A zsidóságba visszavezető időkapszula

Írta: Szombat - Rovat: Hagyomány, Történelem

Az utolsó, jelenleg is aktív, nagy múltú józsefvárosi lakászsinagóga köré nem csak vallási közösség épül. Kötődik hozzá zsidó helytörténeti kutatás, városi séták, valamint egy lassan végéhez érő dokumentumfilm-trilógia is. A városrész zsidó múltjának feltárása, valamint a helyi zsidó közösség fejlődése nagyban köszönhető a Mayer-testvérpárnak, Andrásnak és Gábornak. Velük beszélgettünk.

A Mayer testvérek  (fotó Nemes Melinda)

Pontosan mivel is foglalkozik a Gláser Jakab Emlékalapítvány, amelynek a kurátorai vagytok? Ki volt a szervezet névadója? 

Mayer Gábor: A Gláser Jakab Emlékalapítvány a Teleki téren működő utolsó, háború előtti pesti ortodox lakászsinagóga közösségének civil szervezete. Azért Gláser Jakabról neveztük el, mert ő volt az, aki átmentette ezt a XX. század első éveitől működő zsinagógát a Kádár-rendszer utolsó évtizedein. Mi is az ő révén és családi barátokon keresztül kerültünk a Teleki téri zsinagógába a ‘90-es évek végén. Gláser Jakab, vagyis Juci bácsi személyisége, még nyolcvanon túl sem lankadó rámenőssége fogott meg minket elsősorban.

Mayer András: Izraelben azt mondanák, „nudnik” volt, levakarhatatlanul kitartó. Már szerdánként elkezdte szervezni a minjent, jött a hívás, kiabálta a telefonba, hogy „Andriskám, jöjjön szombaton, ne késsen, és még valaki mást is hozzon magával”. Ott ragadtam, hoztam Gábort, és vittem haverokat is. Meg voltunk róla győződve, hogy ha Juci bácsi meghal, a hely bezár, de szerencsére nem így lett, mert közben összeállt egy közösség. Így született meg közte és köztünk az a folytonosság, amely lehetővé tette, hogy a Teleki téri lakászsinagóga ma is működhessen alapítványi keretek között, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség fiókimaházaként.

MG: Az imaház amolyan múltból itt maradt zárvány, időkapszula, és maga Juci bácsi is egyfajta időbeli zárványnak tűnt. Ma is belefutunk még ilyen apró időkapszulákba: kinyílik egy fiók, benne egy negyven éve ott felejtett szemüveggel, lépten-nyomon számlák kerülnek elő, papírok, feljegyzések a zugokból. Múzeum és eleven közösség vagyunk egyszerre, jelen van, él körülöttünk a múlt atmoszférája.

Milyen közösség találta meg az otthonát a Teleki téren? 

MA: Rendkívül sokszínű közösség. Néhány ortodox család mellett lazán vallásosak és meggyőződéses ateisták egyaránt. Egy-egy élettörténeten belül is változik, akár többször is, ki, mikor, mennyire vallásos, ennek a skálának majdnem minden színárnyalata megtalálható nálunk. Ez egy spontánul és magától értetődően befogadó közeg – bárki, bármi lehetsz. Sőt, még zsidónak sem kell lenni. Van egy barátunk, aki a Bakáts téri templom programjait szervezi, de szeret időről-időre lenézni hozzánk, és katolikus pap is fordul meg nálunk. Jönnek középiskolások, akik már a bemutatkozásnál elmondják, hogy semmit nem tudnak erről az egészről, és ugye nem baj, ha itt lesznek. Hogy lenne baj, tulajdonképpen mi is így kerültünk ide, mi sem kaptunk vallásos nevelést. Biztatjuk őket, ahogy másokat is, hogy kérdezzenek bátran. Azt szoktuk mondani, félig viccesen, hogy ez egy tanzsinagóga. Próbálunk olyan közeget teremteni, ahol mindenki otthon lehet, nem érzi úgy, hogy hinnie kell, micvákat kell tartania, vagy megfelelő tudásúnak, származásúnak kell lennie. Arra törekszünk csak, hogy legyünk együtt és mindenki érezze jól magát, miközben a liturgia szigorúan ortodox, a konyha glattkóser és így tovább. Úgymond, bevezetés vagyunk a magyar ortodoxiába.

Jelenet a Teleki téri mesék c. filmből

Néhány éve helytörténeti kutatásba is kezdtetek. Mesélnétek az Alapítvány ezzel kapcsolatos munkájáról? 

