Archívum


Találatok ‘OS’

Összesen 1,403 találat (41 - 60) : OS.

„A két legnagyobb terjedelmű középkori héber útleírást fordítottam le”

Írta: Sós Csaba - Rovat: Technika - tudomány, Történelem

Beszélgetés Benke László hebraista, műfordítóval

 

– Kérem, röviden mutassa be önmagát.

Mesterdiplomát az ELTE Olasz és Hebraisztika, valamint a CEU Középkori Tanulmányok Tanszékén, doktori fokozatot pedig az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának Romanisztika Programján … Tovább »

Két Löwy

Írta: Sós Csaba - Rovat: Politika, Történelem

rész.

A legutóbbi Darts Világbajnokságot 2025. december és 2026. január között rendezték meg Londonban. A küzdelemben 34 ország 128 versenyzője vett részt, közöttük 17 év után újra egy magyar sportoló. Most azonban nem a világbajnokságról és magyar versenyzőjéről lesz … Tovább »

„Életével tanított” – Búcsú Spitzer Ágnestől, a nagybetűs Rebecentől

Írta: Dr. Kurucz Ákos rabbi - Rovat: Hagyomány, Történelem

Schweitzer József néhai országos főrabbi felesége, életének 93. évében, a szombat kimenetelekor, rövid, de súlyos betegség után hunyt el. Temetése ma volt a Kozma utcai zsidó temetőben. Dr. Kurucz Ákos pécsi rabbi szavaival búcsúzunk Ági nénitől, a nagybetűs rebecentől.

נפלה … Tovább »

„Felkészülünk a Holokauszt második nemzedéke gondjainak kezelésére is”

Írta: Gadó János - Rovat: antiszemitizmus, Politika, Történelem

Szombat interjú Prof. Dr. Grósz Andorral, a Mazsihisz elnökével.

Hogy látja: elnökké választásakor milyen állapotban volt a Mazsihisz? Milyen eredményeket ért el az előző vezetés, és milyen kihívások maradtak utánuk?

Mivel én a Mazsihisz köztestületének tagja vagyok – … Tovább »

Rabbinikus vita a tökökről, Halloween-ről és a fényről, mely megvilágítja a sötétséget

Írta: Radnóti Zoltán főrabbi / Frölich Róbert országos főrabbi - Rovat: Hagyomány

“Vasárnap TÖKéletes hangulatban faragtunk, sütöttünk, nevettünk , mert szezonja van a TÖKnek , meg a közösségnek is. Köszönjük mindenkinek, aki velünk TÖKölt ezen a TÖK jó délutánon!” – tett közzé posztot a Dohány utcai zsinagóga facebook oldalán.

Rabbi, mit … Tovább »

Az év múzeumi gyarapodása: Breuer Marcell-gyűjtemény Budapesten

Írta: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ - Rovat: Építészet, Kultúra-Művészetek

A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ amerikai magántulajdonból szerzett korábban a világhírű magyar-amerikai építész, Breuer Marcell tulajdonában lévő tárgyakat.

A Pécsett született, a Bauhausban tanult és az Amerikai Egyesült Államokban … Tovább »

Nem tartom elfogadhatónak, hogy politikai szereplők antiszemita politikai toposzokkal operáljanak

Írta: Gadó János, Szántó T. Gábor - Rovat: antiszemitizmus, Politika, Történelem

Bóka János Európai uniós ügyekért felelős miniszter az antiszemitizmus elleni küzdelem koordinálásáért felelős miniszterelnöki megbízott feladatát is ellátja. Nagyinterjúnkban az újratervezett Sorsok háza projekttől indultunk, és a nyugat-európai Izrael-ellenességet, valamint … Tovább »