“Nyitottnak és kísérletezőnek lenni”

Írta: Szombat - Rovat: Képzőművészet, Kultúra-Művészetek, Történelem

A 2B Galériát 2002-ben alapította Böröcz László és Böröcz András. A holokauszt képzőművészeti feldolgozása és a zsidó hagyományhoz, történelemhez, emlékezethez kapcsolódó témák azóta is a nonprofit galéria fókuszában vannak. Böröcz Lászlóval, a 2B Galéria vezetőjével beszélgettünk. 

Böröcz László (fotó: Kerekes Zoltán)

Mindig egyértelmű volt, hogy képzőművészeti területen fogsz dolgozni? Mennyire következett a 2B Galéria az élettörténetedből?

Nem következett az előzményekből. Korábban versenysportoltam, aztán viszonylag sokáig operaénekes voltam. A Galéria története 2002-ben kezdődött, ekkor alapítottuk a testvéremmel, aki egyébként képzőművész. Az ő révén azért valamelyest ismertem ezt a közeget, eltájékozódtam benne. Persze a tudást és a kapcsolati hálót, amely ehhez a munkához kell, így is nagy feladat volt megszerezni.

Mi motivált a Galéria elindításában?

Előadóművész voltam, amitől nem áll távol az exhibicionizmus, de igazán azt szeretem, ha nem én vagyok előtérben, hanem a saját munkám révén mások munkáját tudom megmutatni. Elsősorban a kultúraközvetítés érdekelt, érdekel ma is.

Mi történik a 2B Galériában egy év alatt? Milyen ritmusban zajlik a munka egy ilyen kiállítóhelyen?

Mindig előre kell gondolkodni és tervezni. Ez általában 1-2 évet jelent, de mivel nem múzeum vagy merev struktúrában működő szervezet vagyunk, útközben is helyet tudunk adni nem betervezett programoknak. Nagy előnye a hozzánk hasonló, kisebb, kevésbé intézményesült működésű helyeknek, hogy könnyebben tudnak reagálni az éppen történő dolgokra és könnyebben is improvizálnak.

Nagyjából hány kiállításra, művészeti vagy más eseményre jut időtök évente?

Hozzávetőleg 10-15 kiállításra. Ebben benne vannak az 1-2 napig látható és a hagyományosabb, háromhetes, egy hónapig tartó tárlatok is. Ezen kívül vannak még a galériában könyvbemutatók, workshopok, kortárs zenei koncertek is.

Részei vagytok a zsidó kulturális közegnek, de pontosan hol helyezkedtek el a zsidó közösségi térképen?

Ha példaként vesszük egyfelől az Aurórát, ami a legmerészebb, legkevésbé kanonizált, kísérleti műhelyeknek is teret ad, másfelől a Zsidó Múzeumot, amelyik nagyon magas színvonalon, egy értelemszerűen konzervatívabb kultúraeszményt képvisel, mi valahol középen vagyunk. Igyekszünk nyitottak és kísérletezők lenni, de mindig vannak olyan kiállításaink is, amelyek múzeumi közegben is megállnák a helyüket.

Mit tekintesz a Galéria első számú feladatának? Mit szeretnétek felmutatni a programjaitokkal a zsidó közösségnek, illetve a teljes magyar társadalomnak zsidó tematikájú kiállítóhelyként?

A kultúraközvetítés és a zsidó kultúra közvetítése szerintem elég fontos és nagy feladat. Ez egyszerre szól zsidó és nem zsidó érdeklődőknek. A 2B úgy zsidó tematikájú galéria, hogy nálunk nem csak zsidók állítanak ki. Amellett, hogy vannak persze zsidó alkotók, elsősorban a témaválasztás az, ami a zsidó kontextust megadja.

Amikor nem zsidó tematikájú kiállítást rendeztek, más üzeneteket fogalmaztok meg? Másképp szóltok a különböző célközönségeitekhez?

Az üzenetek nem igazán különböznek. Ami talán a legfontosabb, hogy hitelesek legyünk akkor is, ha zsidó vonatkozású témákkal foglalkozunk és akkor is, ha nem. Ezen túl szerintem elsősorban az minősít egy kulturális szervezetet, hogy a programjai megbízhatóan magas színvonalúak legyenek, és képviseljenek egy sajátos világlátást, bizonyos esetekben akár véleményt vagy állásfoglalást.

