Heti Midrás

The L.A. Pincus Fund for Jewish Education in the Diaspora
L. A. Pincus Alapítvány a zsidó oktatásért a diaszpórában

Heti Midrás (54)

„Ez pedig az áldás” (héb.: ve zot hábráchá) a Tóra utolsó fejezete. Ezzel véget ér az évi ciklus, és ennek olvasása után, újra olvasni kezdjük a Tórát, elölről, a Teremtés könyvétől. Az utolsó heti szakaszt az őszi ünnepek végén, a Tóra ünnepén (Smini Áceret, Szimhát Torá) olvassák fel. Ebben Mózes megáldja a törzseket, Jákob (Izrael) ivadékait, akik a próféta kezében néppé váltak: 
 „Ez pedig az áldás, mellyel megáldotta Mózes, Isten embere, Izrael fiait az ő halála előtt. És mondta: Az Örökkévaló Szinájról jött és sugárzott neki Szeirről, fénylett Párán hegyéről és eljött a szentség tízezrei közül, jobbja felől a törvény tüze számukra. És szerette is a népet, minden szentjei a te kezedben vannak és ők lábaidnál elterülve fogadják szózataidat. A tan, melyet parancsolt nekünk Mózes, öröksége Jákob gyülekezetének. Így lett királlyá Jesurunban, midőn összegyűltek a nép fejei, együvé Izrael törzsei” (5Mózes 33, 1-5).

Midrás Tánhumá, ez pedig az áldás (ve zot hábráchá)

„Az ő halála előtt” (1). El tudod képzelni, hogy a halála után áldotta volna meg Izraelt? Akkor miért (írja, hogy) „halála előtt”? (Arra utal, hogy) a halál angyala „előtt”. Mivel abban az órában, amikor a Szent, áldott legyen, azt mondta neki (Mózesnek), menj fel (2) és halj meg, a halál angyala már biztosra vette (a dolgot) mondván: a Szent, áldott legyen, már a kezembe adta Mózes lelkét, odament hozzá és fölébe állt.

Így szólt neki Mózes: a Szent, legyen áldott, már megígérte nekem, hogy nem ad a kezedbe.

Az angyal ezt válaszolta: az Isten küldött hozzád, mert Te ezen a napon meghalsz.

Így szólt neki Mózes: menj innen, mert áldani akarom az Istent: „nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úrnak cselekedeteit!” (Zsoltárok 118, 17).

Így szólt (a halál angyala): mit büszkélkedsz? Van más is, aki áldást mondhat: „az egek beszélik Isten dicsőségét” (Zsoltárok 19, 2).

Mózes így válaszolt: elhallgattatom őket és az áldást majd (én) mondom: „figyeljetek egek, hadd szóljak” (5Mózes 32, 1).

(A halál angyala) másodszor is eljött. Mit tett Mózes? Kimondta az Isten nevét, és az (a halál angyala) elszökött onnan. Eljött hozzá harmadszor is. Így szólt Mózes: mivel az ég küldte, el kell fogadjam az ítéletet. És így szólt: „a szirt, tökéletes az Ő műve…” (5Mózes 32, 4).

Így szólt rabbi Jichák: Mózes lelke reszketett, mikor el kellett távozzon belőle és (Mózes) így beszélt hozzá:

Lelkem, mit szólsz ahhoz, hogy a halál angyala lesz az urad?

A lélek így válaszolt: nem lesz az, mert a Szent, legyen áldott, megígérte nekem, hogy nem ad a kezére. 

Mózes így szólt neki: mondjad azt, hogy láttad őket, hogy sírnak, és velük sírtál (3): „minthogy megszabadítottad lelkemet a haláltól, szemeimet a könnyhullatástól…” (Zsoltárok 116, 8).

(Mózes újra) szólt neki (a lelkének): mondjad azt, hogy az alvilágban (héb.: gehenom) elutasítottak.

A lelke így folytatta: „és lábamat az eséstől” (Zsoltárok, 116, 8).

(Mózes) ezt mondta neki: hová szándékozol menni?

A lélek így válaszolt: az Úr nevében fogok járni-kelni az élők országában.

Mikor ezt meghallotta, ezt mondta neki Mózes: „térj meg lelkem a te nyugodalmadba” (Zsoltárok 116, 7).

Így szólt rabbi Ábá, mivel (a lélek) elhagyta őt, így szóltak a „lentiek” (az élők): „Tórát parancsolt nekünk Mózes”. És a fentiek azt mondták: „az Úr igazát és törvényét tette Izrael népe”, és maga a Szent, legyen áldott, maga is dicsérte őt (Mózest), mondván: ?? ?? ???? ??? ?????? ????
„És nem támadott többé Izraelben olyan próféta, mint Mózes, akit ismert volna az Úr színről-színre”, (5Mózes 34, 10).      

____________________________________________________

1. midrás szemelvény 54/3
2. a Nevo hegyére
3. a többi gyászoló lélek

Heti Midrás (53)

Mózes utolsó fohászkodása kozmikus, az egész világnak szól. Mintha az égből beszélne, vagy mintha a Prédikátort (bölcs Salamon) hallanánk:
„Figyeljetek egek, hadd szóljak és hallja meg a föld szám szózatát. Permetezzék mint az eső tanításom, hulljon mint a harmat szózatom, mint permetezés a sarjadékra és zápor a fűre. Mert az Örökkévaló nevét szólítom, adjatok dicsőséget Istenünknek!
A szirt, tökéletes az Ő műve, mert minden útja jog; a hűség Istene hamisság nélkül, igazságos és egyenes Ő. Elromlott számára – nem is gyermekei, saját gyalázatukra – a ferde és fonák nemzedék. Az Örökkévalónak így fizettek, alávaló, oktalan nép? Nem-e Ő a te atyád, aki téged szerzett, Ő alkotott és szilárdított meg téged?” (5Mózes 32, 1-6).

Midrás Tánhumá, figyeljetek egek (háázinu)

„Figyeljetek egek” (1). Így szól az Írás: „a munkálkodó lelke magának munkálkodik; mert az ő szája kényszeríti őt”, (Példabeszédek 16, 26).
Mit akart azzal Mózes, mikor a halála órájában az eget és a földet szólította? Úgy tanultuk, hogy felszólította őket, mondván: a Szent, áldott legyen, úgy határozott, hogy most meg kell haljak, ti készüljetek fel, hogy tisztelettel fogadjatok, és úgy tekintsetek rám, mint aki él, és örökké a Tóra szavait tanítja. 

„Figyeljetek egek”, mondtam már nektek: „tanúkul hívom ellenetek ma az eget és a földet” (5Mózes 30, 19), és vigyázzatok, hogy ne vádaskodjatok Izrael ellen a halálom után, hanem vegyétek úgy, mintha élnék, és könyörületért folyamodnék hozzátok.

Így szólt Ézsaiás: „Halljátok egek és figyelj rá föld, mert az Örökkévaló szólt!” (Jesájá, 1, 2). Mit mond (és hogyan) Ézsaiás? Látjuk, hogy a próféták azonos nyelven beszélnek. Mózes azt mondta, hogy
„figyeljetek egek, hadd szóljak és hallja meg a föld szám”, Ézsaiás pedig: „halljátok egek és figyelj rá föld”.

Rabbi Ákivá a különbséget (2) így magyarázza: mikor Mózes a Tórát mondta (az ötödik könyv utolsó sorát), (már) az égben volt, és úgy társalgott az éggel, mint ahogy az ember a barátjával társalog, mondván: „figyeljetek egek”. A föld már távolinak tűnt neki, mondván: „hallja meg a föld szám”.

Ézsaiás, aki a földön volt, az eget távolinak látta, és így kezdte: „halljátok egek” és aztán, „és figyelj rá föld”, mert azon állt.

„Mert az Örökkévaló szólt”. Ezt mondták neki: mesterünk, Ézsaiás, mikor a Szent, legyen áldott, beszélt, akkor a föld hallgatott, de mikor „a föld reng az egek is csepegnek vala Isten előtt, ez a Sinai hegy (is) az Isten előtt, az Izrael Istene előtt (Zsoltárok 68, 9), és „a nagy vizek zúgásainál, a tengernek felséges morajlásánál felségesebb az Úr a magasságban”, (Zsoltárok  93, 4).

Mikor? (3).  „Amikor az Isten mondta ezeket a dolgokat”(2Mózes 20, 1). (Képzeld), ha ez veled történik, és életben maradsz!

Példa az uralkodóról:

amint belépett az országába, elébe járult a parancsnoki testület. De mivel az uralkodó beszélni akart velük, (a félelemtől) megőrültek. Ekkor jött egy odavalósi városlakó, és azt mondta nekik (a parancsnokoknak): az uralkodó szeret engem, én megszoktam, hogy egymással beszélünk. Azt válaszolták: mi nem vagyunk képesek vele beszélni, de ha ő szeret téged, közvetíts, beszélj vele a nevünkben.

Izrael így szólt Ézsaiáshoz: a Szent, legyen áldott, minket a fiainak nevezett: „elsőszülötteim, Izrael”, (2Mózes 4, 22), „hallgassatok rám, Jákob háza és Izrael házának minden maradéka, a kiket magamra raktam anyátok méhétől fogva, és hordoztalak születésetek óta” (Jesájá 46, 3).

Mivel velünk beszélt Szinájban, a szavaitól (a félelemtől) elhagyott minket a lelkünk. Ha (újra) beszélne velünk, biztos meghalnánk. De mesterünk, jer közelebb és figyelj, ahogy Mózes tette.

Kitől kapta Ézsaiás a koronát? 

„És most így szól az Úr, a ki engem anyám méhétől szolgájává alkotott, hogy Jákobot Ő hozzá megtérítsem, és hogy Izrael hozzá gyűjtessék” (Jesájá 49, 5). Erről szól a „Halljátok egek és figyelj rá föld”.

__________________________________________________

1. midrás szemelvény 53/2
2. Mózes és Ézsaiás mondása között
3. amikor elhangzottak a törvényadás szavai
 

Heti Midrás (51)

„Ti álltok ma mindnyájan az Örökkévaló, az Istenetek színe előtt, fejeitek, törzseitek, véneitek és felügyelőitek, Izrael minden férfija; gyermekeitek, feleségeitek és idegened, aki táborod közepette van, favágódtól vízmerítődig. Hogy belépj az Örökkévaló, a te Istened szövetségébe…” (5Mózes 29, 9-11).

Mózes, aki nem mehetett be az Ígéret Földjére, még az utolsó pillanatban, élete utolsó napján az Isten elé állt (1) és szövetséget kötött népe számára (a midrás szerint ez volt a harmadik, Szinájban kötött szövetség).

A „favágóról és vízmerítőről” azt írja Rási, hogy Mózes idejében kánaániták közül is csatlakoztak az izraeliták táborához és betértek.

Midrás Tánhumá, itt álltok (nicávim)

„Fejeitek, törzseitek…” (2). Annak ellenére, hogy számba vettem a törzsek fejeit, a véneket, a felügyelőket, előttem mindnyájan egyenlők vagytok (a szövetség mindenkire egyformán vonatkozik), mivel írva van: „Izrael minden férfija”. 

Más dolog: mindnyájan felelősek vagytok egymásért. Még akkor is, ha csak egyetlen cádik van köztetek, az egész világ (mindenki) az ő jogán létezik, mint ahogy írva van: „a cádikon áll a világ”, (Példabeszédek 6, 25). És ha közületek egyvalaki vétkezik, az egész nemzedék bűnhődik. Ezt találjuk Ákán ben Zeráh esetében, aki vett a tiltott kincsből (3). Ákán vétke viszonylag enyhe, de a nemzedék (mégis) felelős: „Ákán, Zerah fia hűtlenséget követett el az örök szentséggel és Izrael egész községén volt harag; ő csak egy ember volt s nem egyedül pusztult el bűnében!” (Josua, 22, 20).

A „jóból” (lásd. szövetség), a nemzedék még ennél is nagyobb mértékben veszi ki részét: „Izrael minden férfija”, nemcsak a kiválóságok, hanem gyermekeitek, asszonyaitok és az idegenek köztetek.

Miért írják így, hogy „Izrael minden férfija”? Mert a hús-vér emberben több a féltés a férfiak iránt, mint a nők iránt, de nem így a Szent, legyen áldott, akinek könyörülete egyformán kiterjed a nőkre és férfiakra, a cádikokra, a gonosztevőkre, ahogy írva van: „favágódtól vízmerítődig”.

A favágókról mondta rabbi Jichák ben Távli, hogy a Giv’oniak (Gibeoniták) Mózeshez fordultak, aki nem fogadta (el) őket, és aztán Jósuához, aki viszont elfogadta őket. Erről írja Jósua könyve (9, 4): „Gibeon lakói pedig hallották, mit tett Józsua Jerikóval és Ájjal (4). Cselekedtek tehát ők is ravaszsággal: mentek és tettették magukat követeknek; szereztek ugyanis kopott zsákokat szamaraikra, meg kopott boros tömlőket, repedteket és összefoltozottakat…”.

___________________________________________________________

1. lásd. Rasi magyarázatát, Nicávim fejezet
2. midrás szemelvény 51/2
3. Jerikó ostrománál Józsua megfogadta, hogy nem nyúl a város kincseihez
4. két város, melyet Józsua elfoglalt és elpusztított

Heti Midrás (52)

„Mózes ment és elmondta ezeket a szavakat egész Izraelnek. És mondta nekik: Százhúsz éves vagyok én ma, nem bírok többé kivonulni, meg bevonulni; az Örökkévaló pedig azt mondta nekem, nem fogsz átvonulni ezen a Jordánon. Az Örökkévaló, a te Istened, ő vonul át előtted, ő fogja elpusztítani ezeket a népeket előled, hogy elfoglaljad azokat; Józsua, ő vonul át előtted, amint szólt az Örökkévaló…” (5Mózes 31, 1-4).

Ahogy közeledik Ros Hásáná (újév), a Tóra olvasás ciklusa lezárul, a midrások szövege lerövidül. Ebben is egy öregember (Mózes) fáradtságát érezzük, aki már úgy érzi, hosszú élete során mindent közölt velünk.   

Midrás Tánhumá, Mózes ment (vájelech)

„Ezeket a szavakat”, (1). Ezt mondja az írás: „nemde fölírtam neked kiváló dolgokat, tanácsokkal és tudással” (Példabeszédek 22, 20).

Tanácsokkal, (héb.: ?????) a gimátria (2) szerint hatszázhat. Noé hét parancsolatával együtt hatszáztizenhárom.

Ézsajásnál olvassuk: „szőlője volt barátomnak Ben Semen sarkában” (Jesájá 5, 1).

A szőlő Izraelt jelképezi: „azon napon énekeljetek a bortermő szőlőről”, (Jesájá 27, 2), és „bekerítette s megtisztította kövektől és beültette nemes venyigével” (Jesájá, ugyanott).

„bekerítette”, az Ábrahám, azzal, hogy elűzte magától Ismáelt;
„megtisztította”, az Izsák, akitől Ézsau származott;
„és beültette nemes venyigével”, az Jákob, akinél minden „ültetés” jól fogant (gyermekei) mind szépek és jók voltak, mint a jófajta” venyige, (3), mely mind igaz mag. 
 
A venyige szó gimátriája (is) hatszázhat, mely Noé hét parancsolatával együtt hatszáztizenhárom.

Írva van: „az Örökkévaló bölcsességgel alapította a földet”,   (Példabeszédek 3, 19). A bölcsesség nem más, mint a Tóra.
De mi a (Tóra) neve? Ámon. Mivel (ugyanott) írva van (Példabeszédek 8, 30): „Voltam nála növendékül (4)”. 

A Szináj-beli törvényadásig nem is nevezték Tórának.

Valójában a parancsolatok száma miatt nevezik Tórának.

A Tóra, (héb.:  ????) gimátriája hatszáztizenegy, és a hiányzó kettőt az Isten (héb.: gvurá) tette hozzá: „egyet beszélt Isten, kettő az, mit hallottam: hogy Istené az erő” (Zsoltárok 62, 12).

Ez a Tóra, melyet Mózes parancsolt: „a tan, melyet parancsolt nekünk Mózes, öröksége Jákob gyülekezetének” (5Mózes 33, 4), a Tóra számértéke szerint. És a kettőt Isten parancsolta, ahogy Jetro hallotta (című) szakaszban magyaráztam (5).
t
(A Tóra) Jákob fiainak öröksége és nem a világ többi nemzetéé: „tudtára adja igéjét Jákovnak, törvényeit és rendeleteit Izraelnek. Nem tett úgy egy nemzetnek sem” (Zsoltárok 147, 19,20).

Azt írják a tanról (a tanulásról): nap-nap: „Voltam nála növendékül, voltam gyönyörűségül, napról napra, játszadozva előtte minden időben”, (Példabeszédek 8, 30). Egy nap nem kevesebb, mint ezer év: „Mert ezer esztendő a te szemeidben, akár a tegnapi nap, midőn elvonul s az őrszak az éjjelen” (Zsoltárok 94, 4).

Mivel (mire) írták a tant (Tórát) mielőtt az embereknek adták?  Ezüstre és aranyra. De előbb a világot teremtették és azzal az ezüstöt és aranyat! Valójában a Szent, áldott legyen, karjára volt írva a tan. Ezért minden ember tudja, hogy éjjel-nappal tanulnia kell a tant…

_____________________________________________________

1. midrás szemelvény 52/2
2. gimátria: a szavak számbeli értéke; a Tóra összes parancsolatainak száma hatszáztizenhárom
3. venyige, héb. szorek, nemes szőlő ágra utal
4. a fordításban növendék szerepel, héb.: Ámon, melynek több jelentése van, pl. növendék, hűséges, ámen, stb.
5. rabbi Tánhumá saját magától idéz
 

Heti Midrás (50)

„És lesz, ha hallgatsz az Örökkévaló, a te Istened szavára, hogy megőrizd és megtedd mind a parancsolatait, melyeket én ma neked parancsolok, akkor tesz téged az Örökkévaló, a te Istened legmagasabbá mind a népek fölé. És rád szállnak mindeme áldások és elérnek téged, ha hallgatsz az Örökkévaló, a te Istened szavára. Áldott leszel a városban és áldott leszel a mezőn. Áldott lesz méhed gyümölcse, földed gyümölcse és barmod gyümölcse: marháid fajzása és juhaid szaporodása. Áldott lesz kosarad és teknőd. Áldott leszel jöttödben és áldott leszel mentedben. Az Örökkévaló teszi majd, hogy ellenségeid, kik ellened támadnak, vereséget szenvedjenek előtted; egy úton vonulnak ki ellened, de hét úton menekülnek majd előled…” (5Mózes 28, 1-8).

Ígéretek halmaza az áldással teli jóslat, mely hasonlít a Smá (Halljad Izrael) imádság második szakaszára („és lesz, ha hallgattok parancsolataimra”).

Az erre vonatkozó midrás azonban nem az ígéretekről, hanem az élet végéig tartó tanulásról beszél, arról a tudásról, bölcsességről, arról a „talmudról”, melyet az Isten szavára figyelő halandó élete során elsajátít. Mire való ez a tudás?

Midrás Tánhumá, amikor bemész (ki távo)

„És lesz, ha hallgatsz” (1). Ha csak egy keveset hallasz, a végén sokat fogsz hallani.

Más dolog: „és lesz, ha hallgatsz”.
(Mikor) hallathatod a talmudod, (bölcsességed) hangját a Szent, áldott legyen, színe előtt?

Mikor hallatja talmudját? Abban az órában, amikor eltávozik az élők sorából, ahogy írva van:  „A dolognak végén (halála idején) az egész így értendő” (Kohelet 12, 13).

Rabbi Meir szerint: amíg a lelke „rendben van”, (talmudja) szabatosan, világosan hangzik. Aki már az alvilágba készül, az nem fogja talmudját „rendezgetni” (már nem lesz abban a helyzetben), mert Jób szavai így szólnak: „vakhomály, rend nélkül”, (2), (Jób 10, 22).

Más dolog: „és lesz, ha hallgatsz”. Imádságod meghallgattatik, mint Honi(é), a körök rajzolójáé (3). Mikor Izraelben esőre vártak, összegyűltek nála, és arra kérték, imádkozzon értük, mert esőre van szükségük. (Honi) azonnal kört rajzolt a porba, és a kör közepére állt, hogy eleget tegyen a próféta előírásának: „őrhelyemre állok” (Habakuk 2, 1). Akkor csepegni kezdett az eső. Erre ő azt mondta: én nem ezt kértem, hanem azt, hogy a vízgyűjtők, árkok és ciszternák megteljenek! (4)
Erre felhőszakadás lett. Ekkor azt mondta, én nem ezt kértem, hanem csendes, áldásos (a mezőgazdáknak való) esőt. Ekkor „szabályos” eső esett. Mi vette rá, hogy (Honi) esőért imádkozzon, és hogy az Isten meg is hallgassa?  Az, hogy a Tóra „szavaira” hallgatott.

Más dolog. És (mi) van, ha e világon hallod a Tóra szavait? A túlvilágon Isten szájából fogod hallani. Rabi Joná, rabbi Máná apja így szólt rabbi Lévi nevében, aki rabbi Ábá-tól tanulta: Izraelnek nem ezen a világon kellett volna kapni a Tórát! De miért? Mivel a túlvilágon úgyis az Isten szájából fogják tanulni, akkor minek odaadni nekik már ebben a világban? Azért, hogy amikor az Isten (ott fenn) tanításba kezd, mindenki tudja, melyik fejezetnél tart. Ez az „evilági” „és lesz, ha hallgatsz” tartalma.

Más dolog. Ha hallhattad a Tóra szavait a hangok (szigorú) hangjával (törvényadáskor?), hallani fogod azt a hangot is, melyről azt írják, hogy az „öröm és vidámság hangja (Jirmijá, 7, 34).

Más dolog. „És lesz, ha hallgatsz”. Ha mestered hangjára hallgatsz, a végén téged is hallgatni fognak (a tanítványok).

„Hogy megőrizd és megtedd mind a parancsolatait”. Azért tanulj, hogy „megtedd”. Rabbi Johánán szerint: aki csak tanul, anélkül, hogy (a parancsolatokat) „megtenné”, jobb, ha már a születésekor a nyakára tekeredik a köldökzsinór.

Ha sikerül „megőrizni és megtenni”, akkor „tesz téged az Istened (5), a legfelső”. Azt kérdi rabbi Lévi, mi az, hogy legfelső? Mint a hüvelykujj.
Ha sikerül, a többi négy ujj(ad) fölé kerekedik, ha nem, alulmarad, és a te Istened csak feltétellel „tesz téged” (más népek fölé).

Ha nem sikerül, akkor az idegen (héb. há-gér), aki veled lakik, felülkerekedik…   

________________________________________________________

1. midrás szemelvény (50/4)
2. a halottak országa, az alvilág
3. Honi a híres esőcsináló (körök rajzolója, héb.: hámeágel) 
4. a 19 sz. végéig ásott és természetes vízgyűjtőkben tárolták az esővizet
5. a többi népek fölé (lásd. bevezető)  

Heti Midrás (49)

Nem véletlen, hogy a Tórában az alábbi három „eset”: „a szép termetű nő”, „a két feleség, kik közül az egyik gyűlölt” és a „makacskodó és ellenszegülő fiú” esete egymás után következik. Korábban a Misna, majd a Midrás Tánhumá, és ezek nyomán Rasi a T’nách magyarázatában megállapították, hogy az egyik vétekből lesz a másik, úgy és abban a sorrendben, ahogy azok az Írásban egymást követik. Ugyanez vonatkozik a micvákra (parancsolatok), melyek teljesítése további micvá megtételéhez, teljesítéséhez vezeti az embert. Lássuk a heti szakasz három egymást követő részletét:

„Ha kivonulsz háborúba ellenséged ellen és kezedbe adja őt az Örökkévaló, a te Istened és te foglyokat ejtesz közüle, és látsz a foglyok között szép termetű nőt, megkedveled őt és elveszed magadnak feleségül: Akkor vidd be házadba és nyírja le haját és igazítsa körmeit; vesse le fogsága ruháit magáról, maradjon házadban és sirassa meg apját meg anyját egy teljes hónapig, azután menj be hozzá és légy férjévé, és ő legyen a te feleséged. És lesz, ha nem találsz majd kedvet benne, bocsásd el szabadon, de eladni ne add el pénzért; ne hatalmaskodjál fölötte, mivelhogy megaláztad őt”.

