-
Máramarosi származású holokauszt-túlélő 100. születésnapja Brooklynban Századik születésnapja alkalmából köszöntötték és ünnepelték a petrovabisztrai születésű és Máramarosszigeten nevelkedett David Einhorn... -
Indul a New York-i startup kibuc A Times of Israel cikke azt mutatja be, hogy az izraeli technológiai és startup-világ New Yorkban is igyekszik megerősíteni jelenlétét, miközben a... -
Izraeli főbíró: Aki Izraelt „apartheid államnak” nevezi, annak nincs joga ide belépni Alex Stein bíró a Gázából és a Ciszjordániából kitiltott segélyszervezetekről szóló tárgyaláson kijelentette, hogy Izrael apartheidállamnak való... -
Egy legendás zsidó lapalapító és tánckritikus: Nathan Wolf (1872-1942) A De Kunst című holland hetilap 1926. november 6-i számában egy rövid áttekintés olvasható a lap alapítójaként és főszerkesztőjeként hírnevet szerzett... -
Polgár Judit nem vállalja az elnökjelöltséget – személyes bejegyzés A végkimenetel szempontjából persze teljesen mindegy, de azért közben mégsem, hogy vajon az ő fejében is hasonló kétségek merültek-e fel, mint a néhai...
Legolvasottabb cikkek
-
Egy izraeli tanulmány szerint a holokauszt-túlélők gyermekeit nagyobb valószínűséggel éri el a skizofrénia
-
Polgár Judit nem vállalja az elnökjelöltséget – személyes bejegyzés
-
Az izraeli sajtó méltatta Polgár Judit államfői felkérését
-
Köves Slomó: Nem az a cél, hogy a zsidóság bármelyik politikai oldal kiszolgálója legyen

-
Izrael Állam meg akar fosztani az állampolgárságától két elítéltet -
A Szabadság téri emlékmű maradhatna – de átalakítva -
A kormány határozottan kiáll a magyar zsidó közösségek védelméért -
A háborúk egyre több izraelit sodornak a drogok felé -
Köves Slomó: Nem az a cél, hogy a zsidóság bármelyik politikai oldal... -
Történeti kutatások segítenek meghatározni Rási temetkezési helyét
Új írások
- Máramarosi származású holokauszt-túlélő 100. születésnapja Brooklynban
- Indul a New York-i startup kibuc
- Izraeli főbíró: Aki Izraelt „apartheid államnak” nevezi, annak nincs...
- Egy legendás zsidó lapalapító és tánckritikus: Nathan Wolf (1872-1942)
- Polgár Judit nem vállalja az elnökjelöltséget – személyes bejegyzés
- Polgár Judit nem vállalja az elnökséget
- Egy izraeli tanulmány szerint a holokauszt-túlélők gyermekeit nagyobb...
-
Megjelent a Szombat januári száma! -
Megjelent a Szombat 2019. májusi száma -
2003. novemberi szám -
Megjelent a Szombat novemberi száma: Száz év Tel-Avivban -
1999. januári szám -
1995. áprilisi szám -
Megjelent a Szombat decemberi száma! -
Megjelent a Szombat novemberi száma -
Megjelent a Szombat áprilisi száma -
Megjelent a Szombat májusi száma!
