Az Emlékpark vezetői elhatárolódnak az antiszemita felirattól

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Ártatlannak és igaznak nevezte lapunknak adott nyilatkozatában Rácz Sándor azt a feliratot, amely az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rendezett kiállításon, Mindszenty József bíboros hercegprímás arcképe alatt olvasható, és amelyre egyik olvasónk hívta fel lapunk figyelmét.

Forrás: Népszabadság

 

Az „Ő mentette a zsidókat, és mentette volna a magyarokat is, ha a zsidók hagyják” feliratról a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnökét, volt ötvenhatos halálraítéltet, a kiállítás rendezőjét kérdeztük. Válaszul Rácz Sándor az alábbi nyilatkozat teljes terjedelmű közlésére kérte lapunkat:

„Az a kor, melyben Mindszenty hercegprímás és én éltünk, fájdalmas, mély nyomokat hagyott az életünkben. Ezeket a fájdalmakat polemizált újságcikkekkel nem lehet kezelni. Az ártatlan felirat a kép alatt az általam ismert igazságot tartalmazza. De akik emiatt rögtön antiszemitizmust kiáltanak, azoknak az irányultságával van baj. Kérem, vegye elő a korabeli újságokat, és olvasás közben tegye fel a kérdéseket! Ki volt az ország akkori vezetője (1948 Karácsonya)? Ki adta ki a letartóztatási parancsot? Ki vitette a magyarországi hercegprímást az Andrássy út 60-ba? Kik és milyen módszerekkel vallatták? Ha a kérdésekre pontos és igaz választ kap, akkor meg fogja érteni a kép alatti írást.”

Rácz megválaszolta a kérdéseket, mintegy „emlékeztetőként” közölve, hogy Mindszenty letartóztatásakor a szovjetek által megszállt Magyarország vezetői Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Péter Gábor voltak, „valamennyien zsidó származásúak”.

Czifra Károly, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Kht. jogi képviselője tegnap tudósítónknak leszögezte: a társaság teljes mértékben elhatárolódik a felháborító, arcátlan, antiszemita felirat tartalmától, és felszólította a Magyarok Világszövetségét, hogy a feliratot haladéktalanul tüntesse el a bíboros képe alól. Hozzátette: a Magyarok Világszövetsége résztulajdonosa a kht.-nak, de ez nem jelenti azt, hogy a közhasznú társaság bármiféle közösséget vállalna a felirattal. a tulajdonosok taggyűlése dönt majd arról, alkalmaz-e szankciót az MVSZ-szel szemben. Hangsúlyozta: egy ilyen felirat sem a kht., sem az emlékpark szellemiségével nem egyeztethető össze.

A Csongrád Megyei Önkormányzat – az emlékparkot működtető kht. többségi tulajdonosa – a történtek teljes körű kivizsgálását kérte, hangsúlyozva, hogy az antiszemitizmus minden megnyilvánulási formáját elítéli.

Az ominózus feliratot jelenleg nem láthatja a közönség, mert október 27-e óta az emlékpark átállt a téli nyitva tartásra, így az összes külső kiállítás, köztük az 1956-os is, bezárt.
 

[popup][/popup]