Egy álmos délutánon, amikor az ember agya semmiféle hasznos tevékenységre nem képes, úgy határoztam, rendet rakok a dolgozószobám polcain és fiókjaiban felhalmozódott papírkupacok és egyéb kacatok között. Véletlenszerűen kezdtem fölforgatni azt az összevisszaságot, amely az egyik … Tovább »

A Művészettel a Diszkrimináció  Ellen programsorozat, mint elnevezése is mutatja, arra az alapvető  európai értékre épül, hogy elutasítson minden nemű diszkriminációt, valamint szolidaritást és egyetértést ébresszen az emberekben. Ehhez a célhoz rendeli sokszínű eseményeit, amelyek különböző országok művészeit és műalkotásait vonultatja fel, és helyezi egy közös térbe, legyen ez a Tűzraktér épülete vagy éppen egy egész város.
 

Nyomom a magyar konyhát kint, Izraelben – mondja nevetve Ofer Vardi, amikor arról faggatom, mik a tervei. A fiatal izraeli újságíró nem egyszerűen tud magyarul, a szlenget is jól ismeri. De talán mégiscsak a magyar konyha nyelve a legismerősebb a számára.

Az április 22-25 között sorra kerülő Budapesti Könyvfesztivál díszvendége a világhírű izraeli alkotó, Amosz Oz lesz. Izrael többször is irodalmi Nobel díjra jelölt írója látszólag 70 éves. Valójában legalább háromszáz esztendősnek tartja magát, hiszen más vidéken ennyi idő is kevés lett volna mindazon dolgok átéléséhez, melyeken keresztülment.

Mikor helyet foglaltam a szokásos sarokban, az akvárium és a könyvszekrény között, valaki a nevemen szólított. Körülnéztem, de nem láttam, ki az. Tőlem jobbra ismeretlen nő ült, olyan ötvenes, akinek a haja, a tarkóján kis konty félébe volt szedve. Szemben volt az ablak, mögötte eső és sötétség, bal felől díszhalak úszkáltak az akváriumban. Ki szólíthatott a nevemen?
 

„…minden attól függ, hogy ki adja át tanúvallomásunkat a jövő nemzedékeknek, hogy ki írja meg ennek a korszaknak a történetét (…) ha mi írnánk is meg a vér és könny ezen korszakának történetét – és én szilárdan hiszem, hogy ez így is lesz –, egyáltalán ki fog majd hinni nekünk? Senki sem akar majd hinni nekünk, mert a mi katasztrófánk az egész civilizált világ katasztrófája…

Április 18-án vasárnap emlékezett a magyar közélet a vészkorszakra. Idén aznap zajlott több mint tízezer ember részvételével az Élet Menete, s aznap rótták le kegyeletüket az áldozatok emléke előtt politikusok, egyházi vezetők, zsidók és nem-zsidó emlékezők egyaránt. 

Ratzinger a katolikus egyház egyetemes érdekére hivatkozott – Amerikai szakértők a Vatikán kommunikációját bírálják.
 

– Az 1980-as évektôl fellépő „új történészek” (Benny Morris, Ilan Pappe és társaik) sok tekintetben átírták Izrael születésének korábbi történetét, miszerint 1948-ban a fiatal Izrael Államot, amely békejobbot nyújtott arab szomszédainak, megtámadták, ám ő megvédte … Tovább »

Zsidó szervezetek világszerte megdöbbenéssel reagáltak arra, hogy XVI. Benedek pápa személyes prédikátora, Raniero Cantalamessa pénteken az antiszemitizmushoz hasonlította azokat a támadásokat, amelyek a katolikus egyházat és a pápát a szexuális visszaélések botránya miatt érik.
 

A tér azért itt, a Fő téren határolt, mert innentől kezdve már valami kültelki táj jön a város után, a közigazgatási egység. Az Óbudai Szigeten a magányos késő kamaszkor, amikor – két-három évig – kijártam a Szigetre, aztán a régen eltüntetett kukoricatáblák világa, kívül az időn, a gyerekkorban. Elviselhetetlenül messzinek találtam 18 évesen, alig jár ki busz éjszaka, nem lehetett a megtalált életből hazamenni.
 

Stamford – Szörnyű kísérletekről vall abban a kézzel írt naplójában az „auschwitzi halálangyal”, azaz Josef Mengele (1911–1979), amelyet egy titokzatos magyar üzletember kaparintott meg.
 

Angelo Rotta rakpart, Friedrich Born rakpart, idősebb Antall József rakpart – a Fővárosi Közgyűlés ezeket a neveket adná a budapesti alsó rakpartoknak. A döntést elhalasztották, mert a választások idején zavart okozhatnának az új nevek. Megnéztük, kikről keresztelhetik el az alsó rakpartot.
 

Van képem a jövő lehetséges alternatíváiról, de nem tudom, hogy mi lesz holnap. Nevelésem 19 éves koromban, a börtönben azzal fejeződött be,  hogy nem tudom mi lesz velem holnap, de ma mindenestre szabadon akarok gondolkozni. Elég a mának a maga baja, nem kell a holnapon rágódni. Addig is, amíg bírom, igyekszem megtenni a magamét, amit tennem kell.
 

Sándor Pál filmjeinek, szállóigévé vált mondatai közül a Szabadíts meg a gonosztól című filmből Major Tamás által alakított Kemczik úr megállapítása áll hozzám a legközelebb: „kell lennie egy belső ruhatárnak…”, ahol a titkos és fontos dolgok vannak, ahol valószínűleg nemcsak a bársonygalléros kabát található, de mindaz, ami túl értékes ahhoz, hogy kint legyen. 

A húszas évek ezek, az az évtized, amelynek az elején a magyar felsőoktatásban életbe lép a numerus clausus. 1924-ben, ugyanabban az esztendőben, amikor  Bálint Györgyöt nem  veszik fel a budapesti egyetem bölcsészkarára, megalakul Gömbös Gyula Fajvédő Pártja. Nem légüres térben kezd Komlós Aladár a zsidó lélek fölött meditálni.
 

Lehet-e egyszerre kint és bent lenni? Lehet-e kitörni a gettóból, és ugyanakkor bent maradni? Komlós Aladár ezt a különös kettősséget képviseli, a kitörést óhajtja, ám egy időben meghökkentő, zavarba ejtő, de elgondolkodtató véleményében azt állítja, hogy ez szinte lehetetlen. Legalábbis, a szellemi, pszichológiai gettóból nincs kiút.
 

Először is engedjék meg nekem és feleségemnek, Marionnak, hogy kifejezzük őszinte hálánkat, amiért erre a rendkívüli ülésre meghívót kaphattunk, amely a magyar Chábád Lubavics mozgalom 20 éves működésének tiszteletére ült össze.

„Nem akarom, hogy az én múltam bárkinek a jövőjévé váljon” – ez lehetne a mottója Elie Wiesel 1945 utáni életének.
 

“Nem a zászlóval van a gond, hanem a lengetőivel” – ez a Holokauszt Emlékközpont Árpádsáv tegnap és ma című konferenciájának egyik konklúziója. A szakértők mellett az utca emberének véleményére is kíváncsiak voltunk: kinek mi ugrik be e hívószavakra, turul, árpádsáv?