Előítéletek enciklopédiája

Elég furcsa érzés Nemes Jeles László filmje, az Árva megnézése után hozzászólni a közte, Schilling Árpád és Gábor György között zajló vitához. Mert abban a világban, amit az Árva megteremt, nem kérdés, nem is lehet kérdés, hogy a Holokauszt és a kommunista diktatúra tapasztalata a nacionalizmus, az előítéletek és az elnyomás minden formája elleni fellépésre ösztönöz.

Gábor György cikke azonban igazodik a korszellemhez. Ahogyan azt tőle megszoktuk, fölényeskedő stílusban oktatja ki Schilling Árpádot, de ami fontosabb: ahogyan az előző vitában is, megtagadja a Felvilágosodás eszméit, a humanizmust… és a tényeket.

Túlságosan tisztelem Nemes Jelest mint alkotót, és nem szeretnék Schilling Árpád fogadatlan prókátora sem lenni, ezért csak Gábor György írására, annak is főként a Franciaországot érintő részeire reagálok. Cikkében GGy gondolatmenete – hogy őt magát idézzem – „ugyanazzal a logikával működik, mint az antiszemitizmus: az egyén nem önmaga, hanem a közössége képviselője”, csak annyi a különbség, hogy GGy célkeresztjébe a franciaországi muzulmán bevándorlók kerülnek, en bloc. Azzal viccelődik például, hogy – bár statisztikák híján nem tudhatjuk, de – lehet, hogy a franciaországi muszlim hívők mindannyian szélsőségesek, „kivétel nélkül” (sic!).

Kisfiam egyik párizsi óvónője feketebőrű (s talán muzulmán); amikor a minap beszélgettünk, még nem sejtettem, hisz’ azóta tudtam meg Gábor Györgytől: kedvessége csak álca, valójában agyafúrt antiszemita, szélsőséges vallási fanatikus, s épp azon mesterkedik, hogy behódolásra bírja a franciákat (a zsidó óvodásokról nem is beszélve).

De pontokba szedem, ahogy Gábor György teszi.