„Ha lesz egy férfiúnak két felesége, az egyik szeretett, a másik gyűlölt, és szülnek neki fiúkat, a szeretett és a gyűlölt; és lesz az elsőszülött fiú a gyűlölté: Akkor lesz, amely napon örökségül adja fiainak azt, amije lesz, nem teheti elsőszülöttnek a szeretettnek fiát a gyűlöltnek fia elé, aki az elsőszülött; hanem az elsőszülöttet, a gyűlöltnek fiát, ismerje el, hogy adjon neki kétszeres részt mindenből ami nála találtatik, mert az tehetségének zsengéje, övé az elsőszülöttség joga.”

„Ha lesz valakinek makacskodó és ellenszegülő fia, nem hallgat atyja szavára, sem anyja szavára, megfenyítik őt, de nem hallgat rájuk: Akkor fogják meg őt atyja és anyja, és vigyék ki városának véneihez, helységének kapujába, és szóljanak városának véneihez: Eme fiúnk makacskodó és ellenszegülő, nem hallgat szavunkra, dőzsölő és iszákos, És kövezzék meg városának mind az emberei kövekkel, hogy meghaljon: Így irtsd ki a gonoszt közepedből; egész Izrael pedig hallja és féljen! ”, (5Mózes 21, 10-21).

Midrás Tánhumá, ha kivonulsz (ki técé)

„Ha kivonulsz a háborúba”, (1). Bölcseink így tanították: micvá micvát követ (von maga után), és vétek vétket, (2). „És látsz a foglyok között…”. „És nyírja le haját és igazítsa körmeit”, hogy ne tessék neked, (3). Mit ír a (Tóra) ez után? „Ha lesz egy férfiúnak két felesége”. (Ha) ketten vannak, (két feleség) a házban, örökös a viszálykodás. És ez nem elég, mert kettőjük közül az egyik „gyűlölt”, vagy mind a kettő. És mi következik ez után (a Tórában)? „Ha lesz valakinek makacskodó és ellenszegülő fia…” Minden (4) a „szép termetű nő”-(eseté)ből következik, ezzel együtt a (szüleinek) ellenszegülő, lázadó fiú.

Dávid (királyról) említik, hogy a háborúban megkívánta Mááchá bát Tálmái-t, G’súr királyának lányát, és ettől (a nőtől) született Ávsálom (5), aki később meg akarta őt ölni, és mindenki szeme láttára, fényes nappal lefeküdt apja tíz ágyasával, és Izrael népét megosztotta, emiatt több tízezren pusztultak el, közöttük Simei ben Gerá, Seva ben Bichri, és Ahitofel. Mefibosetet is megölte és Civát tette Saul háza fölé (6). 

A Misna szerint Rabbi Joszé ezt kérdi: vajon a bíróság a „makacskodó és ellenszegülő fiút”, csak azért kövezteti meg, mert fél litra húst (1/3 kg) megevett és fél log keveretlen (sűrű) bort (1/2 liter) megivott?

A Tóra azonban tudja (mindez hová vezet), tudja, hogy az ellenszegülő fiú végül is majd a semmirekellő barátaival (azokkal, akikkel együtt dorbézolt) elherdálja apja vagyonát, rossz dolgokba keveredik, útonálló lesz és embereket bántalmaz.

Róla mondja a Tóra: életében bűnös, a halálában ártatlan (a halála által), mivel a gonoszok halála neki is és a világnak is egyaránt megnyugvás.

„Makacskodó és ellenszegülő fiú”. Mi van ez után? „Ha lesz valakin bűn, halálos ítélettel és megölik és fölakasztod őt egy fára”, (5Mózes 21, 22). Ha életben marad (elkerüli a halálos büntetést), akkor sem menekül meg, mert tanultuk (lásd. a midrás elején), hogy vétek vétket von maga után, és micvá micvát.

Honnan van ez (a szabály):  „Ha madárfészek kerül eléd az úton valamely fán vagy a földön, fiókák vagy tojások, és az anya ül a fiókákon vagy a tojásokon, ne vedd el az anyát a fiakkal együtt. Bocsásd el az anyát, és a fiakat elveheted, hogy jó dolgod legyen és hosszú életű légy”, (7)?

és milyen (micvák) következnek ezután?: 

„Ha új házat építesz, csinálj korlátot tetődre,…”, (ezért) új házad lesz és a tetején korlát.
És ez után?
„Ne vesd be szőlődet kétfélével…”, (ezért) szőlőd lesz és beveted a mezőt. És ez után?
„Ne szánts ökrön és szamáron együtt…”, (ezért) ökröd és szamarad lesz.
És ez után?
„Ne ölts fel vegyes szövetet…”, (héb.: sáátnez), (ezért) szép ruháid lesznek gyapjúból és lenből.
És ez után?
„Bojtokat készíts ruhád négy szögletére…”, (ezért) a „cicit” (szemlélő bojt) micvájában részesülhetsz.
És ez után?
„Ha valaki feleséget vesz magának…”, (ezért) asszonyod lesz, és fiúgyermekeid lesznek. Hisz tanultuk, hogy micvá micvát követ és vétek vétket.

E törvények (útmutató módon) egymás után következnek (a Tóra) szövegében. 

_______________________________________

1. midrás szemelvény (49/1)
2. micvá micvát von maga után: (héb. micvá goreret micvá), a Pirké Ávot (Atyák fejezetei) elhíresült mondása
3. a szép fogoly-nő azért nyírja le a haját, hogy az őt feleségül megkívánó katona ne szeresse
4. a Tánhumá így érvel: a szép fogoly nőből lesz az a más(od)ik feleség, akit a férfi majd (meg)gyűlöl, és végül ő (ez az asszony) ad életet a makacskodó és ellenszegülő fiúnak
5. Ávsálom Dávid király fia, aki apja ellen lázadt
6. az említett nevekkel kapcsolatban lásd Sámuel könyvét
7. a midrás ezután folyamatosan idéz Mózes 5. könyvének 22. fejezetéből
 

Heti Midrás (48)

„Bírákat és felügyelőket rendelj magadnak minden kapuidban, melyeket az Örökkévaló, a te Istened ad neked, törzseid szerint, hogy ítéljék a népet igazságos ítélettel. Ne hajlítsd el az ítéletet, ne ismerj tekintélyt és ne fogadj el megvesztegetést, mert a megvesztegetés megvakítja a bölcsek szemeit és elferdíti az igazak szavait. Igazságot; csak igazságot kövess, hogy élj és elfoglaljad az országot, melyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked” (5Mózes 16, 18-20).

Az életbevágó jogi határozatok, (1) a mindenkori Szanhedrin (2) kezében voltak. A „nagy” Szanhedrin testülete hetvenegy bíróból állt és Jeruzsálemben ülésezett, közel a Szentélyhez. A többi nagyvárosban ezt a feladatot a huszonhárom tagú, úgynevezett „kis” Szanhedrin töltötte be. A Szanhedrin élén sokáig a főpap állt (héb. kohén gádol), de később, amikor a bíráknak a főpapba vetett bizalma megtört, választott elnök (héb. nászi) vezette a bírák tanácsát.

Midrás Tánhumá, bírákat és felügyelőket (softim)

„Bírákat és felügyelőket” (3). Ezt mondja az írás: „Tudtára adja igéjét Jákobnak, törvényeit és rendeleteit Izraelnek” (Zsoltárok 147, 19),

igéjét: ez a Tóra;
törvényeit: ezek a midrások (törvény-magyarázatok);
rendeleteit: ezek a jogszabályok.

A Szent, áldott legyen, a Tórát és törvényeit kizárólag Izraelnek (4) adta.

Honnan tudjuk, hogy ha egy izrael(ita) és egy idegen pereskedik, az izraelitának tilos azt mondania: jer velem a ti törvényetek (bíróságotok) elé, mégpedig annyira, hogy tiltó micvát szeg meg!?
Az előző zsoltárból:
„nem tett úgy egy nemzetnek sem, (kik) rendeleteit nem ismerik, hallelúja!”. Hiszen a többi nemzet (nép) számára (csak) Noé fiainak hét törvénye érvényes, ezért is mondja a zsoltár „(kik) rendeleteit nem ismerik”.

A Talmudban hallottunk arról, hogy Ben Zákáj (5) még a füge szárát (is) megvizsgálta, mert az alatt (a fügefa) valakit megöltek. Noé fiai, (akikre csak hét törvény vonatkozik) végrehajtanak halálos ítéleteket akár egyetlen tanú (vallomása) alapján is, egyetlen bíró (által), és figyelmeztetés (6) nélkül.

Izraelben ez nem történhet meg, mivel ott (még) az anyagi kár pereit is három bíró tárgyalja, de az életbevágó pereket legalább huszonhárom. (Mert) az is írva van, hogy: „ne álljon elő egy tanú valaki ellen bármi bűnnél és bármi véteknél, bármely vétségnél, mellyel vétkezik; két tanú vallomására, vagy három tanú vallomására állapíttassék meg a dolog” (5Mózes 19, 15).

Kivizsgálás és kihallgatás is szükséges (Izraelben). Hogyan vizsgálják (ki) a tanúkat? Bevezetik (a bírák elé) és megfenyegetik őket. Hét kihallgatásnak (kérdésnek) vetik alá őket, kérdezvén:
melyik napon történt (az eset)?
melyik héten?
melyik évben?
mely hónapban?
a hónap hányadik napján és hol?
vajon ismeritek-e (azt, akiről tanúskodtok)?
vajon figyelmeztettétek-e őt?
Úgy, ahogy ezt a Szanhedrinben (7) tanuljuk.

Izrael vezetőiről az a hír járta, hogy kitűntek a törvénykezésben. Sámuelről írják: „menni szokott évről évre, körüljárt Bét-Élbe, Gilgálba és Micpába, és ítéletet tartott Izrael fölött mind e helyeken”, (1Sámuel 7, 16).

Dávid is ebben ( a törvényben) tűnt ki a legjobban: „Így uralkodék Dávid az egész Izrael felett, és ítéletet és igazságot szolgáltat vala egész népének (1Krónikák 18, 14).

Hasonlóképpen Josáfát, mikor királysága megerősödött, „uralkodék pedig ő helyette az ő fia, Josáfát, és megerősíté magát Izrael ellen” (2Krónikák, 17, 1).

Josáfát nem a királyság ügyeivel törődött, nem a meggazdagodással, se a hírnévvel, se mással, hanem a törvénykezéssel. Mit jelent az, hogy „megerősödött”?  Azt, hogy hatalmában állt a bírák kinevezése. „És az ő szíve felemelkedett az Úr útjain, és még jobban kiirtá Júdából a magaslatokat és az Aserákat” (2Krónikák, 17, 6). Durvaságra utal-e az, hogy „az ő szíve felemelkedett”? Nem. Ez arra utal, hogy az Isten törvényeit követő bírákat nevezett ki: „hogy őrizzék meg az Örökkévaló útját, cselekedvén igazságot és jogot” (1Mózes 18, 19).

És (Josáfát) meghagyta a bíráknak: „ne ismerjetek tekintélyt az ítéletben, a kicsinyt, mint a nagyot hallgassátok meg, ne féljetek senkitől, mert az ítélet Istené” (5 Mózes 1, 17).

_____________________________________________________

1. emberéletről szóló jogi határozatok, (héb.diné nefásot)
2. szanhedrin: görög eredetű szó, jelentése: együtt ülésezik
3. midrás szemelvény: 48/1
4. Izrael: Jákob és ivadéka (egyénre is mondjuk, hogy „Izrael”); aki pedig nem Izrael, azt az ókori zsidó törvény szempontjából „Noé fiai” közé sorolják
5. Rabbi Johánán Ben Zákáj vizsgálta ki az ügyet, a Szanhedrin részéről
6. Izrael törvénye szerint senki nem ítélhető el figyelmeztetés nélkül, de a tanúkat is figyelmeztetni kell a vallomástétel előtt
7. a Talmud egyik fejezete
 

Heti Midrás (47)

Az ősrégi Schem városa két hegy között fekszik. Az egyik az átok hegye, a másik az áldásé, és mintha a két hegy (az Evál és a Grizim) két figyelmeztető zászló lenne: „add az áldást a Grizim hegyére az átkot pedig az Évál hegyére”. A két hegy között húzódó völgy komorsága, problematikája ma is, ennyi idő után is feltűnő. Itt vezet a „válaszút”, melyen az országába bevonuló (honfoglaló) népnek döntenie kell: a jót vagy a rosszat, a törvény vagy a bűn útját választja. 

„Lásd, én teszek ma elétek áldást és átkot. Az áldást, ha hallgattok az Örökkévaló, a ti Istenetek parancsaira, amelyeket én ma nektek parancsolok; és az átkot, ha nem hallgattok az Örökkévaló, a ti Istenetek parancsaira és eltértek az útról, melyet én nektek ma parancsolok, járván más istenek után, melyeket nem ismertek. És lesz, ha bevisz téged az Örökkévaló a te Istened az országba, ahova bemész, hogy azt elfoglaljad, akkor add az áldást a Grizim hegyére az átkot pedig az Evál hegyére”, (5Mózes 11, 26-29).

Midrás Tánhumá, lásd (re’e)

„Lásd, én teszek ma elétek áldást” (1).

Azt mondta az Írás: „e néphez pedig szólj: Így szól az Örökkévaló, íme én elétek teszem az élet útját és a halál útját”, (Jirmijá 21, 8);
és ezt is: „oktató dal, Ászáftól, figyelj, népem tanomra, hajtsátok fületek szájam beszédjeire!” (Zsoltárok 68, 1);
és ezt is: „Csak őrizkedjél és őrizd nagyon a te lelkedet, hogy el ne felejtsd a dolgokat, melyeket szemeid láttak…” (5Mózes 4, 9);
és ezt is: „azt a napot, melyen álltál az Örökkévaló, a te Istened előtt a Hóreben” (5 Mózes 4, 10), hogy megtanuld: aki a Tórától megvonja magát, az olyan, mintha nem hinne az Istenben. Mert a Tórát Izraelnek csak azért adta, hogy érte éljen, éjjel, nappal:
„elmélkedjél róla nappal és éjjel” (Josua 1, 8).

Az is írva van: „hanem az Örökkévaló tanában telik kedve és az ő tanáról elmélkedik nappal és éjjel”, (Zsoltárok 1, 2). Aki a Tórának él, és annak törvénye szerint, olyan, mintha (ő) kapta volna azt a Szináj hegyén.

Ezért szól a Könyv így: „hanem ismertesd meg azokat fiaiddal és fiaid fiaival”, és ezután így folytatja: „ azt a napot, melyen álltál az Örökkévaló, a te Istened előtt a Hóreben”.

Ászáf (2) így kezdte:
„Figyelj, népem, tanomra, hajtsátok fületek szájam beszédjeire!”; Salamon pedig ezt mondta: „mert jó tanulságot adtam nektek, tanomat el ne hagyjátok” (Példabeszédek 4, 2).

De az emberek ezt kérdik Ászáftól: te miféle Tóráról beszélsz, mikor így szólsz: „Figyelj, népem, tanomra”? Hiszen azt (a Tórát) mi már (egyszer) megkaptuk Szináj hegyén!

Ő (Ászáf) így válaszolt: Izrael gazfickói beszélnek így, hogy a Próféták (könyve) és az Írások (3) az nem a Tóra, és nem is hisznek bennük, mondván: „és nem hallgattunk Istenünk, az Örökkévaló hangjára, hogy Tórája szerint éljünk, melyet a szolgái, a próféták által elénk helyezett” (Dániel 9, 10), hiszen a Próféták és az Írások, ez is mind Tóra. Ezért írták: „Figyelj, népem, tanomra” (4).

A „figyelj, népem, tanomra” így kapcsolódik a Példabeszédekhez: „A bölcsnek szíve oktatja száját, és ajkain gyarapítja a tanulságot.” (16, 23). Mikor Izrael vétkezik, a „jó” elkerüli ő(ke)t. Ha jóban részesülnek (és ők is jót tesznek), gyarapítják a Tórát. Tanultuk, hogy mikor azt a dolgot cselekedték (az aranyborjú imádása), nem részesültek a „jóban” (5): „És volt, midőn közeledett a táborhoz és látta a borjút és a táncot, akkor felgerjedt Mózes haragja, ledobta kezeiből a táblákat és összetörte azokat a hegy alján” (2Mózes 32, 19).

Mikor Mózes kegyelemet kért a nép számára, azt mondta neki a Szent, legyen áldott: Mózes, az egész világot csak a Tóráért teremtettem: „ szádba tettem szavaimat és kezem árnyékával betakartalak, hogy megplántáljam az egeket és megalapítsam a földet és azt mondjam Cionnak: népem vagy! (Jesájá 51, 16). Ezek meg egy bika képmására cserélték az én dicsőségemet, és te összetörted a kőtáblákat! Hogy is létezhet világ Tóra nélkül? Mózes ekkor azt kérdezte: mit tegyek? Faragj két új kőtáblát, olyat, mint az elsők voltak.

Erről szól: „A bölcsnek szíve oktatja száját”, és mikor ott állt Ászáf, ezt mondta: „vezetted népedet, mint juhokat, Mózes és Áron által”, (Zsoltárok, 77). És hogyan folytatta: „figyelj, népem, tanomra”.

____________________________________________________

1. Midrás szemelvény 47/1
2. Ászáf: Dávid király zsoltáros költője
3. Írások (héb.: Ktuvim), pl. Salamon írásai, Eszter könyve, Dániel könyve, stb.
4. a Tóra jelentése: tan
5. ebben az esetben a jó: a Tóra-adás 

Heti Midrás (46)

„És lesz jutalmául annak, hogy hallgattok a rendeletekre, megőrzitek, hogy megtegyétek azokat, megőrzi neked az Örökkévaló, a te Istened a szövetséget és a szeretetet, melyről megesküdött őseidnek. És szeret téged, megáld és megsokasít, megáldja méhed gyümölcsét és földed gyümölcsét, gabonádat, mustodat és olajodat, marháid fajzását és juhaid szaporodását a földön, melyről megesküdött őseidnek, hogy neked adja. Áldottabb leszel mind a népéknél, nem lesz közötted magtalan férfi és magtalan nő, sem barmod között meddő” (5Mózes 7, 12).

A heti szakasz héber címe: „ekev”. Az „ekev” kötőszó mindennapi jelentése: nyomában, eredményképpen, következtében, sarkában, stb. Ezt a szót „hordozza” Jákob a nevében – (J)ákov –, aki születése pillanatában az előtte kibújó Ézsau (ikertestvére) sarkába kapaszkodik.

A hatszáztizenhárom parancsolat közül van könnyen betartható és keményebb, szigorúbb parancsolat. Van, aki azonban nem veszi komolyan a „könnyű” parancsolatokat, és (a sarkával) rájuk tapos. A midrás ezt (is) az „ekev” szóval fejezi ki. 

Midrás Tánhumá, és lesz jutalmául (ekev)

„És lesz jutalmául annak, hogy hallgattok…”,(1). Ezt kérdi a zsoltár (49, 6): „Miért féljek bajnak napjaiban, mikor bűn környez sarkaimon”.
A Szent, neve áldott, áldott legyen azért, mert Izraelnek Tórát adott, melyben hatszáztizenhárom parancsolat van, közöttük könnyű és nehéz.

A „könnyű” parancsolatokkal az emberek nem igen törődnek, eldobják azokat, és a sarkukkal rátaposnak, éppen ezért Dávid félt az Ítélet napjától, és így szólt:

Világ ura, a Tóra nehéz parancsolataitól nem félek, de akkor mitől félek? A könnyű parancsolatoktól, melyek valamelyikét netán megszegem, csak azért, mert könnyű előírásról van szó. Pedig Te azt mondtad: mind a könnyű, mind a nehéz parancsolatban egyaránt légy körültekintő (óvatos).

Ezért kérdi a zsoltár: „miért féljek bajnak napjaiban”.

„És lesz jutalmául annak”. Az Írás így szól: „kívánatosabbak azok aranynál és sok színaranynál, és édesebbek méznél, s csurgó színméznél.” (Zsoltárok 19, 11) – ugyanazon zsoltár folytatása: „szolgád is meginteti magát általuk; megőrzésükben nagy jutalom van” (2).

Lásd, miként dicséri Dávid a Tóra rendeleteit: „kívánatosabbak azok aranynál és sok színaranynál!”. Mint ahogy a lisztfajták közül legjobb a finom fehér liszt, mely fennmarad a szitán (3), de még ennél is finomabbak, kedvesebbek a Tóra rendeletei, melyek „édesebbek méznél, s csurgó színméznél”. 

Rav Hanina mondta: ha azt mondjátok, hogy az italok közül nincsen édesebb, mint a méz, a Tóra szavai (még ennél is), mindennél édesebbek: „melyek „édesebbek méznél, s csurgó színméznél”.

Dávid így szólt a Szenthez, (áldott legyen):

Világ Ura, (azt gondolod talán), hogy torkig vagyok vele, mert édesebb, mint a méz? Isten ments! A Te szolgád nagy gonddal őrzi (a könnyű) rendeleteket, mert „megőrzésükben nagy jutalom van”. Írva van: „mily nagy a te jóságod, melyet tartogatsz tisztelőidnek, míveltél a benned menedéket keresőknek, az ember fiainak előtte”, (Zsoltárok 31, 2). Ez a „könnyű” parancsolat jutalma.

„Abban az időben mondta az Örökkévaló nekem: Faragj magadnak kőtáblát, amint az elsők voltak…” (5 Mózes 10, 1), (4).

Erről így szól az Írás: „Mindennek megvan a kora, és ideje van minden dolognak az ég alatt” (Kohelet, 3, 1). A világ teremtésének megvolt az ideje, ugyancsak az özönvíz nemzedékének, hogy a vízbe pusztuljanak. Noénak idő adatott, hogy belépjen a bárkába, és hogy elhagyja a bárkát. Ábrahám és az ősatyák teremtéséhez idő kellett. Időbe tellett, hogy őseink kivándoroljanak Egyiptomba, és ahhoz is, hogy onnan kivonuljanak, idő, hogy szolgákká legyenek. A kőtáblák összetörésének is megvolt az ideje, és annak is, hogy más kőtáblák készüljenek. Ahhoz is idő kell, hogy mások az aranyborjú bűnét elkövessék.

„Faragj magadnak két kőtáblát”. Salamon azt mondta: (külön) ideje van a kődobálásnak, és a kövek összegyűjtésének. A kövek „dobálása”: ez az első két kőtábla. A kövek „összegyűjtése”: az újbóli (második) kőtáblák készítése: „készíts (faragj) magadnak két kőtáblát”. Rabbi Jehosua szerint (Mózes) idegen isteneket (szobraikat) tett tönkre.

Más: „faragj magadnak”: de a „hulladék”(5) a tied legyen. Rabbi Lévi és rabbi Johánán kérdik: miből faragta (a kőtáblákat)? Egyikük ezt válaszolja: az Isten trónja alul vette, a másik: (Mózes) sátrából.
Teremtett neki (az Isten) egy kőfejtőt és onnan kifejtette a két kőtáblát. De a kőhulladékot magával vitte, és gazdag lett, mivel szanprinon (6) kő volt.

Amit Salamon mond: „kezei aranyhengerek, tarsis kövekkel foglalva” (Énekek Éneke 5, 14).
„Kezei aranyhengerek” – ezek a kőtáblák. És mennyi volt mindegyik táblán? Öt parancsolat mindegyiken. A kőtáblák mintha hengerek lennének (7), egymáshoz képest („kezei aranyhengerek”).
„Tarsis kövekkel foglalva”: azt a midrás úgy magyarázza, hogy a kőtáblák szanprinonból voltak.

