Ókori várost találtak a gyorsvasút alatt
A kutatók számára is teljesen ismeretlen ókori várost találtak az új jeruzsálemi gyorsvasút építésén dolgozó munkások Jeruzsálemtől alig néhány kilométernyire északra az egyik palesztin külvárosban.
Összesen 16,078 találat (12421 - 12440) : S. L..
A kutatók számára is teljesen ismeretlen ókori várost találtak az új jeruzsálemi gyorsvasút építésén dolgozó munkások Jeruzsálemtől alig néhány kilométernyire északra az egyik palesztin külvárosban.
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök regionális békekonferenciára invitálta az arab vezetőket, hogy kicseréljék nézeteiket a közel-keleti válság megoldásáról. Olmert a soros EU-elnök Németország kancellárjával, Angela Merkellel vasárnap este Jeruzsálemben tartott közös sajtótájékoztatón kijelentette, hogy tanácskozásra hívja valamennyi arab állam vezetőjét, köztük Szaúd-Arábia királyát is.
Uri Asaf Izraelben született. 1947-ben telepedett le szüleivel Budapesten. 1968-ban Budapesten, az ELTE-n fejezte be tanulmányait, mint a kémiai tudományok doktora. Ezzel egyidőben kezdte el rajz- és festészeti tanulmányait. Uri Asaf festő és költő, aki elismert egyetemi professzorként kereste kenyerét. Festőművészként több egyéni kiállítása volt Magyarországon, legutóbb pl. Pannonhalmán, és Jeruzsálemben is. 2000-től tagja a Jeruzsálemi Képzőművészek Szövetségének. Költőként 2006-ban jelent meg negyedik kötete, a Festőversek.
Forrás: HVG 2008. március 28. / Papp László Tamás Bayer Zsolt Magyar Hírlapban napvilágot látott publicisztikája – melyben leírja: vannak zsidók, akik puszta létezésükkel indokolttá teszik az antiszemitizmust – a tiltakozás szökőárját generálta. Hogy a kijelentés minősíthetetlen … Tovább »
Szigorítanák a törvényt Forrás: Hírextra 2008. március 28. A bécsi Leopold Múzeum körül kirobbant botrány miatt szigorítaná a náci időkben árjásított műtárgyak visszaszolgáltatását szabályozó törvényt az osztrák kormány. A Bécsi Zsidó Hitközség (IKG) megbízásából … Tovább »
1944 tavaszára a folyamat, amely a végső megoldáshoz, a holokauszthoz, Auschwitzhoz vezetett, mindennapossá vált, és szinte normális volt. Kisvárosunk, Berettyóújfalu környékén már sok helyen gettóba zárták, és túlzsúfolt marhavagonokban külföldre szállították a zsidókat. Ezt már tudtuk. Se apa, se anya, már csak mi, gyerekek, így is lehetett élni, de tanácsosnak látszott kisvárosunkból elmenni Budapestre.
Magyarországon a felnőttek körülbelül 10 százaléka szélsőséges antiszemita, a népesség további 25 százaléka táplál különféle zsidóellenes előítéleteket. Mindez egy 1993 és 2003 között, a témában utoljára akkor végzett vizsgálatból derül ki. Az elmúlt hónapok történéseinek, vitáinak fényében kérdés, hogy rosszabbodott-e azóta a helyzet, s ha igen, van-e, és mi a szerepe ebben az oktatásnak. Ez is szóba kerül azon a hétvégi konferencián, amelyet a holokausztoktatásról tartanak történelemtanárok részvételével.
Szerdán a Nagy Imre Társaság (NIT) budapesti szervezete kerekasztal-beszélgetést szervezett a Képíró-ügy fejleményei kapcsán – “Háborús bűnösök, népbíróságok, felülvizsgálatok” címmel. A résztvevők véleményt mondtak a Képíró Sándor volt csendőrtiszt 1942 januári újvidéki tevékenységével kapcsolatos eljárás akadozásáról.
Születhet-e átütő erejű kezdeményezés a héten kezdődő rijádi arab csúcsértekezleten? Egyebek között erről, valamint a szaúdi béketervről és egy újabb arab-izraeli megbékélési kísérlet esélyéről nyilatkozott a HVG-nek Simon Peresz (84 éves) izraeli kormányfő-helyettes.
Budapest, 2007. március 19. (MTI) – A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája című könyv először összegzi a vészkorszak eseményeinek földrajzi hátterét, a gettósítások, a deportálások helyszíneit – mondta a Holokauszt Emlékközpont munkatársa az MTI-nek.
Elutasították egy berlini rendőrképző iskola végzős hallgatói, hogy a holokausztról oktassák őket, ami felháborodást váltott ki a rendőrség vezetésében, a Németországi Zsidók Központi Tanácsát pedig tiltakozásra késztette.
Zsidók vagyunk és nem félünk
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetője minden zsidó származású honfitársának azt ajánlja, maradjon otthon a március 15-i nemzeti ünnepen – erősítette meg az MTI-nek a brit Reuters-nek korábban adott nyilatkozatát csütörtök este Feldmájer Péter, aki szerint régóta nem volt ennyire intenzív antiszemitizmus Magyarországon.
Köves Slomó budapesti ortodox, hászid rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője a TV2 reggel műsorában elmondta: túlzásnak tartja Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnökének figyelmeztetését, mely szerint jobban teszik a magyarországi zsidók, ha a március 15-én otthon maradnak vagy külföldre utaznak.
A társadalmi traumákról újabb vitasorozatot indított a Védegylet a társadalmi „Kik vagyunk?” címmel. A sorozat első beszélgetésén, március 9-én a magyar társadalmat ért szörnyűségekről, és ezek hatásairól volt szó. Hankiss Elemér, Vásárhelyi Judit, Orosz István és a közönség szerint rosszul állunk a történelmi traumák feldolgozásával, alig van magyarságtudat, és fel kellene számolni a sérelmek okozta szembenállást.
Több szempontból is különleges mű kerül kalapács alá a Belvedere Szalon március végi aukcióján: az Osztrák városrészlet című akvarell – kikiáltási ára 480 ezer forint – alkotója ugyanis nem más, mint Adolf Hitler. A pályáját tájkép- és városfestőként kezdő későbbi Führer művei időről időre fel-felbukkannak a világ különböző árverésein – de általában mindenhol élénk vitákat váltanak ki.
Patthelyzet alakult ki a Sirály kulturális központban: egy 1993 óta húzódó per miatt bezárhatják a kulthelyet. Az üzemeltetők tárgyalnának az épülettulajdonos fővárossal, a főváros viszont nem tudott érdemi tájékoztatást adni lapunknak az ügyben.