Hárommillió font összegű békealap az izraeli–palesztin párbeszéd érdekében
Az Egyesült Királyság, Ausztrália és Kanada bejelentette egy új nemzetközi békealap létrehozását, amelynek célja az izraeli–palesztin konfliktus társadalmi gyökereinek kezelése. A három ország 1-1 millió fonttal járul hozzá az induláshoz, és a kezdeményezés hosszabb távon további támogatókat is szeretne bevonni, hogy sokkal nagyobb méretű programmá válhasson.

Yvette Cooper brit külügyminiszter
Yvette Cooper brit külügyminiszter szerint a békét nem lehet kizárólag kormányközi tárgyalásokkal elérni. Szükség van arra is, hogy a helyi közösségek, fiatalok és civil szereplők aktívan részt vegyenek a megbékélés folyamatában. A kezdeményezés mögött az a gondolat áll, hogy a politikai megállapodások csak akkor lehetnek tartósak, ha azokat a társadalom széles rétegei is támogatják.
A békealap olyan hosszú távú, az izraeliek és palesztinok közötti kapcsolatra épülő projekteket, kezdeményezéseket finanszírozna, amelyek a konfliktus gyökereit, kiváltó okait tudnák kezelni, és elősegítenék egy kétállami megoldás megvalósulását. Ide tartozhatnak az ifjúsági programok, női kezdeményezések, oktatási és közösségi projektek, a civil szervezetek munkája. A cél az, hogy „a hosszú évek erőszaka és bizalmatlansága után újraépüljön a párbeszéd és a kölcsönös bizalom a két társadalom között”.
Nagy-Britannia, Ausztrália és Kanada továbbra is a kétállami megoldást tekinti a konfliktus leginkább elfogadható rendezésének. Emellett úgy vélik, hogy a Hamász nem játszhat szerepet a jövőbeni palesztin vezetésben, és fontosnak tartják az antiszemitizmus, valamint minden civil lakosság elleni erőszak elutasítását.

