“Úgy éreztem, meg kell szólalnom” – Boy George Izraelben ad koncertet

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Boy George brit énekes október 31-én érkezett Izraelbe, a két novemberi koncertjére Tel-Avivban. Az énekes a zsidó barátai iránti szeretetéről, az október 7-i terrortámadás utáni nyilvános kiállásáról és a „We Will Dance Again” című daláról is beszélt.

Sylvan Adams, a Zsidó Világkongresszus izraeli tagozatának elnöke fogadta Boy George-ot Izraelben (Fotó:Alon Levin/JP)

A Ben Gurion repülőtéren Sylvan Adams, a World Jewish Congress Israel elnöke és Guy Besser, a Live Nation Israel társtulajdonosa fogadta.

„Szeretetből, a békébe vetett hitből és abból a vágyból vagyok itt veletek, hogy újra együtt táncolhassunk, élhessünk és ünnepelhessünk” – mondta Boy George. Hozzátette, hogy sok csodálatos zsidó barátja van, és szeretné megmutatni a világnak, milyen nagyszerű emberek.

Az énekes elmondta, hogy a nyilvános kiállásában meghatározó szerepet játszottak a beszélgetések, melyeket régi, brit zsidó barátaival folytatott. Néhányukat már 15 éves kora óta ismeri.

„Újra kapcsolatba léptünk az interneten keresztül, és rá kellett döbbennem: mi közük nekik ehhez az egészhez? Őrület, hogy ennyire bizonytalannak, tehetetlennek és rémültnek érzik magukat. Egyszerűen úgy éreztem, hogy meg kell szólalnom” – fogalmazott.

We Will Dance Again

Provided to YouTube by Boy George We Will Dance Again · Boy George We Will Dance Again ℗ 2026 Boy George Composer: George Alan O’Dowd Producer: Kevan Frost Auto-generated by YouTube.

Boy George szerint barátai visszajelzései nagyon sokat jelentettek számára, és mélyen megérintette, milyen fontosnak tartották a kiállását.

Sylvan Adams megköszönte az énekes támogatását, és hangsúlyozta, hogy Izrael és a zsidó közösség számára különösen nehéz időszakban érkezett.

Boy George november 4-én a Menora Mivtachim Arénában lép fel Izraelben, ahol Ivri Lider lesz a különleges vendég. November 7-i második koncertjét a Nova közösségnek és családtagjaiknak ajánlják, a fellépő vendég DJ Ofer Nissim lesz.

Az énekes november 3-án sajtótájékoztatót is tart a Nova party helyszínén.

Sylvan Adams a jeruzsálemi Tolrancia múzeum és a Live Nation Israel közreműködésével 1500 koncertjegyet ajánlott fel a Nova közösség tagjainak. A jegyeket a Nova Egyesület osztja szét a fesztivál túlélői és az áldozatok gyászoló családjai között.

Jerusalem Post / Ujkelet.live

 

Kapcsolódó cikk:

Boy George Izrael-párti dallal áll ki az ország mellett: We will dance again