Az embernek kötelessége szót emelni

Két klasszikus, a zsidó hagyományok álláspontját hirdető szöveget tegyünk most egymás mellé, s vonjuk le belőle a megfelelő szintézist.

Az elsőt Hillél, a Talmud legendás bölcse mondotta: “Ha én nem állok ki magamért, senki nem áll ki értem. De ha csak magamért állok ki, milyen ember vagyok?” (mÁvot 1:14)

Hillél szavai szerint az embernek kötelessége szót emelni akkor is, ha maga nem érintett egy másokat megalázó, sértő, lealacsonyító eseményben. Hillél szavait a Héber Biblia közismert parancsára alapozta: “Szeresd embertársadat, mert olyan, mit te” (3Mózes19:18). Ami az egyik embert megalázza, az téged is megaláz, üzeni Hillél.

A másodikat Jézus mondja: “Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére! Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik” (Máté 5:17-18).

Milyen törvényről szól, melyik törvényt tartja magára nézve kötelezőnek? Mint Judea szülötte, nyilván a mózesi Törvény, amelyet szeme előtt tart. Tanult és gyakorló zsidóként ez a zsinórmérték. Ha figyelmesen olvassuk a Biblia szövegét, számos helyen kiviláglik, hogy Mózes és törvényei minden esetben az elnyomottak, a megalázottak, a nincstelenek, a társadalom perifériájára szorítottak mellé állnak: “ne nyomorgasd az idegent”, “ a mezőn feledett terményért ne menj vissza, az idegennek, az árvának, az özvegynek hagyd azt meg”. Számos hasonló rendelkezés védi a gyenge, a kiszolgáltatott, a hátrányos helyzetű emberek életét és méltóságát.

S a szintézis: ha Jézus ezen a hétvégén itt lett volna közöttünk, már a MÁV-nál állt volna munkába, és takarítaná a mosdókat.