-
Egy francia város megvonja rockzenei fesztiválja támogatását a Kneecap fellépése miatt Saint-Cloud önkormányzata közölte, hogy nem finanszíroz politikai akciókat, sem követeléseket, még kevésbé erőszakra való felhívásokat, mint például a...
-
A posztkolonializmus az antiszemitizmus új üdvtana A „hagyományos” antijudaizmus és antiszemitizmus az Örökkévaló és a Kinyilatkoztatás ellen irányul, ami a kiválasztott népnek hirdettetett, ugyanakkor...
-
Az antiszemitizmus-vád csapdája Nehéz szembesülni azzal, hogy a világ változik. Ha megrendül a biztonság érzete, vagy az a hit, hogy a világ eseményeinek értelmezése összhangban áll...
-
Éretlen viszonyok – A zsidó–keresztény párbeszéd dilemmái az 1960-as évek Magyarországán Pár éve megjelent tanulmányomban gyenge, de létező katolikus (magán)iniciatívákról és negatív zsidó reakciókról számoltam be. Egy olyan új forrásra...
-
Hajdanvolt zsidó közösségek Májusban jelent meg a Szombat online oldalon beszélgetésem Ari Tóth Millerrel: „Az emlékezet önkéntes őrzői” alcímmel. Ari 1956-ban született...
Legolvasottabb cikkek
-
Viharkárok a hódmezővásárhelyi zsidó temetőben
-
Izraeli drúzok fegyverrel kelnek át Szíriába, hogy megsegítsék ott harcoló...
-
Az óbudai önkormányzat is támogatja a Kneecap zenekar fellépése ellen indított...
-
Izrael-ellenes rockegyüttesek koalíciója formálódik
-
Izraeli LB: Ha a kormány kirúgja a főügyészt, a döntés a bírósági...
-
A Sziget a tiltakozások ellenére megtartja a Kneecap koncertjét
Új írások
- Egy francia város megvonja rockzenei fesztiválja támogatását a Kneecap...
- A posztkolonializmus az antiszemitizmus új üdvtana
- Az antiszemitizmus-vád csapdája
- Éretlen viszonyok – A zsidó–keresztény párbeszéd dilemmái az...
- Hajdanvolt zsidó közösségek
- Proust-lapidárium
- „Nem lehetséges kompromisszum” az ultraortodox behívottakkal...
-
Elmesélni Budapest láthatatlan zsidó történelmét 2024-05, civil hang
-
Győri gyökerek nyomában civil hang
-
“A zsidóság mindig is aktuális volt és provokatív” civil hang
-
„Kitalálni magunkat újra” civil hang, Hasomer Hacair
-
„A holokausztnak voltak hétköznapjai” civil hang, Holokauszt fotók
-
Olyan, mint egy minján – jelen kell lenned civil hang, Qesher
-
„Amennyit együtt teszünk bele a közösségbe” 2021-02, civil hang
-
A zsidóságba visszavezető időkapszula 2021-01, civil hang, Gláser Jakab Emlékalapítvány, Mayer András, Mayer Gábor, Teleki tér
-
“A lehetőség történelmi” Bálint ház, civil hang, Paidea, zsidó közösség
-
„Megőrizni, megérteni és továbbadni a zsidó múltat” Centropa Magyarország, civil hang, Pál Bori
-
Összekötni a segítőkészséget a rászorultsággal 2020-09, adományozás, Adománytaxi, civil hang, mélyszegénység
-
“Nyitottnak és kísérletezőnek lenni” 2B Galéria, Böröcz László, civil hang
-
„Mi, zsidók nagyon különbözőek vagyunk” – interjú Dés Júliával civil hang, Haver Alapítvány, informális oktatás
-
A feladat az, hogy újraalkossuk a zsidóságot Budapest, civil hang, magyar zsidóság, Michael Paley, Tarbut, zsidó reneszánsz
-
„Én az amerikai zsidó közösségbe tértem be” betérés, civil hang, egalitárius zsidóság, magyar zsidóság, neológia, rabbihallgató
Hozzászólások
- Eva Mihály Amichay - Elrabolt túsz anyja Netanjahunak: „A lányom egy hamaszos unokával térhet haza”
- sós csaba - Szakály Sándor: Horthy a budapesti zsidóság megmentője volt
- Domotor Laslo - Az IDF gyanúja szerint a Hamász tüzérsége okozta a halálos tüzet Rafahban
- Domotor Laslo - Belgium: palesztinpárti tömeg rátámadt egy izraeli turistára, eltörték az állkapcsát
- Gavriel Zeevi - Sáptól a gízai piramisokig – 125 éve született Benamy Sándor
Máshol
Blogtár
- Orti.hu: Gyakori kérdések: Minchaima neve & Kinek hihetjük el, hogy...
- ZSBLOG: Minden zsidónak van egy története- 2. rész
- "Zolirabbi": „Minden mindennel összefügg” még a Kazinczy utcában is!
- leharblog: Izraeliek, akik nem a covid vírust akarják legyőzni…
- Tudózsidó: Mr Zuckerberg: Can you define hate speech?
- amichay.hu: A teraszon túl meleg van – február elején…
- magyarnarancs.hu: Kik azok a rabbik?
- pilpul.net: Slavoj Žižek: A PANAMA-PANAMA MAGYARÁZATA
- Cionizmus: Zsidó filozófiai teológia: Akard keresni az igazságot!
- Heller Zsolt: mottó
- Továbbra is feszült a helyzet a szíriai határnál
- Támadás Jemenből, tűzszünet Izrael és Szíria között, a helyzet Gázában
- Rakéta Gázából, a Hamász fenyegetése és a helyzet a frontokon
- Netanjahu beszélt a pápával a gázai incidenst követően és látogatás a helyszínen
- A helyzet Szíriában és feszültség az USA és Izrael között
Jewish Media
- IDF issues evacuation order for Tehran ahead of strikes
- Defense Ministry to conduct exercise on Highway 35 on Sunday afternoon
- Ukrainian drone attack on Moscow forces airport closure, Russia says
- US condemns shooting of Colombian presidential candidate Miguel Uribe
- Israeli man arrested in Albania after trying to leave with undeclared €194,000 - report
- Hiba történt: a hírcsatorna nem elérhető. Később próbálkozzunk újra.
- Hostage families to protest at US embassy; Trump says 10 captives to be freed soon
- Barred from working in Israel, West Bank Palestinians pay a price for Gaza’s war
- US Federal judge blocks enforcement of Trump’s sanctions on ICC for targeting Israel
- Connie Francis, 20th-century star, recorded album of Jewish songs in 60s
- Veteran educator charts new spiritual path rooted in her Jerusalem garden
- 31st anniversary of AMIA bombing marked by ceremonies in Argentina, Israel and, for the first time, Congress
- Mike Huckabee to Israel: End hostile treatment of Christian allies
- Connie Francis, 20th-century star turned TikTok sensation, recorded an album of Jewish songs in 1960
- Students at Netanyahu’s Pennsylvania high school want him ejected from the alumni hall of fame
- Its protests yielding limited results, Jewish Voice for Peace retools to focus on swaying elections
- 31st anniversary of AMIA bombing marked by ceremonies in Argentina, Israel and, for the first time, Congress
- Mike Huckabee to Israel: End hostile treatment of Christian allies
- Connie Francis, 20th-century star turned TikTok sensation, recorded an album of Jewish songs in 1960
- Americans keep getting killed in the West Bank. Here’s how the US could fight that awful trend
- Katz’s Deli is a mecca for food influencers — it kills me to see them butcher its good name