Rettegnek a mozik a fideszes zsidótól
Péntek este, Budapest. Dugig megtelik a Vörösmarty mozi nagyterme; van, aki a pótszékekért harcol, a többiek a földre ülnek.
Összesen 28,684 találat (22041 - 22060) : - og -.
Péntek este, Budapest. Dugig megtelik a Vörösmarty mozi nagyterme; van, aki a pótszékekért harcol, a többiek a földre ülnek.
Az emberiség történetében Wallerstein szerint voltak hasonló korszakváltások, mert a 19. században elterjedt nézettel ellentétben, amely szerint a fejlődés folyamatos és elkerülhetetlen (van ennek marxista változata is), a haladás csak lehetőség, nem szükségszerű.
Zsidó ingyenzsákmánnyal jutalmazta a szlovák fasiszta állam a hozzá hű szlovákokat, most pontosan kiderült, hogy kiket. A Nemzeti Emlékezet Intézete ugyanis egy nyilvános lajtromot tett arról közzé, hogy ki részesedett a zsidó vagyonok egy részéből (pontosan 2223 nagyüzemből és szatócsboltból).
Történelmi előadássorozatot indított a József Attila Színház, a Mi XX. századunk címmel. Ormos Mária akadémikus eleveníti fel az évad során havonta jelentkező előadássorozatban a magyar történelem legfontosabb sorsfordulóit.
“A legnehezebb azt beismerni, hogy talán kedveltem volna.” – mondja Bettina Göring apja nagybátyjáról, a náci Hermann Göringről, a “végső megoldás” kidolgozójáról.
A zsidó világ-összeesküvés hívei mostanában valamiért a 4-es számot kedvelik. A szeptember 11-hez kapcsolódó alapmítosz szerint a merénylet napján mintegy négyezer zsidó nem jelent meg az ikertornyokban lévő munkahelyén. Értsd: előre tudtak a merényletről, amelyet nyilvánvalóan a Mosszad tudtával (vagy épp közreműködésével) szerveztek.
Ártatlannak és igaznak nevezte lapunknak adott nyilatkozatában Rácz Sándor azt a feliratot, amely az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rendezett kiállításon, Mindszenty József bíboros hercegprímás arcképe alatt olvasható, és amelyre egyik olvasónk hívta fel lapunk figyelmét.
Egy izraeli régész a Jeruzsálemtől délra fekvő Hirbet Kejafa ókori településen folytatott ásatásokon olyan cserépdarabra bukkant, amelyen feltételezése szerint az eddigi legrégibb héber felirat található; a felfedezés új fényt vethet a Szentföld történetére, kultúrájára, népeire, arra az időszakra, amelyben a Biblia szerint Dávid király uralkodott a térségben.
Egy háború akkor ér véget, amikor az utolsó katonát is eltemették, és a második világháború ebben az értelemben máig sem ért véget – mondta Holló József nyugalmazott altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója a Munkaszolgálat a Don-kanyarban című dokumentumkötet bemutatóján.
A katolikus egyházfő fontolóra veszi, hogy felfüggessze-e egyik elődje, XII. Pius szentté avatási folyamatát – mondta el egy izraelita delegáció vezetője csütörtökön a XVI. Benedek pápával folytatott vatikáni tárgyalásokat követően.
„Ezen a helyen történt Dávid király története.” A Yesha (Júdea, Somrón és Gáza héber akronímje), a Területek telepes Tanácsa új és merőben szokatlan lépésre szánta el magát az elmúlt héten. Országos médiakampányt indított azért, hogy az izraeliek megszeressék őket, felkeressék a településeket és így a Területeket ismét a magukénak érezzék.
Olyat eddig csak a legendák szintjén ismertél, hogy egy házaspárt kettészakít a politikai megosztottság? Hogy barátok nem állnak szóba többé egymással a pártpreferenciáik miatt? Nem hitted el, hogy ez valóban létezik?
A VRT flamand televízió úgy döntött, hogy a tiltakozások nyomán nem tűzi műsorra kedden a híres emberek kedvenc fogásairól szóló sorozatában a Hitler náci diktátor pisztrángeledeléről szóló gasztronómiai filmet.
Kisebbfajta viharral kezdte meg munkáját az új osztrák parlament: a harmadik elnök – második elnökhelyettesi – posztra jelölt szabadságpárti politikus személyét a Zöldek erősen kifogásolták, s minden eddigi hagyománnyal szakítva saját soraikból állítottak ellenjelöltet.
Egy Jordániában talált régészeti helyszín leleteinek radiokarbonos analízise szerint lehetséges, hogy ott már Salamon király korában is munkálatok folytak. A bejelentést a kor szakértői szinte azonnal megtámadták, mert szerintük már maga a feltételezés is abszurd.
Huszonhatmillió dokumentumot tartalmaz egy internetes adatbank, amely segíthet a világ számos pontján élő zsidóknak nyomon követni családjuk történetét.
Ezt közölte kedden az egyik parlamenti párt vezetője a parlamenti elnök és a frakcióvezetők tanácskozása után.
Visszafordíthatatlan kárt okoz egy gyereknél, ha tizenéves korában bekerül egy, a vélt igazának erőszakos érvényesítésére nevelő militáns szervezetbe – mondta Ranschburg Jenő pszichológus arról, hogy egészen fiatalokat is taggá avat már a Magyar Gárda.
Merényletet szőtt az amerikai demokrata párti elnökjelölt, Barack Obama meggyilkolására egy neonáci csoport, szövetségi ügynökök azonban két férfit közülük letartóztattak, jelentette a Reuters.
Németországban heves vita folyik a pénzintézeti és vállalati menedzserek felelősségéről. Az 1929-es gazdasági világválságban a zsidók voltak a bűnbakok, a mai globális pénzügyi krízisért a felelősséget a menedzserek és a bankárok nyakába varrják.