Véget ért az Élet Menete Budapesten

Írta: Szombat - Rovat: Holokauszt, Kegyelet, Közösség, Politika

A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta a Dohány utcai zsinagógától indult és a Keleti pályaudvar előtti téren ért véget.

Fotók: MTI/Lakatos Péter

A rendezvény kezdetén leleplezték a zsinagóga előtti Herzl Tivadar téren az „1944. május 15. és július 9. között elhurcolt és meggyilkolt 440 000 magyar zsidó emlékére” állított emléktáblát.

A menet a sófár hangjára indult el, élén csaknem száz – elektromos kisbusszal utazó – holokauszttúlélővel. A résztvevők a lezárt Rákóczi úton vonultak a Keleti pályaudvar főbejárata előtt felállított színpadig.

Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete beszédében arra figyelmeztetett: a Hamász október 7-i terrortámadása Izrael ellen többletjelentést ad az idei Élet menetének. Most még fontosabb a fiatal generációk oktatása, arra kell inspirálni őket, hogy harcoljanak a rasszizmus, a megkülönböztetés és az igazságtalanság ellen – tette hozzá.

– Ki gondolta volna, hogy 80 évvel a holokauszt után a zsidók ismét félelmet éreznek szerte a világon? – tette fel a kérdést a nagykövet, aki ugyanakkor Magyarországot a megújulás szigeteként jellemezte, ahol virágzó zsidó közösség él.

Jákov Hadasz-Handelszman

Köszönetet mondott a magyar kormánynak a támogatásért, hangsúlyozva, hogy Magyarország példakép az antiszemitizmus elleni zéró tolerancia politikájának bevezetésében.

Jichák Hercog, Izrael állam elnöke videó-üzenetében arról beszélt: habár a holokauszt egyedülálló a történelemben az emberiség bűnei között, az elmúlt hónapokban ismét mély tragédiát gyászol a zsidó közösség.  „A gyűlölet vaksága arra vitte a zsidó emberek és Izrael államának ellenségeit, hogy gyilkoljanak, kínozzanak, raboljanak, pusztítsanak, megerőszakoljanak és elraboljanak” – utalt a Hamász október 7-i terrortámadására.

Hozzátette: a lemészároltak, a megkínzottak, a megvertek és megerőszakoltak, az elraboltak és azok, akik most is fogságban vannak, hozzánk kiáltanak az igazságért és a szabadságért, az élethez való jogukért.

Niedermüller Péter (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) VII. kerületi polgármester hangsúlyozta: a magyar társadalom súlyos morális kudarca és bűne, hogy “nem védtük meg zsidó honftársainkat”. Ez a bűn beleégett a nemzet történelmébe – fogalmazott.

Niedermüller Péter

Kitért arra: az emlékezés egyrészt a szembenézés eszköze, másrészt azt a kötelezettséget is rója az emlékezőkre, hogy mondják el a következő generációnak, a gyűlölet és a gyűlöletkeltés tönkreteszi a társadalmat.

Azt is mondta: napjainkban ismét terjed az antiszemitizmus és az Izrael-ellenesség, és egyre többen vonják kétségbe a zsidó állam jogát az önvédelemre. “Jogunk és kötelességünk kiállni Izrael mellett” – hangoztatta, hozzátéve, az antiszemitizmus és rasszizmus kéz a kézben jár az autoriter rendszerekkel.

Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke kiemelte: a holokauszt rettenetes borzalmaira, az emberiség egyik legnagyobb népirtására mindig emlékezni kell, de úgy, hogy közben az “élet szeretetét és az élni akarást is ünnepeljük”.  Külön köszöntötte a megemlékezésen részt vevő holokauszt-túlélőket, akiket a rendezvény igazi VIP-vendégeinek nevezett, akik  – mint fogalmazott – legyőzték a halált élni akarásukkal.

Megemlékezett az október 7-i Izrael elleni terrortámadásról, amelyet “egy napig tartó holokauszthoz” hasonlított, és aggasztónak nevezte, hogy nemcsak a muszlim országokban, de a nyugati civilizáció nagyvárosaiban is tömegek ünneplik a Hamász gyilkos terrorakcióit.

Niedermüller Péter, Szabó György, Mester Tamás és Grósz Andor

Baruch Adler, a nemzetközi Élet menete szervezet igazgatóhelyettese arról beszélt: az Élet menetén évről évre részt vevők bizonyítják a jónak a gonosz erői feletti győzelmét. Megemlékezett az édesanyját bújtató ukrán falusi emberről, aki nap mint nap kockáztatta a saját és családja életét, hogy megmentse az ő édesanyjának életét.

Szólt az október 7-i terrortámadásról, “süketítőnek” nevezve a világ hallgatását az események után. A “soha többé” ígérete, üresen csengett a könyörtelen brutalitást látva – mondta, hozzátéve, a szabad világ polgáraiként szégyellni kellene magunkat, amiért tétlenül nézzük, ahogy a történelem ismétli önmagát.

A megemlékezés végén gyertyát gyújtottak a holokauszt és az október 7-i izraeli terrortámadás áldozatainak emlékére.

Gyertyát gyújtott mások mellett Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke, Győrfi László, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) alelnöke, Keszler Gábor, a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség elnöke, a Világ Igaza díjjal kitüntetett Abonyi Ivánné, aki családjával együtt öt embert bújtatott budapesti lakásukban, valamint holokauszt-túlélők és diákok. (Mazsihisz.hu)

[popup][/popup]