1. Gábor György az izraeli szélsőjobb után ezúttal a francia szélsőjobb szövegét propagálja. Szóhasználata meghökkentő, riasztó, leplezetlen. „Robbanóövvel felszerelt »vallásgyakorlókról«” beszél, és a „soumission” (behódolás) kifejezést használja, ami a kétségtelenül tehetséges Michel Houllebecq regényének címe, s afféle újfasiszta manifesztó: disztópia arról, hogy hogyan veszik át a muszlimok Franciaország felett az irányítást. Ha összecsapnak a civilizációk, mi keresztények és zsidók kerülünk az egyik oldalra, a muzulmánok a másikra; ez a groteszk karikatúra Gábor György világképe.
2. Abban Gábor Györgynek igaza van, hogy a zsidó intézményeket fegyveres őrök, rendőrök védik Franciaország-szerte. Remélem, Magyarország-szerte szintén. Ez volna a behódolás? A mecseteket is védik, azokat is védeni kell. S bár tény, hogy a vallásos zsidók egyfajta fenyegetettségben élnek Franciaországban, de a színesbőrű, muzulmán bevándorlók is: őket épp a Gábor György szerint semleges francia állam nyomja el: szegregációval, diszkriminációval és rendőri erőszakkal.
3. Magyarországon az állam valóban Izrael-barát politikát folytat. Teszi ezt azért, mert Orbán Viktor így jut az állampolgárai megfigyeléséhez szükséges technológiához, és egyébként is minden autoriter vezetővel szívesen barátkozik, a minimum háborús bűnös Putyinnal és Netanjahuval éppúgy, mint a Holokauszt-tagadó, Izrael létezéshez való jogát kétségbe vonó iráni exelnökkel, Ahmedinedzsáddal. Nem az az érdekes, hogy az Ahmedinedzsád (második) látogatása ellen tiltakozó nyílt levelemet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora válaszra sem méltatta, hanem hogy mit is mond ez a látogatás a GGy szerint „következetesen Izrael-barát” kormányról. Pedig Gábor György is tiltakozott anno, amikor „a feketeöves holokauszttagadó, antiszemita, Izraelt a térképről véglegesen letörölni vágyó volt iráni elnököt” a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora fogadta. De akkori cikkében is mentegeti Orbánt, azt írja, Orbán „hallgatott”. Szó sincs róla! Épp Gábor György ne tudná?! Az NKE „rektora” a valóságban maga Orbán Viktor, ő hívta meg tehát a holokausztagadó Ahmadinezsádot.
4. Vendégszöveg következik. Mert ebben GGy-nek teljesen igaza van. Csak az a furcsa, hogy képtelen levonni az ebből adódó következtetéseket. „(…) közben a rendszer, a sajtója és propagandistái kódolt vagy könnyen dekódolható formában gyakran politikai haszonelvűséggel használják a »zsidó« szót: vizuálisan megjelenítik a Soros-plakátokon, átírják a történelmet – benne a magyar zsidóság történetét is – saját díszletükre és önképükre formálva. Ily módon a zsidóságot sokszor nem partnerként, hanem eszközként, szimbolikus alibiként kezelik, amelyet tetszés szerint használnak fel önigazolásra és hatalmi reprezentációra.” Ha ez így van, márpedig így van, miért nyugodnánk bele ebbe a hamis dilemmába?! Lengyelországban is békében él a megmaradt kevés zsidó, ehhez nem kell eltűrni egy elnyomó, cinikus, antiszemita toposzokkal játszó, rangos holokauszttagadókat Magyarországra invitáló ál-filoszemita hatalmat!
5. GGy „iszlám erőszakról” beszél: általánosít, esszencializál, előítéleteiből ítéletet, minden (francia) muzulmán bevándorlóból, azok gyerekeiből és unokáiból pedig ellenséget kreál. Azzal a lendülettel durván meg is rágalmazza vitapartnerét, Schilling Árpádot: „valójában pszichológiai bűnbocsátó cédulát gyárt szakmányban a fundamentalista-dzsihadista iszlám számára.” Mondtam, nem leszek Schilling fogadatlan prókátora, de azért a tisztességtelenségnek legyen már határa! Lassan mondom, hogy Gábor György is megértse: nem, nem felmentés, hanem magyarázat. A gyarmatokról érkezett a bevándorlók zöme. Ez tény. És szemben a Gábor-féle rasszista rágalommal: túlnyomó többségük békés, és beilleszkedett a francia társadalomba, minden strukturális elnyomás, egyenlőtlenség, diszkrimináció és szegregáció ellenére.
6. Volt már egy ilyen vita a magyar nyilvánosságban 20 évvel ezelőtt is. Egyes magyar értelmiségiek időnként úgy érzik, ha valódi ismereteik nincsenek is Franciaországról, puszta előítéleteikre hagyatkozva is ítéletet mondhatnak, pálcát törhetnek a „naiv franciák” és a „borzalmas bevándorlók” felett. Nincs új a nap alatt, ahogyan akkor Váncsa István (Párizs lángjai, Élet és irodalom, 2005/45.) és mások, úgy ma Gábor György mondja meg a tutit. Már akkor megírtam, ma is érvényes: „A banlieue-k népe nem muszlim kígyó az európai kultúra dús kebelén, ők egyszerűen fiatal (kül)városlakók; többségük »őshonos«.” Huntingtoni hevületében GGy félreértelmezi a „társadalmi szepartizmus” kifejezést is: „a francia társadalomtudomány ezt „séparatisme social”-nak hívja: a mindennapok szintjén zajló civilizációs szétcsúszást” – írja. Nem, Éric Maurin könyvében szó sincs „civilizációs szétcsúszásról”, van viszont szó arról, ahogy a gazdagok igyekeznek elkülönülni a társadalom többi részétől, amely maga is többszörösen rétegzett. Tehát Maurinnél a gazdagok a szeparatisták. Sajnos GGy az ironikus címből vonta le – ily módon téves – következtetéseit.
7. A Franciaországban élő bevándorlók csoportja ugyanúgy rétegzett, mint a francia társadalom. Egy pár évvel ezelőtti kutatás szerint még a muszlim hátterűek nagy része is szekularizált: csupán 34%-uk jár legalább havonta egyszer mecsetben, s a kendőt viselő nők aránya is egyharmados. S egy másik egyharmad: ennyi a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya.

