Palesztinpártiság: a negyedik ábrahámi vallás

A nyugati irányú tömeges migráció politikai bosszúja

„Lesz-e újabb holokauszt?” – valójában ez a kérdés húzódik meg azok mögött az aggodalmak mögött, amelyek az antiszemitizmus terjedésének egyre-másra napvilágot látó statisztikái és mutatói nyomán vetődnek fel a nyugati társadalmak zsidó és nem zsidó polgáraiban. Azonban erre a kérdésre sem a felmérések, sem a statisztikák nem adhatják meg a választ. Több mint egy évtizednyi empirikus kutatás után arra jutottam, hogy egy újabb holokauszt bekövetkezése nemcsak hogy lehetséges, hanem valószínű is. Ennek oka pedig az, hogy a Nyugat szinte teljes elfordulása a kereszténységtől egy alternatív, „polgári” vagy „civil” vallásnak nyitott utat, amely nem más, mint a palesztinpártiság. És a posztmodern nyugati társadalmaknak szükségük van erre az új vallásra a fennmaradásukhoz – bebizonyítom, miért.

 

Négy rejtély

Rejtélyek alatt olyan jelenségeket értek, amelyek nélkülözik a belső logikát; és ilyenekből megfigyelhető jó néhány az október 7-i terrortámadás utáni gázai konfliktus kontextusában a nyugati világban. Ezek némelyike vagy akár legtöbbje már korábban is létezett, ám azóta felerősödött. A bennük közös logikátlanság pedig független attól, hogy ki-ki milyen álláspontot képvisel akár a gázai háború, akár az arab–izraeli konfliktus tekintetében. Lássuk!

 

1. A gázai beavatkozás elleni tiltakozások gyors és heves megjelenése

Miért és hogyan tudott ilyen példátlan méreteket ölteni a palesztinpárti aktivizmus Nyugat-Európában? 2023. október 7. óta csak az Egyesült Királyságban százezrek vettek részt a „gázai háború” elleni tüntetéseken, már rögtön a terrortámadást követő hetektől – amikor Gáza még nem is használhatta fel a Hamasz vezette Egészségügyi Minisztérium által diktált és a nyugati sajtó aktivistái által terjesztett statisztikákat a halott gyermekek és nők, illetve éhezők sokaságáról, hiszen még nem léteztek ilyenek. Úgy tűnik, mintha ezek az aktivisták eleve startra készen állva arra vártak volna, hogy ha valami történik Gázában, azonnal elindíthassák a kampányukat… S akkor még ott a többi nyugat-európai főváros és az egyetemi campusok tiltakozáshulláma.

De nem azt mondom ezzel, hogy összeesküvés áll a háttérben – hanem azt, hogy létezik egy olajozott gépezet, amely folyamatosan működik a szemünk előtt, és nem a Közel-Kelet vagy az izraeli–palesztin kapcsolatok problémájával foglalkozik, hanem éppen hogy a nyugati társadalmakéval: a bevándorlókkal. Az első, második, harmadik és negyedik generációs bevándorlókkal, akiknek nagy része iszlám kulturális háttérből érkezett, akik rendszerint Gáza-pártiak és Izrael-ellenesek, akik gyorsan és vadul mobilizálhatók, és akikre a társadalmak éppen emiatt kénytelenek „tekintettel lenni” ahelyett, hogy megfegyelmeznék őket. Fegyelmezni ugyanis csak az tud, aki erős és céltudatos – mert a fegyelmezés a rend helyreállítását jelenti, s éppen ezért nem működik, ha nincs rend, amelyhez igazodni lehetne.

 

2. Aránytalanság

Miért ennyire központi kérdés a gázai háború és a palesztin ügy Nyugat-Európa politikai és kulturális életében? Hollandia külügyminisztere 2025 augusztusában mondott le. S mi volt az ok? A NATO-kötelezettségek? Az amerikai vámok? Nem. Semmi olyasmi, ami Hollandiával kapcsolatos – hanem az, hogy a kormány, kivételesen, nem volt hajlandó szankciókat kivetni Izraelre a gázai „viselkedése” miatt… De ugyanilyen gondolkodást látunk az íreknél, a norvégoknál, a belgáknál, a spanyoloknál, és a brit politikát is nagymértékben meghatározza a gázai kérdés. A Jeremy Corbyn és Zarah Sultana által szintén augusztusban létrehozott, átmenetleg csak a „Te Pártod”-nak nevezett szélsőbaloldali-anticionista platform üzenetei – saját weboldaluk alapján – a javak és a hatalom újrafelosztása mellett „a Palesztina melletti kiállás jogának védelme, valamint az Izraelnek való fegyvereladás és a népirtásban való bűnrészesség beszüntetése”. És akkor még nem beszéltem a „Free Gaza” graffitikről a Cambridge központjában lévő férfimosdók belső ajtaján; a Lush szappanmárka szolidaritási akciójáról az „éhező gázaiakkal”; a mindenütt látható palesztin zászlókról az „antinacionalizmus” jegyében… Ma már szinte nem lehet úgy kilépni otthonról Nyugat-Európában, hogy ne botlana ilyen jelenségekbe az ember.

