Medvegyev fogadta az Európai Zsidó Kongresszust

Írta: KárpátInfo - Rovat: Hírek - lapszemle

Dmitrij Medvegyev orosz elnök csütörtökön rezidenciáján fogadta az Európai Zsidó Kongresszus orosz elnökét, Mose Kantort, valamit a szervezet első ízben Moszkvában tanácskozó végrehajtó bizottságát, s velük Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz ügyvezető igazgatóját, a VB tagját, valamint Feldmájer Pétert, a Mazsihisz elnökét.
 

 Medvegyev fogadta az Európai Zsidó Kongresszus elnökét és végrehajtó bizottságát 

 

 

2009. november 26. / KárpátInfo

 

 

dimitri medvedev2.jpg 

Dimitri Medvegyev

Zoltai Gusztáv a találkozó után az MTI-nek elmondta: Kantor elsősorban Izrael problémáiról, az iráni fenyegetésről, valamint a rasszizmus és az antiszemitizmus veszélyeiről beszélt. 

Az orosz elnök válaszában hangsúlyozta, hogy Irán az egész világ problémája, akárcsak Észak-Korea, és közösen kell fáradozni a megoldáson. Az antiszemitizmusról és rasszizmusról szólva pedig határozottan leszögezte, hogy e jelenségeket mélységesen elítéli, s hogy Oroszországban a törvény szigorával lépnek fel ellenük.

Zoltai arról is beszámolt, hogy a végrehajtó bizottság csütörtöki ülésén felszólalt Feldmájer Péter is. Az ő megállapításai közül többet idézett a szervezet elnöke a Medvegyevvel tartott találkozón.

A Mazsihisz ügyvezető igazgatója kifejtette: tavaszra Budapestre hívták meg a VB tagjait, hogy ott tartsák tanácskozásukat. “Erről előbb a szervezetnek kell dönteni… Az Európai Zsidó Kongresszusnak már volt Budapesten rendezvénye, s mivel az rendkívül jól sikerült, várhatóan el fogják fogadni az újabb meghívást” – mondta Zoltai az MTI-nek.

 

[popup][/popup]