Találatok ‘– at –’
Összesen 15,929 találat (11421 - 11440) : – at –.
„Az égre írj, ha minden összetört!”
A Soá hetvenedik évfordulóján a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában nyílt meg az az emlékezetkiállítás, mely a keresztény-zsidó párbeszédre épülve kortárs művészek közreműködésével igyekszik a szembenézést, az emlékezést és a feldolgozást képviselni. Alábbiakban Galambos Ádám, a kiállítás kurátorának megnyitóbeszédét közöljük, mely az Imák Auschwitz után című kiállítás 2014. szeptember 1-jén, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában tartott megnyitóján hangzott el.
Ros Hasana – ünnepi étkezési szokások
Jogászszemmel: Auschwitz könyvelője
Ros hasana – az európai zsidók 70 százaléka nem megy zsinagógába
Fotó: trendpictures.net
Tom Lantos zsinagóga
Zsinagógaavatás Debrecenben
A Debreceni Zsidó Hitközség, a Nagyváradi Önkormányzattal és a Nagyváradi Zsidó Hitközséggel együtt sikeresen pályázott az európai uniós forrásokat mozgósító határokon átívelő HU-RO programban. A projekt a debreceni Kápolnás utcai zsinagóga, illetve a nagyváradi ZION, a Kőrös-parton elhelyezkedő zsinagóga restaurálását célozta meg. A debreceni beruházás a közelmúltban fejeződött be, a melynek tiszteletére a hitközség nagyszabású avató ünnepséget rendezett szeptember 21-én az eredeti állapotában helyreállított zsinagógában.
Zoltai Gusztáv nem hagyja annyiban
Egy náci utolsó szökése – Szembenézni a szörnyű múlttal
Hetven évvel a holokauszt után a németországi Ludwigsburgban ma is működik a Náci Bűncselekményeket Vizsgáló Központi Hivatal. Feladata a náci háborús bűnösök felkutatása és bíróság elé állítása. Az intézményt a német állam tartja fenn, munkatársai a német államtól kapják fizetésüket, munkájuk eredményeként a német ügyészség emel vádat, és német bíróságok ítélkeznek a volt nácik ügyében. A német bírói gyakorlat szerint mindazok, akik fogaskerekek voltak a gyilkolás gépezetében, bűnrészesek a haláltáborokban elkövetett genocídiumban, függetlenül attól, hogy milyen beosztásban szolgáltak; akkor is bűnsegédei a tömeggyilkosságoknak, ha személyesen senkit sem bántalmaztak. Itt közölt történetünk azt bizonyítja: van ország, amely évtizedek elteltével is képes szembenézni a múltjával.
Hivatalossá vált az arámi nemzetiség Izraelben
Lengyelország: régészek kiásták a sobibóri gázkamrák maradványait
A társadalom közömbösnek tűnik…
Szimbolikus, de fontos
Schweitzer Gábor: „… itt mindenki izraelita”?
A bíróság szerint nem bűncselekmény a zászlóégetéses zsidózás
A tette nem számít bűncselekménynek, ezért a II.–III. Kerületi Bíróság szerdán felmentette a csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság vádja alól Lenhardt Balázs volt jobbikos politikust, aki 2012 decemberében a budapesti Bem téren hangosan zsidózó hívei előtt felgyújtott egy izraeli zászlót.















