Találatok ‘mazsihisz’

Összesen 2,996 találat (2461 - 2480) : mazsihisz.

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Az egyházak illetve a civil szervezetek számára felajánlott egy százalékok terén a már tavaly is észlelt tendenciák folytatódtak. Idén is négy zsidó felekezet várta az adózók felajánlásait. A Mazsihisz javára adakozók száma továbbra is fogyatkozó tendenciát mutat (tavaly néhány fős emelkedés, idén néhány fős csökkenés), a Chabad Lubavics mozgalom által alapított EMIH támogatói viszont gyarapodnak.

A Mazsihisz az ügynökmúlt teljes feltárását szorgalmazza

Írta: HVG - Rovat: Hírek - lapszemle

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a kommunista rendszer ügynökmúltjának teljes feltárását szorgalmazza, irattára pedig nyitva áll a kutatók előtt – mondta szerdán Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke a Hitvallók és ügynökök című, a katolikus egyház ügynökmúltjával foglalkozó film bemutatása kapcsán.

Rólunk beszél Amerika

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Több európai országban, köztük Olaszországban és Magyarországon a roma közösség tagjai tavaly célpontjai voltak a társadalmi erőszaknak, amely néhány esetben gyakoribb volt és több halálesettel járt, mint a korábbi években – tartalmazza az amerikai külügyminisztérium szerdán nyilvánosságra hozott emberi jogi jelentése.

Összefonódás

Írta: Beszél? - Rovat: Hírek - lapszemle

Az utóbbi hetekben kezdek lassan leszokni a kuruc.infó-ról. Egyrészt alighanem azért, mert szerelmes vagyok, és ez elfoglal, másrészt pedig azért, mert egyre többet jár a fejemben Szép Ernő zseniális kispublicisztikája, amit majd később idézek.

Egy tüntetés kérdőjelei

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Ma, amikor erőszakos Izrael-ellenes tüntetések söpörnek végig a világon, nagyon jó, hogy Budapesten is tüntettek Izrael mellett, ugyanakkor a kivitelezés módja több problémát is felvet. Amennyire pozitív volt a Magyar Zsidó Kongresszusnak a Népszabadságban elhelyezett oldalas fizetett hirdetése, annyira nem volt az a keddi demonstráció.

Hamasz-Izrael háború

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Sajtószemle napról-napra
2009. január 10.
Izrael- és palesztinbarát tüntetők véres összecsapása Oslóban
Hírszerző
Az ellentüntetők Molotov-koktélokkal, kövekkel és tojásokkal dobálták a zsidó állam támogatóit, izraeli zászlókat égettek. A helyi média szerint a nyolcvanas évek óta nem volt ilyen súlyos incidens a norvég fővárosban. Több tízezres, százezres tüntetések, tiltakozó akciók követték egymást az arab világban is.

Zsidóság és jobboldal

Írta: Tallián Miklós - Rovat: Politika

A létező hazai jobboldal és a létező hazai zsidóság rendszerváltás utáni viszonya sokféleképp leírható, de az esetek többségében nemigen lehet harmonikus, megértő diskurzusról vagy jó hangulatú, konstruktív egymás mellett élésről beszélni. Ennek az állapotnak a fenntartása hosszú távon nem lehet érdeke egy racionálisan gondolkodó félnek sem.

 

Érik vagy rothad a flódni?

Írta: Népszabadság - Rovat: Hírek - lapszemle

Egy éve a zsidó közösség hivatalos vezetői visszautasították az államfő szokásos év végi meghívását. Ez a markáns lépés nem aratott osztatlan sikert zsidó körökön belül sem. Néhányan, zsidó fiatalok – hogy a helyzetet mentsük – kóser flódnit küldtünk Sólyom Lászlónak. A tradicionális zsidó sütemény nemcsak civil gesztus volt, hanem beszédes jelzés is, ami akkor úgy tűnt, értő fülekre talál a Sándor-palotában, és azon kívül is.

Megbízható partnernek tartanak minket…

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A zsidó közélet ismerete nagy mértékben segítette a munkámat. Sok élő kapcsolattal érkeztem Izraelbe, ami főleg az első időben jelentett előnyt. A magyarországi zsidó közösségnek szorosak a kapcsolatai Izraellel, számos projekt és program fut, amelyeknél szintén fontos volt, hogy nem kellett a szereplőkkel ismerkednem. 

20 éves a Mazsike – Társadalmi igényt elégített ki

Írta: Olti Ferenc - Rovat: Politika

Pontosan húsz évvel ezelőtt, 1988-ban, egy novemberi vasárnapon sok száz ember gyűlt össze a budai Várban, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében, hogy a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületet megalapítsa és tagjává válhasson. A Mazsike volt a rendszerváltás első zsidó szervezete; számos jelentős, később önállósuló kezdeményezés és mozgalom indult „ernyője” alól.