Nem várható el egy filozófustól, hogy szociológusként gondolkozzon: tisztában legyen társadalmi jelenségek komplexitásával, a társadalom heterogenitásával, az általánosítások eredendően hamis voltával, de az talán igen, hogy – ha ilyen vitacikket ír –, tájékozódjon. Érdemes ráguglizni, kik a kabilok, kik a harkik (GGy megemlíti őket, de nem hagyja, hogy a történelmi tények megzavarják dualista világképét), vagy – hátha egy szórakoztató anekdota jobban megragad – megismerkedni Gérald Darmanin-nel, aki Macron kormányaiban volt hosszú ideig keménykezű, a bevándorlókat bőszen szidalmazó belügy-, majd újabban igazágügyminiszter, miközben maga is muzulmán bevándorló hátterű. A világ bonyolult. (A posztkolonializmus kérdése még inkább, ezért azt későbbre hagyom – de egyébként Schillingnek adok igazat).

8. Amikor GGy a Le Pen (Bardella) és Putyin közötti szövetség ügyében igyekszik vitába szállni Schillinggel, látszik, hogy zavarban van; ennek megfelelően a gondolatmenete is zavaros. Először kijelenti, hogy „A francia demokrácia működése nem attól bizonytalan, hogy vannak szélsőségek, hanem attól, hogy minden hang hallatszik” (sic!), majd azzal mentegeti a francia szélsőjobbot, hogy csupáncsak pénzt kapott Putyintól: „Le Pen Putyintól hitelt vett fel; Orbán Putyintól politikai modellt – az egyik a pénzt kapta, a másik a módszert.” De hiszen épp arra kapja a pénzt (nem csak Putyintól, Orbántól is), hogy hirdesse az idegengyűlöletet, megragadja a hatalmat, és kiépítse ott is az illiberális államot. Miért kell ezt elbagatellizálni?
9. Csak mostanra érte el a magyar sajtó ingerküszöbét a következő történet, pedig tanulságos. Tavaly meggyalázták a párizsi Holokauszt-emlékművet. „Biztos a muszlimok”. Hát nem! Bolgár elkövetők voltak, akiket az orosz titkosszolgálat bérelt fel, ezt a francia hatóságok egészen nyíltan elismerték, a bíróság letöltendő börtönbüntetést szabott ki az elkövetőkre. Vagyis Putyin, „a zsidókat féltve óvó” Orbán barátja adhatta ki a parancsot a Holokauszt-emlékmű meggyalázására, hogy riadalmat keltsen, ezzel destabilizálja Franciaországot: „Ítéletében a bíróság úgy ítélte meg, hogy az orosz beavatkozás »nem vitatható és egyértelműen kimutatható, az akciót külföldről koordinálták ellenséges céllal, a közvélemény felkavarására, a meglévő törésvonalak kiemelésére és a francia társadalom további széttördelésére«”. Ezek ugyanazok a törésvonalak, amelyek meglétét GGy is oly lelkesen hirdeti. Kínos!
10. De vissza GGy szövegéhez! Azt írja, „A mai francia baloldal a felvilágosodás örökösének mondja magát, miközben (…) az egyenlőség helyett pedig az örök ellenség, a zsidó képében hisz.” Nehéz jelzőket keresni erre a butaságra. És nemcsak azért, mert a francia baloldal e hetekben is a parlamentben küzd, költségvetési módosító indítványról költségvetési módosító indítványra az igazságosabb közteherviselésért, vagyis az egyenlőségért, hanem azért is, mert GGy összemossa a francia baloldalt Mélenchon pártjával, utóbbit pedig azzal a néhány valóban antiszemita felhangú megszólalással, ami a France Insoumise-ra sem jellemző általánosságban. De a francia baloldali koalíció (amely amúgy félig fel is bomlott, de ez egy másik történet) négy pártból áll, s a másik három végképp nem vádolható effélével. A baloldal legesélyesebb elnökjelöltje, Raphaël Glucksmann maga is zsidó származású, ő vezette tavaly a szocialisták EP-listáját. (Nem mintha zsidónak kellene lenni ahhoz, hogy valaki ne legyen antiszemita).