Más: „faragj magadnak” (mondta a Teremtő). Ez téged illet, ez a tied. Mózes azt válaszolta: nekem adtad, és jó szemmel nézed (a kőtáblákat). Nekik adtad (a Tórát). Esküszöm, királlyá teszlek, és azt faragod (elutasítod) (8), akit akarsz, és azt engeded (közel) magadhoz, akit akarsz. 

______________________________________________

1. midrás szemelvény 46/1, 9
2. a zsoltár idézetben megtaláljuk a heti szakasz címadó kötőszavát, a fordítás – értelmezés „forrását”: „ekev ráv” –  nagy jutalom
3. A szitálás ókori módja nem a ma ismeretes szitát használta, hanem egy tálról magasba dobták az őrleményt, mikor is a pelyvát elvitte a „szél” és a finomabb liszt visszahullott a tálra
4. a 46/9 szemelvény az idő jelentőségéről szól, a prédikátor Salamon bölcsességei nyomán
5. a hulladék (héb.: pszolet), a „pászál” (farag) tőből származik, és a faragás közben keletkező hulladékára utal
6. szanprinon (héb.) valószínűleg zafír, melynek keménysége mellett természetfeletti tulajdonságai is voltak (lásd. 6. magyarázat)
7. lásd. Bertanura misna magyarázatában (Pirké Ávot), a két kőtábla (tömbje) egymáshoz illesztve kockát adott, és elválasztva egymástól, guríthatók, a „nap kereke” formálja őket
8. szójáték: a farag (héb. poszel), jelenti azt is, hogy elutasít
 

Heti Midrás (45)

Mózes súlyos büntetést kapott azután, hogy a sziklából vizet fakasztott. Az volt a büntetése, hogy nem léphet be az Ígéret földjére. Fejezetünkben Mózes könyörgéssel (imával) próbál „fellebbezni”. Az Isten hajthatatlan, és aki ezt hallja, a szeme megtelik könnyekkel. A midrás értetlenül kérdi: vajon egyként ítél az Isten jót és gonoszt? Akkor mi értelme van az imának? Íme, Mózes imája:

„És könyörögtem az Örökkévalónak abban az időben, mondván: Uram, Istenem te elkezdted megmutatni szolgádnak nagyságodat és erős kezedet; hisz ki oly Isten az égben és a földön, aki cselekednék a te cselekedeteid és hatalmad szerint? Hadd vonuljak át, kérlek, hogy lássam azt a jó országot, mely a Jordánon túl van, azt a jó hegyet (1) és a Libanont (2). De fölgerjedt az Örökkévaló ellenem miattatok és nem hallgatott rám; azt mondta az Örökkévaló nekem: Elég! ne szólj hozzám többé ebben a dologban. Menj föl a Piszgá csúcsára, vesd föl szemeidet nyugatra, északra, délre és keletre és nézd meg szemeiddel, mert nem fogsz átvonulni ezen a Jordánon” (5Mózes 3, 23-28).

Midrás Tánhumá, és könyörögtem (váethánán)

„És könyörögtem…”, (3). Ez van az Írásban: „egyre megy”, és így folytatódik: „azért azt mondom, gáncstalant és gonoszt semmisít ő meg.” (Jób 9, 22). Mózes azt kérdi: Világ Ura, (valóban) egyre megy? Mindenki egyforma a te szemedben, Te ugyanúgy ítélsz igaz embert és gonoszt?

Ugyanezt kérdi Salamon: „minden mindenkinek egyformán: azon egy esete van az igaznak és a gonosznak, a jónak meg a tisztának és a tisztátalannak, az áldozónak és annak, aki nem áldoz; olyan a jó, mint a vétkező, olyan, aki esküszik, mint aki eskütől fél ?”(Kohelet 9, 2).

„Az igaznak”. Ez Noé! Rabbi Pinhász, rabbi Johánán nevében, rabbi Eliezer nevében, aki a galileai rabbi Joszé fia, mondja: mikor Noé kijött a bárkából, megharapta őt az oroszlán és megsérült, ettől kezdve nem volt alkalmas arra, hogy áldozzon, és helyette a fia, Sém áldozott.

És „a gonosznak”. Ez Nékó fáraó! Mikor (Nékó) meg akarta kaparintani Salamon trónját, nem ismerte azt a (titkos) szerkezetet, mely a trónban működött, és megharapta őt a trónban lévő (elrejtett) oroszlán, és megsérült.  (Azóta) ő is sántikál, és a másik is.

„a jónak”. Ez Mózes! Ahogy írva van: „és látta őt, hogy jó”, (2Mózes 2, 2), mivel körülmetélten (4) született.

„a tisztának”. Ez Áron! Aki megtisztítja Izrael népét bűneitől.

„a tisztátalannak”. Ezek a kémek (5). Köztük volt olyan, aki dicsérte Erec Izrael földjét, volt, aki rosszat mondott róla, de egyikük se mehetett be (6). 

„az áldozó”. Ez Josijáhu, akiről mondják: „És adományozott Josijáhu a nép fiai számára juhokat és fiatal kecskéket, mindet pészachi áldozatul”, (2Krónikák 35, 7).

„és aki nem áldoz”, az Áháb, aki felszámolta az oltár feletti áldozást, ahogy írva van: „és áldozott Áháb magának bárányt és marhát” (7). Magának áldozott, és nem a (szabályos) áldozat kedvéért (nem az Istennek). Az egyiket (Josijáhut) nyílvessző ölte meg: „a lázadók a királyra lőttek”, a másik, (Áháb) szintén nyíl által (halt meg): „Egy ember pedig jóhiszeműen meghúzta az íjat és találta Izrael királyát” (1Királyok 22, 34).

„olyan a jó”, az Dávid, mint írva van: „Küldött tehát és elhozta – ő pedig piros volt, meg szépszemű és szép tekintetű” (1Sámuel 16, 12).

„mint a vétkező”, ez Nebukodnecár (8), akiről azt írják: „és vétkeidtől igazság által szabadulj” (Dániel 4, 24).

Az egyik (Dávid) felépítette a Szentélyt és negyven évig uralkodott, a másik (Nebukodnecár) pedig lerombolta és (szintén) negyven évig uralkodott.

„Aki esküszik”, az Cidkijáhu (9), akiről írva van: „Fel is lázadt Nebukodnecár király ellen, aki Istenre megeskette őt; s megkeményítette nyakát, megszilárdította szívét, semhogy megtért volna az Örökkévalóhoz, Izrael Istenéhez” (2Krónikák 36, 13).

Mi az, hogy (Cidkijáhu) fellázadt? (Egyszer) meglátta (10) Cidkijáhu, hogy
(Nebukodnecár) nyulat eszik, nyersen. Erre Nebukodnecár azt mondta Cidkijáhunak: esküdj meg nekem, hogy nem árulod el senkinek. Megesküdött neki. De aztán Cidkijáhu megbánta az esküjét (mert másoknak is fel akarta fedni, hogy Nebukodnecár megszégyenüljön). Ezután kikérdezte őt (a bölcsek tanácsa) az esküje felől, és felmentette (az eskü alól). És Cidkijáhu elmondta másoknak. Nebukodnecár megtudta, hogy rossz hírét kelti, hivatta a Szanhedrint és Cidkijáhut. Így szólt nekik: látjátok, mit tett velem Cidkijáhu? Vajon nem esküdött meg nekem?  Cidkijáhu azt válaszolta: ők megkérdeztek engem (a Szanhedrin) az esküm felől. De hogy kérdezhetnek meg valakit az esküje felől?  Ezt válaszolta (a Szanhedrin): megkérdezhetnek, ha életveszélyről van szó! Erre azt kérdezte (Nebukodnecár): Mikor? Még aznap (az eskü napján). Azt kérdezte a Szanhedrintől: (annak) a jelenlétében (akinek megesküdött) mentik fel az eskü alól? Azt válaszolták: igen, a jelenlétében! Akkor miért nem mondtátok meg Cidkijáhunak, hogy nem menthető fel esküje alól (hisz én nem voltam jelen)?!
„Földön ülnek, hallgatnak Cion leányának vénei” (Echá 2, 10). Rabbi Jichák szerint: elvették tőlük az írószerszámaikat és párnáikat (mert tévedtek a háláchában).

Aki „az eskütől fél”, az Sámson (11), „aki azt mondta nekik: esküdjetek meg nekem, hogy ti magatok nem támadtok reám”, (Bírák 15, 12). És ez (is) megvakítva halt meg: „és Cidkijáhu szemét kiszúrták” (2Királyok 25, 7).

Heten hasonlítottak Ádámra, az első emberre. Ezek közül az egyik Cidkijáhu (szemei révén). Vasdárdát szúrtak a szemébe. De előtte Nebukodnecár megölte (a szeme láttára) a fiait, és aztán vakította meg. Sámsont is ebbe halt bele (12):„lefogták a filiszteusok, és kiszúrták a szemeit” (Bírák 16, 21).

„Minden mindenkinek egyformán”. Mózes azt mondja a Szentnek, a neve áldott: Világ Ura, mindenki egyforma a te szemedben, te gáncstalant és gonoszt megsemmisítesz? A kémek megharagítottak azzal, hogy az ország (Kánaán) rossz hírét keltették, de én, aki a fiaidat szolgáltam előtted a pusztában, negyven évig, egy vagyok velük?

____________________________________________________

1. a jó hegy: Jeruzsálem (Rasi)
2. Libanon: a Szentély (Rasi)
3. midrás szemelvény: 45/1
4. a csecsemő Mózesen nem látszott az előbőr
5. 12 kémet küldött Mózes, hogy kikémleljék Kánaán földjét
6. Rasi, a Kohelet (Prédikátor) magyarázatában is idézi (a Midrás Tánhumát), de akkor hogyan értjük, hogy Jósua és Káleb mégis bemehettek?
7. Josijáhu, Júdea királya, Áháb, Izrael királya: az egyik jó, a másik gonosz, de a midrás szerint egy a sorsuk
8. Babilon királya
9. Cidkijáhu, Júdea utolsó Dávid házi királya fellázadt II. Nebukodnecár ellen
10. hasonló történet a Talmudban is szerepel (Nedarim, 9. fejezet, 65 old.); ennek lényege: ha valaki megesküszik valakinek, csak akkor menthető fel esküje alól, ha mindketten jelen vannak, az eskütevő és az is, akinek megesküdött
11. Sámsont megvakították, ugyancsak Cidkijáhut
12. Sámson nem a megvakításba halt bele (se Cidkijáhu)
 

Heti Midrás (44)

Az Ötödik Könyv (Deuteronomium) első fejezetéhez érkeztünk. Az Ötödik Könyv egyszerre dörgedelmes és simogató hangjai között úgy érezzük, hogy egyik lábunkkal még a pusztában állunk, a másikkal pedig már Cion földjén. A hangulat emelkedett és ünnepélyes. A nép parancsot kap az indulásra. Ez a vándorlás utolsó, negyvenedik éve. A midrás feleleveníti a pusztában történt csodákat, melyek majd szinte változatlanul megismétlődnek az új hazában, Cionban. 

„Az Örökkévaló, a mi Istenünk szólt hozzánk a Horeb-en, mondván: Eleget laktatok már a hegy alatt. Forduljatok meg és vonuljatok és menjetek az Emori hegyéhez és minden szomszédjaihoz a síkságon, a hegyen, az alföldön, a déli vidéken és a tenger partján, a Kánaáni országába, a Libanonra, a nagy folyamig, a Prát folyamig. Lásd, elétek adtam az országot, menjetek be és foglaljátok el, az országot, melyről megesküdött őseiteknek: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nekik adja és magzatuknak utánuk” (5Mózes 1, 6-8).

Midrás Tánhumá, ezek a szavak (Dvárim)

„Ezek a szavak” (5Mózes 1, 1), (1). Áldasson a Királyok Királyának neve, a Szent, áldott legyen, áldasson és magasztosuljon az emléke. Hogy mindazt a csodát, amit cselekedett Izraellel a pusztában, megtegye velük a Cion földjén is.

A pusztában így mondták: „ezek a szavak”.
Cionban  (majd) így mondják: „teszek sötétséget előttük világossággá és a görbe helyeket rónává – ezek a dolgok, melyeket megcselekszem és nem hagyom el” (Jesájá 42, 16);
a pusztában így mondták: „az egész nép látja a hangokat”, (2Mózes 20, 18);
Cionban: „vidámság hangja, öröm hangja”, (Jirmijá 33, 11); 
A pusztában: „a föld rengett, az egek csepegtek” (Zsoltárok 68, 9);
Cionban: „megrengetem az eget és a földet” (Hágáj 2, 6);
a pusztában: „az Úr előttük megy nappal”, (2Mózes 13, 21);
Cionban: „ mert az Úr előttetek megy, és követni fog Izrael Istene”,   (Jesájá 52, 12);
a pusztában: „és örvendezni fog feletted az Úr”, (5Mózes 30, 9);
Cionban: „vidám leszek Jeruzsálemben, boldog a népem között”, (Jesájá 65, 19);
A pusztában: „örvendenek majd puszta és sivatag” (Jesájá 35, 1);

Mire gondolt Ézsaiás, mikor ezt mondta? Azokra a szavakra, melyekkel Hosea a Tórát (a törvényt) megszegő Izraelről szólt: „a pusztához teszem hasonlatossá, és olyanná változtatom őt, amilyen a sivatagi föld” (Hosea 2, 3). Ezért mondta Ézsaiás: „örvendenek majd puszta és sivatag”.

Minden vigasz, melyről Ézsaiás beszél, kétszeresen megvalósul (ezt a szóismétlésekből tudjuk):
„szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsáttatott; hiszen kétszeresen sújtotta őt az Úr keze minden bűneiért” (Jesájá 40, 2).

Tehát a vigasz kétszeres:
 „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek!”, (Jesájá 40, 10); vagy: „Én, én vagyok megvigasztalótok!” (Jesájá 51, 12);
vagy : „Kelj föl, kelj föl, öltözd fel az erőt” (Jesájá 51, 9);
vagy: „Serkenj föl, serkenj föl, kelj föl Jeruzsálem” (Jesájá 51, 17);
vagy: „Örvendezvén örvendezek az Úrban” (Jesájá 61, 10);
vagy: „Virulva virul és örvend ujjongva” (Jesájá 35, 2).

„Örvendenek majd puszta és sivatag”. Miért mondja ezt? Hogy megértsd, hogy mikor a Szent, legyen áldott, felfedi magát (azaz a Sechiná), (2), Izrael előtt, nem fed(het)i fel magát egyszerre, mivel a nép ezt nem bírná ki. Ha hirtelen (egyszerre) megmutatkozna, mindenki meghalna. Lásd, mit írnak erről: „Hiszen soha nem hallottak és fülökbe sem jutott, szem nem látott más Istent te kívüled, aki így cselekszik azzal, aki Őt várja” (Jesájá 64, 3).

József esetéből is tanulhatsz: mikor annyi év után megmutatkozott testvérei előtt, magát egyszerre „felfedve”, mind meghaltak (3):
„Én vagyok József! Él-e még atyám?
De testvérei nem bírtak felelni neki, mert megrémültek tőle” (1Mózes 45, 3). Hát még ha ezt tenné a Szent, legyen áldott (4)!

Mit tesz a Szent? Apránként, lassan fedi fel magát, először felvidítja a pusztát („örvendenek majd puszta és sivatag”),
aztán így folytatja: „ujjongj vadon és virulj, mint a nárcisz”,
aztán: „virulva virul és ujjong”, aztán „a Libanon dicsősége adatik meg neki”,
aztán: „ők látni fogják az Örökkévaló dicsőségét, Istenünk díszét” (5).

Ezért mondta Dávid: „Mivelhogy az Úr megépítette a Ciont, megláttatta magát az ő dicsőségében” (Zsoltárok 102, 17); és (Ézsaiás) mondja: „mert szemtől-szembe látják, hogy mint tér vissza az Úr Cionba” (Jesájá 52, 8); „íme Istenünk, akit vártunk és aki megtart minket; ez az Úr, akit vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!” (Jesájá 25, 9).

_____________________________________________________

1. midrás szemelvény (44/1)
2. Sechiná – Isteni jelenlét
3. a midrás szándékosan túloz
4. „kal va homer”
5. folyamatosan idéz Ézsaiás könyvének 35. fejezetéből

Heti Midrás (42-43)

„És szólt Mózes Izrael fiai törzseinek fejeihez, mondván: ez az, amit parancsolt az Örökkévaló: Ha valaki fogadalmat tesz az Örökkévalónak, vagy esküt tesz, hogy megkösse magát megszorítással, meg ne szegje szavát; mind aszerint amint kijön szájából, cselekedjék” (4Mózes 30, 2-3).

Miért kellett a fogadalomtétel szabályait a törzsek fejedelmeinek is kihirdetni? Az eskü és a fogadalom rendkívüli fontossága miatt, mely teljesen átszőtte az emberek nap-napi életét, és azok betartása, vagy megszegése az egyén, a család, vagy akár egy egész város létére kockázatos lehetett: „Történt Har haMelech-el (1): akinek (birodalmában) kétezer város pusztult el, igazi eskütétel miatt, férj és feleség között, apa és lánya között” (lásd: alábbi midrás).

Midrás Tánhumá, és szólt Mózes a törzsek fejeihez (Mátot) (42)

„Ha valaki fogadalmat tesz az Örökkévalónak”. Erről a következőket tanítja mesterünk (Rabbi Tánhumá) (2). Mi az hogy: „konám” és „nedarim”, (3)? Így tanítja a misna, (4): megfogadom, hogy nem alszom, megfogadom, hogy nem beszélek, megfogadom, hogy nem hálok vele (a feleségemmel). Nem szegheti meg (adott) szavát. Azonban arra esküdni, hogy nem alszom, vagy esküdni arra, hogy nem járok: (ez) tilos, (5).

Az eskü szigorúbb, mint a fogadalom, de a fogadalom is (lehet szigorúbb), mint az eskü. Ez hogy lehet? Megfogadom, hogy nem építek szukát, megfogadom, hogy nem lóbálok lulávot (6), megfogadom, hogy nem kötöm fel az imaszíjat. E fogadalmak nem szeghetők meg, még akkor se, ha micváról (parancsolatról) van szó. De eskü esetében megszeghetem, mert micvá megszegésére nem tesznek esküt (7), (vagyis a fenti fogadalom nem érvényes eskü formájában). 

Az mondta nekik a Szent, legyen áldott, legyetek óvatosak a fogadalmakkal, ne vigyétek túlzásba (8). Mert aki túlzásba viszi, (fogadalmakkal határt szeg), annak a vége az lesz, hogy az esküjét is megszegi. Aki esküt szeg, a Szent, legyen áldott, elhagyja, és soha nem bocsát meg néki, ahogy írva van: „mert nem hagyja büntetlenül az Örökkévaló azt, aki kiejti az ő nevét hiába” (2Mózes 20, 7).

És máshol: „hanem esküszöl, él az Örökkévaló, hűségben, jogosságban és igazságban…” Jirmijá (4, 2) (9). És folytatta a Szent, legyen áldott: ne gondoljátok, hogy engedélyeztem, hogy az én nevemben esküdjetek. Semmiképpen nem esküdhettek a nevemben, csak ha megvan bennetek az erkölcsi mérték, ahogy írva van:

„az Örökkévalót, a te Istenedet féljed, őt szolgáld, hozzá ragaszkodjál és nevére esküdjél” (5Mózes 10, 20),

és olyanok lesztek,  mint az a három, kiket istenfélőknek neveztek, és ezek:
Ábrahám, Jób és József. Ábrahámról írva van: „mert most tudom, hogy istenfélő vagy és nem vontad meg fiadat, a te egyetlenedet tőlem” (1Mózes 22, 12).
Jóbról írják: „mert nincs olyan, mint ő a földön: ember, a ki gáncstalan és egyenes, istenfélő és rossztól távozó” (Jób 1, 8).
Józsefről írva van: „ezt tegyétek, hogy éljetek, az Istent félem én” (1Mózes 42, 18).

Az Örökkévalót féld, a te Istenedet, és őt szolgáld.

Ha csak a Tórának és a micváknak élsz, és nincs más munkád, erre vonatkozik az előbb elhangzott „és őt szolgáld”. És csak őt kövesd, („ragaszkodj hozzá”). Hogyan ragaszkodhat az ember a Sechiná-hoz? Hisz azt mondták:„az Örökkévaló, a te Istened emésztő tűz, buzgó Isten” (5Mózes 4, 24).

Ez arra tanít, hogy ha valaki a lányát egy bölcs talmudistához adja feleségül, aki tanul és tanít, lássa el (az após) azt a talmudistát minden jóval, vagyonával is szerencséltesse – ez a „ragaszkodj hozzá” értelme. Ha ilyen vagy, és ilyen mértékekkel rendelkezel, szabad megesküdnöd. Ha nem, nem tehetsz esküt.

Történt Har-haMelech-el, akinek (birodalmában) (hiábavaló) eskü miatt, mely férjre és feleségre, apára és lányára vonatkozott, annyi ember pusztult el, mely kétezer várost megtöltene. (A Midrás rábá szerint például ilyen esküt is tettek: „esküszöm, hogy lakomázni fogok itt vagy ott”).

A férj feloldhatja (10), felbonthatja asszonyának sanyargatásra vonatkozó fogadalmát, vagy az asszony és közte lévő dolgokkal kapcsolatban, ugyanígy az apa, aki felbonthatja lánya fogadalmát, mely sanyargatásra vonatkozik, közte és a lány között.

______________________________________________________

1. Har haMelech (Király-hegy), Alexander Jánái uralkodó neve a midrásban, állítólag a király birtokaira utal a név
2. midrás szemelvény 42/1
3. „konám” és „neder”, (héb.) fogadalom
4. „Násim” (asszonyok) c. traktátus misnája, második fejezet
5. a midrás két kategóriát hasonlít össze: esküt és a fogadalmat, a fenti példák: „nem járok”, „nem alszom” abszurd fogadalmak, és eskü (formájában) büntetés jár értük
6. szuká (sátor) építése ünnepi parancsolat, ugyancsak a pálmaág (luláv) meglóbálása
7. a példa mutatja, hogy az eskü a fogadalomnál „magasabb” kategória
8. a nép száján könnyebben fogan a fogadalom, mint az eskü
9. „él az Örökkévaló”: eskütételi formula része
10. „minden fogadalmat és minden megszorító esküt, mely önmaga sanyargatására való, férje megerősít, és a férje felbont” (4Mózes 4, 14)

Negyven évig tartó sivatagi élet, vándorlások és állomáshelyek, ahogy Mózes felírta: „Ezek Izrael fiainak vonulásai, akik kivonultak Egyiptom országából seregeik szerint, Mózes és Áron által. Mózes pedig felírta kiindulásaikat vonulásaik szerint az Örökkévaló parancsára; és ezek az ő vonulásaik kiindulásaik szerint. Elvonultak Rámszeszből az első hónapban, az első hónap tizenötödik napján; a peszách után való napon vonultak ki Izrael fiai fölemelt kézzel, egész Egyiptom szeme láttára. Az egyiptomiak pedig eltemették azokat, akiket sújtott az Örökkévaló közöttük, minden elsőszülöttet; és az ő isteneiken is végzett az Örökkévaló ítéletet. És elvonultak Izrael fiai Rámszeszből és táboroztak Szukkószban…”, (4Mózes 33,  1-5). A midrás a túlélés „művészetéről” szól, arról, hogy az életet mindennél jobban őriznünk kell. Mit nyújtott a sivatagi tapasztalat!

Midrás Tánhumá, ezek Izrael fiainak utazásai (Mászé) (43)

Mesterünk (R. Tánhumá) azt kérdezi (1), ha a császár sorozói üldöznek, vagy útonállók, megszeghetjük-e a szombat szentségét?
Bölcseink ezt tanították (2): akit a sorozók vagy útonállók üldöznek, meneküljön el. Mert azt találjuk Dávidnál, amikor Saul meg akarta ölni, hogy elszökött.

