Védtelen temetőink – történelem, állapot és jövőkép

Írta: Balogh István - Rovat: Hagyomány, Kultúra-Művészetek, Történelem

Doktori kutatásaimban a XVIII. századi magyarországi zsidó temetőkkel foglalkozom, alábbiakban ennek örökségvédelmi vonatkozású tapasztalatait közlöm dióhéjban.

Mágocs: A hitközség híres rabbija volt Lebovits József, aki húsz éven keresztül Mágocson szerkesztette a magyar zsidó homília legjelentősebb periodikáját, a Magyar Zsinagógát (1899-1919). A temető elhanyagolt, bozótos borítja, értékes síremlékein túl az egykori hitközségnek a magyar zsidó szellemtörténetben betöltött szerepe is indokolja a műemléki védelmet, a temető rendezését és egy új, időt álló kerítés felépítését.

A legrégebbi, máig folyamatosan létező zsidó temetőket Magyarországon a török kor után, a XVIII. század 30-as éveitől kezdődően hozták létre. Mivel a zsidóságban a sírok „örök időkre” szólnak, a sírhelyek újraváltása, a temető felszámolása tilos. Bár a XIX-XX. században a gyorsan növekvő városok temetőit gyakran költöztették, vidéken többségük az eredeti helyén maradt fenn.

A holokausztot követően először a legkisebb falusi zsidó közösségek temetői váltak gazdátlanná. 1956 után a kisvárosokból is eltűntek a túlélők, így az 1960-70-es évekre közel ezer temető maradt gondozó nélkül. A MIOK 1960-as helyzetjelentése alapján az akkori vezetés lényegében lemondott a gazdátlanná vált vidéki zsidó temetőkről. A dokumentum 822 olyan temetőről ír, amelyek fenntartó közössége megszűnt. „A történelem arra tanít bennünket – ahogy az élet rendjéhez tartozik a halál – a halál rendjéhez tartozik a temetők pusztulása is.” – olvashatjuk.[i]

A zsinagógákkal ellentétben a temetők megszüntetésére nem volt mód, így százaik évtizedekig elfeledve pusztultak. A kerítéseket elhordták, a temetők területét bozótos nőtte be, a pusztulás mértéke és az ellopott sírkövek hiánya sem tűnt fel senkinek. A lopások miatt az újabb, XIX-XX. századi értékes gránit és márványsíremlékek tűntek el nagy számban, a kövek mállása miatt pedig a legrégebbi kövek váltak olvashatatlanná és felismerhetetlenné néhány évtized alatt.

Az 1960-as, 70-es évektől a műemlékes szakemberek körében fokozódott az érdeklődés a funerális objektumok iránt, de a védelem a néprajzi szempontból különleges falusi keresztény temetőket érintette, a zsidó temetők csak az 1980-as évektől kaptak figyelmet Erdélyi Lajos és Wirth Péter albumainak köszönhetően. Igazi fordulópont csak 2001-ben következett be, amikor a kormány úgy határozott, hogy éves támogatást nyújt a MAZSIHISZ-nek a lezárt temetők fenntartására. Ezt követően sok, elfeledett kisebb temető került a MAZSIHISZ Vidéki Temetőrendezési Csoportjának nyilvántartásába és kezdődött meg a rendezésük.[ii] Jelentős munkával járul a temetők fennmaradásához a Heritage Foundation for Preservation of Jewish Cemeteries (HFPJC)[iii] Amerikai Egyesült Államokban székelő alapítvány, amely 2002 óta Magyarországon 107 temető kitisztítását és bekerítését támogatta.

Gyönk régi zsidó temetője: Gyönk régi temetőjének állapotáról 1955-ben megdöbbenve számolt be Löwinger István és Schmelzer Kornél: „a sírköveket elborítja a gaz, sokat el is hordtak már közülük. A temető mélyebb részein felgyülemlett vízben kacsák úszkálnak.” (Toronyi, 2010. 100-101.) Bár a temetőt 2005-ben a HFPJC bekerítette, a gazdag faragású síremlékek ma is vízben állnak.

