Elhunyt Székely Gábor

Írta: Vári György - Rovat: Hírek - lapszemle, Kegyelet

Szeptember 26-án (szukot főünnepi napján), életének 79. évében elhunyt Székely Gábor közgazdász, Budapest egykori főpolgármester-helyettese, a magyar zsidó közélet és civil élet meghatározó alakja.

Székely Gábor (Fotó: Mazsihisz.hu)

Egykor a Holokauszt Közalapítvány és a Lauder Alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke volt.

A rendszerváltás utáni első önkormányzati ciklusban Budapest főpolgármester-helyetteseként dolgozott, majd 2010-ig aktív szerepet vállalt a fővárosi közéletben. Vezette a Szerencsejáték Zrt.-t is, élete utolsó hónapjaiban pedig az újjáéledő Egri Zsidó Hitközség elnöke volt. Élete végéig fontos volt számára, hogyan lehet a megörökölt zsidó hagyományt továbbadni és újra élővé tenni.

Azt kereste, hogyan lehet újjáéleszteni a vallásos zsidóságot, modern és nagyvárosi, kissé elidegenedett környezetben, lélekben mindig ortodox zsidó maradt, a háború utáni egri zsidó közösségből az egyetlen fiatal fiú, aki 1956 után is ott maradt. Lélekben nem jött el soha, ha messzire is jutott végül közben.

Volt minden olyan társadalmi állásban, amely távoltartotta a hitközségtől, a hivatalos, intézményesült zsidóságtól. A zsidó civil világban volt aktív a Laudertől a MAZSIKÉ-ig. Szeretett és tisztelt több neológ rabbit, miközben szíve mélyén, bár nem gyakorolta, de mindig is az otthoni ortodox hagyományhoz kötődött. Azt, amit megtartott a hagyományokból, szokásokból, azt ortodox módon, az ortodox szokásokhoz ragaszkodva szerette megtartani.

A rendszerváltás után halt meg az édesanyja, akkor kezdte meg visszatérését is fokozatosan, a tanulást, az újraélést, az emlékezést. Amit ő látott, az már csak emlék volt eleve, egy egykor eleven közösség halálra ítélt maradéka volt számára a bensőséges zsidó otthon. És ami megmaradt 1944-ből, annak vége lett aztán 1956 után. A maradék nagy része is elment, és ő maradt gyerekként egyedül, a maradék maradéka. Egyedül állt mázkirkor a zsinagóga udvarán, egyetlenként, akinek ki kellett jönnie, mert még éltek a szülei.

És a közéleti ember Székely Gábor akkor született, amikor eljött ebből a közösségből, ahol ő volt az utolsó, Budapestre. Közgazdásznak, jogásznak tanult, könyvelt, dolgozott, gyarapodott és elvesztette kapcsolatát a múlttal, amely már akkor egy közösség múltja volt, amikor ő felnőtt benne. A szülei a széderestéken sírtak, amikor körbenéztek, hogy csak hárman ültek az asztalnál, amelyet közben láthatatlanul körbeültek a holtak, mind a meggyilkolt családtagok. Ezt elhagyni azt is jelentette, élni és a szülei bölcsen hagyták ezt. Engedték, hogy elmenjen az ő világukból. És őket eltemetve indult oda vissza.

És már örökre két világ polgára volt. Ugyanoda vissza nem lehetett menni, mert Egernek nem volt többé zsidó közössége. Az a világ, amelyik őt még utoljára felnevelte, eltűnt a föld színéről, hogy ő elment belőle. És ő pontosan tudta, hogy nincs semmilyen visszaút. Olyan zsidóságot próbált csinálni, amilyenben ő már nem lehetett otthon. Neki nem volt otthona többé már. De segített a MAZSIKÉ-nek, elnökként, ott volt a Lauder mellett a kuratórium élén, miközben a fővárosi politika fontos megoldóembere is volt, társadalmi tekintélyét olyan zsidó ügyekért kamatoztatta, amelyek mások belső ügyei voltak, ő csak azt akarta, hogy legyen zsidóság. Valamilyen, bármilyen. Zsinagógája lényegében nem lett, bár a Frankelbe nagyünnepen lejárt, mert Verő Tomi rabbit szerette, mint mindenki, de a péntek estéken azért a családját választotta. A családjával, a gyerekeivel mondta el az áldást a kenyérre, a gyertyagyújtásra, a borra, a kidust. Ez hasonlított leginkább az ő egykori, egri otthonára, ez idézte meg neki a szüleit.

Pár éve megírta, hogy ki ő.

Nagyon szemérmesen, de őszintén, az egri zsinagógai gyerekkort, a távozást és a visszatérést is oda, ahová nem vezetett vissza út. Szép és fontos könyv lett. És segített a mi közösségünknek, a Bét Orimnak is, pedig nem sok minden lehetett idegenebb az ő zsidó világától mint mi. De zsidóság volt, valamilyen. Amikor bezárt a Bálint ház, amikor egy-egy korosztály külön összegyűlt, több tucatszor voltunk az ő lakásgalériájában.

Akik szemérmesen és önzetlenül gyászolnak mint ő, azoknak néha a Jóisten, úgy, ahogy anno Jóbnak, megadja, hogy legyen visszatérés, ne múlt, hanem jövő. Ő volt az elnöke, mert végül mégis elvállalta, az újjászülető egri zsidó hitközségnek. Segítette Lénárt József és Szalkai Attila közös munkáját. És ott volt, amikor Ica és Attila összeházasodtak Mózes és Izráel törvényei szerint. Úgy emlékszem, akkor láttam utoljára.

Közhelyes, szentimentális lezárás, hogy az egykori egri kile teljes immár az égben. De hát így van. A kisfiú, aki egyedül álldogált a mázkir alatt a zsinagóga udvarán, együtt van mostantól fogva az őt agyonkényeztető bácsikkal, az elpusztított és a meg nem született gyerekekkel az Eljövendő Világban.

Legyen áldás az emléke.

Mazsihisz.hu