-
Elmesélni Budapest láthatatlan zsidó történelmét 2024-05, civil hang -
Győri gyökerek nyomában civil hang -
“A zsidóság mindig is aktuális volt és provokatív” civil hang -
„Kitalálni magunkat újra” civil hang, Hasomer Hacair -
„A holokausztnak voltak hétköznapjai” civil hang, Holokauszt fotók -
Olyan, mint egy minján – jelen kell lenned civil hang, Qesher -
„Amennyit együtt teszünk bele a közösségbe” 2021-02, civil hang -
A zsidóságba visszavezető időkapszula 2021-01, civil hang, Gláser Jakab Emlékalapítvány, Mayer András, Mayer Gábor, Teleki tér -
“A lehetőség történelmi” Bálint ház, civil hang, Paidea, zsidó közösség -
„Megőrizni, megérteni és továbbadni a zsidó múltat” Centropa Magyarország, civil hang, Pál Bori -
Összekötni a segítőkészséget a rászorultsággal 2020-09, adományozás, Adománytaxi, civil hang, mélyszegénység -
“Nyitottnak és kísérletezőnek lenni” 2B Galéria, Böröcz László, civil hang -
„Mi, zsidók nagyon különbözőek vagyunk” – interjú Dés Júliával civil hang, Haver Alapítvány, informális oktatás -
A feladat az, hogy újraalkossuk a zsidóságot Budapest, civil hang, magyar zsidóság, Michael Paley, Tarbut, zsidó reneszánsz -
„Én az amerikai zsidó közösségbe tértem be” betérés, civil hang, egalitárius zsidóság, magyar zsidóság, neológia, rabbihallgató
Hozzászólások
- Eva Mihály Amichay - Elrabolt túsz anyja Netanjahunak: „A lányom egy hamaszos unokával térhet haza”
- sós csaba - Szakály Sándor: Horthy a budapesti zsidóság megmentője volt
- Domotor Laslo - Az IDF gyanúja szerint a Hamász tüzérsége okozta a halálos tüzet Rafahban
- Domotor Laslo - Belgium: palesztinpárti tömeg rátámadt egy izraeli turistára, eltörték az állkapcsát
- Gavriel Zeevi - Sáptól a gízai piramisokig – 125 éve született Benamy Sándor
Máshol
Blogtár
- Orti.hu: Bileám – vajon tényleg csak az Örökkévaló akaratát...
- "Zolirabbi": Lehetne egyáltalán nem uszítani a közlekedésről beszélve?
- leharblog: Izraeliek, akik nem a covid vírust akarják legyőzni…
- Tudózsidó: Mr Zuckerberg: Can you define hate speech?
- magyarnarancs.hu: Kik azok a rabbik?
- Cionizmus: Zsidó filozófiai teológia: Akard keresni az igazságot!
- Heller Zsolt: mottó
- Trump és Irán, klubkártya dezertőröknek és a kormány újabb kibúvója
- Amikor Izrael megmentette Erdogan életét
- Új infók a Csákány-hegyről és hivatalos terv a Hezbollah ellen
- A Hamász stratégiája, szíriai készülődés a Hezbollah ellen és Mamdani
- Háború, libanoni diplomácia, és Trump jóváhagyta a szaúdi nukleáris megállapodást
- „A félelmünkből élnek” – ideje visszaszólni a kormánypárti provokátoroknak?
- Izrael a harmadik helyről a huszadikra csúszott a fiatal diplomások arányában
- Az izraeli sajtó a magyar hazafiság újraértelmezését látta Polgár Judit felkérésében
- Ingyenszállás az október 27-i szavazásra érkezőknek
- Hollandia betiltja az izraeli telepekről származó termékek importját
Jewish Media
- IDF issues evacuation order for Tehran ahead of strikes
- Defense Ministry to conduct exercise on Highway 35 on Sunday afternoon
- Ukrainian drone attack on Moscow forces airport closure, Russia says
- US condemns shooting of Colombian presidential candidate Miguel Uribe
- Israeli man arrested in Albania after trying to leave with undeclared €194,000 - report
- Hiba történt: a hírcsatorna nem elérhető. Később próbálkozzunk újra.
- Israel’s hottest comedy, ‘Bloody Murray’, is now streaming on ChaiFlicks - Sponsored Content
- Netanyahu promises to unite country in campaign video ahead of Tisha B’Av fast
- Iranian strikes on CIA facilities prompt questions about possible Russian role
- Trump escalates threats to Iran’s infrastructure, as US said readying to use heavy bombers
- Government says no Oct. 7 inquiry before election, urges High Court not to intervene
- Arizona Rep. Andy Biggs cruises to GOP nomination for governor amid allegations of antisemitism
- Reed College agrees to sweeping reforms as part of Title VI antisemitism settlement
- Israel alarmed by US-Saudi nuclear deal
- What Tisha B’Av taught me about the silencing — and creative defiance — of Jewish writers
- French Jewish DJ Barbara Butch is defiant after concert disrupted by pro-Palestinian protesters
- Denied arrest power, Mamdani encourages New Yorkers to protest Netanyahu
- Innovative Yiddish actor-director Raphael Goldwasser has died
- What a West Bank visit taught me about the past and present tragedies of Tisha B’Av
- To protest ICE, they’re saying kaddish — then marching to Comic-Con
- Israel alarmed by reports of a possible US-Saudi nuclear deal