Bölcseink, emlékük áldott, azt mesélik: történt egyszer, hogy királyi jegyzők érkeztek szombaton Cipori (galileai város) hírességeihez. (Az emberek) azt kérdezték Elázár ben Pártá-tól: gonosz jegyzők jöttek a városunkba a királytól, mit mondasz, szökjünk el? (Ben Pártá) nem szívesen tanácsolta, hogy (szombaton) szökjenek meg, ehelyett célzatosan így válaszolt: miért engem kérdeztek? Kérdezzétek meg Jákobot, Mózest és Dávidot.

Jákobról ezt írták: „Jákob Árám földére bujdosott”, (Hosea 12, 12); Mózesről: „Mózes elmenekült Fáraó elől és letelepedett Midián országában és leült a kútnál” (2Mózes 2, 15); Dávidról: „Dávid pedig megfutamodott és elmenekült azon éjjel” (1Sámuel 19, 10), ezen kívül: „eredj népem, menj be kamaráidba és zárd be mögötted ajtódat, rejtőzzél el kis pillanatra, míg elmúlik a harag” (Jesájá 26, 20).

Az honnan ered, hogy „pikuáh nefes” (3) a szombatnál is fontosabb? Abból a mondatból, hogy: „őrizzétek meg törvényeimet és rendeleteimet, melyeket megtesz az ember, hogy éljen általuk; én vagyok az Örökkévaló”, (3Mózes 18, 5). A törvények arra valók, hogy „éljünk általuk” (és ne haljunk meg általuk).

A „milá (4)”-ról írva van: „a nyolcadik napon metélje körül…”. Metélje körül, még akkor is, ha szombat van! A „kál váhomer” szabálya (5) szerint, az előbőr, az ember 248 „testrészének egyike, mely „kicsinysége” ellenére is fontosabb a szombatnál, annál inkább, az ember egész teste (bármely egyéb testrész) fontosabb a szombatnál!

A Szent, legyen áldott, így figyelmeztette Izraelt: fiaim, parancsolataimat, a Tórát, őrizzétek, lássátok, mennyi csodát tettem veletek, attól kezdve, hogy kivonultatok Egyiptom földjéről, az üldözőitek elestek, ti átvonultatok a tengeren, ellenségeitekbe félelmet ültettem, mint írva van: „akkor megrémültek Edom törzsfői, Moáv hatalmasait elfogta a rettegés, elcsüggedtek Kánaán lakói mind” (2Mózes 15, 15). Megsemmisítettem az Emoritákat, Szihont, Og-ot. Azalatt a negyven év alatt a sivatagban egyetlen órára se hagytalak titeket magatokra, sokan támadtak rátok, de nem engedtem, hogy megfutamodjatok.

Mennyi kígyót és skorpiót pusztítottam el: „ki vezetett téged a nagy és félelmetes pusztán át, ahol mérges kígyó és skorpió, meg szárazság van, ahol nincs víz; aki előhozott neked vizet a sziklaszirtből”, (5Mózes 8, 15), és nem engedtem, hogy kárt tegyenek bennetek. Ezért is mondta a Szent, legyen áldott Mózesnek: írd fel Izrael fiainak vonulásait, hogy tudják, mennyi csodát tettem velük, minden egyes úton: „Mózes pedig felírta kiindulásaikat vonulásaik szerint az Örökkévaló parancsára”.

_____________________________________________________________

1. Midrás szemelvény 43/1
2. ez a „szöveg-formula” arra utal, hogy a midrás a misnából idéz
3. milá (héb.) : körülmetélés
4. pikuah nefes (az élet őrizése): életveszély esetén a szombat parancsolata megszeghető
5. „kál vá-homer” héb.: könnyű és nehéz, kis és nagy, stb.) talmudi szabály: ha valami „könnyű esetre” érvényes, akkor a „nehezebb” esetben annál inkább az
 

Heti Midrás (41)

Pinhász felmagasztalt tette, Zimri és a midiánita nő (Kozbi bát Cur) kivégzése nem csak Isten engesztelése volt egy járványméretű pusztítás okán, hanem egy háború kezdő aktusa: a sivatagban vándorló nép első nagyszabású háborúja Jitró népével, a midiánitákkal. „És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: szorongassátok a midiánitákat, hogy megverjétek őket; mert szorongattak ők benneteket fondorlataikkal, melyekkel fondorkodtak ellenetek, a Peor dolga által és Kozbi, Midián fejedelmének lánya, az ő testvérük által, aki megöletett a csapás napján, a Peor dolga miatt” (4Mózes 25, 16).

Midrás Tánhumá, Pinhász (Pinhász)

„És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: „szorongassátok a midiánitákat”. Miért (mondta)? Mert ők is szorongatnak benneteket. Erről azt mondták bölcseink, emlékük legyen áldott: „aki ellened kel, hogy megöljön, előzd meg, hogy megölhesd” (1,2), (Szanhedrin 8).

Rabbi Simon mondja: és az honnan van, hogy aki barátját megtéveszti (3), rosszabb mintha megölné? Mert ha (csak) megöli, az ebben a világban történik, de (az áldozattól) nem veheti el a túlvilági életét. De akit megtévesztenek (rossz útra visznek), mindkét világát elveszítheti.

Két nemzet állt Izraellel szemben karddal, és két másik (nemzet) gonoszsággal. Az egyiptomiak és az edomiak karddal. Az egyiptomiak, mint ahogy írva van: „szólt az ellen, üldözöm, elérem, zsákmányt osztok, betelik velük lelkem; kirántom kardom, kiirtja őt kezem” (2Mózes 15, 9), és Edom: „De Edom azt mondta neki: nem fogsz átvonulni rajtam, különben karddal megyek ki ellened” (4Mózes 20, 18).

És ketten gonoszsággal, a moábiták és az ámmoniták, (4). Azokról, akik karddal támadtak, azt is mondják: „ne utáld az edomitát, mert testvéred ő; ne utáld az egyiptomit, mert idegen voltál az ő országában” (5Mózes 23, 8). De azok, akik gonoszsággal fogadták Izraelt, hogy megtévesszék (rossz útra vigyék), írva van: „Ne jusson be ámmonita és moábita az Örökkévaló gyülekezetébe; tizedik nemzedéke se jusson be az Örökkévaló gyülekezetébe, mindörökké” (5Mózes 23, 4).

Ne sikerüljön nekik ebben a világban. Erről szól a „szorongassátok a midiánitákat”. Mi az, hogy „szorongassátok a midiánitákat”? (Szorongasd), annak ellenére, hogy azt írtam: „mikor egy város elé vonulsz, szólítsd fel azt békére” (5Mózes 20, 10). De ezekkel (a midiánitákkal) „ne keresd az ő békességüket és az ő javukat minden napjaidon át, örökké” (5Mózes 23, 7). (Mert) akkor az történik, hogy miután könyörületet gyakoroltál, a végén megcsúfolnak, háborút és bajt hoznak rád. Honnan tudjuk? Dávidtól, mert írva van: „mondta Dávid: hadd tegyek szeretetet Hánúnnal, Náhás fiával” (2Sámuel 10, 2). Erre a Szent, legyen áldott, így válaszolt: a szavamat megszeged, mert én azt írtam: „ne keresd az ő békességüket és az ő javukat”, és te mégis jót teszel velük?

„Ne légy túlságosan cádik” (Kohelet 7, 16). Ez azt jelenti, hogy az ember soha ne adja fel a Tórát. De ő (Dávid király) küldötteket menesztett, hogy az ámmonitákat megvigasztalja, és jót tegyen velük, de a végén megszégyenült: „ekkor vette Hánún Dávid szolgáit, lenyíratta szakálluk felét, felében levágatta ruháikat alfelükig és elbocsátotta őket” (2Sámuel 10, 4). Megszégyenült, és aztán háborúba keveredett Árám Náhárájimmal, Zová és Mááchá királyaival és az ámmonitákkal, összesen négy nemzettel. Még erről: „mikor látta Joáv, hogy ellene fordul a harcnak éle, elölről és hátulról is” (2Sámuel 10, 9).

Miért ez történt (Joávval)? Mert jót akart tenni azzal, akiről a Szent, legyen áldott, azt mondta: „ne keresd az ő békességüket és az ő javukat”. Ezért írják, hogy „szorongassátok a midiánitákat”.

„Szorongassátok a midiánitákat”: annak ellenére, hogy a Tórámban azt írtam, hogy „ha ostromolsz egy várost hosszú időn át, harcolván ellene, hogy bevedd azt, ne pusztítsd el fáját” (5Mózes 20, 19), de velük (a midiánitákkal) ne ezt cselekedd, hanem a fáikat is pusztítsd ki.  

Egyszer Jehorám, Izrael királya a moábitákkal háborúzott: „ment tehát Izrael királya, meg Jehuda királya (Jehosáfát) és Edóm királya és kerülőben jártak hét napi úton; de nem volt víz a tábor számára, sem a barom számára, mely velük ment” (2Királyok 3, 9) és ekkor sírni kezdtek.

„És szólt Izrael királya: aj, bizony azért hívta az Örökkévaló e három királyt, hogy Moáv kezébe adja őket” (5). „Erre így szólt Jehosáfát: nincs-e itt egy prófétája az Örökkévalónak, hogy általa megkérdezhessük az Örökkévalót? (Ekkor megszólalt valaki Izrael királyának szolgái közül és így szólt: Itt (van) Elisá, Sáfát fia, aki vizet öntött Elijáhú kezére).”

Ezt azért kérdezte (Jehosáfát), hogy rámutasson Jehorám szándékos gonoszságára (6), „mondván Jehosáfát: ő nála van az Örökkévaló igéje! És lementek hozzá Izrael királya, meg Jehosáfát és Edóm királya”.

Miért nem nevezi a szöveg Jehosáfát-ot királynak? Hogy mindenki lássa a cádikhoz méltó szerénységét, hogy nem akar a próféta (Elisá) előtt királyi öltözékben mutatkozni, hanem mint egy egyszerű barát. Mások szerint azért, mert a sorsa meg volt pecsételve, miszerint Áháb-bal együtt életét veszti, (7). Ezért van az, hogy az Írás az évszámot a fia révén jegyzi.

De jutalomképpen, mivel lementek a próféta elé, láthatták az összes csodát. Mikor Izrael királya Elisával találkozott, így szólt a próféta: „és szólt Elisá Izrael királyához: Mi közöm hozzád? Menj atyád prófétáihoz és anyád prófétáihoz!”, (2Királyok 3, 13). Ekkor könyörögni kezdett: „mondta neki Izrael királya: Ne így!”. Mert (a király) soha nem kért jóslatot a prófétától.

Ekkor így szólt Elisa: „most pedig hozzatok nekem egy hárfást! Volt ugyanis, amint hárfázott a hárfás, rajta volt az Örökkévaló keze”.

Aztán még azt is mondta (Elisa): „de ez csekély az Örökkévaló szemeiben, (aki) még Moávot is kezetekbe adja; s megvertek minden erősített várost és minden kiváló várost, és minden jó fát ledöntetek, és minden vízforrást eltömtök, minden jó telket kövekkel rontotok el” (2Királyok 3).

Kérdezték tőle (Elisától): nem azt mondta a Szent, legyen áldott, hogy ne pusztítsd el a fát? És te mégis azt mondod „és minden jó fát ledöntetek”? Ő (Elisa) így válaszolt: Isten valóban minden népről ezt mondta, de ez itt (Moáv) az ő szemeiben csekély (üres) és szégyenteljes: „csekély az Örökkévaló szemeiben”.

Erre vonatkozik a „szorongassátok a midiánitákat”.

___________________________________________________________

1. midrás szemelvény 41/3
2. a híres idézet héberül: „im bá lehorgechá, haskem lehorgo” (Szanhedrin, 8)
3. anyagiakban, vagy még inkább szellemiekben, hitben
4. moábita, ámmonita: a Jordán folyótól keletre élő népek
5. Izrael, Jehuda és Edom királyai
6. Jehorám „megkerüli” a prófétát, és hamisan nyilatkozik „Isten akaratáról”
7. a „gonosz” Áháb és a „jó” Jehosáfát szövetséget kötöttek, de nem haltak meg együtt 

Heti Midrás (40)

Bálák és felbérelt prófétája, Bilám (Bálám) történetére mindenki emlékszik. Ennél kevésbé népszerű Pinhász kegyetlen cselekedete, mellyel Izrael erkölcseit védelmezte, és a népet, a bálványimádó Moábitáktól eltávolította. Pinhász istenfélelméről és a kettős gyilkosság körülményeiről magyarázattal szolgál a heti midrás. Íme a cselekedet és annak előzménye:

„Mikor Izrael Sittimben lakott, elkezdett a nép paráználkodni Moáb leányaival. És ezek meghívták a népet, az ő isteneik áldozataihoz, és a nép evett és leborult az ő isteneik előtt. Izrael csatlakozott Báál-Peorhoz és föllobbant az Örökkévaló haragja Izrael ellen. És mondta az Örökkévaló Mózesnek: Vedd a nép minden főnökeit és akasztasd föl őket az Örökkévaló színe előtt fényes nappal, hogy elforduljon az Örökkévaló föllobbant haragja Izraeltől. És mondta Mózes Izrael bíráinak: Öljétek meg mindegyik a maga embereit, akik csatlakoztak Báál-Peorhoz. És íme, egy férfiú Izrael fiai közül jött és vezette testvéreihez a midiánita nőt Mózes szeme láttára és Izrael fiai egész községének szeme láttára; ezek pedig sírtak a gyülekezés sátorának bejáratánál. Ezt látta Pinhász, Elázár fia, Áron papnak a fia, fölkelt a község közepéből és dárdát vett a kezébe; bement az izraelita férfi után a kamrába és átdöfte mindkettőjüket, az izraelita férfit és a nőt a hasán. Erre megszűnt a csapás Izrael fiai között. Voltak pedig, akik meghaltak a csapás alatt: huszonnégyezren.” (4Mózes 25, 1-9).

Midrás Tánhumá, Bálák (Bálák)

Ezt látta Pinhász, Elázár fia. Senki más nem látta? Hát nincs leírva, hogy mindez Mózes és Izrael egész gyülekezete előtt történt? Hanem látta azt, amit csináltak, és akkor eszébe jutott egy háláchá (rendelet) eszébe: aki arámi (nővel) közösül, a kanaim (1,2) megölik. És erre „fölkelt a község közepéből”.

Hol állt (eddig)? (Ott álltak többen) és tanakodtak az ügyben, hogy vajon a férfi halálbüntetést érdemel-e. Pinhász ott állt közöttük és önként vállalkozott (a vétkes megölésére): „és dárdát vett a kezébe”. Kivette a dárda vashegyét és kezébe vette (a tarsolyába). 

Pinhász (remélte), hogy a dárda fanyele is elégséges lesz, mert félt, hogy a törzsbeliek (3) körülveszik őt. Mikor a közelükbe ért, ezt kérdezték (Zimri emberei), minek jöttél? Azt mondta, én is a szükségemet akarom végezni (4). Odaengedték, és bement (a kamrába). Mert ha nem mondja ezt, nem engedték volna oda, és ezután: „bement az izraelita férfi után a kamrába és átdöfte mindkettőjüket”. Mindkettőjüket átdöfte, kettőjük tisztátalanságában, (lásd 4.), hogy Izrael ne mondhassa később (enyhítő körülményként), hogy ott nem volt semmiféle tisztátalanság. (Pinhász) félte (lásd. 2.) a Szent, legyen áldott, nevének tisztaságát.

Pinhásszal tizenkét csoda történt:

első: a szerelmesek, szokás szerint (az aktus után) szétváltak, de az angyal egymáshoz „tapasztotta” őket;
második: az angyal befogta a szájukat, hogy ne kiáltozzanak;
harmadik: a „kubá” felé irányított, hogy a „férfiassága” látszódjon a kamrában, hogy mondhassák a körülállók: ő is bement, hogy a szükségét végezze.
negyedik: a vas (melyet a lándzsa végére közben visszatett) meghosszabbodott, hogy mindkettőjüket keresztüldöfhesse;
ötödik: elég erő volt a karjaiban, hogy két embert egyszerre keresztüldöfjön;
hatodik: a dárda-fa elég erős volt ahhoz, hogy ne törjön el;
hetedik: nem dőltek el (a szerelmesek) a csapástól, hanem állva maradtak, a helyükön;
nyolcadik: a dárda vége kijött a másik oldalon, hogy ezzel is mutassa a szégyenüket;
kilencedik: nem véreztek, hogy Pinhászt ne szennyezzék be;
tizedik: a Szent, áldott legyen, lelket tartott bennük (a szerelmesekben), hogy ne haljanak meg (azonnal);
tizenegyedik: az angyal magasabbra tette a kamra szemöldökfáját, hogy mindenki láthassa őket, amint  „lógnak”;
tizenkettedik: (Zimri) törzsbeli társai meg akarták támadni (Pinhászt), de odajött az angyal és félresöpörte őket.

Ezután, mikor Pinhász látta, hogy a Szent, legyen áldott, el akarja pusztítani őket (Izraelt), a földre dobbantott, és állva imádkozott, hogy eltűnjön a pusztító angyal, ahogy írva van: „és Pinhász könyörületet kért (jó kimenetelű ítéletet), (5) és megszűnt a pusztítás” (Zsoltárok, 106, 30). Mert ő (Pinhász) „határozta meg az ítéletet”. A Va-jefalel, az ítélet (is) (6), hasonlóan: „ahogy a bírák meghatározzák” (2Mózes 21, 22). 

„Meghaltak vala a csapásban huszonnégy ezren” (4Mózes 25, 9. „Számoljátok össze…” (7). Ebből azt tanuljuk, hogy ha pusztítás van, mindig számlálni kell (összeszámolni a halottakat).

Azt mondja a nyáj gazdája a pásztornak. Számold össze, mennyi hiányzik! Gondold el, mennyien hiányoztak (pusztultak el) egyetlen eltévelyedés miatt. Huszonnégyezren. Az Írás erről így szól: „királynak indulata: halál követei, de bölcs ember megengeszteli azt” (Példabeszédek 16, 14).

Példa a királyról, aki előtt fiatalok csoportja állt, és az egyik káromolni kezdte a királyt, aki megharagudott rájuk. Az egyik fiatal odament a káromló fiatalhoz, és megütötte, ekkor rögtön megszűnt a király haragja. Ugyanígy, Pinhász volt az, aki kiengesztelte a Szentet, áldott legyen, kinek haragja lecsillapodott, és nem pusztult el az egész nép: „(a) bölcs ember megengesztel”.

Azt mondta a Szent, áldott legyen: ebben a világban bűn által számláltattok meg, de a jövő világban: „annyi lesz az Izráel fiainak száma, mint a tenger fövenye, a mely meg nem mérettethetik és meg nem számláltathatik” (Hosea 10, 1). Legyen minél hamarabb, napjainkban, Ámen.

__________________________________________

1. midrás szemelvény: 40/21
2. kánáim (zelóták): szélsőségesek; a héb.: „kine” ige féltékenységre, fanatikus viselkedésre utal
3. Zimri törzsétől
4. a szeretkező pár (Zimri és a midiánita nő) a kamrában voltak (héb.: kubá), mely egyébként árnyékszékül szolgált. A moábita szokás összefüggött a nő hátsó felének felfedésével, sőt egymás előtt ürítettek.
5. a legtöbb fordítás az „ítélkezett” kifejezést használja, ez nem pontos
6. a héberben (????) az „imádság” és „ítélet” (per, perdöntés, ítélet, stb.) elválaszthatatlan
7. a bálványimádást követő pusztítás után meg kell számolni a népet
 

Heti Midrás (39)

A „Hukát” komor és rejtélyes fejezet. Elhangzik benne a vörös tehén hamvának parancsolata, szó esik a szomjas és fáradt nép lázongásáról, és a vízfakasztásról, melynek Mózesre nézve szomorú következménye lett, és végül Áron haláláról: „Elindultak Kádesből és elérkeztek Izrael fiai, az egész község, a Hór hegyéhez. És az Örökkévaló szólt Mózeshez, meg Áronhoz a Hór hegyén, Edom országának határán, mondván: Takaríttassék el – gyűjtessék össze –(1) Áron a népéhez, mert nem fog bemenni az országba, melyet Izrael fiainak adtam, mivelhogy ellenszegültek parancsomnak a pörlekedés vizénél. Vedd Áront és fiát, Elázárt és vidd föl őket Hór hegyére. Vetesd le Áronnal az ő ruháit és öltöztesd fel azokba Elázárt, az ő fiát; Áron pedig takaríttassék el és ott meghal. Mózes cselekedett, amint az Örökkévaló parancsolta; fölmentek a Hór hegyére az egész község szemei láttára. Mózes levettette Áronnal a ruháit és felöltöztette azokba Elázárt, az ő fiát; Áron pedig meghalt ott, a hegy tetején. (4Mózes 20, 22-28)

Midrás Tánhumá, Ez a tannak törvénye (Hukát)

„És az Örökkévaló szólt Mózeshez, meg Áronhoz a Hór hegyén… gyűjtessék össze Áron a népéhez” (2). Ebből azt tanuljuk, hogy a cádikoknak jelentik a haláluk napját, hogy „koronájukat” (még időben) átadhassák a fiaiknak. Miért nem halt meg Áron úgy, mint Mirjám, hogy csak (utólag) bejelentik, hogy Áron összegyűjtetett? Példa erről: volt egyszer egy király és annak két kincstári felügyelője, akik semmit nem tettek királyuk szándéka ellen. Az egyik tartott (a kincsek között) egy ékes köpenyt, melyet a király szeretett volna (felölteni). Így szólt a király: annak ellenére, hogy a köpeny az enyém (a birtokomban van) nem veszem fel addig, amíg nem szólok erről.

Éppen így, szólt a Szent, legyen áldott: ez a két cádik soha semmit nem tett a szándékom ellenére. Nem viszem őket el (e világból), mielőtt szólnék nekik. Ezért írta: „gyűjtessék össze Áron népéhez”.

Erre Mózes (így válaszolt): Uram, hadd éljen még (Áron), Reuven és Gád emberei között, (3). Erre az (Isten) így felelt: ahogy Izrael népéről döntöttem (vele is az lesz), Áron halála (elnapolása) csak akadályozza a „honfoglalás” tervét. Azt akarod, hogy ne haljon meg, és addig Izrael fiai ne léphessenek be Erec Jiszráel földjére? Erről írta: „melyet Izrael fiainak adtam”.

„És az Örökkévaló szólt Mózeshez: …vetesd le Áronnal az ő ruháit.” Azt mondta neki (Mózesnek) a Szent, legyen áldott, (vetkőztesd le). Megvigasztalod, mert koronáját a fiaira hagyja, amit te nem tehetsz.
„Mózes levettette Áronnal a ruháit és felöltöztette azokba Elázárt, az ő fiát.”

Ha a főpap, szent papi ruhákba (öltözve) elhagyja a Szentély hegyét (Hár HáBájit) negyvenet kap, (vessző csapást), (4); melyek (a ruhák) gyapjúból és lenvászonból voltak. Ugyanezen a módon szólt neki (Mózesnek), mikor Áront főpapnak felkenték, („vedd Áront”), mint amikor a hegyre felküldte őt meghalni: „Vedd Áront és fiát”.

„Mózes cselekedett, amint az Örökkévaló parancsolta”. Ebből azt tanuljuk, hogy Mózes, mikor Áronnal közölte az ítéletet, halasztás nélkül cselekedett.

„És látta az egész gyülekezet, hogy Áron meghalt”. Mikor a hegyről lejött Mózes és Elázár, mindenki köréjük gyűlt, és azt kérdezték, hol van Áron? Azt válaszolták, hogy meghalt. Azt kérdezték: hogy bánthat a halál angyala ilyen embert? Aki (Áron) ellenállt a halál angyalának: „és a halottak és az élők közé állt, és megszűnt a járvány” (4Mózes 17, 13).