Vajon mindez csak az európai kormányok, parlamentek és társadalmak nemeslelkűségének és elvhűségének megnyilvánulása? Még ha így lenne is, a téma központivá válása vitathatatlan, és magyarázatot követel – hiszen számos más hazai és nemzetközi ügy foglalhatná el a helyét, és az európaiak önmaguknak is tartoznak a tisztánlátással. Ha más távoli, lokális konfliktusok nem is, de például az orosz–ukrán háború biztosan ezek közé tartozik, ez a háború ugyanis meghatározó jelentőségű az egész Nyugat számára, és nem magától értetődő, hogy a gázai események miért előzik meg a fontossági sorrendben. Ha azonban onnan nézzük, amit az előző pontban megfogalmaztam, rögtön érthetővé válik a logika: a kollektív Nyugat gőzerővel dolgozik azon, hogy helyreállítsa töredezett belső kapcsolatait – az újonnan érkezett külföldiekkel. Az ő integrációjuk szükségszerűségében teljes az egyetértés, s így válik a gázai háború megakatasztrófává, Izrael megaelkövetővé, Gáza pedig megaáldozattá, hiszen ez a narratíva illik bele a bevándorlók politikai érzékenységébe, és ez a cseppnyi alkalmazkodás a beilleszkedés, az összeszokás, a bizalom, sőt az önfeledt örömünneplés mindent felülmúló jutalmával kecsegtet. Az európaiak egyszerűen félnek a muszlimoktól, s szükségük van valamilyen társadalmi kenőanyagra – egy olyan új összekötő elemre, amely minden réteget képes egyben tartani. A palesztinpártiság pedig éppen ezt kínálja… De van még más rejtély is – és mind ugyanabba az irányba mutat.

 

3. A nyilvánvaló tagadása

Hogyan lehetséges az, hogy nem csupán az aktivisták, de a nyugati társadalmak szélesebb rétegei is elfelejtik: a gázai háború a példátlan zsidóellenes erőszakra adott válasz volt? Ahelyett, hogy a terrorizmus szimbólumává vált volna, Palesztina, Gáza és a palesztin ügy mára ünnepelni való dolog lett. A csecsemők elégetése, a testek megcsonkítása és kibelezése mintha meg sem történt volna, s mindezek bizonyítékait mintha (meghatározatlan, Izrael-párti, a palesztin ügyet lejáratni kívánó személyek) csak kitalálták volna. S ez annál is inkább megdöbbentő – mint arra Douglas Murray rámutat –, mert maguk a mészárlásban részt vevő gázaiak dokumentálták és terjesztették büszkén az izraelieken elkövetett rémtetteiket. Szerinte a tagadás célja a manipuláció, azonban én úgy vélem, azért van rá szükség, mert a nyugati emberek számára a felvételeken látható brutalitás felfoghatatlan és rémisztő. Ezzel szemben, ki merem mondani, a világ más tájain meglehetősen bevett: a szórakozás egy formája olyan – egykor primitívnek, ma hagyományosnak nevezett – társadalmakban, amelyekben az emberi élet értéke nagyon alacsony. Mindenesetre a nyugati országoknak valamilyen módon tagadniuk kell a borzalmak megtörténtét. De hogyan lehetséges ez?

Mielőtt valaki azzal vádolna engem, hogy épp primitívnek és részvétre méltatlannak neveztem a gázaiakat, hadd mondjam el: a címkék valójában nem számítanak – ugyanis nem változtatják meg a valóságot. Az izraeliek tömeges legyilkolása október 7-én a gázaiak által: valóság, és ennek tényén az sem változtat, ha valótlannak nevezik, vagy „érthető”-nek titulálva fogyaszthatóvá teszik. S miért teszik ezt? A környezet miatt, amely a Nyugatra frissen érkezett külföldi tömegek integrációjához szükséges. Azért ismétlem ezt harmadszorra is, mert sok olvasó számára új és meredek gondolatnak tűnhet, mégis kellően intuitív, és ha alkalmazni kezdi az ember, olyan kulccsá válik, amely sok rejtély ajtaját felnyitja a mai európai politikai kultúrában. De következzen a legnagyobb rejtély mind közül…

