk szerint még mediátorral is próbálkoztak, ám az ortodoxia közgyűlése végül másképp döntött.