MG: Igen, 8 éve kezdtünk bele ebbe a kutatásba. A Teleki téri közösség történetével indult, aztán fokozatosan kiterjedt a környék, majd a VIII. kerületben élő zsidóság történetére. Ezt is Juci bácsinak köszönhetjük. Kétféle műfajban voltak sztorijai: voltak a vicces történetei és voltak a rémtörténetei – utóbbiak arról, hogyan nem halt meg a háborúban, miközben mások meghaltak. Ezek egy része bele is került a Spitzer Barbara által rendezett Teleki téri mesék című filmtrilógia róla szóló részébe, melynek címe is Juci bácsi. Később Kovács Éva szociológus segítségével mi is elkezdtünk életútinterjúkat készíteni a környék zsidó múltjához kötődő, azt jól ismerő emberekkel. Spitzer Barbara ezekből az interjúkból merített ihletet a trilógia most készülő, befejező részéhez is. Mára több mint 200 órányi anyagunk van, melynek egy része a filmbe kerül majd, a többi pedig kutatási anyagként élhet tovább.

MA: Általában is törekszünk a környék zsidó történetével kapcsolatos írásos, képi források feltárására, levéltári, könyvtári kutatásokat is végzünk. Gyakran megfeledkeznek róla, hogy Külső-Józsefváros mennyire zsidó környék volt a háború előtt, több tucat zsinagógai közösséggel, iskolákkal, komplett hitéleti infrastruktúrával, színházzal. Harminc-negyvenezer zsidó élhetett a környéken, jelentős részben keletről, Galíciából érkező szegény emberek, akik gyakran mentek tovább innen, például Amerikába. Az átmenetileg itt tartózkodók számát, mivel kevésbé voltak nyilvántartva, nehéz megbecsülni. A két világháború között különösen nagy létszámú volt a zsidó népesség ebben a városrészben, a piac sokaknak biztosított közülük megélhetést.

És ezek a kutatások kapcsolnak össze titeket egy helytörténeti szerepjátékkal is.  

MA: Igen. A Detectivity-ről van szó, amely tulajdonképpen egy szabadulószobás városi séta, nyomozójátékkal  ötvözve. Ezt a programot különböző korosztályoknak, köztük kerületi iskolásoknak szoktuk szervezni. Mind a tanárok, mind a diákok általában nagyon szeretik ezeket az alkalmakat.

Merre tart szerintetek Józsefváros zsidó története, van-e jövője helyi zsidó közösségnek vagy csak múltja? 

MG: Londonban az East End a szegény bevándorló zsidók negyede volt a kikötő mellett. Akinek sikerült valamelyest felemelkednie a következő nemzedékben, sietve elköltözött onnan. Ma az unokáik sorban térnek vissza, mert a környék azóta menő bulinegyeddé vált. Valami hasonló zajlik itt is. A VIII. kerület központi hely, a város szíve, amit megtalált magának a fiatal alternatív középosztály is. Nem véletlenül költözött ide például az Auróra, néhány saroknyira tőlünk. Egyébként velük is jó kapcsolatot ápolunk, sőt a Tóra-szekrényüket, amit az egyik Teleki téri társunk újított fel, például tőlünk kapták kölcsön. Eredetileg a Dobozi utcai imaház Tóra-szekrénye volt, amikor az a zsinagóga megszűnt, a berendezését átköltöztették a Teleki térre, még valamikor a ’60-as években.

A VIII. kerület újrafelfedezése, a visszatelepülés mennyire van pozitív hatással a közösség életére? 

MA: Egyelőre nem özönlenek vissza a zsinagógába a beköltözők, de keressük és alkalomadtán meg is találjuk velük a kapcsolatot. Bár tömegek nem járnak imádkozni hozzánk sem, azért így is van mindig mozgás. Ha éppen nincsen Covid-járvány, szinte minden héten benéz valaki, aki először, vagy hosszú idő után először jár zsinagógában. Valaki egyszer úgy fogalmazott, hogy a Teleki tér ortodoxia kezdőknek. Hozzávetőleg igen, bevezetés, visszavezetés a zsidóságba.

A beszélgetés a Szombat folyóirat és a Mozaik Zsidó Közösségi Hub együttműködésében készült interjúsorozat része. (x)

Címkék:2021-01, civil hang, Gláser Jakab Emlékalapítvány, Mayer András, Mayer Gábor, Teleki tér

[popup][/popup]