Először is engedjék meg nekem és feleségemnek, Marionnak, hogy kifejezzük őszinte hálánkat, amiért erre a rendkívüli ülésre meghívót kaphattunk, amely a magyar Chábád Lubavics mozgalom 20 éves működésének tiszteletére ült össze.

„Nem akarom, hogy az én múltam bárkinek a jövőjévé váljon” – ez lehetne a mottója Elie Wiesel 1945 utáni életének.
 

“Nem a zászlóval van a gond, hanem a lengetőivel” – ez a Holokauszt Emlékközpont Árpádsáv tegnap és ma című konferenciájának egyik konklúziója. A szakértők mellett az utca emberének véleményére is kíváncsiak voltunk: kinek mi ugrik be e hívószavakra, turul, árpádsáv?
 

Forrás: Hírszerző  Sajóbábonyban az utazó fasiszta látványkonyha újabb sikergyanús receptje valósult meg. Persze ez korántsem csak Vona Gábor pártjának érdeme. Hagyományos gasztronómiai produkciónál a teljesítmény csakis az összetevők minőségén és mennyiségén, … Tovább »

“Fekete öltönyében, fehér ingében, füle mögé simított kis pajeszával és lelkesültségével egy e tájon kihaló fajta utolsó példánya, aki nem követte sokak útját, nem akart, vagy nem tudott élni a lehetőséggel, és nem ment el a zsidó világ nagy központjaiba, hanem utolsóként és egyedüliként őrzi a Jeruzsálem felé néző tokaji köveket: zsidó köveket magyar tájban.”
 

A 20. században az aktuális másik szerepébe, az általános és elvont felebarát helyébe a zsidó lépett. Az üldöztetés idején bebizonyosodott, hogy az asszimiláció útja kudarccal végződött. A magyar zsidóság hagyománya megtört, felhalmozott szellemi értékei pusztulásnak indultak. Nem tudom, de újraépítésük csak a többségi társadalom bátorító, elfogadó figyelme mellett lehetséges.

„Vannak, akik tagadják, hogy egy-egy népközösség tagjaiban nagyjából ugyanaz a lélek él. Főleg zsidók szoktak elutasítani minden faj-elméletet, ösztönösen érezve, hogy ezekből fonják nyakukra az antiszemitizmus kötelét. Mások a tudományos exaktság nevében vonják kétségbe a faji elméletek valóban gyakran könnyelmű és pontatlan tételeit. Sem ezekkel, sem azokkal nem vitatkozom;

Ahogy tanultuk:
Nem szabad gyakorolni a törvényt, amíg nem ismerjük a szellemét. Ha az állat megpillantja a sakter kezében a kést, a vágás nem szabályos, a levágott állat húsa nem fogyasztható. A tenyerembe hajtom a fejemet, koszorúba helyezem a lila és sárga emlékezetet. Kevés gyöngy … Tovább »

Kafka csodálta a cionizmust és Brodhoz írott levele alapján feltételezhetjük, hogy a Palesztinába való kivándorlás sokszor megfordult a fejében, mégsem keverhetjük össze vívódó lelkének ide-oda mozgását, ambivalens zsidó identitásának hajtűkanyarjait művei sorsával.

Hetven évvel ezelőtt, 1939. november 11-én tartotta meg első előadását a pesti Goldmark-teremben a magyar színpadokról a zsidótörvények következtében száműzött zsidó színészekből alakult színház. A letiltott művészeket az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) több száz rendezvénnyel próbálta megmenteni a fizikai és szellemi pusztulástól. Az utolsó előadást 1944. március 19-én, a németek bevonulása napján tarthatták meg.

David Rubinger fotóriporter képein keresztül mutatja be a zsidó állam történetét a Bécsi Zsidó Múzeum Izrael: 60 év – 60 kép című vándorkiállítása, amely hétfőn nyílik újabb állomásán Szekszárdon, a Művészetek Házában.
 