Ezzel párhuzamosan megtörtént több temető műemléki védelem alá helyezése, elsőként, 1994-ben a balassagyarmati kapott védelmet. 2012-ben az ország mintegy 7500-8000 temetőjéből (ezek között 1485 zsidó[iv]) mindössze 48 állt műemléki védelem alatt, amiből 15 zsidó temető.[v] A zsidó temetők viszonylag nagy aránynak az egyik oka, hogy a vallási szabályoknak köszönhetően fennmaradtak a temetők – legalábbis területileg, valamint az egykori közösségek elpusztítása miatt nagy részük ma már lezárt, változatlansága biztosított.

Miközben a műemlékké nyilvánítás irányelvei alapján az 1830 előtti sírköveket megilleti a műemléki védelem, a bizonyítottan 1800 előtti sírköveket is tartalmazó 29 temetőnek csak harmada került védelem alá (7 műemléki, 4 helyi), ezek azonban rendszeresen gondozottak, garantálható a fennmaradásuk. A további 18 nem védett temető állapota vegyes, többségük gondozott, de vannak közöttük veszélyeztetettek is (Gyönk, régi temető, Mágocs és Csabrendek). A nem védett, XVIII. századi temetők mindegyikének műemlékké nyilvánítása állapotuktól függetlenül sürgető feladat.

Az eddigiekben tárgyaltakon túl mintegy 160 olyan zsidó temető található Magyarországon, amelyet 1830 előtt alapítottak, közülük sok helyen nagy számban találhatók 1830 előtti síremlékek. Miközben több, későbbi temető is védelmet kapott, az előbbiek megmentése érdekében nem történtek lépések. Nagy részük gondozatlan, sok közülük mára teljesen elpusztult, területén egyetlen síremlék sem maradt meg (ezeket felsorolni megdöbbentően hosszú lenne, a legrégebbiek közé tartozott Adásztevel, Tiszabő és Vásárosfalu) – viszont sok közülük még megmenthető állapotban van.

Vásárosfalu: Itt már nincs mit megvédeni. A néhány töredékből a terület közepén a helyiek 2004-ben emlékjelet állítottak. (Prátser András felvétele)

A vizsgálataim során kiderült, hogy amennyiben nincs tudatos helyi értékmegőrző törekvés, az alkalmi temetőrendezés és a műemléki szabályozás csak segítheti, de önmagában nem biztosítja egy örökségi elem fennmaradását.

A vallásos zsidó közösségek zarándokútjai mellett fejlődik a szekuláris zsidóság és a nem zsidó társadalom körében is egyre népszerűbb örökségturizmus, amelyhez kapcsolódva sok temető, és funkció nélküli zsidó örökségi együttes megteremtésére és felújítására nyílhatna alkalom. Ezek között a legjelentősebbek lehetnének a pápai, bonyhádi, hőgyészi és apostagi zsinagógák, temetők és az azokat körülvevő egykori zsidó intézményi hálózat – még – meglévő elemei. Megfelelő gondozással, bejárási lehetőséggel, jelölőtáblákkal és – a kegyeleti jelleg tiszteletben tartása mellett – a XXI. században a tanulás és a tudománynépszerűsítés eszközeként elengedhetetlen virtuális felületekkel ellátva sok vidéki zsidó temető válhatna a települések és polgáraik megbecsült értékévé, mint az egykori zsidó közösségek kegyeleti parkjai, rendhagyó múzeumai.

Jegyzetek

[i] TORONYI, Zsuzsanna: Zsidó közösségek öröksége. Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 7. Magyar Zsidó Levéltár, Budapest, 2010. 116-118.

[ii] BALÁZS Edit: Mi maradt a vidéki zsidóságból? In: Fórum. Társadalomtudományi Szemle. XIII. évf. 4. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2011. 17-24.

[iii] Lásd bővebben: https://hfpjc.com/

[iv] A MAZSIHISZ Vidéki Temetőrendezési Csoportjának adatbázisa szerint. www.mazsihisz.com (utolsó megtekintés: 2018. május 18.)

[v] GECSÉNÉ Tar, Imola: Történeti temetők Magyarországon. Doktori értekezés. Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti és Tájökológiai Doktori Iskola, Budapest, 2012.     82-87.

[popup][/popup]