 

4. Az áthidalhatatlan áthidalása

Hogyan képes a palesztinpártiság egyesíteni a látszólag egymással ellentétben álló életformákat? A politikai jobboldal és közép szereti nevetséges színben feltüntetni a vörös-zöld vagy az LMBT–Izrael-ellenes szövetséget. És nem is alaptalanul (a Queers for Gaza vagy a Queers for Palestine nevű szerveződések létezése már önmagában elgondolkodtatja az embert). Hiszen mi köze lehetne a radikális iszlamistáknak vagy akár a hagyományos muszlimoknak az LMBT-mozgalomhoz, és fordítva? Mi a közös nevező? Hiszen épp Izrael az a közel-keleti ország, amely támogató semlegességgel viszonyul a szexuális mássághoz. Akkor miért nem írják ezt az LMBT-aktivisták a javára, s az elnyomás vádja miért épp ellene irányul részükről? Ha ezt az összefüggést megértjük, akkor az összes többi furcsa szövetség is más megvilágításba kerül.

Az LMBT-mozgalom viszonylag új keletű jelenség, amelynek társadalmi beágyazottságra van szüksége, s ebben bizonyos ellenállásba ütközik mind a nyugati, mind a kelet-európai országokban. Van azonban egy olyan szegmense a nyugati társadalmaknak, amely nincs felvértezve az LMBT-ideológia programjával szemben: a Közel-Keletről és Dél-Ázsiából származó újonnan érkezett muszlim bevándorlók. Az LMBT-aktivistákat tehát nem az érdekli, hogy mi történik Szíriában vagy Jemenben, hanem az, hogy otthon szerezzenek szövetségeseket, s ennek érdekében egy közös ügy felkarolása – ami nekik semmibe sem kerül – megalapozza a bizalmat, hidakat épít, és létrehozza a megfelelő környezetet.

Mondandóm lényege tehát az: A nyugati társadalmak valódi spirituális válságon mennek keresztül, a kétezer éve elterjedt kereszténység, melyre mind a jobb-, mind a baloldalon számos értékstruktúra épült, eltűnőben van – és szükség van helyette valami másra. Ez a más azonban csak akkor lesz működőképes, ha megadja a társadalmaknak azt az összekötő elemet, amely által az áthidalhatatlan áthidalhatóvá válik. A palesztinpártiság pontosan megfelel ennek a célnak, hiszen egységes világnézetet képvisel, egyértelműen meghatározza a jót és a rosszat, s így minden muszlim, sőt keresztények, agnosztikusok, szexuális kisebbségek, tinédzserek, idősek, újonnan érkezettek és – röviden – bárki számára befogadható.

 

Kiindulási pont

Elemzésem alapja Emmanuel Todd demográfus-próféta munkássága, akinek egyik állítása szerint a Nyugat eredeti vallását, a kereszténységet a nihilizmus, azaz az értelmes cél nélküli élet és a hagyományos értékek figyelmen kívül hagyása váltja fel. Ezt azzal egészíteném ki, hogy lesznek ezzel versengő új vallások, melyek egyik lehetséges jelöltje a palesztinpártiság. Todd ugyanakkor hallgat egy olyan jelentőségű kérdésről – a tömeges migrációról –, amely véleményem szerint része a Nyugatot politikai öngyilkosságba taszító európai válságnak. A csupán nihilista, hitüktől megfosztott társadalmak nyilvánvalóan keresni fognak maguknak új világnézetet – ha azonban ezek a társadalmak még olyan megosztottak és sokszínűek is, amilyet ma látunk, akkor ennek az új világnézetnek egyesítő erejűnek kell lennie, olyannak, amely a társadalom minden tagja számára elfogadható.

 

Ha nincs vallás, nincs egység

Nemrégiben megjelent, „A Nyugat legyőzése” című könyvében[1] Todd az aktívtól a „zombin” át a zéró vallásosságig írja le a nyugati társadalmak pályáját. Az aktív fázisban sokan járnak rendszeresen istentiszteletre (mint például a 19. század közepén Angliában: 75%), a zéró vallásosságnak pedig napjainkban vagy a közeljövőben lehetünk tanúi (a Pew Research Center felmérése[2] alapján ma 8% jár heti rendszerességgel istentiszteletekre). Todd szerint a zéró vallásosság fázisába történő átlépés vízválasztója a hagyományos férfi-nő házassági szövetség felcserélése a bárki által bárkivel köthető „házassággal”.

