„Az égre írj, ha minden összetört!”

Írta: Galambos Ádám / evangelikus.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

A Soá hetvenedik évfordulóján a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában nyílt meg az az emlékezetkiállítás, mely a keresztény-zsidó párbeszédre épülve kortárs művészek közreműködésével igyekszik a szembenézést, az emlékezést és a feldolgozást képviselni. Alábbiakban Galambos Ádám, a kiállítás kurátorának megnyitóbeszédét közöljük, mely az Imák Auschwitz után című kiállítás 2014. szeptember 1-jén, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában tartott megnyitóján hangzott el.

Rumbach

(forrás: evangelikus.hu)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Radnóti Miklós 1943-ban írt drámai Negyedik eclogájának záró sora így hangzik: „az égre írj, ha minden összetört!”
Vallom, hogy 1944-ben ez valóban megtörtént. Ténylegesen minden összetört. Megsebeződött az, amiben hittünk vagy hihettünk, mára új nyelvet kell kialakítani. Ma, amikor a remény jegyében együtt vagyunk rá kell döbbennünk: ahhoz, hogy közösen tudjunk előre tekinteni szembe kell néznünk múltunkkal. Ennek értelmében meggyőződésem, hogy a holokauszt 70 emlékév az emlékezés lehetősége mellett identitásunk kérdésére irányulhatna, így egyik meghatározó kérdése, hogy zsidóként, keresztényként, de legfőképpen emberként mit kezdünk a személyes kérdéssel, saját érintettségünkkel. Mit kezdünk az ember, a testvér, a bocsánatkérés és megbocsátás fogalmával? Mit kezdünk – ha egyáltalán kezdünk valamit – az alázat gyakorlásával?

Többen úgy fogalmaznak, hogy a holokausztban a zsidóság halt meg. Azonban egyre erőteljesebben előkerül az a megközelítés, mely szerint a kereszténység és az ember kudarcáról beszélünk. Hogy lehetett, miként alakulhatott ki, hogy az ember saját hitével, a testvérszeretet kulcsfontosságú gyakorlásával szembeforduljon? Sokféle magyarázatot, káini választ, kibúvót ismerünk, de ha a valóságot leplezetlenül keressük, egyik sem ad megnyugvást. A valóság más. A valóság úgy, mint ahogy az itt látható alkotások, a zene, az imádságok és maga az épület is, alázatért és bocsánatkérésért kiált. Olyan emberségért, melyet képmutató, magukat igazoló emberek helyett igaz emberek halkan, sokszor név nélkül mutattak. Olyan emberségért, mely meri vállalni akár saját cinkosságát, mulasztását és vétkét. Olyanért, mely felvállalja múltját és ezáltal, vagyis ebből okulva, saját etikájában az ember, az emberszeretet, a másik mint testvér fogalmát éli meg. Az ember ugyanis attól válik a szó igaz értelmében emberré, ha tudatosítja: saját embersége a másik emberségének és ezáltal szeretetének felismerésével és gyakorlásával kezdődik.

A teljes cikk itt olvasható.

 

támogatás

Címkék:Holokauszt emlékév

[popup][/popup]