Új pályázati lehetőségek a zsidó tudományok kutatói számára a Goldziher-intézetben 2027-re

Írta: Szombat - Rovat: Közösség

A Goldziher Ignác Zsidó Történeti és Kulturális Kutatóintézet meghirdette új pályázati lehetőségeit és megnyitotta a jelentkezést a 2027. február 1. és 2028. január 31. közötti Senior és Junior Research Fellow kutatói programokra. A 12 hónapos kutatási időszakra tapasztalt tudósok és a pályájuk elején járó kutatók jelentkezését egyaránt várják, senior és junior kategóriában. 

A program célja, hogy kiemelkedő szakmai és infrastrukturális hátteret biztosítson a zsidó tudományokkal foglalkozó – köztük a történelem, társadalomtudomány, vallástudomány, kultúratudomány, valamint a holokauszt- és emlékezetpolitikai kutatások – hazai és nemzetközi szakemberei számára.

A Senior Research Fellow státuszra PhD-fokozatot szerzett kutatók pályázhatnak, akik több mint 5 éves tudományos tapasztalattal és önálló munkássággal rendelkeznek. A program kiemelten támogatja azokat a projekteket, amelyek bekapcsolódnak a nemzetközi tudományos diskurzusba, és hozzájárulnak a kortárs társadalmi kérdések árnyaltabb megértéséhez.

  • Időtartam: 12 hónap (2027. február 1. – 2028. január 31.)
  • Juttatás: bruttó 400 000 Ft/hó (megbízási szerződéssel)
  • Főbb feladatok: részvétel az Intézet szakmai műhelymunkáiban és lehetőség szerint az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem oktatásában; legalább két tudományos tanulmány publikálása; két konferenciaelőadás megtartása; fiatalabb kutatók mentorálása.  

A Junior Research Fellow ösztöndíj a PhD-hallgatóknak, valamint a fokozatukat az elmúlt 5 évben megszerzett kutatóknak kínál egyedülálló lehetőséget az intenzív tudományos munkára. A program ösztönzi az innovatív és interdiszciplináris megközelítéseket.

  • Időtartam: 12 hónap (2027. február 1. – 2028. január 31.)
  • Juttatás: bruttó 300 000 – 350 000 Ft/hó (megbízási szerződéssel)
  • Főbb feladatok: aktív jelenlét az Intézet szakmai eseményein; legalább két nyilvános prezentáció vagy konferenciaelőadás, valamint egy tanulmánykézirat elkészítése.

A nyertes pályázók számára az intézet nem csupán pénzügyi támogatást, hanem teljes körű szakmai háttérinfrastruktúrát biztosít:

  • hozzáférést az OR-ZSE Könyvtár adatbázisaihoz és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményeihez;
  • támogatást hazai és nemzetközi kutatóutakhoz, valamint referált folyóiratokban való publikáláshoz;
  • személyre szabott mentorálást a junior kutatók számára; közvetlen kapcsolódási lehetőséget a Rabbiképző150 tematikus év jubileumi rendezvénysorozatához;
  • média- és sajtómegjelenési támogatást (podcastok, videófelvételek és nyilvános események szervezése).
  • Hogyan lehet jelentkezni? 

    A pályázati anyagokat (önéletrajz, részletes kutatási terv, publikációs lista, továbbá PhD-hallgatók esetében ajánlólevél) 2026. november 30-ig várják:

    A beérkezett pályázatokat az Intézet kuratóriuma bírálja el a kutatási tervek tudományos minősége, újszerűsége és megvalósíthatósága alapján. A döntésről minden jelentkező legkésőbb 2027. január 11-ig kap írásbeli értesítést.