Találatok ‘K. Zs’
Összesen 22,029 találat (17121 - 17140) : K. Zs.
A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája
Budapest, 2007. március 19. (MTI) – A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája című könyv először összegzi a vészkorszak eseményeinek földrajzi hátterét, a gettósítások, a deportálások helyszíneit – mondta a Holokauszt Emlékközpont munkatársa az MTI-nek.
Az izraeli arabok 28 százaléka szerint nem volt holokauszt
Az izraeli arabok 28 százaléka, ezen belül a felsőfokú végzettségűek 33 százaléka úgy hiszi, hogy a holokauszt nem történt meg – állapította meg egy vasárnap közzétett felmérésben a haifai egyetem.
Emlékezzünk Magyarország német megszállására
Sólyom László intelme ellenére is kell az árpádsávos zászló a Fidesznek
“Ne volt KISZ-vezetők oktassanak ki minket az önkényuralomból!” Nem kell más jelkép március 15-én, mint a magyar trikolór – mondta Sólyom László Erdélyben, nyilvánvalóan a Fidesz rendezvényein immár általánossá vált jelképként használt árpádsávos zászlóra utalva. Az általunk megkérdezett képviselők ugyan nem örülnek feltétlenül az új szimbólumnak, de szerintük “már csak azért is” ragaszkodni fognak hozzá.
Nem énekli el az izraeli himnuszt az izraeli kormány első arab tagja
Nem hajlandó énekelni a zsidó állam himnuszát az izraeli kormány első muzulmán arab tagja, Gáleb Madzsadle munkapárti tárca nélküli miniszter.
Zsidó nyilatkozatok Március 15-ről
Zsidók vagyunk és nem félünk
Köves rabbi nem ért egyet Feldmájerrel – nem veszélyes az utca
Köves Slomó budapesti ortodox, hászid rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője a TV2 reggel műsorában elmondta: túlzásnak tartja Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnökének figyelmeztetését, mely szerint jobban teszik a magyarországi zsidók, ha a március 15-én otthon maradnak vagy külföldre utaznak.
Nácik a kapuk előtt, kommunisták a spájzban – a traumatizált Magyarország esete a jóléti nihillel
A társadalmi traumákról újabb vitasorozatot indított a Védegylet a társadalmi „Kik vagyunk?” címmel. A sorozat első beszélgetésén, március 9-én a magyar társadalmat ért szörnyűségekről, és ezek hatásairól volt szó. Hankiss Elemér, Vásárhelyi Judit, Orosz István és a közönség szerint rosszul állunk a történelmi traumák feldolgozásával, alig van magyarságtudat, és fel kellene számolni a sérelmek okozta szembenállást.
Kivághatják Anne Frank gesztenyefáját
Hitler-kép a Belvedere árverésén
Több szempontból is különleges mű kerül kalapács alá a Belvedere Szalon március végi aukcióján: az Osztrák városrészlet című akvarell – kikiáltási ára 480 ezer forint – alkotója ugyanis nem más, mint Adolf Hitler. A pályáját tájkép- és városfestőként kezdő későbbi Führer művei időről időre fel-felbukkannak a világ különböző árverésein – de általában mindenhol élénk vitákat váltanak ki.
Antiszemitákat látnak a brit Munkáspárt pénzügyeinek vizsgálóiban
Veszélyben a népszerű kulthely
Patthelyzet alakult ki a Sirály kulturális központban: egy 1993 óta húzódó per miatt bezárhatják a kulthelyet. Az üzemeltetők tárgyalnának az épülettulajdonos fővárossal, a főváros viszont nem tudott érdemi tájékoztatást adni lapunknak az ügyben.
Orrunk és hazánk
Mindenkinek joga van félni, otthon maradni és lemondani arról, hogy szabad polgárként Magyarország szabad ege alatt, szabadon ünnepelje a magyar szabadság ünnepét. Mindenkinek joga van hozzá, de senkinek nem helyes ezt tanácsolni.
Kibucok végnapjai
Még a külföldi sajtó is érdemesnek találta közölni a hírt: Deganjában, az éppen száz évvel ezelőtt alapított első kibucban a kollektíva tagjai elhatározták, hogy megszüntetik az eddigi teljes kommunarendszert, és differenciált béreket vezetnek be. A hír valóban megdöbbentő, hiszen a kibuc sokak számára Izrael szimbóluma, Deganja pedig a kibuci mozgalom zászlóshajója.
„A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt”
Nem félni!
Maradjanak otthon a március 15-i nemzeti ünnepen a magyaroszági zsidó állampolgárok – tanácsolja a Mazsihisz elnöke.
Magyarországra jön a brit holokauszttagadó történész
Magyarországra érkezik legújabb könyvének magyar nyelvű bemutatójára David Irving; a brit publicistát és történészt, akit a holokauszt tagadása miatt Ausztriában három év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek, a Gede Testvérek Bt. hívta meg.
Boross Péter: az árpádsávos lobogó relikvia
Egymásnak mentek a zsidók és a katolikusok Németországban
“Reggel az embertelen varsói gettó képeit látjuk a Jad Vasemben, este pedig a rámalláhi gettóba megyünk. Az emberben persze, hogy fölmegy a pumpa” – jelentette ki izraeli látogatásán egy német püspök. A németországi zsidók felháborodottan tiltakoznak.