Tézisem szerint a vallás fontos társadalmi összekötő szerepet tölt be. És az identitással és az élet értelmével kapcsolatos üzenetei nemcsak az egyénekhez szólnak, hanem közösségeket is építenek – éppen ezért elhalásával a ráépült struktúrák is leomlanak. A korábban keresztény társadalmak ennek az összeomlásnak az idején azonban már nem egységesen „volt keresztények”, hiszen köztük élnek a nem keresztény újonnan érkezettek, s bármely új vallásnak képesnek kell lennie arra, hogy mind a „régieknek”, mind az „újaknak” adjon valamit. Ennek fényében a palesztinpártiság olyasvalami, amit ha nem lenne, ki kellene találni – s be is mutatom, hogy miért.

 

Az új Európa

A muszlim lakosság aránya Európa egészét véve mintegy 5% volt 2016-ban a Pew felmérése szerint,[3] s ez 2050-re megduplázódhat. A számok ugyanakkor nem láttatják azt, hogy a fiatalabb életkorokban az arányuk már ma is két számjegyű, és hogy sok nagyvárosban az észak-afrikai, dél-ázsiai és közel-keleti bevándorlók már jelentős részét – néhol akár többségét is – képezik a helyi népességnek. Éppen ezért prioritásaik nem lehetnek közömbösek az európaiak számára.

 

A palesztinpártiság térhódítása

Európán és a Nyugaton ma a palesztinpártiság mint „negyedik ábrahámi vallás” hullámai vonulnak át, amely előérzetem szerint fel fogja tudni venni a versenyt azzal, ami a kereszténységből megmaradt, ahogy a Todd-féle nihilizmussal és minden egyéb ideológiával is, mivel mind a régi, mind az új európaiak sokszínű, egymással egyébként össze nem illeszthető csoportokból álló társadalmának képes biztosítani a nélkülözhetetlen egységességet. A diaszpórában élő zsidóság pedig szinte semmit nem tehet ez ellen, hiszen számaránya messze elmarad attól, ami az erődemonstráláshoz szükséges lenne. Minden politikai válság áldozatokat követel, amelyek a leggyengébbek, a legsérülékenyebbek és a társadalmilag leginkább „feláldozhatók” közül kerülnek ki. Szomorú példa erre a „dél-ázsiai” (értsd: muszlim) bandák által célba vett „fehér brit lányok” (értsd: a mindenki által elfeledett alsó és munkásosztálybeli kiskorú lányok) ügye az elmúlt húsz évben.

De milyen formát ölthetne a „zsidók feláldozása” ezúttal? Véleményem szerint egyrészt a történelmi példák sajnos aktualizálhatók, másrészt semmi más sem kizárható. Nagyon is lehetséges a száműzetés, a szavazati jog megvonása, a korlátozások, a pénzügyi tranzakciók tiltása, repülőjáratok törlése, melyekre a zsidók nyilvánvalóan elvándorlással reagálnának, főként Izraelbe, de akár Kelet-Európába is. Ugyanakkor véleményem szerint nem zárható ki egy újabb „végső megoldás” sem, mivel a fent leírtak alapján a zsidók elleni szankciók valamilyen kombinációja a nyugati társadalmak túlélésének záloga lehet.

Félreértés ne essék: nem gondolom, hogy mindezt a muszlimok követhetnék el. Sokkal valószínűbb, hogy a gyenge lelkületű európaiak, ráadásul az igazságosság, az egység, az igazság és a béke nevében. Éppen ezért hozzájuk szeretnék most szólni:

Most, hogy létrehoztátok a negyedik ábrahámi vallást, a palesztinpártiságot, ideje elgondolkodni mindennek az értelmén. Tulajdonképp meddig fogtok még a zsidókkal és a parányi földjükkel meg az ő ügyeikkel foglalkozni? Politikai fantáziátok meddig fog még a zsidók körül keringeni, meg akörül, amit ők tesznek, és ami velük történik? Meddig fog még ebből táplálkozni a kedvenc filozófiátok? Ideje lenne valami eredetit alkotni, valami saját ideát megteremteni! Legyetek végre kreatívak, mutassatok egy kis cselekvőképességet!

Ez az üzenetem – a béke nevében.

 

[1] La Défaite de l’Occident, Paris, Gallimard, 2024. (A ford.)

[2] Being Christian in Western Europe, jelentés, 2018. május 29.

[3] Europe’s Growing Muslim Population, jelentés, 2017. november 29.

 

Dr. Daniel Staetsky, demográfus, közgazdász, adattudományi szakértő, a londoni Institute for Jewish Policy Research főmunkatársa.

A szerző Pro-Palestinianism, the fourth Abrahamic religion c. cikkéből rövidítette: Kalcsics Ildikó