Provokátor zavarta meg a sabati istentiszteletet a New York-i Central zsinagógában

Írta: Szombat - Rovat: antiszemitizmus, Politika

A The Times of Israel beszámolója szerint péntek este egy férfi megzavarta a sabbati istentiszteletet a manhattani Central Synagogue épületében, majd az őt kikísérő biztonságiak és egy hívő ellen is erőszakot alkalmazott. Az incidensben senki sem szenvedett súlyos sérülést, a támadót azonban több, gyűlölet-bűncselekményként minősített vádponttal őrizetbe vették.

A rendőrség szerint a 46 éves, bronxi Larry Montest a zsinagóga biztonsági személyzete próbálta eltávolítani az istentiszteletről. Miközben kikísérték, megütött egy hívőt, megrongálta a zsinagóga berendezését, majd leköpte lefejelte a biztonsági szolgálat egyik tagját. Az épületben szolgálatot teljesítő rendőr végül őrizetbe vette. Montes ellen két rendbeli, gyűlölet-bűncselekményként elkövetett testi sértés, valamint egy, szintén gyűlölet-bűncselekményként kezelt rongálás miatt emeltek vádat, egyéb bűncselekmények mellett.

Az eset különös jelentőséget kapott, mert a Central Synagogue New York egyik ismert reformzsidó közösségének otthona. Jessica Tisch, a New York-i rendőrség zsidó vezetője személyesen is kötődik az intézményhez: ott nőtt fel, és ott kötött házasságot. Tisch szerint különösen fájdalmas, hogy egy olyan helyen történt erőszak, amelynek a közösség számára a béke és a biztonság szimbólumának kellene lennie. A rendőrség a történtek után megerősítette a zsinagóga védelmét, és közölte, hogy további fenyegetésről nincs tudomása.

Az incidens politikai visszhangot is kiváltott. Zohran Mamdani polgármester az esetet „borzalmasnak” nevezte, és kijelentette, hogy minden New York-inak félelem nélkül kell gyakorolnia vallását. Kathy Hochul kormányzó, Letitia James államügyész és Chuck Schumer szenátor szintén elítélte a támadást.

A Times of Israel ugyanakkor az esetet a New York-i antiszemita erőszak tágabb összefüggésébe helyezi. A lap szerint a zsidók a város lakosságának mintegy tíz százalékát alkotják, mégis a múlt hónapban az összes gyűlölet-bűncselekmény 70 százalékának ők voltak a célpontjai. 2026-ban eddig legalább 205 zsidóellenes gyűlölet-bűncselekményt regisztráltak.

A cikk megemlíti azt is, hogy az eset néhány nappal azután történt, hogy különböző zsidó felekezetek rabbijai találkoztak Mamdanival, és figyelmeztették őt: Izraellel szembeni, ellenséges retorikája hozzájárulhat a zsidó közösséggel szembeni ellenséges légkör kialakulásához.

Times of Israel