Jobban tennétek, ha visszahoznátok őt, különben megkövezünk titeket! Ekkor Mózes imába kezdett: Világ Ura, ments meg a gyanú alól. A Szent, legyen áldott, azonnal a jelenlévők elé varázsolt egy (sír)barlangot: „és látta az egész gyülekezet, hogy Áron meghalt”. 

_______________________________________

1. a „takaríttassék el” helyett helyesebb a „gyűjtessék össze” kifejezés, mert az ősi temetkezési módszer lényege a csontok összegyűjtése
2. midrás szemelvények: 39/15, 17
3. Reuven és Gád törzse (az utóbbi fele) Kánaán földjén kívül marad, így Áron, akinek a „bemenetel” szintén tiltva volt, élhetett volna ezek között
4. Áron nem távozhatott az élők sorából a szent (főpapi) ruházatban
 

Heti Midrás (38)

Koráh neve (Károli fordításában: Kóré) súlyos viszályt jelöl, közte és Mózes között. A bukott lázadókat és vezetőjüket élve elnyelte a föld: „És megnyitá a föld az ő száját, és elnyelé őket és Kórét, meghalván az a gyülekezet, mivelhogy megemészte a tűz kétszáz és ötven férfiút, akik intő például lőnek. Kóré fiai pedig nem halának meg” (4Mózes 26, 10-11). Koráh, Lévi törzsének leszármazottja, akárcsak Mózes.
A fejezet nyitó sora így hangzik: „Koráh, Jichár fia, Kehát fia, Lévi fia fogta…”. Mit fogott?  Hiányzik a mondatból a tárgy. A lázadó Koráh „fogta magát” és kivált Izrael gyülekezetéből, mert ellenezte Áron főpapi kinevezését. Onkelosz így fordítja arámira: Koráh kivált, elkülönült.

Midrás Tánhumá, Koráh (Koráh)

„És Koráh, Jichár fia, Kehát fia, Lévi fia…” (1). Az Írás erről ezt mondja: „a felingerelt atyafiú [erősb] az erős városnál, és [az ilyen] versengés olyan, mint a vár zárja” (Példabeszédek 18, 19). „A felingerelt atyafiú” Koráh, aki nem ért egyet Mózessel és fellázadván elveszti a becsületét. A „felingerelt” (héb.: „nifsá”), úgy is érthető, hogy „a lázadó”, mint: „Moáv királya ellenem lázadt”, (2Királyok 3, 7), vagy az, aki elpártol: „akkor pártolt el Livna, abban az időben.”, (2Királyok 8, 22). 

A viszály olyan, mint a vár zárja. (Ez) a viszály kiközösíti őt (2), elválasztja, mint a vár zárja, mikor az Istennek és Mózesnek ellentmond.

A héb.: vá-jikáh („és vette” vagy „és kivált”) „puha” dolgokra vonatkozik: melyekkel Koráh maga mellé állította Izrael nagyjait, és a Szanhedrint.

E (vájikáh) kifejezés példáiról Mózessel kapcsolatban: „maga mellé vette azért Mózes és Áron e férfiakat”, (4Mózes 1, 17); vagy, „vegyed Áront és az ő fiait”, (3Mózes 8, 2); vagy, „vigyetek veletek beszédeket, és térjetek vissza”, (Hosea 14, 3).

A Genezisből: „és elvivék az asszonyt a Fáraó udvarába” (1Mózes 12, 15).

Visszatérve Koráh-ra: Koráh puha, kellemes dolgokkal megvásárolta az emberek szívét.

Miért különbözött össze Koráh? Elicáfán ben Uziel miatt, aki atyjának testvére volt, és a család (a törzs) fejedelme lett. Ahogy írva van: Elicáfán ben Uziel, a Kehátiak feje (fejedelme).

Így szólt Koráh: Apám testvérei négyen voltak: „Kehát fiai: Ámrám, és Jichár, és Hevron és Uziel” (2Mózes 6, 18). Ámrám az elsőszülött, akinek fiából, Áronból főpap lett és testvéréé, Mózesé lett a királyság. És ki érdemes arra, hogy a fejedelemséget magához vegye? Hát nem a második (gyerek)? Én, Jichár fia érdemes vagyok arra, hogy családom (törzsem) fejedelme legyek. De ő (3) mégis Uziel fiát tette fejedelemmé. Testvérem gyermeke atyáskodjon felettem? Én ebbe nem egyezek bele, és minden rendelkezését eltörlöm. Ez Koráh viszályának lényege.

„És Koráh… kivált…”. Mit írtak még erről a (viszályról)? „Szólj Izrael fiainak, és mondjad nékik, hogy készítsenek magoknak bojtokat az ő ruháik szegleteire”. Ekkor Koráh izgatottan Mózeshez fordult: de azt is mondtad, hogy: „és tegyenek az (imasál) szeglet bojtjára kék zsinórt”, (4), (4Mózes 15, 38).

Koráh: az a tálit, mely teljes egészében kék, „mentesül” az imarojtoktól, (5).
Mózes: a tálitra mindenképpen kötelesek vagyunk imarojtot tenni.
Koráh: ha a tiszta kék tálit nem „menti fel” magát, akkor épp az a kék zsinór „felmenti”?
Koráh: az a ház, mely amúgy is tele van könyvekkel, nem ment fel a mezuza (6) kötelessége alól?
Mózes: még az ilyen házra is kötelesek vagyunk mezuzát felszegezni.
Koráh: az egész Tóra, 275 fejezetével sem menti fel a házat a mezuza kötelessége alól, és akkor épp az a két szakasz (mely a mezuzán van) felmenti?
Mózes: ezeket a dolgokat (melyeket te mondasz) senki se írta elő, ez mind a te szíved (képzeleted) szüleménye.

„És Koráh… kivált…”. „Kivonta, vette”, mint a szakadásra utaló szavak. Hogy Koráhot a szíve vezette volna? Erről Jób könyve (15, 12) tesz említést: Merre ragadt téged a szíved, és merre pillantottak a te szemeid? Mózes ezt mondja nekik: nem elég nektek, hogy Izrael Istene kiválasztott titeket a népből, és most ti mind csak úgy elpusztultok (megtérés nélkül)?

Bölcseink, emlékük áldott, Koráhról azt mondták: bölcs ember volt Koráh, a frigyláda hordozói közül való: „Kehát fiának szent munkát (szolgálatot) adott, a vállukon vitték…” (4Mózes 7, 9), Koráh, Jichár fia, Kehát fia.  

Mikor Mózes ezt mondta: „és tegyenek az (imasál) szeglet bojtjára kék zsinórt”, mit tett Koráh? Azonnal készíttetett kétszázötven kék imasálat, és abba burkolózott mind a kétszázötven férfi, a Szanhedrin vezetői, akik Mózes ellen lázadtak: „És támadának Mózes ellen, és [velök] Izrael fiai közül kétszáz és ötven ember”, (4Mózes 16, 3).

Kik voltak ezek: törzsek fejedelmei, gyülekezetek vezetői, jó nevű emberek. Koráh lakomát rendezett nekik (a lázadóknak), ahová mindnyájan eljöttek kék imasáljaikban, és ekkor jöttek Áron fiai, hogy magukkal vigyék (áldozati) ajándékaikat (amely a papi családnak jár), a melle húsát, és a jobb combot. De ekkor Koráh emberei elébük álltak, és azt kérdezték: ki mondta nektek, hogy ezt tehetitek? Ugye Mózes? Nem adunk nektek semmit, mivel az Isten erről nem beszélt ő vele! Ezek elmentek és jelentették Mózesnek, mi történt. Mózes eljött, hogy kibékítse a feleket. De Koráh és emberei ellenkeztek, mint írva van: „és támadának Mózes ellen, és [velök] Izrael fiai közül kétszáz és ötven ember”.

Kik voltak ezek? Elicur ben Sdeur és barátai megneveztek közülük néhányat. A Tóra nem adja ki a neveket, de jeleket mégis ad róluk, így a történetekből ismerjük őket.  

_______________________________________________________

(1) Midrás szemelvény: 38/1, 2
(2) Koráhot
(3) Mózes
(4) a két idézet az imasálra (tálit), vonatkozik és annak a négy sarkára kötött imarojtokra (melyek Mózes idejében kék fonalat is tartalmaztak)
(5) Koráh elképzelése szerint a kék színű imasálra még külön, kék imarojtot tenni felesleges; „tálit, mely teljes egészében kék” közmondás, mely az erkölcsi mértékre (gúnyosan) utal
(6) még imaház ajtófélfájára is fel kell tenni a mezuzát, noha a házban lévő tekercsekben (könyvekben) amúgy is szerepelnek a mezuzára írt szövegek
 

Heti Midrás (37)

„Küldjél magadnak embereket, hogy kikémleljék Kánaán földjét, melyet Izrael fiainak szántam” (4Mózes 13, 1). Rási, magyarázatában a Midrás Tánhumát idézi: „miért kapcsolódik Mirjám esete a „kémek” fejezetéhez? Azért, mert Mirjámot, testvére (Mózes) rágalmazásáért (leprával) büntették, és azok a gonosz emberek, akik ennek tanúi voltak, ebből semmit nem tanultak”. A tizenkét kém (is), midőn Kánaánból visszatér, megrágalmazza az Ígéret Földjét, illetve annak „rossz hírét” kelti. A rágalmazás bűne alól csak két ember, Jósua és Káleb maradt mentes, ők el is jutottak Kánaánba. 

Midrás Tánhumá, küldjél magadnak embereket, (sláh lechá ánásim)

„Küldjél magadnak embereket”. (1). Ezt megelőzően mit ír (a Tóra)?
„Mirjám és Áron Mózes ellen beszéltek a kusita (2) nővel kapcsolatban” (4Mózes 12, 1). Ezután következik a „Küldj magadnak embereket”. Ehhez kapcsolódik: „nem tudják, és nem értik, mert bekenvék szemeik és a szívük nem eszmél” (Jesájá 44, 18).

Mit akar (a Tóra) mondani a két szöveg egybefűzésével? Hiszen a Szent, áldott legyen, előre tudta, hogy (a kémek) rágalmazni fogják az országot. De megmutatta a következményt, hogy ne jöhessenek azzal a kifogással, hogy nem tudták, mi lesz a büntetés. (3) A Szent, áldott legyen, egybefűzte a két szöveget, hogy mindenki tudja, mi a rágalmazónak kijáró büntetés.

Ha valaki tudni szeretné, mi a rossz nyelvek, a rágalmazás büntetése, mi a következmény, nézzen csak Mirjámra. De mégse akartak tanulni. Erről mondják: „nem tudják, és nem értik”. Azért következik a kémek története Mirjám esete után, hogy lássuk, hogy „bekenvék szemeik és a szívük nem eszmél”.

„Küldjél magadnak embereket (kémeket)”. Mikor a Szent, áldott legyen, Mózestől ezt kérte, nem igazán gondolt arra, hogy valóban kellene kémeket küldeni. Ezt honnan tudjuk? Onnan, hogy már kifejtette az ország (Kánaán) dícséretét: „az Örökkévaló, a te Istened, jó országba visz téged” (5Mózes 8, 7), és ezt mondta, amikor még Egyiptomban volt a nép: „lemegyek, hogy megszabadítsam őt az Egyiptombeliek kezéből és felvigyem őt (a népet) arról a földről, jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre” (2Mózes 3, 8).

A továbbiakban így ír (a Tóra): „az Örökkévaló megy előttük nappal felhőoszlopban” (2Mózes 13, 21). Akkor mire vonatkozik a „küldjél magadnak embereket”? Ezt Izrael (a nép) kérte. (4) Mert amikor közeledtek (Kánaán felé), azt mondta nekik a Szent, áldott legyen, (Mózes): „Íme elődbe adta az Örökkévaló, a te Istened ezt a földet, menj fel, bírjad azt, miképpen megmondotta” (5Mózes 1, 21).

Ekkor az egész nép körülvette Mózest, ahogy mondták: „ti mindnyájan elém járuljatok”. Ezra a következőket mondta: „és vonakodának engedelmeskedni, és meg nem emlékezének a te csodatételeidről, a melyeket velük cselekedtél” (Nehemjá 9, 17). Még az is írva van, hogy „az Örökkévaló frigyládája előttük ment háromnapi járásnyira” (4Mózes 10, 33).

És ekkor kérték: „küldjünk magunk előtt embereket, akik kikémlelik az országot” (5Mózes 1, 22), mivel nem volt bennük hit. Dávid ezt mondja: „Nem őrizték meg az Isten szövetségét, és nem akartak járni az ő törvényében” (Zsoltárok 68, 10).

Rabbi Jósua a király és fia példájával magyarázta, hogy miként viselkedett Izrael. A király jó házból való és gazdag lányt talált a fiának feleségül, kihez fogható nincs az egész világon, erre ezt mondta a fia, megyek és megnézem magamnak. Mert nem hitt apja szavának. Ekkor a király elszomorodott, és így gondolkodott: ha azt mondom a fiamnak, hogy nem nézheted meg a menyasszonyjelöltet, akkor az majd azt feleli, biztos azért nem nézhetem meg, mert csúnya! Nem is mutatta meg a fiának, de végül is azt mondta, rendben, nézd meg és megtudod, hogy nem csaptalak be. De mivel nem hittél nekem, megesküszöm, hogy a házadba soha nem vezetheted őt be, hanem majd csak a te fiadnak adom.

Így szólt a Szent, áldott legyen, Izraelnek: szép az ország, de nem hisznek nekem, hanem azt mondják: küldjünk embereket magunk előtt. Ha megpróbálom megakadályozni, azt válaszolják, biztosan nem jó az az ország, mert nem akarja, hogy lássuk. Csak nézzék meg, de (engem) eskü kötelez, hogy közülük senki nem léphet be oda (5), csak az ő fiaik: „és a ti kicsinyeitek, akikről szólátok, hogy prédául lesznek, és a ti fiaitok, akik nem tudnak most sem jót, sem gonoszt, azok mennek be oda, mert nékik adom azt, és ők bírják azt” (5Mózes 1, 39).

Mikor Mózestől kérte (a nép), hogy küldjön előre embereket (kémeket), Mózes elgondolkodott, majd így szólt: nem tehetek semmit, anélkül, hogy a Szenttel, áldott legyen, tanácskoznék. Mózes tanácskozni ment, mondván: a fiaid ezt és ezt kérik. Így válaszolt neki az Isten: Mózes, ezt nem először csinálják. Amikor nevettek a szavaimon Egyiptomban: „de most ez az ő megszégyenülésük Egyiptom földjén” (Hósea 7, 16). Már „jártasak” ebben. De erre (a kémek küldésére) nincs szükségem: „(az Isten) tudja, mi van a sötétségben és világosság lakozik vele” (Dániel 2, 22).

Azt mondta neki (Mózesnek) a Szent, áldott legyen, tudom, mit akarnak, de ha már megkértél, akkor „küldjél magadnak embereket”, te magadnak. Honnan tudjuk? (6). Mert írva van: „ezek az emberek nevei, kiket Mózes küldött, hogy kifürkésszék az országot”

______________________________________________

(1) midrás szemelvény 37/5
(2) kusita: fekete bőrű
(3) Mirjám leprás lett a rágalmazás miatt
(4) a nép maga akart követeket, kémeket küldeni
(5) azok, akik még Egyiptomban születtek, nem láthatták meg a Kánaánt, csak a gyermekeik, akik a sivatagban születtek
(6) hogy Mózes az, aki az embereket küldte
 

Heti Midrás (36)

A Frigysátor (Ohel Moed) munkálatainak megkoronázása az a pillanat, amikor Áron meggyújtja a mécseseket: „beszélj Áronhoz, és mondd meg néki, mikor meggyújtod a mécseseket, hét mécses fog világítani, a menóra előtt” (4Mózes 8, 2). A régi magyar fordítás így szól: „felrakja” a mécseseket, azonban a héber „háálá”, a meggyújtásra vonatkozik, a mécses magasba csapó lángjára.

Rasi azt mondja, hogy a mécsesek meggyújtása azért követi a törzsi fejedelmek oltáravatási szertartását („Nászo” fejezet), mert Áronnak fájt, hogy (ő és a többi lévita) nem sorakozhatott fel együtt a fejedelmekkel. Rasi a Midrás Tánhumá-ból idéz: „az Isten így szólt Áronhoz, az életedre! Te kiválóbb dolgot fogsz cselekedni, te fogod előkészíteni és meggyújtani a menóra mécseseit.”

Midrás Tánhumá, mikor meggyújtod a mécseseket (beháálotechá)

Mikor meggyújtod a mécseseket (1). Miről ír (a Tóra) az előző fejezetben? „És áldoztak a fejedelmek” (4Mózes 7, 10). Ezt mindjárt követi: „beszélj Áronhoz, és mondd meg néki, mikor meggyújtod a mécseseket”. Ezzel azt mondja (a Tóra): „akik Őt félik, nincs fogyatkozásuk” (Zsoltárok 34, 9). Az előző fejezetben írva van, hogy tizenegy törzs áldozott, de a Lévi törzse nem áldozott.
Efrájim és a többi fejedelem áldozott, a léviták fejedelme nem. És ki a léviták fejedelme? Áron, ahogy mondták: „Áron nevét írd fel a Lévi (törzs) pálcájára” (4Mózes 17, 18).

Mivel Áron nem áldoz(hat)ott a fejedelmekkel, így szólt: jaj nekem, talán nem vagyok méltó a Lévi törzséhez? A Szent, áldott legyen, hozzáküldte Mózest, mondván , szólj Áronnak, hogy ne féljen, mert nagy dologgal bízom meg: „beszélj Áronhoz, és mondd meg néki, mikor meggyújtod a mécseseket…”.  És az áldozatok? (Csak) addig lesznek, amíg a Szentély fennáll, de a mécses örökké lobogni fog a menóra előtt. (Ez) az áldás (2), mellyel fiaimat megáldod, soha nem szűnik meg.

„Hét mécses fog világítani, a menóra előtt”. Miért a menóra „előtt”, (és nem a menórán)? Hogy ne csúfolják meg a menórát! Amint írva van: „Azok, kik csúfolják a szerény kezdetek napját, (3) örülni fognak, mikor meglátják Zerubável kezében a függőónt, e hét (dolog) az Örökkévaló szeme, mely átpillantja az egész földet” (Zechárjá 4, 10).

Ez a menóra. És mi ez a „hét”? A hét mécses, hét (az akkor ismert égitestek száma) csillagnak megfelelően, melyek „átpillantják”, „jönnek-mennek” az égen, és én a kedvem lelem bennük, és ti nem szégyenkeztek előtte (a menóra előtt). Erről írják: a hét mécses a menóra (arca) előtt világít.

Talán arra gondolsz, hogy neki (az Istennek) szüksége van a (menóra) fényére? Lásd, mit írnak a Szentély ablakairól! „Zárt, (fényt át nem eresztő) ablakok voltak a cellák és az ajtótér felé” (Jehezkel 40, 16). Nem egyszerűen „ablak”, hanem olyan ablak, mely kívül széles és belül keskeny, hogy a belső térből kívül tartsa a fényt.

Rabbi Beráchjá háKohén azt mondta: ez a fény az égi tűz-jelenség (4) története, mely megmutatkozván elkápráztatja az egész világot: „és az állatok képe a fáklya módján izzó parázs…” (Jehezkel  1,13). Én (a jelenség) elkápráztatom az egész világot, és épp nekem lenne szükségem a (menóra) fényére? (Talán azért,) hogy felemeljelek benneteket.

Rabbi Hániná azt mondta, a Szent, áldott legyen, szerint a szemünkben van fekete és fehér, de nem a szemfehérrel látunk, hanem a szem feketéjével. A Szent, aki mindenestül fény, minek lenne szüksége a fényre?

„A menóra előtt”. A mécsest (a menóra mécseseit) hús-vér ember gyújtja meg egy égő mécsesről. Vajon a sötétséggel is képes mécsest gyújtani? A Szent, áldott legyen, a sötétségből is fényt gyújt: „és sötétség volt a mélység felett” (1Mózes 1, 2).
És mi történt ezután? „És mondta az Isten: legyen fény”.

Ezt mondta a Szent, áldott legyen, fényt teremtettem a sötétségből, szükségem van a mécsesetek fényére? Akkor miért mondtam nektek? Azt akarom, hogy te (is) gyújts fényt (5), ez legyen az „örök mécses” (2Mózes 27, 20).

_____________________________________________________

(1) midrás szemelvény 36/5
(2) kohén áldás (papi áldás), amelyet a kohének felemelt kezekkel mondanak
(3) a Szentély újjáépítésének kezdetén, mikor még csak az alapzatot látták, sírtak a papok; Zerubável vezette a babilóniai visszatérők első csoportját
(4) Ezékiel híres látomása
(5) számodra, saját magadnak; előlegezi a Rambam véleményét a szentélybeli áldozatokról (lásd: A tévelygők útmutatója) 

Heti Midrás (35)

A népszámlálás befejeztével az izraeliták tábora útra kész. Mózes előírásai szerint „becsomagolják” a Gyülekezet Sátrának minden kellékét, még az oltárt is. Ebben a feladatban mindenkinek megvan a kijelölt helye. A sátor takaróiért például Gerson fiai a felelősek. A „Nászo” törvényekkel is foglalkozik, köztük a házasságtörő asszony esete: „szól aztán az Örökkévaló Mózesnek, mondván: Szólj Izrael fiainak, és mondd meg nékik: Ha vétkezik valakinek a felesége, és hűtlenné válik iránta; és hál valaki ő vele közösülve, és az ő férje előtt titok marad, és elrejtetik, hogy ő megfertőztetett, bizonyság pedig nincs ellene, sem bűnön nem kapták; de felgerjed ő benne a féltékenység lelke, és féltékenykedik a feleségére, mivelhogy az megfertőztetett; vagy felgerjed ő benne a féltékenység lelke, és féltékenykedik a feleségére, jóllehet az meg nem fertőztetett” (4Mózes 5, 11-14). A midrás részletesen leírja (1) a „hűtlen asszony” (héb.: isá szotá) vizsgálatát. Ugyanerről olvashatunk a Misna „Nasim” c. traktátusához tartozó „Szotá” fejezetében is.

Midrás Tánhumá, számold meg Kehát fiait (Nászo)

„Ha vétkezik valakinek a felesége”. Mesterünk kérdi: ha valaki féltékeny a feleségére, miként cselekedjen? A bölcsek a következőképpen határoztak: ha féltékeny a feleségére, (2) felkíséri őt a jeruzsálemi Nagy Törvényszékhez (héb.:Bet-din há-gádol), ahol figyelmeztetik az asszonyt, ahogy a főben járó bűnök tanúinál szokásos. Ezután elviszik őt (az asszonyt) a (Szentély) keleti kapujához, a Nikanor kapuhoz, (3) ahol asszonyok szülés után és bőrbetegek (lepra) tisztulnak, valamint a házasságtörőt (asszonyt) „itatják”.

A kohén (a pap) megtölt egy cserépedényt fél log (4) vízzel, melyet a mosóedényből vesz. Ezután bemegy a csarnokba, és ott jobbra fordul. Itt találja a 40×40 cm nagyságú benyílót, melyben márvány edény, ehhez kanál, mellyel az edény aljáról hamut vesz. A hamut a cserépedényben lévő vízhez keveri, ahogy írva van: „a Szentély (oltár) padlójából való hamuból (végy a vízhez)”. Ezután a kohén megírja az esküt (5): „ha nem hált veled senki, és ha el nem hajoltál tisztátalanságra a te férjed mellett, tisztulj meg ettől az átokhozó, keserű víztől” (4Mózes 5, 19).

A kohén a továbbiakban ezt írja: „ha pedig hűtlen voltál, és más férfival közösültél, tegyen tégedet az Örökkévaló átokká, és eskü és fogadalom [példájává] a te néped között, megfonnyasztva az Örökkévaló a tomporodat, és a hasadat dagadttá tévén”.