Az ötvenes-hatvanas évek Németországa nagyon különbözött a maitól. Amíg ma teljes szembenézés van, akkor kétségbeesett ellenállás volt a múlttal szemben. Nem tagadtak, csak azzal érveltek, hogy ők is sokat szenvedtek. A zsidók szenvedése nem az ő fájdalmuk volt. A felelősség akkor még szóba se jött. Nekem ott annyira nehéz volt, hogy már az öngyilkosság gondolatával foglalkoztam…

Kati Marton magyar származású neves amerikai író, újságíró a kommunizmus elől 1957-ben külföldre menekült szüleinek történetét írta meg új, A nép ellenségei című könyvében.
 

A múlt héten a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban dokumentumfilmet mutattak be az Üvegházról, arról az épületről, ahol 1944-ben mintegy háromezer üldözött zsidó talált menedéket, miközben nagyüzemi módszerekkel folyt az életmentő papírok, a schutzpassok előállítása Carl Lutz alkonzul irányításával.
 

  Komoróczy GézaKözismert, hogy Karl Lueger (1844–1910) bécsi polgármester, aki ebben a minőségében igen hatékony volt, és Bécsben ennek megfelelően népszerű maradt, de aki szenvedélyes zsidógyűlöletéről vált hírhedtté: hogy Lueger Budapestet Judapest-nek nevezte. Tudni … Tovább »

Nálunk nem annyira valós probléma, mint Amerikában, ahol elvitatkoztak az emberek azon, hogy ha szombat délután elfáradnak a moziba, akkor szabad-e kólát és popcornt vinniük magukkal a nézőtérre. Persze hogy szabad. Na jó, de ha a Toscát játsszák, akkor is? Mert a Művészetek Palotájában, 10-én este héttől nem filmen mutatják a darabot, hanem a Metropolitan Opera előadását vetítik, élőben, valós izgalmakkal, amikor nem tudni előre, hogy gikszerezik-e a tenor az ária végén, és visszapattan-e Tosca a gumiasztalról, amikor leveti magát az Angyalvárból a mélybe. 

A zsidó humor mélyebb rétegeit kutatja egy most megjelent könyv, de nem általánosságban és egyetemlegesen, hanem egy pesti közösség mindennapi életében.
 

A vasárnapi, németországi Bundestag választások több szempontból is korszakhatárt jelöltek. A liberális FDP 11 év ellenzékiség után visszatér a kormányba, a szocialdemokrata SPD 11 év kormányzás után ellenzékbe kényszerül, az elmúlt évek baloldali – ám nem koalícióképes – többsége megtört. Merkel új koalíciós partnerrel kancellár marad. A néppártok idejét egyes elemzők behatároltnak látják a kisebb, klienspártok megerősödésével.
 

Csaknem nyolcszázezer, egészen pontosan 790 354 adózó ajánlotta fel az idei szja-bevallása elkészítésekor adójának 1 százalékát valamelyik egyháznak. Több mint tízezerrel csökkent a számuk az egy évvel ezelőttihez képest, míg a felajánlott összeg a tavalyihoz hasonlóan 4,9 milliárd forint volt. A legszegényebb egyház hívei kevesebb, mint 135 000 forint adót fizettek tavaly, a koreaiak csaknem 4,4 milliót. A legtöbb hívő pénztárcáját apasztotta a válság, az egy főre jutó felajánlások többsége alacsonyabb a tavalyinál.

Jankiper előtt korán vacsoráztunk, ahogy illik. Húslevest ettünk, sült csirkét, mintha vasárnap lenne. Aztán gyorsan leszedtük az asztalt, nehogy beállítson valaki, és észrevegye, hogy ünnepelünk. Külön szóltak nekik, figyeljenek bennünket, suttogta anyu, ránk vannak állítva. Egyikünk se kérdezte, kinek szóltak, és kiket kell figyelni. De azért a nevelő apám ünneplőbe öltözött, és elment a Kol Nidrére.