A Ludovikán tart előadást Irán holokauszttagadó ex-elnöke
Az Euronews információi szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására, “közös értékek a globális környezetben” témában tart előadást Budapesten az iráni nukleáris fegyverkezés atyja, aki szerint Izraelt el kell törölni, holokauszt pedig nem létezett.
Iráni lapok írása szerint nem mindennapi politikust lát vendégül az NKE: dr. Deli Gergely rektor meghívására kedden és szerdán tart előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnök. Iráni újságok úgy tudják, az NKE a “közös értékek a globális környezetben” témáról szóló tudományos találkozóra invitálta a politikust.
A Hammihan c. perzsa napilap ugyan azt írja, hogy május 17. és 21. között rendezik Budapesten azt a tanácskozást, amelyen Ahmadinezsád “kiemelt vendégként” beszédet mond a környezetet károsító veszélyek kezelésének fontosságáról, az Euronews információi szerint azonban május 6-11 között tartják a Ludovikán a rendezvényt.
A tanácskozás valószínűleg zárt körű, az NKE honlapján ugyanis nyoma sincs ilyen rendezvénynek.
A meghívás azért is különös, mert Ahmadinezsád, aki 2005-2013 között volt az iszlám köztársaság elnöke, nem annyira környezetvédelmi, mint szélsőségesen iszlamista, antiszemita, Izrael- és Amerika-gyűlölő, holokauszttagadó nézeteiről ismert.
Ő volt az Izraelt és a nyugati világot máig fenyegető iráni nukleáris program egyik szorgalmazója – külön rendeletben tiltotta ki az ENSZ-ellenőreit az ország nukleáris létesítményeiből -, elnöki időszakában ráadásul drámaian romlott az emberi jogok, a kisebbségek helyzete Iránban.
Ahmadinezsád a kereszténységet és a judaizmust az egyetlen helyes úttól, az iszlámtól való “elhajlásnak” tartja. 2005-ben, egy Khomeini ajatollaht dicsérő beszédében bejelentette, hogy “Izraelt le kell törölni a térképről”, a holokausztot pedig többször is “mítosznak” nevezte, amit csak azért fabrikáltak, hogy a zsidók létrehozhassanak egy saját államot. Megjegyzéseit számos nyugati vezető és az Európai Bizottság is élesen visszautasította.