Erről mondta Salamon (király):

– „Mikor vétkezik valaki felebarátja ellen, és esküre köteleztetik, hogy megesküdjék, és ő ide jő, megesküszik az oltár előtt ebben a házban: Te hallgasd meg a mennyekből, és vidd véghez, és tégy igazat a te szolgáid között, kárhoztatván az istentelent, hogy fején teljék a mit keresett; és az igaznak igazat adva, megfizetvén néki az ő igazsága szerint” (1Királyok 8, 31-32).

Ha (az asszony) valóban hűtlen volt, még be se fejezi az italt, zöld lesz az arca, a szeme kidülled, az erei megduzzadnak, és ekkor a kohén felkiált:

– vigyék ki innen, vigyék ki innen, még beszennyezi a csarnokot. 

Ahogy a víz próbára teszi az asszonyt, ugyanúgy próbára teszi a (csábító) férfit. Ahogy írva van: (és jött a víz).

A hűtlen asszony mostantól kezdve, ahogy a férje számára tiltott, ugyanúgy tiltott az idegen férfinek is (akivel hált). Mert tisztátalan.

És (mi van akkor) ha megissza a vizet, és tisztának bizonyul?
Ha addig meddő volt, ezután teherbe esik;
ha eddig nehéz szülései voltak, ettől kezdve könnyen szül.
ha eddig csúnyákat szült, szépeket szül ezután,
alacsonyakat szült, magasat szül ezután,
feketéket szült, világos bőrűt szül ezután,
lánygyermeket szült, fia lesz ezután.
Az asszony megtisztul és termékeny lesz.

A Szent, áldott legyen, azt mondta Mózesnek: vedd figyelembe a hűtlen asszony eseténél, hogy a (próbára tett) asszony ismerje a papot (tudja annak a nevét), aki eljár ellene, és a pap is tudja, kiről van szó.

Ha (az asszony) érdemeket szerzett, (6) elhalaszthatják a keserű ital büntetését. Egy évre, két évre, akár három évre. Rabbi Simon szerint semmilyen érdem nem odázhatja el a keserűvíz próbáját, mert ha mindenkinek elodázod a büntetést, ezzel a tiszta asszonyok rossz hírét kelted, akik már átestek ezen a próbán.

Rabbi Meir szerint az (asszonyi) érdem bármikor elodázhatja a keserűvíz próbáját, mert ha vétkezett (a büntetés úgyis eléri): meddő marad, elszárad, és ugyanabban a betegségben meghal:

„hat (dolgot) gyűlöl az Örökkévaló, de hét (dolog) utálat az ő lelkének” (Példabeszédek 6, 16). Rabbi Joszi Háglili szerint e hét dolog a vétkes asszonnyal kapcsolatos:
 
– magasan hordott tekintet, amint a hűtlen asszony idegen férfira emeli a tekintetét.  „Mivel Cion leányai felfuvalkodtak, és felemelt nyakkal járnak, szemeikkel pillognak” (Jesájá 3, 16).
– a hazug nyelv: paráználkodik egy férfivel, akitől teherbe esik, és férjének azt hazudja, hogy a gyerek tőle van;
– kezek, melyek tiszta vért ontanak. A parázna férfi úgy lép be (azzal a gondolattal) a hűtlen asszonyhoz, hogy ha rajtakapják, megöli a férjet, vagy ő maga elpusztul;
– gonosz tervekkel játszó szív, a parázna nő és férfi szíve csak gonosz terveket forral, és várják a pillanatot, mikor, melyik nap, melyik órában?
– a gonosz tett elé futó lábak (melyek) sietnek a vétket elkövetni;
– „hazugságot lehelő hamis tanú” (Példabeszédek 6, 19): ha elfogják őket, hazudnak és esküdöznek, mondván, együtt beszélgettünk egyéb dolgokról;
– a testvérek között viszályt kelt, mivel Izraelben mindenki testvér és barát: „testvéreimért és barátaimért” (Zsoltárok, 122, 8).

„aki a testvérek között viszályt kelt”: aki felebarátja feleségével paráználkodik, a férj meggyűlöli, de a parázna férfi se tud többé a szemébe nézni. Az asszony hűtlenségének ez a hét súlyos következménye.

________________________________________________

1. midrás szemelvény 35/1
2. a házasságtörés esete vagy gyanúja áll fenn
3. a Nikanor kapu a Szentély női udvarát köti össze az előcsarnokkal
4. fél log: három tojásnyi
5. az eskü szövegét (a tintát) lemossák a cserépedény vizében
6. asszonyi érdemek: pl. leány korában apja Tórára tanította, vagy hagyomány hű módon neveli gyermekeit
 

Heti Midrás (34)

Mózes negyedik könyve népszámlálással kezdődik: „Szólt az Örökkévaló Mózesnek a Szináj pusztájában, a Gyülekezet Sátrában, a második hónapnak elsején, az Egyiptom földjéről való kijövetelük után a második esztendőben, mondván: Vegyétek számba Izrael fiainak egész gyülekezetét, az ő nemzetségeik szerint, atyáiknak háznépe szerint, a neveknek száma szerint, minden férfiút főről főre, húsz esztendőstől fogva és feljebb, mindent, aki hadba mehet Izraelben; számláljátok meg őket a seregük szerint, te és Áron” (4Mózes 1, 1-3).

„Mivel kedvesek voltak a szemében, gyakran számlálta őket (1). Először akkor számolta meg őket, mikor elhagyták Egyiptomot, de mivel az aranyborjú (bűne) miatt sokan elpusztultak, újra megszámolta őket, hogy megtudja, hányan maradtak életben, Isten jelenlétének védelme alatt megszámolta őket (Mózes). Niszán hó első napján felállították a Gyülekezet Sátrát, és Ijár hó elsején megszámolta őket (2)”.

A népszámlálás úgy történt, hogy minden húsz éves és ennél idősebb (és hadviselésre alkalmas férfi) fél sekelt adott, aztán az érméket összeszámolták, illetve lemérték, súly szerint.

 Midrás Tánhumá, Szináj pusztájában (bámidbár)

„Szólt az Örökkévaló Mózesnek”, (3): boldog lehetsz Mózes, hatszázezren állnak (előtted) és itt állnak a kohaniták, a leviták (4) és az öregek is, de (az Úr) senki mással nem beszélt csak veled: „szólt az Örökkévaló Mózesnek a Szináj pusztájában”. És miért Szináj pusztájában? Erről azt tanították bölcseink: három módon adták a Tórát: tűzben, vízben és a (Szináj) pusztában.

Tűzben: „az egész Szináj hegy pedig füstölögött, mivelhogy leszállott arra az Örökkévaló tűzben és felment annak füstje, mint a kemencének füstje, és az egész hegy nagyon rengett” (2Mózes 19, 18).

Vízben: „Ó, az Örökkévaló, mikor kijöttél Szeirből és kivonultál Edomból, rengett a föld, a menny csepegett, a felhőkből eső esett” (Bírák könyve 5,
4).

Pusztában: „Szólt az Örökkévaló Mózesnek a Szináj pusztájában”.

És miért ebben a három „közegben” adta (a Tórát)? Hogy lásd, mint ahogy e három dolog minden létezőnek „ingyen” van, ugyanígy a Tóra, minden létező számára szabadon elérhető: „Ó mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül, ingyen, bort és tejet” (Jesájá 55, 1). És a pusztában? Miért a Szináj pusztában? Mert aki nincstelenné lesz, mint ahogy a sivatag puszta és „nincstelen”, nem „vásárolhatja” meg a Tórát.

„Szólt az Örökkévaló Mózesnek a Szináj pusztájában”.
(Szináj pusztájának) hat neve volt:
az Isten hegye,
a Básán hegye,
a púpok hegye (5),
a kívánt hegy,
a Hóreb hegye (6),
a Szináj hegye.

Isten hegye, ahol az Isten törvénykezett, ahogy írva van: „és ezek a rendeletek” (2Mózes 21, 1);
Básán hegye, ahova jön a Szent, áldott legyen (7); 
A púpok hegye: mert (az Isten) formát adott a hegyeknek: „púpos vagy törpe, vagy kinek hibás a szeme…” (3Mózes 21, 20) (8);
kívánt hegy: megkívánta ezt a helyet, hogy ott lakjon: „ezt a hegyet kívánta Isten lakóhelyéül”(Zsoltárok, 68, 16);
Hóreb hegye, mert ott beszélt a kardról (9): „halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nő” (3Mózes 20, 10), vagy „halállal lakoljon a gyilkos” (4Mózes 35, 16);
a Szináj hegye, mert itt gyűlölte meg (10) a Szent, áldott legyen, a bálványimádókat, és itt szabta ki számukra az ítéletet „a nép és az ország, amely nem néked szolgál, elvész, és a népek mindenestől elpusztulnak” (Jesájá 60, 12); Rabbi Ábá Káhána fia, rabbi Johánán nevében azt mondta: (akik) „mindenestül elpusztulnak”, ott (a Szináj hegyén) lettek elítélve. 

„Mindenki zászlajával, atyái házának jele szerint” (11). Erről ezt írja az Énekek Éneke (6): „ki az, aki úgy néz ki, mint a hajnal, és (olyan) szép mint a hold, tiszta, mint a nap és rettenetes, mint egy zászlós tábor (had)” . Szent és nagy volt Izrael a zászlaival a népek csodálkozva nézték és azt kérdezték: ki ez, aki úgy néz ki, mint  a hajnal? És ezt mondták a népek: „térj meg ó Sulamit, térj meg, hogy nézzünk téged”. Mit jelent az, hogy térj meg (jöjj vissza) Sulamit? Légy velünk, gyere velünk, naggyá teszünk titeket, hercegek lesztek, uralkodók. „Térj meg, hogy nézzünk téged”. A „nézz” azt jelenti, hogy uralkodj. Jitró azt mondta Mózesnek: „nézz ki az egész nép közül” (12) (2Mózes 18, 21).

Ekkor Izrael ezt kérdi: „mit néztek Sulamiton?” Milyen adhat ez nékünk? Talán a „Máhánáim-beli táncot”? (Énekek Éneke 6). Tudtok ti adni nékünk olyan szépséget (nagyságot), melyet Istenünk adott, mikor a zászlaival felsorakozott a sivatagban Juda tábora, Rúben tábora, Efrájim tábora, Dán tábora? Ehhez hasonlót tudtok adni? „Mit néztek Sulamiton?”

Miközben bűnözünk, ő megbocsát nekünk (13): „a táborod szent volt” (5 Mózes 23, 15). Mikor látta őket Bálám (Izraelt), a szemével el akarta őket pusztítani, de nem bánthatta őket: „és mikor felemelte Bálám az ő szemeit, látta Izraelt, amint letelepedett az ő nemzetségei szerint (látta a táborokat), és Istennek lelke volt ő rajta” (4Mózes 24, 2).

„Letelepedett az ő nemzetségei szerint” – ezek a zászlós törzsek, táborok. Azt mondta magának, ki bánthat ilyen válogatott embereket? Ebből is láttuk, hogy a zászlók nagyságot és dicsőséget sugároztak, és erről szól a „Mindenki zászlajával, atyái házának jele szerint”. 

___________________________________________________

1. Rasi (4Mózes 1, 1-3)
2. a Gyülekezet Sátrát a kivonulás évfordulóján, a második év első napján állították fel, és egy hónappal később volt a népszámlálás
3. midrás szemelvény 34/6, 7, 11
4. a levitákat nem számolták meg, egyik magyarázat szerint mentesek voltak az aranyborjú bűne alól
5. (héb. hár hágávnunim)
6. (héb.: hár Hemed); Horeb és kard írásmódja azonos
7. „ahova jön” héberül: „bá–sám” (ez úgy hangzik, mint Básán)
8. akár az embereknek
9. ezekért a bűnökért kard általi halálbüntetés jár
10. Szináj és „gyűlöl” (héb. : szone) hasonló hangzású szavak
11. a fejezet második rész a Szináj-beli táborok felállásáról ír, minden törzsnek zászlaján színes jel volt (vagy csak egyszerűen szín), hogy meg lehessen a törzseket különböztetni
12. a teljes idézet: és nézz ki magad az egész nép közül derék, istenfélő férfiakat, igazságos férfiakat, akik gyűlölik a haszonlesést és tedd közöttük elöljárókká, ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké és tizedesekké.
13. megbocsát (héb.: mohel), és körtánc (héb.: mahol)
 

Heti Midrás (33)
 
Csodálatos ígéret, mintha az Édenkertből való kiűzetés komor képére végre fény derülne: „Ha az én rendeléseim szerint jártok, és az én parancsolataimat megtartjátok, és azokat megcselekszitek, esőt adok néktek idejében, és a föld megadja az ő termését, a mező fája is megtermi gyümölcsét. És a ti cséplésetek ott éri a szüretet, és a szüret ott éri a vetést, és elégségig ehetitek kenyereteket, és bátorságosan lakhattok a ti földeteken. Mert békességet adok azon a földön, hogy mikor lefeküdtök, senki fel ne rettentsen” (3Mózes 3-6).

A midrás szerint Salamon királynak bölcsessége okán járt a béke, a gazdagság, de ha még a törvényt (a rendeléseket) is betartotta volna, örökéletű lehetett volna. 

Midrás Tánhumá, ha rendeléseim szerint jártok (behukotáj)

„Ha az én rendeléseim”(1). Ezt mondja az Írás: „hát nincsenek-e  meghatározva a napjai, a hónapjai számát is tudod, megszabtad törvényeit melyet nem hághat át” (Jób 14, 5). Mit jelent az, hogy „nincsenek  meghatározva napjai”? Mikor a Szent, neve áldott, megteremtette a világot, minden egyes ember napjainak számát meghatározta:

„és legyenek jelek és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek” (1Mózes 1, 14). És kinek adta? (2) Izraelnek, mint írva van: „közli igéit Jákobbal, törvényeit s végzéseit Izraellel” (Zsoltárok 147, 19).

„A hónapjai számát is tudod, megszabtad törvényeit, melyet nem hághat át”. A Szent, neve áldott, azt mondta Izraelnek: ha az én rendeléseim szerint jártok, a Sátán nem nyúl hozzátok. A szövegben így szerepel: „melyet nem hághat át”. De ha nem tartjátok be törvényeimet (rendeléseimet) a Sátán bántalmazni fog benneteket: „ahányszor eljön, elragad titeket; mert minden reggel eljön, nappal és éjszaka; borzalom megértetni e tanítást” (Jesájá 28, 19).

Ha betartod a rendeléseket, akkor nem jön (a Sátán). Így szóltam Salamonnak, mikor a bölcsességet kutatta: „azt is, amit nem is kértél, megadtam neked, gazdagságot és dicsőséget” (1Királyok 3, 13). Ha a Tóra és törvényei szerint jársz el, a halál angyala se érinthet: „ha az útjaimon jársz, megőrizvén a végzéseimet és parancsolataimat, miképpen járt a te atyád, Dávid: meghosszabbítom életed idejét” (1Királyok  3, 14).
Ha az első ember betartotta volna a törvényt, melyet adtam néki, soha nem halt volna meg. Erről szól az Írás: „Ha az én rendeléseim szerint jártok”.

„Ha az én rendeléseim szerint jártok”: „elveti őket az én Istenem, mert nem hallgattak reá, és bujdosókká lesznek a pogányok között” (Hósea 9, 16).

Így szólt a Szent, a neve áldott, azt mondtam, békességben lesztek: „És elplántálom őket az ő földjükbe; és nem szaggattatnak ki többé az ő földjükből, amelyet adtam nékik, azt mondja az Örökkévaló, a te Istened” (Ámosz 9, 15). De mikor?

„Ha az én rendeléseim szerint jártok…, elégségig ehetitek kenyereteket”. De nem így cselekedtetek „és alattomban oly dolgokat cselekedtek az Izrael fiai, amelyek ellenére voltak az Örökkévalónak” (2Királyok 17, 9). Ellenemre való dolgot cselekedtetek, én is olyasmit bocsátok rátok, mely a Tórában nem szerepel: „mind azt a betegséget és mind azt a csapást is, melyek nincsenek megírva e törvénynek könyvében, reád rakja az Örökkévaló, míglen kipusztulsz” (5Mózes 28, 61).

Mik azok a dolgok, melyek ellenemre voltak? Amint Ézsaiás mondta: „elhagyták az Örökkévalót, megutálták Izrael Szentjét” (Jesájá 1, 4).
De ha lehet, ne úgy mondjátok „elhagyták”, hanem „elhagytak engemet”. Miért? Mivel a nevem: az Örökkévaló, „az Örökkévaló nagy irgalmasságú és igazságú” (2Mózes 34, 6). Gonoszságotokban engem kegyetlenné tettetek, bennem a könyörületet kegyetlenségre változtattátok, ahogy írva van: „olyan volt az Örökkévaló, mint valami ellenség; elnyelte Izraelt” (Échá 2, 5).

És még azt is mondja (Ézsaiás): ők pedig engedetlenek voltak és elszomorították Szentséges lelkét, és ő ellenségükké lett, hadakozott ellenük” (Jesájá 63, 10).

______________________________________________________

1. Midrás szemelvény: 33/1, 33/2
2. ünnepeket, napokat és esztendőket
 

Heti Midrás (32)

A termőföld „szombatja” a hetedik esztendő, melyben a föld pihen, („smitá”) és hétszer hét esztendő után következik a jubileumi év („jovél”), melyben az eladott birtok mindenképpen „visszatér” az eredeti tulajdonoshoz, a Józsua idejében történt földosztás szerint. De mi történik akkor, ha valaki magszorultságában eladja a saját birtokát, és azt vissza szeretné kapni a jubileumi év előtt? „Ha elszegényedik a te atyádfia, és elad valamit az ő birtokából, akkor álljon elő az ő visszaváltója, aki rokona és váltsa ki, amit eladott az ő atyjafia. Ha pedig nincs valakinek kiváltó rokona, de maga tesz szert annyira, hogy elege van annak megváltásához: Számlálja meg az eladása óta eltelt esztendőket, a felül lévőt pedig térítse meg annak, a kinek eladta volt, és újra övé legyen az ő birtoka. Ha pedig nincsen módjában, hogy visszatéríthesse annak, akkor maradjon az ő eladott birtoka annál, aki megvette azt, [egészen] a jubileum esztendejéig: a jubileum esztendejében pedig szabaduljon fel, és újra övé legyen az ő birtoka” (3Mózes 25, 25-28). Az alábbi midrás a szegénység és a megváltás kapcsolatáról ír.

Midrás Tánhumá, Szináj hegyén (behár)

„Ha elszegényedik a te atyádfia, és elad valamit az ő birtokából, akkor álljon elő az ő visszaváltója, aki rokona”. Ki ez a visszaváltó (1)? Én vagyok a megváltó (2), amint írva van: „Ezt mondja a Seregek Ura: megnyomoríttattak Izrael fiai és Júda fiai együtt és mindnyájan, akik fogságra vitték őket, és (rabságban) tartották őket, nem akarják őket elbocsátani. De az ő megváltójuk erős, a Seregek Ura az ő neve, bizonnyal felveszi az ő perüket, hogy megnyugtassa e földet, és Babilon lakóit megrettentse” (Jirmijá 50, 33-34).

A szegénynek hét neve (3) van. „Ha elszegényedik a te atyádfia”. Így szól az Írás: „számtalanszor megmentette őket, de ők felháborították szándékaikkal és mélyre süllyedtek bűneikben” (4) (Zsoltárok 106, 43).
A Bírák korában Izrael fiai bálványoknak hódoltak, és a népek között rabszolgasorba süllyedtek: „És gonoszul cselekedtek az Izrael fiai az Örökkévaló szemei előtt, és elfelejtkeztek az Örökkévalóról, az ő Istenükről, és a Bááloknak és Áseráknak (5) szolgáltak. Ezért felgerjedt az Örökkévaló haragja Izrael ellen, és Kusán kezébe adta őket” (Bírák 3, 7-8). És mit tettek? „az Örökkévalóhoz kiáltottak az Izrael fiai, és az Örökkévaló szabadítót támasztott az Izrael fiainak, aki megszabadította őket: Otniélt, Kénáz fiát” (Bírák 3, 9). Azonnal megtértek és megváltattak. (6).

Egy másik alkalommal is így történt: „Izrael fiai ismét gonoszul cselekedtek az Örökkévaló szemei előtt, és megerősítette az Örökkévaló Eglont, Moáb királyát Izrael ellen”. Ekkor Izrael fiai azonnal bűnbocsánatot kértek és az „Örökkévaló megváltót támasztott nékik: Ehudot, Géra fiát, aki Jemininek volt a fia” (Bírák 3, 12-15). És megváltattak általa.

„Számtalanszor megmentette őket, de ők mélyre süllyedtek bűneikben”. Mit jelent az, hogy „mélyre süllyedtek bűneikben”? Azt, hogy elszegényedtek (7) a (szomszéd) népekhez képest: „Izrael igen megnyomorodott a Midiániták miatt” (Bírák 6, 6). Mi az, hogy Izrael elnyomorodott? Rabbi Jichák és rabbi Lévi. Az egyik így magyarázta: a jócselekedeteiknek szűkében voltak. A másik: még déli áldozatra (minhá) sem telt nekik. Mert erről szól: „Hogyha pedig szegény és nincs módja [azokhoz]…” (3Mózes 14, 21). Tehát a „mélyre süllyedtek” azt jelenti, hogy elszegényedtek…

„És Boáz evett és ivott, (8) és vidám lett az ő szíve. És elment, hogy lefeküdjék a garmada szélén; és (Ruth) oda jött halkan” (Ruth 3, 7). Mi az, hogy halkan? Ahogy mondja: ruhájába burkolózva (9). „És történt pedig éjféltájban, hogy felrettent a férfiú, és (valami) megragadta őt, mert lám, asszony fekszik a lábainál” (Ruth 3, 8). Mi az, hogy „megragadta”? (10). Ugyanaz (a kifejezés) szerepel Sámson történetében: „Sámson megragadta a két oszlopot” (Bírák 16, 29).
Ekkor a cádik (Boáz) kiabálni kezdett és ő (Ruth) kezeivel megragadta.  Boáz azt kérdezte:
– Ki vagy te? Ruth így válaszolt:
– Ruth vagyok, a te szolgálód (rokona is).
– Mit keresel itt?
     – (Ruth): a Tóra szavának engedelmeskedni jöttem, ahol írva van: „ha elszegényedik a te atyádfia, és elad valamit az ő birtokából”. Tartsd be a Tóra parancsolatát.
     – (Boáz): mivel a Tóra miatt jöttél, „ezen az éjszakán hálj itt, és reggel, ha az megvált téged, jó: váltson meg; (Volt Boáznak egy idősebb testvére, akinek a neve Tov), ha pedig nem akar téged megváltani, akkor én váltalak meg” (11) 

___________________________________________________

1. midrás szemelvény 32/3
2. az Isten
3. hét kifejezés a szegénység-re: (héb.:) áni, rás, techachim, miszkén, mách, evjon, dál. 
4. az ismételten használt „mách” kifejezés a mélyre süllyedésre, az erkölcsi elszegényedésre vonatkozik
5. Báál, Áserá – bálványok nevei
6. a midrás visszatér a „megváltás” témaköréhez
7. itt a „dál” szót használja
8. a földbirtok „megváltásáról” Ruth könyvében értesülünk
9. „halkan” héberül „bál’át”, a szó rokon értelme „burkolózva”… „lotá”
10. a régi magyar fordításban szereplő „odafordult” nem felel meg a midrási magyarázatnak
11. a megváltás Noémi birtokára vonatkozik, melyet Noémi elszegényedése miatt kényszerül áruba bocsátani (Ruth Noémi fiának özvegye)
 

Heti Midrás (31)

A gyász, a halott érintése és a halottal járó bármilyen tevékenység (szállítás, mosdatás, temetés, stb.,) rituális tisztátalanság forrása, (1) és a kohén (pap) számára komoly elővigyázatosságot követel: „Szólt az Úr Mózesnek: Szólj a papoknak, Áron fiainak, és mondd meg nékik: (senki) ne legyen tisztátalan a halottól az ő népe között; kivéve a legközelebbi vérrokonát (Rasi: jegyesét vagy feleségét), anyját, atyját, fiát, leányát és fiútestvérét, vagy a hozzá legközelebb álló hajadon leánytestvérét, aki még nem ment férjhez: (ezektől) tisztátalanná válhat” (3Mózes 21, 1-3).
Ezen kívül a főpapot és a szolgáló papot számos parancsolat köti, például csak szűzlányt vehet feleségül, nem köthet házasságot elvált asszonnyal, özveggyel, prostituálttal, tiltott házasságból született nővel, stb. 

