Központilag szervezett, „spontán” Izrael-ellenes tüntetések világszerte

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A tüntetések előkészítése és keretezése mögött a londoni székhelyű Global Alliance for Palestine (GAFP) áll, egy mintegy 200 szervezetet tömörítő, palesztin ügyek képviseletére összpontosító koalíció.

2026. október 7-én palesztinbarát tüntetők elárasztották a New York-i Union Square környékét, ahol zsidó szervezetek október 7-ének áldozatairól akartak megemlékezni (fotó: Joe Strauss/JTA)

A múlt héten világszerte megrendezett palesztinpárti tüntetéseket előzetesen egy nemzetközi szövetség hangolta össze. A kampány dokumentumainak vizsgálata során a The Jerusalem Post arra jutott, hogy a szövetség előre kidolgozta a kampány jelszavait, a médiakommunikáció üzeneteit és a tüntetések taktikáját. Ezek között szerepelt a városi terek lezárására, a kormányzati épületek körülzárására és a vállalatok központjainak blokád alá vételére való felhívás is.

Minderről elsőként a Fox News Digital számolt be. A portál megállapította, hogy „jóval azelőtt, hogy az első tüntetők összegyűltek volna, már megírták a tiltakozás kommunikációs keretezésére vonatkozó üzeneteket és a nemzetközi akciótervet, elkészültek a transzparensek tervei, köröztették a tervezett módszereket, és kidolgozták a médiastratégiát”.

A tüntetések előkészítése és kommunikációs keretezése mögött a Global Alliance for Palestine (GAFP) nevű, londoni székhelyű koalíció áll, amely mintegy 200, a palesztin ügy képviseletére összpontosító szervezetet fog össze.

Az október 7-i hét előtt, amely a Hamász támadásainak harmadik évfordulójára esett, a GAFP sajtóközleményeket és médiakampányokhoz használható csomagokat (toolkit) tett közzé. Ezek arra ösztönözték a palesztinpárti mozgalmakat, diákszervezeteket, szakszervezeteket és civil szervezeteket világszerte, hogy az „Vessetek véget a népirtásnak, védjétek meg a földet!” (‘End the Genocide, Defend the Land’) jelszó alatt egyesítsék erőiket.

A GAFP állt az október 10-i globális akciónap mögött is. Emellett közvetlen, a törvényhozókra irányuló nyomásgyakorló kampányt is indított, amelyben arra szólította fel a parlamenti képviselőket, hogy követeljék az azonnali fegyverembargót, rendkívüli parlamenti viták megtartását, a kereskedelmi megállapodások felfüggesztését, valamint kötelező érvényű, emberi jogi alapú szankciók bevezetését Izraellel szemben.

Tüntetők vesznek részt a „United for Palestine” nevű tüntetésen Berlinben, Németországban, 2026. október 10-én

A Post által megtekintett, az október 10-i tüntetésekhez készült útmutatóban a GAFP arra szólította fel a résztvevőket, hogy „zárják le a városi tereket, vegyék körül a kormányzati épületeket, és állják el a bűnrészes vállalatok központjaihoz vezető utakat”.

A GAFP szerint a globális akciónap célja nem egy jelképes felvonulás volt, hanem a mindennapi élet megzavarása.

A javasolt tiltakozási formák között szerepelt a munka vagy a tanulás beszüntetése, az épületekben tartott ülődemonstráció, valamint a blokádok szervezése is.

 

A szervezeteket arra ösztönözték, hogy „figyelmen kívül hagyhatatlan” nyelvezetet használjanak

A Global Alliance for Palestine egyik koncepciódokumentumában a szervezők útmutatást adnak az Izraellel kapcsolatos kommunikáció keretezéséhez és az alapvető üzenetek megfogalmazásához. A dokumentum arra ösztönzi a csoportokat, hogy „fegyelmezett, hiteles, sürgető és figyelmen kívül hagyhatatlan” nyelvezetet használjanak.

A GAFP olyan jelszavak listáját is közzétette, mint a „Minden utcából ugyanaz a követelés: vessetek véget a népirtásnak, vessetek véget a megszállásnak!” és az „Izrael öl. A média igazol”.

A Post 181, a koalícióhoz tartozó szervezetet azonosított; ezek a világ különböző részein működnek.

A legismertebb résztvevő szervezetek közé tartozik a CodePink, a Freedom Flotilla és a regionális BDS-csoportok.

Az izraeli külügyminisztérium elítélte az „előre megírt vádakat, az összehangolt jelszavakat” és a „megszervezett zavarkeltést”.

„Tudatosan megtervezett kísérletről van szó, amelynek célja a címlapok kisajátítása, a közbeszéd uralása és Izrael démonizálása. A gyűlölet hangos. Az összehangoltság dokumentumokkal bizonyítható” – közölte a minisztérium.

Bár a világszerte megrendezett több száz tüntetés közül sok függetlennek és egymástól elszigeteltnek tűnhetett, a GAFP kampányának ismeretében feltételezhetjük, hogy ez nem minden esetben volt így.

Jpost.com