Az AIPAC bumeráng effektus
Az AIPAC (American Israel Public Affairs Committee) kétségtelenül a meghatározó Izrael-párti lobbiszervezet az USA-ban. A szervezet többpárti, és törekvése az, hogy Izrael támogatása politikai konszenzuson alapuljon. Demokrata és republikánus politikusokat támogatnak, olyanokat, akikről úgy vélik, hogy előre vihetik Izrael ügyét.

Az AIPAC nagy összejövetele 2025 március 2-4 között
Jelentős összegeket kapott a múltban a demokrata Joe Biden, Hillary Clinton és Kamala Harris is. A republikánus oldalon Mitch McConnell, Ted Cruz vagy éppen Elise Stefanik élveztek jelentős kampánytámogatásokat.
Az AIPAC hagyományosan kiegyensúlyozottan támogat demokratákat és republikánusokat egyaránt. De az utolsó években támogatási struktúrájuk eltorzult, és a nyilvános statisztikák szerint ma az AIPAC pénzek 63%-a republikánus jelöltekhez vándorol, míg a demokraták csak 37%-ot kapnak.
Ennek sok oka van, de talán legfontosabb az, hogy aránytalanul nagy támogatást fordítottak olyan jelöltek ellen, akik kritizálták a mostani izraeli kormány politikáit.
Egyik kampányukat közvetlen közelről figyelhettem itt Kaliforniában.
Eric Swalwell 2013 és 2026 között volt az USA Képviselőházának tagja, aki Kalifornia állam 14. körzetét képviselte. Politikai sztár volt, aki jó eséllyel indult a kaliforniai kormányzójelölti posztért.
De 2026 áprilisában váratlanul kénytelen volt felfüggeszteni kormányzójelölti kampányát, és lemondott kongresszusi mandátumáról is. Szexuális visszaélési és zaklatási vádakat hoztak fel ellene, amelyeket ugyan tagadott, de támogatói, sőt felesége is, hitelesnek talált. A demokraták levették a kezüket Swalwellről.
Gyorsan kellett találni valakit, aki, időlegesen, a novemberi választásokig betölti a tisztséget. A jelölt, egy fiatal, viszonylag kevés politikai tapasztalattal rendelkező demokrata hölgy lett, aki muszlim, és afgán származású.
Aisha Wahab, az amerikai kisváros Hayward városi tanácstagja volt, valamint a kaliforniai felsőházban szerepelt, de országosan senki sem ismerte. Kritizálta Izrael gázai szerepét, sőt, „népírtással” vádolta a zsidó államot.

Aisha Wahab – az afgán származású muszlim képviselő
A helyi politikus nyilatkozata felbőszítette az AIPAC-ot, és teljes “tűzerővel” TV-hirdetésekkel kampányt indítottak ellene. Legalább 5 milió dollárt költöttek az ellenjelölt melletti kampány támogatására, illetve Wahab elgáncsolására ebben az észrevétlen kaliforniai körzetben.
A támadások során Wahab országos figyelmet kapott, és az AIPAC kampányhirdetések ellenére, győzött. Most novemberben már úgy indul újraválasztásért, mint az AIPAC “ellenfele”. Országosan ismert jelölt, aki szinte bizonyos, hogy nyerő lesz körzetében.
Egyfajta pánik tört ki a demokraták között, Pat Ryan és Seth Moulton demokrata képviselők visszaküldték AIPAC támogatásukat. Az veszélyes lehet kampányukra.
Ez év júliusában, a Szombat egy írást közölt Rahm Emanuel, zsidó származású veterán demokrata politikus izraeli beszédéről, aki megemlítette, hogy meggyengült az AIPAC befolyása, főleg azért, mert Izrael támogatásának kiegyensúlyozott kétpárti konszenzuson kell alapulnia.

Abdulrahman Mohamed El-Sayed
Hasonló szcenárió játszódik le éppen most Michigan államban, ahol az AIPAC “nehéztűzérsége” az egyiptomi származású Abdul El-Sayed szenátusi kampányát támadja. El-Sayed Izrael politikáit „gonosznak” és „kártékonynak” nevezte, és szerinte Izrael nem zsidó állam, mert a kifejezés sérti annak nem zsidó polgárait. Követelte Izrael amerikai támogatásának felfüggesztését, különösen akkor, ha az adódollárok költésével jár. A mindössze 41 éves jelölt szinte állandó országos figyelmet kap, és jelenleg nyerésre áll. Már republikánus ellenfele is aggódik, mert az AIPAC támogatás győzelemre segítheti ellenfelét, aki az első muzulmán szenátor lenne.
Sokan vélik úgy, köztük én is, hogy Rahm Emanuelnek igaza van. AIPAC-nak, ennek a nagymúltú szervezetnek, át kell gondolnia stratégiáit. Felborult az egyensúly, és az egyoldalassá váló AIPAC lobbizás valójában többet árt Izrael ügyének, mint használ.