Midrás Tánhumá, szólj a papoknak (emor)

„A pap, aki nagyobb a testvéreinél” (2) (3). Miért hívják „főpapnak”, héb.: kohén gádol (nagy pap)? Mert öt dologban „nagy”: szépségben, erőben, gazdagságban, bölcsességben és az évek számában.

Szépség, hogy paptársainál szebb legyen; erő, kitűnjön erejével. Emlékezz, ahogy Áron (4) egymaga „lendítette” a levitákat, huszonkét ezret egy nap alatt. Hogyan lendítette őket? Elővezette, a levegőbe emelte, majd lerakta őket. Tény, hogy nagyon erős volt; és a gazdagság? Ha nem volt gazdag, a többi pap azzá teszi.

Történet Pinhászról, a kővágóról, akit kineveztek főpapnak. Kohanita testvérei mind eljöttek oda, ahol követ fejtett, és az előtte lévő vágatot megtöltötték arany dinárokkal.

„A pap, aki nagyobb a testvéreinél”. Honnan tudjuk, ha a pap nem elég nagy, a társai naggyá teszik? Onnan, hogy ez nemcsak a főpapra, hanem a királyra is vonatkozik.

Dávid, mikor meg akart küzdeni a filiszteus Góliáttal, azt mondta neki Saul király: – nem küzdhetsz meg ezzel a filiszteussal, mert még túl fiatal vagy, az pedig (Góliát) gyerekkora óta harcos (1Sámuel 17, 33).

Dávid így felelt:
– a te szolgád atyja pásztora volt, és jött az oroszlán a medvével és bárányt ragadtak el a nyájból, én utánamentem és leütöttem, a fogai közül kimentettem, de nekem támadt, a pofáját megragadtam és agyonütöttem. A te szolgád megölte az oroszlánt és a medvét, és ez a pogány (körülmetéletlen) filiszteus csak egy ezek közül (1Sámuel 17, 34-36).

Ekkor ezt kérdezte Saul:
– ki mondta neked, hogy te le tudod győzni?   

Dávid ezt válaszolta:
– az Örökkévaló, aki megmentett az oroszlántól és a medvétől, a filiszteus kezétől is megment.

És Saul felöltöztette Dávidot a (saját) harci ruhájába. Pedig ezt írták Saulról: „a vállától magasabb volt az egész népnél” (1Sámuel, 9, 2). Miközben (Dávidot) öltöztette, látta hogy a ruha egyáltalán nem bő rajta, és ekkor ferde szemmel nézett rá. Dávid látta hogy Saul elsápad, és így szólt:
– nem tudok ebben mozogni, soha nem próbáltam, és levette magáról (a harci ruhát).

Ebből azt tanuljuk, hogy ha alacsony emberből király lesz, a termete megnő. Miért? Azáltal, hogy felkenik a királyt (vagy a papot), minden társánál kiválóbb lesz.

Ezt mondta Dávid:
– boldog vagyok az olajtól, mellyel felkentek, és hozzátette: „ezért örül az én szívem és örvendez a lelkem; testem is biztonságban lakozik” (Zsoltárok 16, 9).

„És az első napon vegyétek a szép fának gyümölcsét, a pálmafa ágait, sűrű levelű fa lombját, és a patak mellett való fűzgallyakat” (3Mózes 23, 40). Salamon királyról azt tartják, hogy „bölcsebb volt minden embernél” (1Kir. 4, 31). (Salamon) mindent félretett, hogy e „négy fajtán”(5) gondolkozzon, mondván: „három (közülük) csodálatos, de a negyediket nem ismerem” (Példabeszédek 30, 18). A „lulávról” (6) így elmélkedett Salamon király: Ha azt mondod: „a szép fa gyümölcsét”, honnan tudod, hogy (a szép fa gyümölcse) éppen az „etrog”, hisz minden fa terem gyümölcsöt? Először a kezébe veszi a datolyapálma levelét (a pálmafaágat, mely még zárt), ez a luláv. Majd ehhez (hozzátesz) egy fűzfaágat. De ki mondta neked, hogy a harmadik a mirtusz? Az Írás, mely így szól:„menjetek ki a hegyre és hozzatok olíva és vad olajfa leveleket, és mirtusz leveleket és pálmafaágakat és fűzfa leveleket, hogy ünnepelhessétek a Szukot (ünnepét)” (Nehémijá 8, 15), (7).

De a „négyről” (azt, hogy miért éppen négyet választottak) nem tudtatok. Ezt egy másik helyen találjuk: „hárman vannak, kiknek nagy a léptük és négyen kik jó gyaloglók” (Példabeszédek 30, 29). Az utóbbi (a négy jó gyalogló) a lulávban szereplő három zöld ág (negyedik az etrog gyümölcse), avagy egész Izrael, mely (Szukot) ünnepe előtt lót-fut, hogy áldhassa az Örökkévalót és a bűneire bűnbocsánatot (8) nyerjen. Mint a „jó gyalogló”.

A luláv megnő, felmagasodik a Szent, áldott legyen, előtt: „Négy kis földi dolog, de rendkívül bölcs” (Példabeszédek 30, 24). Ez a négy fajta jellemzője. Kicsi és bölcs, de a Szent, áldott legyen, szemében „nagy”. Bölcs, mert bölcsességről és igazságról és szeretetről tesz tanúságot az előtt, aki a szavával világot teremtett. Ki magyarázta meg nekünk, hogy a „négy fajta”, az etrog (citron), a pálmafaág, a mirtusz és a fűz együttese? A bölcsek, kiknek példabeszédeiben írva van: „Négy kis földi dolog, de rendkívül bölcs”.

_________________________________________________________

1. a halott érintése által kiváltott tisztátalanság minden tisztátalanság közül a fő helyen áll (héb.: avi avot hátumáá)
2. midrás szemelvény 31/4, 31/20
3. a szolgáló papoknál
4. Áron főpap a szolgáló levitákat a beavatásukkor a levegőbe lendítette
5. Szukot ünnepén használatos négy (növény)fajta (héb.:árbáá minim); a szép fa gyümölcse, amint a midrás kifejti, a sárga színű etrog (citron), a sűrű levelű fa lombja pedig a mirtusz (héberül: hádász)
6. a luláv a datolyapálma ága, mely még nem nyílt ki, de ugyanakkor lulávnak nevezik a három fajta zöld ág együttesét: pálmaág, fűzfaág, mirtuszág, melyhez járul a (szép fa) gyümölcse, az etrog (citron), mai héberben: pri ec hádár, citrusfa gyümölcse
7. a Nehémija könyvéből vett idézettel igazolja  a „négy fajta” harmadik ágának a nevét: ez a mirtusz
8. Szukot ünnepe az Engesztelő napot (Jom kipur) követi
 

Heti Midrás (29-30)

A Leviticus (Vájikrá) tizedik fejezete Áron két fiának rejtélyes és kegyetlen haláláról számol be – talán villám ölte meg őket? „Nádáv és Ávihu, Áronnak fiai, vették egyenként a tömjénező lapátjukat és tüzet tettek arra, füstölő szert és az Örökkévaló elé vitték az idegen tüzet, a melyet nem parancsolt nékik. És tűz jött ki az Örökkévaló előtt, és elemésztette őket, és meghaltak az Úr előtt.” Vajon Áron fiai (Nádáv és Ávihu) szentek voltak, vagy bűnöztek? A midrás kizárja az első lehetőséget, és a füstölőáldozat bűnét a következőképpen magyarázza: „Nádáv és Ávihu azért haltak meg, mert tanítómesterük, Mózes előtt törvényt tanítottak.” De mégis, Nádáv és Ávihu felett soha nem szűnt meg a gyász.

Midrás Tánhumá, Áron két fiának halála után (áháré mot)

Áron két fiának halála után (1). Rabbi Eliezer nevében azt tanuljuk:
Nádáv és Ávihu azért haltak meg, mert tanítómesterük, Mózes előtt (2) háláchát (törvényt) tanítottak.

Történt egy tanulóval, hogy tanára előtt törvényt tanított. Rabbi Eliezer így szólt feleségének Imá Sálom-nak: ez még az éjszakát se éli túl és meghal. Így történt. Nem múlt el az éjszaka, mikor meghalt. Erre azt kérdezték (rabbi Eliezer) tanítványai: mesterünk, te próféta vagy? Ő így válaszolt: nem vagyok próféta, se próféta fia, csak elismernek a mestereim. Aki mestere előtt törvényt tanít, életével fizet.

És (rabbi Eliezer) így tanította: (háláchá): tanítvány csak akkor taníthat háláchát mestere előtt (helyett), ha tőle legalább 12 mil távolságra van, amint Izrael táborai voltak az (isteni hangtól), (3).  „A Jordán mentén táboroztak, Bet Jesimot–tól Ábel Sittim-ig” (4Mózes 36, 49) (4).

Egyszer Rabbi Náhumot, rabbi Jirmijá fiát falusiak arra kérték, hogy tanítson, és tanított. De (a tudós) falusiak hozzátették: te azt tanítottad nekünk, hogy a tanítvány csak akkor taníthat háláchát, ha mesterétől legalább 12 mil távolságra távolodik, Izrael tábora (kiterjedéséhez) hasonlóan. Vajon a te mestered nem Cipóriban él? (5). Rabbi Náhum így válaszolt: esküszöm, ha tudom, nem tanítottam volna (nálatok). A nap végét már nem érte meg.

A (Tóra) négy helyen említi Áron (két) fia halálát és bűnüket. És miért? Azért, mert „másban” (vétekben) nem találta őket bűnösnek. Rabbi Elázár háModai így magyarázta: hogy lássátok, a Szent, áldott legyen, számára milyen nehéz megpróbáltatás volt Nádáv és Ávihu halála. Ahol a halálukat említi (az Írás), megemlékezik a bűnről is. Miért?  Azért, hogy az emberek ne mondják, hogy (ezek) titokban rossz dolgokat követtek el, ezért életükkel fizettek.

Bár Káprá, rabbi Jirmijá  Elázár fia nevében mondta, Áron két fia négy dolog miatt halt meg:

a közelítés miatt, az áldozat miatt, az idegen tűz miatt, és amiatt, hogy nem tanácskoztak: 
– a közelítés: az oltár, a szent hely tiltott megközelítése;
– az áldozat: az ő áldozatukat senki se kérte, vagy parancsolta;  
– az idegen tűz: tüzet (parazsat) vettek az oltár mellől;
– mert nem tanácskoztak: erről rabbi Hijá azt tanítja: „vették egyenként a tömjénező lapátjukat”, mindegyikük (magától) cselekedett.

Rabbi Mani Sáb-ból, és rabbi Jehósua Szichninből, rabbi Lévi nevében: Áron fiai négy olyan dolog miatt haltak meg, mely halálbüntetéssel jár:
– kéz és lábmosás nélkül mentek (a Szentélybe), amiért halál jár: „a Gyülekezet Sátrába jőve mosakodjanak vízzel, hogy ne haljanak meg”(2Mózes 30, 20);
– nem voltak (teljesen) felöltözve, mondván: „és legyenek azok Áronon és az ő fiain, a mikor bemennek a gyülekezet sátorába, vagy a mikor az oltárhoz járulnak…, hogy bűnt ne vigyenek oda, és meg ne haljanak” (2Mózes 28, 43). Milyen (ruhadarab) hiányzott?
Rabbi Lévi szerint a kabát, mert ez kapcsolatos a halálbüntetéssel:
„És legyen az Áronon (a kabát), a mikor szolgál, hogy hallják annak csengését… hogy meg ne haljon” (6) (2Mózes 28, 35),
– nem voltak fiaik – ez is a halálbüntetéssel kapcsolatos: „Nádáv és Ávihu meghalt, mikor idegen tűzzel áldoztak az Örökkévaló előtt…, fiaik pedig nem voltak nékik.” (4Mózes 3, 4),
– ittasan léptek a szentélybe: „bort és szeszes italt ne igyatok te és a te fiaid veled, mikor bementek a Gyülekezet Sátrába, hogy meg ne haljatok.” (3Mózes 10, 9).

Ábá Hánin szerint (Nádáv és Ávihu) nőtlenek voltak, mivel az Írás azt mondja: „megbocsátott neki és házának”. A „háza” nem más, mint a feleség. Rabbi Lévi szerint beképzeltek voltak, és ezt mondták: hol találunk magunknak megfelelő asszonyt?! Számos „elhagyott” feleség várt rájuk, de ők csak ezt mondogatták: apánk testvére király (Mózes), apánk főpap, anyánk testvére fejedelem, mi pedig a főpap (örökösei) vagyunk, melyik nő lenne nekünk megfelelő?!

Rabbi Menáhma rabbi Jehosua bar Nehémijá nevében: róluk mondta Dávid: „Ifjait tűz emésztette meg, és szüzei nem énekeltettek meg” (Zsoltárok 78, 63). Miért emésztette meg a tűz (az) ifjait (Áron két fiát)? Azért mert a szüzek nem énekelhettek, (7).

„És monda Mózesnek: „Jöjj fel az Örökkévalóhoz te és Áron, Nádáv és Ávihu” (2Mózes 24, 1). Ez arra tanít, hogy Mózes és Áron elől mentek, mögöttük Nádáv és Ávihu, és utánuk az egész nép. És közben (Áron két fia) ezt mondogatták: mikor hal már meg ez a két öreg, hogy végre mi vezethessük a népet?  Rabbi Judán rabbi Avo nevében azt mondta: mindkettő, (fennhangon) mondták (a szájukkal), egymásnak mondták. Rabbi Pinhász szerint csak magukban gondolták. Rabbi Beráchjá szerint a Szent, áldott legyen, azt mondta nekik „ne örvendj a holnapnak, mert nem tudod, mit hoz a nap” (Példabeszédek 27, 1). (A következő napon) rengeteg csikó pusztult el és szőnyeg lett belőlük az anyjuk hátán.(8)

Izrael nemeseit nem bántotta(?): „Izrael fiainak választottjaira nem emelte a kezét: jóllehet látták az Istent, mindazonáltal ettek és ittak” (2Mózes 24, 11). Rabbi Pinhász szerint ebből látszik, hogy megérdemelték volna, hogy bántsák őket.

Rabbi Hosájá mondta: süteményt (is) vittek a Szinájba!? Írva van: „látták az Istent, miközben ettek és ittak”. Úgy bámultak (9) Isten jelenlétére (Sechiná), mint aki evés-ivás közben a társára néz. Rabbi Johánán szerint (a bámulás) akár evés: a „királynak arca fényében élet van; jóakarata olyan, mint a tavaszi eső fellege.” (Példabeszédek 16, 15).

Rabbi Tánhumá szerint (az idézet) arra tanít, hogy ott álltak és közömbösen bámulták a Sechiná-t.

A Szihnin-beli rabbi Jehosua, rabbi Lévi nevében azt mondta:
–    Mózes azonban nem ezt tette, (nem bámulta) a Sechiná-t:
–    „eltakarta Mózes az arcát, mert félt az Istenre tekinteni” (2Mózes 3, 6).
–    Mózes félelmének következtében (Izrael fiai) „féltek közelíteni hozzá” (2Mózes 34, 30).
–    arca elfedésének jutalmaképp: „az Örökkévaló hasonlatosságát látja” (4Mózes 12, 8)
–    mivel „eltakarta az arcát”, jutalomképp „az ő arcának bőre sugárzott” (2Mózes 34, 30).

Nádáv és Ávihu is bámulták a Sechinát, de nem gyönyörködtek benne. 

Ember, sőt egész nép is lehet szent. „Szentnek lenni” nem egyszerű kívánalom. Lássunk egy sort a Szentség kívánalmaiból, a hagyományos értelmezéssel (zárójelben): „Ne járj rágalmazóként a néped között („járás” – modern szóval – „terjesztés”, mely a rágalom tartozéka); ne nézd felebarátod vérét (amint meghal és te megmenthetnéd), én vagyok az Örökkévaló. (3Mózes 19, 16). Van a szentségnek olyan kívánalma is, mely csak az Ígéret földjére vonatkozik. Például a fák gyümölcsével kapcsolatban: „Mikor bejöttök az országba és akármilyen gyümölcsfát ültettek”… „három esztendeig legyen az körülmetéletlen (10), meg ne egyétek” (3Mózes 19, 23).

Midrás Tánhumá, Szentek legyetek (kedosim)

„Mikor bejöttök az országba és akármilyen gyümölcsfát ültettek”. Ezzel az Írás (ezt akarta mondani): „Most nem olyan vagyok a nép maradékához, mint az első napokban, így szól a Seregek Ura. Mert a vetés békében van, a szőlőtő megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, az ég harmatot ad, és örökössé teszem e nép maradékát” (Zakariás, 8, 11-12).
Mit jelent az, hogy most nem vagyok olyan, mint az első napokban? Mivel Izrael kivonult Egyiptomból, és a sivatagban bolyongott, a Szent, áldott legyen, (jutalomként) lehozta nekik a mannát és a fürjet, és vizet fakasztott a kútból, és minden törzs külön vízcsatornát épített magának, melybe fügefát és gránátalmát ültetett, mely egy nap alatt gyümölcsöt hozott, hasonlóan a teremtésbeli időkhöz: „gyümölcstermő fát csinált, gyümölcsöt a neme szerint” (1Mózes 1, 11).
Mikor Ádám vétkezett, gabonát vetett, melyből tüske és bogáncs hajtott ki.
Arról mit szól az Írás, amikor a (csodás) kút is kiszáradt? „ez nem vetésnek való hely, se fügének, se szőlőnek, se gránátalmának”. De miért? „És inni való víz sincsen” (4Mózes 20, 5).
A Szent, áldott legyen, így szólt Mózesnek, mondd meg Izraelnek, mikor bementek az országba, minden jót visszaadok nektek: „Mert az Örökkévaló, a te Istened jó országba visz be téged; bővizű patakoknak, forrásoknak és mély vizeknek országába, melyek a völgyekben és a hegyeken fakadnak. A búza, árpa, szőlő, füge és gránátalma országa ez, az olíva és a méz földje. Ország, melyben nem szegénységben eszed kenyered, és ahol semmiben sem szűkölködsz, ország, melynek köve vas, és melynek hegyeiből rezet vághatsz” (5Mózes 8, 7-9).
De az országba érkezésük után vétkezni kezdett a nép: „bejöttetek és megfertőztétek az országomat” (Jirmijá 2, 7), és (az ország) nem termett jó gyümölcsöt. (Azért se) mivel nem tartották be a zsengék törvényét (11), sok búzát vetettek, de keveset arattak.
A jövőben nem ezt teszi a Szent, áldott legyen (hanem jó lesz hozzájuk): Most nem olyan vagyok a nép maradékához, mint az első napokban, így szól a Seregek Ura. Mert a vetés békében van, a szőlőtő megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését.

______________________________________________________________

1. Midrás szemelvény: 29/6, 30/7; a két heti szakaszt (áháré mot, kedosim) együtt olvassák
2. „a tanítómestere előtt tanít”: a kifejezés olyan helyzetre vonatkozik, melyben a tanítás (vagy szentélybeli áldozat) a mester tudta és beleegyezése nélkül történik
3. 1 mil = 2000 könyök; a mestertől való távolságtartást (12 mil) a Máhárál (a prágai Lőv rabbi) így magyarázza: az Úr hangjától Izrael tábora kellő távolságban (ez a 12 mil) kell legyen
4. ebből azt tanuljuk hogy az izraeliták táborainak kiterjedése 12 mil volt (Rasi)
5. valószínűleg Cipóri-hoz közel fekvő galileai faluról van szó
6. a főpap kabátja szélén harangocskák lógtak
7. nem remélhették, hogy a két Áron fiú feleségül veszi őket
8. hátaslovon lévő takaró
9. a héber ??? ?????? („bámultak”, „táplálták szemeiket”)
10. az orlá (szó szerint körülmetéletlen) a gyümölcsfára is vonatkozik
11. az első kalászból (zsengék – héb.: bikurim) áldozatot hoznak Jeruzsálembe 

Heti Midrás (27-28)

A rituális tisztaság bonyolult törvényei meghatározták a régiek életét: „Szólj Izráel fiainak, mondván: Ha az asszony megtermékenyül és fiat szül, tisztátalan legyen hét napig; az ő havi betegségének ideje szerint legyen tisztátalan. A nyolcadik napon metéljék körül a [fiú] előbőrét. Azután harminchárom napig maradjon [otthon] a vértől való tisztulás miatt; semmi szent dolgot ne illessen, a szent helyre se menjen be, míg el nem telnek az ő tisztulásának napjai. Ha pedig leányt szül, két hétig legyen tisztátalan, mint havi betegségekor, és hatvanhat napig maradjon [otthon] a vértől való tisztulása végett.” (3Mózes 12, 2-5).

Midrás Tánhumá, ha egy asszony megtermékenyül, (tázriá)

„Ha az asszony megtermékenyül, és fiat szül”, (1). Ezt mondja az Írás: „bárcsak lennék azokban a hónapokban…”. Bárcsak azokat a napokat élném, amikor az anyám méhében voltam és „amikor Isten őrzött engem” (Jób 29, 2). A magzat az anyja méhében jó helyen van. Jób így folytatja: „lámpája a fejemre világított és én a sötétben jártam” (Jób 29, 3). Ebből azt is megtudjuk, hogy a magzatra, anyja méhében jóságos fény vetül. „Fiatal koromban Isten oltalma volt a sátram felett” (Jób 29, 4).

Ahogy az eső veri a földet és besarazza, úgy „piszkol és bepiszkolódik” a magzat az anyja méhében. Ahogy a magzat piszkos lesz, úgy az embert is bepiszkítják a bűnök, és jönnek a bajok. (Jób) így fohászkodik: „bárcsak lennék a hajdani hónapokban”, bárcsak (újra) itt lennének azok a napok, amikor anyám méhe védett. „Fiatal koromban Isten oltalma volt sátram felett”.

Rabbi Ábáhu szerint, mikor az újszülött a világra jön, tele van váladékkal és vérrel, de mindenki szereti őt. Az anya imádja újszülöttjét, hát még, ha fiú! Ahogy az Írás kezdi: „ha az asszony megtermékenyül, és fiat szül”.

Ezt mondja az Írás: „Elölről és hátulról körbezártál (megalkottál)” (2) (Zsoltárok 139, 5). Ez kire vonatkozik? Ádámra, az első emberre. Rabbi Johánán: Ádámról a teremtés két „jod-dal” „beszél”: „és teremtette az Örökkévaló Isten az embert” (1Mózes 2, 7) (3), (4). A „két” „jod” közül az első a jelen világra való teremtés, a második az eljövendő világra való. A háziállatok, a vadak, a szárnyasok teremtése egy teremtés, és egy jod-dal írták: „és teremtette az Örökkévaló Isten a földből a mező állatát” (1Mózes 2, 19).

A (fenti zsoltáridézet): „elölről és hátulról körbezártál (megalkottál)” rabbi Simon ben Lákis szerint a teremtés kezdete és a teremtés vége, (5). Mi ennek az értelme? Ez írták: „és Isten lelke lebeg a víz felett”, (1Mózes 1, 2)? Az első ember lelke. Ennek megfelel az „elölről és hátulról körbezártál”. Rabbi Elázár ben Pedát szerint az „elölről és hátulról” (a teremtés) hatodik napjának kezdete és a hatodik nap vége. Hogyan értsük? A Szent, áldott legyen, a hatodik napon hat dolgot teremtett: az élőlényt, a háziállatot, a csúszómászókat, a föld állatait, Ádámot és Évát, és (ezek közül) az első az emberi lélek, (az) „élőlény”, (1Mózes 2, 19), (6).  Az „élőlény”
pedig az ember lelke, ahogy írva van: „és az ember élő lélekké vált” (1Mózes 2, 7). Ez volt a hatodik nap eleje.

