Nőtt a rasszizmus Franciaországban
Növekedett tavaly az antiszemita indíttatású cselekmények száma Franciaországban – mutatott rá hétfőn a Franciaországi Zsidó Intézmények Képviseleti Tanácsa (CRIF) egy felmérés eredményeit ismertetve.
Összesen 1,872 találat (1661 - 1680) : MTI.
Növekedett tavaly az antiszemita indíttatású cselekmények száma Franciaországban – mutatott rá hétfőn a Franciaországi Zsidó Intézmények Képviseleti Tanácsa (CRIF) egy felmérés eredményeit ismertetve.
A kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) elnökjelöltje, Nicolas Sarkozy belügyminiszterként csaknem öt éve próbálja etnikai és vallási alapon mozgósítani a franciaországi muzulmánokat, miközben rendszeresen szót emel a fundamentalizmus ellen, s ezzel megosztó politikát gerjeszt – állítja a Libération című baloldali párizsi napilap hétfőn közölt háromoldalas elemzésében.
A Magdeburg melletti Pretzienben (Szász-Anhalt tartomány) történt eset óriási felháborodást váltott ki az egész országban. Felháborodást okozott az is, hogy a hatóságok meglehetősen későn intézkedtek. A helyi rendőrök akkor arra hivatkoztak, hogy nekik nem mondott semmit a bergen-belseni koncentrációs táborban elpusztult zsidó lány neve, sem világhírű naplója, ezért nem intézkedtek.
Két tel-avivi vállalat alkalmazottait vette őrizetbe a rendőrség azzal a gyanúval, hogy pénzt juttattak el a Hamász és az Iszlám Dzsihád palesztin iszlamista szervezetek részére – közölte a rendőrség vasárnap.
Szeretik az izraeliek Németországot és Angela Merkel kancellárt. Ezt hangsúlyozta pénteki tudósításában a tekintélyes német Financial Times Deutschland című üzleti és politikai napilap, beszámolva arról a közvélemény-kutatásról, amelyet a konzervatív Konrad Adenauer Alapítvány megbízásából végeztek Izraelben.
Összesen 181 jelölés érkezett idén a Nobel-békedíjra; a jelöltek listáján szerepel 46 szervezet és 135 személy, köztük Al Gore volt amerikai alelnök, egy inuit környezetvédő aktivista és egy hajlott korú lengyel asszony, aki zsidó gyerekeket mentett meg a II. világháborúban.
Az új módosítás teret enged a pedofíliának, a megrontásnak, és a perverziónak – mondják az egyházi vezetők.
Az izraeli hadsereg nagyszabású hadgyakorlatot tartott a Golán-fennsíkon – jelentette be szerdán Amír Perec védelmi miniszter.
Az izraeli rendőrség őrizetbe vett kedden egy palesztin férfit, aki Tel-Aviv térségében öngyilkos merényletet készült elkövetni – közölte a rendőrség.
Meggyaláztak egy holokauszt emlékművet és egy zsidó temetőt Odesszában – közölte a helyi rendőrség és zsidó közösség képviselője. Az ismeretlen tettesek vörös festékkel horogkeresztet rajzoltak az emlékműre és ráfestették: “Jó holokauszt ünnepet”.
Életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki pénteken egy török bíróság hét személyre a bő három évvel ezelőtt Isztambulban zsidó és brit célpontok ellen elkövetett robbantásokkal összefüggésben.
Újabb negyven építészeti érték kerül műemléki védettség alá; többnyire lakóházak és templomok vannak a védetté nyilvánított műemlékek között, de akad kőkereszt, szobor és magtár is – közölte a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) az MTI-vel.
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök elfogadta, hogy török szakemberek utazzanak Jeruzsálembe a Templom-hegy lábánál zajló ásatási és építési munkák ellenőrzésére – jelentette be Recep Tayyip Erdogan török kormányfő az izraeli miniszterelnökkel folytatott csütörtöki ankarai tárgyalásai után.
A múlt megítélésében egyre közelebb kerülnek egymáshoz a németek és a zsidók.
A Nobel-békedíjas Elie Wiesel egy hétfőn közölt interjúban úgy vélte, a néhány napja őt ért támadás azt mutatja, hogy a holokauszttagadók világszerte egyre többen vannak, s napról napra merészebbek lesznek.
Megközelítőleg ezer fekete ruhás bőrfejű tart becsület napi megemlékezést a fővárosi Hősök terén szombat délután. A külföldi és magyarországi fiatalok Árpád-sávos zászlók alatt, katonai alakzatban emlékeznek a nyilasok 62 évvel ezelőtti kitörési kísérletére a várból.
Vasárnap a kelet-lengyelországi Lublinban, abban az épületben, amely a második világháború előtt Európa leghíresebb rabbinikus iskolájának adott helyet, ismét megkezdte a működését egy zsinagóga – 1939 óta először.
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) csütörtökön arra kérte az izraeli hatóságokat, hogy függesszék fel a jeruzsálemi al-Aksza mecset környékén kezdett ásatásokat, utalva arra, hogy a földmunkák a helyi közösségek közötti feszültség kiéleződésével fenyegetnek, és hogy a terület a világörökség része.
Emlékezés az 1848-1849-es szabadságharc zsidó hőseire Forrás: MTI 2008. március 16. Koszorúzást és katonai tiszteletadás melletti megemlékezést tartottak az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc zsidó hőseit méltatva Budapesten a Dohány utcai zsinagóga előtt vasárnap a Magyarországi … Tovább »
Kósersági konferencia Forrás: Népszava Online 2008. március 10. Tizenöt ország zsidó vallási vezetőjének részvételével háromnapos nemzetközi kóserségi konferenciát tartanak Budapesten – adta hírül az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) hétfőn az MTI-hez eljuttatott … Tovább »