Miért volt sikertelen a magyar rendszerváltás? – Interjú Stefano Bottoni történésszel
“Amit a kilopásról mondtam, azt csak fricskának szántam, hogy rámutassak: a magyar sajtótól nem nagyon kell félnie a politikusoknak” – mondta a Heteknek
Összesen 22,608 találat (17321 - 17340) : K. L..
“Amit a kilopásról mondtam, azt csak fricskának szántam, hogy rámutassak: a magyar sajtótól nem nagyon kell félnie a politikusoknak” – mondta a Heteknek
Négy magyar város zsidó örökségét kutatták és dokumentálták történelem, fotográfia és építész szakos izraeli hallgatók; eredményeiket kiállítás keretében Jeruzsálemben mutatták be a közönségnek.
A kuruc.info szerkesztői saját magukat buktatták le, s egy korábbi hibájuk vezetett ahhoz, hogy a főszerkesztő ellen vádat emelt az ügyészség a napokban – tudta meg lapunk.
Nyerésben van Ifj. Hegedűs Loránt: rövid időn belül két olyan perben is sikerrel vette az akadályt, melyek tárgya a hazai zsidóságnak szóló kendőzetlen üzenete volt.
“Villanyúton” dolgoznak izraeli szakemberek, nevezetesen áramfejlesztő aszfalton: minél több autó közlekedik rajta, annál több villamos energia keletkezik a kocsik aszfaltra gyakorolt nyomása által.
A VII. kerületi önkormányzatban az elmúlt öt évben többször is nekifutottak, hogy rendet csináljanak a zsidó negyed házainak eladásai körül.
A zsidó közélet ismerete nagy mértékben segítette a munkámat. Sok élő kapcsolattal érkeztem Izraelbe, ami főleg az első időben jelentett előnyt. A magyarországi zsidó közösségnek szorosak a kapcsolatai Izraellel, számos projekt és program fut, amelyeknél szintén fontos volt, hogy nem kellett a szereplőkkel ismerkednem.
Molnár Balázs ellen “személyes adattal visszaélés vétsége és nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétsége miatt” emeltek vádat.
Egyesek szerint nyilas eszmékkel szimpatizáló az a történelem-tankönyv, amely kisebbségi szervezetek tiltakozását is kiváltotta. Az “alkotás” ugyan a tankönyv alcímet viseli, ám a szakértő szerint ez megtévesztő, s legfeljebb “tankönyvnek látszó tárgyról” beszélhetünk.
Forrás: HVG A szokásos zsarolási klisének számító szexbotrány itt le is záródhatna, de a tárgyalóteremből kiszivárgó hírek szerint a történet nem csak egy titkosan felvett szexvideoról szól, hanem maffiakapcsolatokról, nácik által dolgoztatott zsidó munkásokról és … Tovább »
Még a rendszerváltozás előtt, 1988. november végén alakult meg a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a Mazsike. Szokatlanul ünnepélyes és nagyvonalú körülmények között, a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termében.
Az erzsébetvárosi korrupciós botrány hatására az SZDSZ újra tárgyalná az úgynevezett zsidónegyed augusztusban lebutított formában elfogadott szabályozási tervét.
A konzervatív német napilap tudósítása szerint a Vörös Hadsereg 1945 áprilisában mintegy ezer polgári személyt terelt össze és lőtt agyon a Potsdam közelében lévő Treuenbritzenben.
Zsidó telepek létesítése az 1967-ben elfoglalt területeken már nem része az izraeli politikának, mondta kedden az Európai Parlamentben Cipi Livni izraeli külügyminiszter. Az Európai Unió saját békekezdeményezéseiből viszont nem kért.
Wajda Katyń-jának margójára Katyń. Mi rejlik e prózai csengésű, mégis sokak számára titokzatosan hangzó cím mögött? Katyń az a hely a Szmolenszk melletti erdőben, ahol 1940 tavaszán, gyakorlatilag a teljes lengyel tisztikart Sztálin parancsára lemészárolták. … Tovább »
A közel kétszáz halálos áldozattal járó mumbai (bombayi) terrortámadások miatt benyújtotta lemondását vasárnap az indiai belügyminiszter – közölték kormányzati források.
A rendszerváltás létrejöttében sokaknak van kiemelkedő, fontos szerepük, köztük vitathatatlanul nagy a ma 60 éves Tamás Gáspár Miklósnak.