A hatodik nap teremtésének „hátul-ja” mind az, ami ezután teremtetett a hatodik napon. Ez az „elölről és hátulról körbezártál (megalkottál)” értelme.

Rabbi Smuel ben Náhmáni: mit jelent az, hogy „Elölről és hátulról körbezártál (megalkottál)”? Két arcot (egy emberben): a férfiét és a nőét, „férfinek és asszonynak teremtette őket, és megáldotta őket, és szólította a nevüket Ádámnak mely napon teremtetének”
(1Mózes 5, 2). Ez (is) az „elölről és hátulról körbezártál.”

Így szólt Ádám: miután a Szent, áldott legyen, megteremtette a háziállatot, a szárnyast, a csúszómászót és mindenféle állatot, megteremtett engemet. Így van az embrióval: mielőtt elhagyja anyjának méhét, a Szent, áldott legyen, (a magzati fejlődés fokozataira egyenként) rámutatva (azt mondja neki): ebből ehetsz, abból nem ehetsz, mert az számodra tisztátalan. Ezt ehetitek, azt ne egyétek. A magzat a Tóra parancsolatait (már) az anyaméhben magába fogadja. Erre vonatkozik a bevezető idézet: „Ha az asszony megtermékenyül”.  

Midrás Tánhumá, ez legyen a bélpoklos törvénye (mecorá)

„Ez legyen a bélpoklos törvénye”. Az Írás szerint: „élet és halál a nyelv hatalmában van” (Példabeszédek 18, 21). Minden a nyelvtől függ. Aki Tórát tanul, élethez „jut”, mivel a Tóra „az élet fája azoknak, akik megragadják, és akik megtartják boldogok” (Példabeszédek 18, 21). A nyelv orvosság a gonosz szóbeszédre; ugyanott: „gyógyít a nyelv, az élet fája; benne a hamisság a lélek gyötrelme” (Példabeszédek 15, 4).

Aki a gonosz nyelvek (rágalom) rabja, életével fizet. A rágalom még a vérontásnál is nagyobb vétek, mert aki gyilkol, az (csak) egy életet vesz el, de aki másról gonoszságot híresztel, három életet olt ki: a sajátján kívül azét, akiről rosszat híresztel, és azét, aki ezt meghallgatja.

Doég (7) megrágalmazta Áhimelechet, Áhituv fiát, aki elpusztult: „A király pedig mondta: meg kell halnod Áhimélech, néked és a te atyád egész háza népének” (1Sámuel 22, 16). De Saul király is elpusztult (aki a rágalmazó Doég-ot meghallgatta): „Meghalt Saul az ő gonoszsága miatt, mivel vétkezett az Örökkévaló ellen, mert nem tartotta be az Örökkévaló szavát, sőt a jós(nőt) is megkereste, hogy megkérdezze” (Krónikák könyve 10, 13). „Akkor Saul monda nékem (8): kérlek, állj mellém és ölj meg engem, mert dermedtség fogott el engem” (2Sámuel 1, 9). Ez a papok ellen elkövetett bűn miatti bűnhődés. A „dermedtség” emlékeztet a Nóv-i papok ruhájára: (9) „aranyberakással csináld” (2Mózes 28, 13).

Doég kiírtatott ebből a világból és a túlvilágból egyaránt:  „Meg is ront az Isten téged, teljesen eltakarít, kigyomlál téged a te hajlékodból, és kiszaggat téged az élők földjéről, szela” (10) (Zsoltárok 52, 7).

Melyik rosszabb (halál): a kard, vagy a nyíl? Azt mondják, a nyíl. A kard csak közelről veszélyes, az áldozat közelében, másképp, nem jelent veszélyt, a nyíl messziről is eléri áldozatát, feltéve, hogy (az) szemmel kísérhető. A nyíl a rossz nyelvekre hasonlít: „sebző nyíl a nyelvük, a szájuk gonoszságot beszél” (Jirmijáhu 9, 7). Az Írás hozzáteszi: „a foguk dárda és nyíl, a nyelvük éles kard” (Zsoltárok 57, 5).

Látod, mily szörnyű a rágalom! Szörnyűbb, mint a vérontás, a szemérem elleni vétek, vagy a bálványimádás.
Példák:
Vérontás – „nagyobb a bűnöm, hogy elviseljem” (11) (1Mózes 4, 13);
A szemérem elleni vétek – „hogyan tegyek ilyen nagy gonoszságot” (12) (1Mózes 39, 9);
Bálványimádás – „ez a nép nagy bűnt követett el” (13) (2Mózes 32, 31).

A rossz nyelveknél nem azt írják, hogy „nagy” (mint e három esetben), hanem, hogy „nagyok”: „Vágja ki az Örökkévaló, a hízelkedő ajkakat, a nyelvet, a mely nagyokat mond” (Zsoltárok 12, 4). Erről szól az „élet és halál a nyelv hatalmában van”.  

____________________________________________________________

„És elhozták a Hajlékot Mózeshez” (2Mózes 39, 33). Jelamdénu rábénu (5): mik azok a szabályok, melyek a békesség kedvéért vannak? Bölcseink a következőképpen tanították:

Először Kohén (6) olvas, utána Lévi és végül Izrael, a békesség kedvéért. Hogy lásd, a béke milyen fontos a Szentnek, a neve áldott, hogy amikor a nép bement az Ígéret Földjére (7), így szólt az (Isten) Mózesnek: „kezedbe adtam Szihont, Hesbon királyát, az emoreust, és annak földét; kezdj hozzá, foglald el [azt], és hadakozz vele” (5Mózes 2, 24) (8).

_________________________________________________________

1. midrás szemelvény: 23/8, 23/10
2. géhenom: (magyarul gyehenna) pokol
3. Ábrahám látomásában (1Mózes 15) a Tóraadástól kezdve a rabszolgaságig mindent megjövendölnek
4. cúr: szirt, szikla, ezek Isten nevei, de ez esetben Ábrahámra vonatkozik
5. „Jelamdénu rabénu”: rabbi Tánhumá tanítja nekünk…
6. a templomi olvasás sorrendje, békesség=hogy ne veszekedjenek azon, a Tóra olvasás sorrendjén
7. Mózes a bejövetel előtt kánaánita népekkel hadakozik
8. Mózesnek először a békés megoldást kell felajánlania ezért a 24-es mondat a 26-ossal együtt értendő: a háborús felszólítás ellenére Mózes először követeket küld az ellenséges királyhoz: „és követeket küldék a Kedmot pusztából Szihonhoz, Hesbon királyához békességes beszéddel” (5Mózes 2, 26). 

Heti Midrás (22)

A szentély és kellékeinek elkészítése nagy vállalkozás. A munkához ácsokat, takácsokat, kelmefestőket, aranyműveseket toboroznak, akik élén Becálél mester áll: „Mózes pedig mondta Izrael fiainak: „Lássátok, az Örökkévaló Becálél nevét szólította, Uri fiát, Húr fiát, Júda törzséből, és betöltötte őt isteni szellemmel, bölcsességgel, értelemmel és ismerettel minden munkában”. Becálél „isteni szellemére” a neve is utal, Be-cál-él annyit tesz, mint Isten árnyékában.

____________________________________________________________

1. midrás szemelvény 22/1
2. Kilájim: keverék; a Tóra bizonyos vetőmagvak, háziállatok, fonalak, stb. keverését, párosítását tiltja, például a gyapjú és pamut együttesét, melyet „sáátnez”-nek is nevez.
3. a micvá jelentése „parancsolat”, ugyanakkor a parancsolat betartása, a „jó szándék”, a „jó cselekedet” is „micvá”. Azt is mondják: micvá goreret micvát – jó tett jó tettet von maga után.
4. a Prédikátor könyvének szerzője a hagyomány szerint Salamon király
5. a mennyekben
6. Nádáv és Ávihu, Áron fiai, kik engedély nélkül áldoztak
7. Mirjám meghal: „és nem volt vize a népnek” (4 Mózes 20, 2); ezt a dátumot megjegyezték, hasonlóan Áron halála napját
8. a füstoszlop Izrael népét vezette a sivatagban
 

Heti Midrás (21)

A szentély folyamatos működéséhez a nép adományaira van szükség. „És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván, mikor megszámlálod Izrael fiait, akkor adja ki-ki lelke váltságát az Örökkévalónak, midőn megszámlálják őket; hogy ne legyen rajtuk csapás, midőn megszámlálják őket (1). Ezt adja mindenki, aki átmegy a számláláson, fél sékelt, a szentség sékelje szerint – húsz géra a sékel – fél sékelt ajándékul az Örökkévalónak” (2Mózes 30, 13). A Szentély felszentelése, valamint a Szombat, mint az örök szövetség jelének bejelentése után Mózes átveszi a bizonyság két tábláját (a kőtáblákat), melyet Isten „az ujjával írt”. Eközben a türelmetlen nép (Áront kényszerítve) bálványt készít, az aranyborjút: „Ő elvette kezükből és alakította azt a vésővel és csinált belőle öntött borjút; és ők mondták: Ez a te Istened Izrael, aki felhozott téged Egyiptom országából” (2 Mózes  32, 4). Ha a nép negyven napig várt Mózesre, miért nem bírt ki még egy napot? Vagy akár hat órát? A Talmud válasza: a bűn megnyitotta a megbánás kapuit.

Midrás Tánhumá, mikor megszámlálod Izrael fiait (ki tiszá)

„Midőn látta a nép hogy Mózes késlelkedik lejönni a hegyről” (2Mózes 32, 1) (2). Hat órát késett. (Közben) összegyűlt negyvenezer jöttment, akik Izraellel együtt vándoroltak ki Egyiptomból, velük a fáraó két varázslója, a nevük Junusz és Jombrusz, akik a fáraónak varázsoltak, ahogy írva van: „és cselekedtek azok is, Egyiptom írástudói az ő bűvészetük által ekképpen” (2Mózes 7, 11), és mindnyájan Áron köré gyűltek, ahogy írva van: „összegyűlt a  nép Áron körül”, kérdezvén, miért nem jön le már a hegyről?  Az a nap a negyvenedik nap volt, és annak a hatodik órája. Áron és Húr azt válaszolták (a népnek): nemsokára jön. De nem ügyeltek arra (hogy szavuk meggyőző legyen), mondják azt is, hogy a Sátán megmutatta nekik Mózes fekhelyét a hegyen, és úgy látszott, mintha ujjal mutatnának (Mózes) irányába. Ekkor az emberek elé állt Húr és rájuk förmedt. A nép nekiment és megölték. Mikor Áron ezt látta, szörnyen megijedt, és megpróbálta elterelni a figyelmüket, de ekkor azt mondták neki: mozogj, készíts nekünk bálványt! A Teremtő előtt világos volt, hogy ezek mit akarnak. Áron így szólt: vegyétek ki feleségeitek füléből az aranykarikákat. Áron nehezen teljesíthető dolgot kért, és az asszonyok valóban vonakodtak, mert még a szemük előtt volt a csoda, melyet velük tett az Isten Egyiptomban, a tengeren és a Szináj sivatagban.

(A férjek) asszonyaik elé álltak, de az asszonyok ezt válaszolták: Isten ments, hogy a Szent, neve áldott, ellen, aki csodát és hőstettet vitt végbe, bármilyen pogány dolgot cselekedjünk. A (héber) szövegből kiderül, hogy az asszonyok nem hallgattak férjeikre (3): „és leszedte magáról az egész nép az arany függőket” (csak a férfiak).

Rabbi Jirmijá szerint, mikor elé hozták az arany függőket, Áron az égre emelte a szemét: „Te, aki az égben trónolsz, hozzád emeltem a szememet” (Zsoltárok 123, 1). Te, aki minden gondolatot ismersz, (tudod) hogy akaratom ellenére cselekszem. Áron a tűzbe vetette (a függőket) és ekkor odajött a két (egyiptomi) varázsló és varázslatba kezdtek. Vannak, akik azt gondolják, (hogy nem Áron volt, hanem) Micha, (4) aki az egyiptomi kényszermunkában megzavarodott. Ő vetette a tűzbe azt az aranylapocskát (is), melyre Mózes (annak idején azt a varázsigét) írta, hogy „szállj fel bika” (5), felhozván a (tenger mélyéről) József vaskoporsóját. (Micha) behajította a lapocskát az olvasztókemencébe a függők közé, és onnan reszketve kiemelkedett a bégető (arany)borjú. A nép már kiáltotta is: te vagy Izrael Istene. Ekkor így szóltak a szolgáló angyalok: „elfelejtették Istent, segítőjüket, ki csodákat művelt Egyiptomban” (Zsoltárok 106, 21). Mit tett Áron? Azt kérte, hogy halasszák a dolgot holnapra: holnap az Úr ünnepe! Egy mennyei hang (6) emígy kiáltott: „hamar elfelejtették tetteit” (Zsoltárok, 106, 13). Így szólt a Szent, a neve áldott: ebben a világban vétkeztetek, a gonosz ösztön vezetett titeket, a jövőben majd kigyomlálom belőletek: „kiveszem testetekből a kőszívet” (Jehezkel 36, 26).

„És szólt az Örökkévaló Mózeshez: Eredj, menj le (…)  És mondta az Örökkévaló Mózesnek: „Láttam ezt a népet és íme kemény nyakú nép az” (2Mózes 32, 7, 9). Így magyarázta rabbi Tánhumá, rabbi Ábá fia: „(van) felhő, meg szél, de eső nincs; ember, ki hazug adománnyal dicsekszik,” másképpen: „türelemmel meggyőzhető a katona ember” (Példabeszédek 25, 14, 15). Aki társának ajándékot ígér és nem ad, hasonlít arra a felhőre, meg a szélre, melyből eső nem ered.

Ilyen a „sivatag nemzedéke” (7), akik így szóltak: „mindent, amit az Örökkévaló kért, megtesszük és meghallgatjuk”, (2Mózes 24, 7). És minden (törvényt) megszegtek és aranyborjút készítettek. Mivel a Szent, neve áldott, látta ezt, így szólt Mózesnek: „eredj, menj le”. „Mert romlott (a néped)”. A „romlott” azt jelenti, hogy cselekedeteik rosszak: „gonosz a (nép), (ezek) nem az Ő gyermekei, romlott, elvetemült nemzedék” (5Mózes 32, 5).

Az aranyborjúval együtt járt a paráználkodás és a vérontás, ahogy írva van: „és leült a nép enni és inni, azután fölkerekedtek mulatozni”. A „Mulatozás” nem más, mint paráználkodás: „bejött hozzám a héber szolga, akit hoztál nekünk, hogy mulatozzon velem”, (8) (1Mózes 39, 17). De a „mulatozás” vérontás is: „a legények felkeltek és mulatoztak” (9), (2Sámuel 2, 14). Nincs erre szörnyűbb példa, mint Húré, akit megöltek.

Mózes felbőszült, hogy a Szent, neve áldott, ilyen kemény szavakkal illeti őt miattuk. Ezek (Józseféhez hasonló) kemény szavak voltak: „beszélt velünk a férfiú, az ország ura keményen, olyanoknak tartott bennünket, mint akik kikémlelik az országot”, (10) (1Mózes 42, 30). Ekkor megjelent előtte öt pusztító angyal: a Düh, a Harag, az Indulat, a Rombolás és a Pusztítás. Mózes azonnal dörömbölni kezdett a könyörület kapuin, azok mindegyik sarkán és emlékeztette (az Istent) az Atyák révén nyert jogokra, mondván: emlékezz Ábrahámra, Izsákra és Izraelre, és akkor három a pusztító angyalok közül mindjárt eloldalgott onnan, maradt a Harag és az Indulat. Mózes ekkor újra rávetette magát (a könyörület kapuira) és tovább kopogott: „az Örökkévaló elé vetettem magamat” (5Mózes 9, 18). Így folytatta: Világ Ura „rettegtem a haragtól és az indulattól”.

A Szent, neve áldott így válaszolt: nem lehet, hogy üres kézzel távozz. Maradjon egy nekem és egy neked (a pusztító angyalok közül). „Kelj fel, Örökkévaló, haragodban” (Zsoltárok 7, 7), és nekem marad az indulat. „Elpusztította volna őket, ha Mózes, az ő választottja nem lett volna résen, hogy elfordítsa haragját, hogy el ne veszítse őket” (Zsoltárok 106, 23).

______________________________________________________

1. a közvetlen népszámlálást tiltja a Tóra (az atyáknak tett ígéretből kifolyólag, mely szerint a kiválasztott nép megszámlálhatatlan); a fél sékeles érmék megszámlálása lehetővé teszi, hogy az adományozók számát (a 20 évnél idősebb férfilakosság) közvetve megállapítsák. A régészek nemrég találtak 2000 éves ezüst fél sékeles érméket, melyek gránátalmafát ábrázolnak, a felirat: szent Jeruzsálem
2. Midrás szemelvények 21/19, 21/20
3. az állítmányból (héb.: vá-jitpárku) kiderül, hogy csak a férfiak függőit olvasztották be
4. Micha neve a Tánách-ban a bálványkészítéssel párosul, lásd. „Micha szobra” (Bírák könyve)
5. a midrásban szereplő Micha megtalálta a kivonuláskor „megnyílt” tenger fenekén a Mózes által a vízbe vetett aranylapocskát, és azt felhasználta az aranyborjú készítéséhez. Erre az aranylapra írta Mózes azt a varázsigét, melynek segítségével felhozta József vaskoporsóját a tengerből. (A fáraó vaskoporsóba tetette József földi maradványát és a tengerbe süllyesztette, hogy megakadályozza a héberek kivonulását, mert tudta, hogy kötelesek József maradványait a Kánaán földjére vinni
6. héb.: (ruáh hákodes) itt semmiképpen nem fordítható úgy, hogy „szentlélek”, hanem mennyei hang, vagy szent fuvallat, stb.
7. az egyiptomi kivonulás nemzedéke
8. Potifárné megvádolja Józsefet
9. e szavak után Dávid és Saul legényeinek véres közelharca következik
10.  József testvérei Egyiptomban 

Heti Midrás (20)

„Te pedig parancsold meg Izrael fiainak, hogy hozzanak neked tiszta, préselt olíva olajat a világításra, hogy az örök mécses állandóan égjen. A gyülekezés sátrában a függönyön kívül, mely a bizonyság előtt van, rendezze el azt Áron és fiai estétől reggelig, az Örökkévaló színe előtt, örök törvény ez nemzedékeiken át Izrael fiai között” (2Mózes 27, 20-21). Miért is kell külön fény a Sechiná mellett? A menóra fényéről így ír a zsoltár: „A te fényedben nézzük a fényt” (Zsoltárok  36, 10). Ezek a szavak emlékeztetnek a Midrás Tánhumá varázslatos bevezető szavaira: „Mivel írták a Tórát? Fekete tűzzel, fehér tűzre”. Az alábbi részletben megtudjuk, hogy Noé galambja, mikor a bárkánál megjelent, csőrében az olajfaággal, fényt hozott a világnak, a szentély olajmécsesének (menóra) fényét.  

Midrás Tánhumá, Te pedig parancsold meg, (Tecáve)

„Te pedig parancsold meg”, (1). Erről szól a vers: „íme, te szép vagy kedvesem, íme, te szép vagy, szemeid galambok” (Énekek éneke 1, 15). Rabbi Ákivá szerint az egész világ nem ér fel azzal a nappal, melyen az Énekek Éneke Izraelé lett, mivel az Írás minden szava szent, de az Énekek Éneke a szentek szentje (2). Ugyanerről szól rabbi Elázár ben Ázárjá példája: a király adott egy véka gabonát a péknek és megparancsolta, hogy válasszon le belőle ennyi és ennyi búzát, ennyi és ennyi zabot, ennyi és ennyi korpát, és a maradék finom lisztből süssön kalácsot. Így van az Írással (3) is, melynek minden sora szent, de (ezen belül) az Énekek Éneke a szentek szentje (úgy mint a megtisztított gabonából való kalács). 

A Szent, neve áldott, a népét dicséri a versben (az Énekek Énekében): „íme te szép vagy kedvesem”. Íme te szép vagy, szép vagy cselekedeteidben, szép vagy atyáid cselekedeteiben, szép vagy otthonodban, szép vagy a mezőn, otthon, az ajtóban állva: „és írd azokat házad ajtófélfáira” (5Mózes 6, 9).
Szép vagy a mezőn: a (termés) adományokban, a tizedben, a marokszedésben, a mező szélén hagyott (peá) kalászban (4).
Szép vagy a házadban: szép vagy a tetőn (5): „ha új házat építesz, csinálj korlátot a tetődre” (5Mózes 22, 8).
Szép vagy ebben a világban, szép vagy az eljövendő világban is.

„Íme, te szép vagy kedvesem, íme, te szép vagy”. Rabbi Simon ben Pázi mondta: A Szent, neve áldott, kétszer dicsér, de ő (a kedves – a nép) csak egyszer dicséri Őt: „íme, szép vagy te barátom, kedves is” (Énekek éneke 1, 16). Vajon miért dicsér a Szent, neve áldott, kétszer? Azért, mert ha kedvese (Izrael) nem jár a kedvében, még (időben) meggondolhatja a második dicséretet. De ő, a kedves, aki erre nem képes, a dicsérete egyszeri.

„Íme, te szép vagy kedvesem, íme, te szép vagy”. Mitől (szép)? „szemeid galambok”. Ez a Szanhedrin, (6) mely a galambhoz hasonlít. A szemek galambok, a szemek vezetik a testet, ahogy Izrael is mindenben a Szanhedrint követi, bármit dönt, akár a tisztátalanság, akár a (rituális) tisztaság ügyében (7). „Szemeid galambok”. Ahogy minden egyes galamb visszatalál a saját dúcába, ugyanúgy Izrael, ahol a törvény minden tanulója tudja a helyét (8);
„Szemeid galambok”. A galamb, kinek párja van, és nem tágít attól, ugyanígy Izrael, miután megismerte Istenét, többé nem hagyja el.

Mit tesz a galamb? Az összes szárnyas, mikor levágják, holtában vergődik, de a galamb békésen odanyújtja a nyakát. Ahogy Izrael adja magát a halál kezébe, úgy egy nép se teszi Istene szentségéért Írva van: „éretted pusztulunk minden nap” (kidus hásém) (Zsoltárok 44, 23).

Rabbi Jichák szerint a Szent, neve áldott, azt mondta népének:
a galambra emlékeztetsz, mely társától magot kér, mondva, egy vagyok veletek.

Miként hasonlít a galambra? Amikor Noé a bárkában volt és „kibocsátotta a hollót, az kiszállt és visszatért, majd kibocsátotta a galambot(…) és megjött hozzá a galamb estnek idején és íme: leszakasztott olajfalevél a szájában” (1Mózes 8, 7,11). Azt mondta a Szent, a neve áldott, lám, a galamb fényt hozott a világba (olajfa levelét), mivel a galambra hasonlíttok, hozzatok (ti is) olíva olajat, és gyújtsátok meg előttem a mécsest, ahogy írva van: „Te pedig parancsold meg Izrael fiainak, hogy hozzanak neked tiszta, préselt olíva olajat.”

___________________________________________

1. midrás szemelvény 20/5
2. szentek szentje, a szentély belső terme, ahová csak a főpap léphet be, egyszer egy évben.
3. Tánách
4. a mező szélén szándékosan meghagyják a kalászt a szegényeknek, ez a „peá”
5. a midrás példákat hoz különböző parancsolatok betartására, melyek emelik a kedves (Izrael) „szépségét”
6. Szanhedrin: a bírák gyülekezete
7. rituális szabályok ügyében (héb.: tumáá ve táhárá)
8. a törvény tanulóinak kijelölt helyük van a Szanhedrinben