Idill és előítélet
Hogyan árulta el Franciaország azokat a kislányokat, akiket Renoir tett halhatatlanná?
Balra: Pierre-Auguste Renoir „Rózsaszín és kék” című festménye (1881) Alice és Elisabeth Cahen d’Anvers-ről. Jobbra: Pierre-Auguste Renoir „Kis Irène” című festménye (1880) Irène Cahen d’Anvers-ről
Pierre-Auguste Renoir két híres festménye, a Rózsaszín és kék (Pink and Blue), valamint a Kis Irène (Little Irène) első pillantásra a 19. század végi párizsi aranykor gondtalan világát idézi. A képeken elegáns, fehér csipkeruhás kislányok láthatók, akiknek gyermeki ártatlansága örökkévalónak tűnik. A három lány, Irène, Elisabeth és Alice Cahen d’Anvers egy gazdag francia zsidó bankárcsalád gyermekei voltak. A család történetét végül az antiszemitizmus, a háború és az üldöztetés árnyékolta be.
A család a Belle Époque, vagyis az első világháborút megelőző francia aranykor egyik legbefolyásosabb zsidó dinasztiája volt. Apjuk, Louis Cahen d’Anvers bankár, anyjuk, Louise pedig a párizsi társasági és művészeti élet ismert alakja volt. Szalonokat rendezett, művészeket és írókat támogatott, és maga is jelentős műgyűjtőnek számított. A család rendkívüli gazdagságban élt, kapcsolatban állt a francia elit számos tagjával.
Catherine Ostler brit szerző új könyve, The Renoir Girls: A Hidden History of Art, War & Betrayal ennek a családnak a történetét dolgozza fel. A szerzőt Edmund de Waal: The Hare with the Amber Eyes című könyve sarkallta újabb kutatásokra. Abban olvasott arról, hogy Louise Cahen d’Anvers szerelmi viszonyt folytatott Charles Ephrussi zsidó műgyűjtővel, aki állítólag Renoir megbízására is ösztönözte őt. Különösen megrázta, hogy a család egyik tagja, Elisabeth később Auschwitzban halt meg. Ostler azt próbálta megérteni, miként vezethetett a kiváltságos gyermekkorból ilyen végzetes tragédiához az út.
A család történetének egyik fontos fordulópontja a Dreyfus-ügy volt. Alfred Dreyfus zsidó francia katonatiszt 1894-es hazaárulási pere megmutatta, milyen mélyen gyökerezik a francia társadalomban az antiszemitizmus. A Cahen d’Anvers család gazdagsága és társadalmi rangja sem tudta megvédeni őket az előítéletektől.
A második világháború idején a család tagjainak sorsa nagyon másként alakult. Elisabeth, aki fiatalon áttért a katolikus hitre, és magát elsősorban franciának tartotta, 1944-ben egy vidéki településen bujkált. Egy helyi polgármester, a Vichy-rendszer támogatója feljelentette, és a 70 éves asszonyt Auschwitzba deportálták.
Irène szintén katolizált, és Párizsban keresztényként, zsidó származását eltitkolva élte túl a megszállást. A család egyes tagjai azonban azzal vádolták, hogy együttműködött a németekkel. Ostler szerint a kollaboráció pontos természetét nehéz utólag megállapítani, de Irène viselkedése és az, ahogyan családtagjai halálát kezelte, súlyos kérdéseket vet fel. Lánya, Béatrice, volt férje, Léon Reinach, valamint két unokája Auschwitzban halt meg.
Alice viszont elmenekült, és unokáit Angliába juttatta.
A szerző kutatásának különleges eredménye az is, hogy genetikai vizsgálatok segítségével arra jutott: Alice valószínűleg nem Louis Cahen d’Anvers, hanem Charles Ephrussi lánya volt. Ez magyarázatot adhat arra is, miért került a Rózsaszín és kék című festmény a családi ház kevésbé előkelő részébe, miközben Irène portréja kiemelt helyet kapott.
A történet legfájdalmasabb tanulsága, hogy a család Franciaország iránti hűsége, hazafisága és az ország gazdasági, művészeti életéhez való hozzájárulása sem védte meg tagjait. Az első világháborúban a férfiak harcoltak, a nők ápolónőként szolgáltak, egyikük pedig kitüntetést is kapott bátorságáért. Mindez azonban nem akadályozta meg, hogy a következő háborúban a francia állam és egyes francia polgárok közreműködjenek a zsidók üldözésében.
Renoir festményei így ma már nem csupán egy letűnt, ragyogó korszak emlékei, hanem annak bizonyítékai is, milyen törékeny lehet a társadalmi befogadás, ha az antiszemitizmus újra erőre kap.