11. Ide kapcsolódik GGy tájékozatlanságból fakadó újabb tévedése. „Franciaország nem gyűjt vallási adatokat, (…) A francia állam vallásstatisztikáit legfeljebb Allah vezeti – és ő sem az INSEE adatbázisában.” Mintha Franciaországban nem léteznének társadalomtudományok, szociológia! Jelentem, mintegy 150-200 éve – Auguste Comte és Émil Durkheim óta –, léteznek. Még maga az INSEE, a francia KSH is közöl rendszeresen vallási megoszlásra vonatkozó kutatási adatokat. Ez persze nem népszámlálás; de nagymintás, komoly kutatás. Eszerint egyébként 10% a magukat muzulmánnak vallók aránya a gallok földjén.
12. Schillinggel vitázva GGy kijelenti azt is: „A francia rendőrség nem teológiai alapon igazoltat, hanem biztonsági profil alapján.” – nos, ez természetesen Franciaországban is illegális, alkotmányellenes diszkrimináció; bár az sajnos igaz, hogy bevett gyakorlat. Erről fent már írtam. De ezt a diszkriminatív gyakorlatot mintha GGy még üdvözölné is. Holott természetesen szó sincs arról, hogy ezt az terrorizmus elleni harc indokolná (arra ott vannak a titkosszolgálatok, szükség is van rájuk, ezt senki nem vitatja). „Elsősegély készlet, merénylethez bomba van önöknél?” Ahogy Móricka elképzeli a terrorizmus elleni küzdelmet! Itt egyszerűen arról van szó, amit idehaza a romák elleni fokozott rendőri fellépés gyakorlatával állíthatunk párhuzamba; mindkettő közös tőről, a rasszizmus mérgező tövéről fakad.
13. Végül egy pont, amiben Schilling és GGy félig egyetért. „A gond nem a jóindulat, hanem a kulturális tőke hiánya: integrációhoz habitus, olvasási kompetencia és iskolai pálya kell, nem puszta színházjegy. (Bourdieu ezt hívta a kulturális tőke öröklésének – a belépő nem a jegy, hanem a családi könyvespolc.)

Franciaország ezt felismerte, ezért jöttek a ZEP/REP/REP+ oktatási zónák, a Politique de la Ville, a nyelvi felzárkóztatás és az „éducation artistique et culturelle” programok.” – írja GGy. Ez nagyjából igaz, azzal az egész apró kitétellel – és ezért van igaza Schillingnek –, hogy ezek a politikák jelentős részben kudarcot vallottak, a szegregációt sehol sem és sehogyan sem sikerül felszámolni. Igaz, a Magyar Kormány meg sem próbálja. A franciák legalább próbálkoznak. És azért ez különbség; igen, morális különbség

Kapelner Zsolt kifejezésével: a kor, melyben élünk a „sötétség pillanata”. Ezt híven tükrözi Gábor Györgynek a civilizációk összecsapását fantáziáló, a kollektív bűnösség elvét hirdető írása. Ám, noha a – jóemberkedésnek gúnyolt – humanizmus  defenzívába szorult, most is jelen van sokfelé: a menekülteket segítő civil szervezetekben, a helyi kisközösségekben, az óvodában, a sarki fűszeresnél. Tikkun olam: ne mélyítsük az árkokat, inkább állítsuk helyre a kizökkent világot!