Eltérnek-e a zsidó tematikájú kiállítások jellegzetes problémái, művészi érdeklődésük, társadalmi érzékenységük a nem zsidó tematikájú tárlatok kérdéseitől?

A holokauszt témája, ami nálunk elég gyakran megjelenik, például még a zsidó közösséget is megosztja. Vannak, akik azt mondják, hogy nem jó, ha kizárólag a panaszkodó, sebeit nyalogató közösség képét közvetíti magáról a zsidóság a többségi társadalom felé. Mi nem adtuk meg magunkat ennek az érvelésnek, többek között azért sem, mert mi vagyunk az utolsó nemzedék, akinek közvetlen, személyes kapcsolata van a holokauszttal, akik még ismerjük a túlélőket, akiknek mindez még nem történelem. Ez elől a felelősség elől nem szabad elfutni, ez egyfajta emocionális elkötelezettség, de racionális meggyőződésem is. Ugyanakkor természetesen nem lehet kizárólag a holokausztról beszélni, ezért rendezünk ötödik éve a Pészachról csoportos kiállítást például. Ilyenkor minden évben kiemelünk egy-egy mozzanatot a kivonulás ünnepéből, amit a felkért művészek szabadon értelmezhetnek, kapcsolódhatnak hozzá. Annál jobb, minél távolabb kerülünk a gondolati-kifejezésbeli konvencióktól. A nem zsidó művészek gyakran félénkek és távolságot tartanak eleinte, de én mindig arra bíztatom őket, hogy ezt ne tegyék. Egy zsidó motívumról való ilyenfajta közös gondolkodás fontos párbeszédeket és nagyon jó kiállítási anyagokat szokott eredményezni. Egy ilyen kiállításon a zsidó közösség tagjai is láthatják, hogy lehet ezekről a jól ismert témákról eredetien, formabontóan, akár provokatívan is beszélni, és ha egy hely hiteles, akkor ezt el is fogadják.

Mi indokolja szerinted a zsidó közegbe kerülő nem zsidó művészeknek ezt az óvatosságát?

Egy kívülálló számára annyiféle konnotációja van a zsidó kultúrának és a zsidóságnak általában, hogy ez sokszor okoz bizonytalanságot vagy távolságtartást. Azt gondolom, hogy sokan úgy érzik, hogy a zsidó közösség különlegesen érzékeny, ahogy az egész kérdés maga is különlegesen érzékeny. A nálunk kiállító művészek hasonló komplexusai azonban gyorsan oldódnak. A holokauszt esetében a zavar a zsidó és nem zsidó képzőművészek esetében egyaránt megvan, sőt még erősebb. Nem véletlen, hiszen valóban nehéz a kreativitás terepeként tekinteni egy olyan eseményre, melynek során a családtagjaink, az embertásaink milliószámra pusztultak el. A holokausztra való művészi reflexió a zsidó és nem zsidó alkotókat egyaránt dilemmák elé állítja.

Milyen terveitek vannak a következő évekre?

Egy ilyen kicsi intézmény, egy nonprofit kortárs művészeti galéria túl hosszú távra sosem tud tervezni. Továbbra is igyekszünk minél jobb színvonalú kiállításokat tető alá hozni, minél több fontos külföldi művészt elhozni Magyarországra, megtalálni a biztonságos, szabad működést tartósan biztosítani képes forrásokat. Idén két egészen különleges kiállításunk is lesz: Sasha Zograf szerb képregény-rajzoló (aki Radnóti Miklós Borban töltött napjait mutatja be képregényben) májusban érkezik hozzánk, és hoz magával egy másik munkát is, egy Hilda Dajč nevű, a holokausztban meggyilkolt lány élettörténetét. A róla rajzolt képregényt például használják a szerbiai holokausztoktatásban. Aztán szeretnék egy New Yorkban élő portugál képzőművészt idehívni szeptemberben, aki egyik projektjében a gránátalma szerkezetével foglalkozik, azzal az asszociatív mezővel, amelyben a gránátalma kifejezés mozog, és ebben benne van a Ros HaSana, a zsidó újév is, így érintkezik az ő érdeklődése a mi zsidó témáinkkal.

A beszélgetés a Szombat folyóirat és a Mozaik Zsidó Közösségi Hub együttműködésében készült interjúsorozat része. (x)

Címkék:2B Galéria, Böröcz László, civil hang

[popup][/popup]