Találatok ‘Ember Mária’

Összesen 1,085 találat (661 - 680) : Ember Mária.

Rubin: „a nemzetek jövője Izraelben dől el”

Írta: Morvay Péter / Hetek - Rovat: Hírek - lapszemle

„Az izraeli településeken zajló újabb építkezések engedélyezése porrá zúzhatja a békefolyamatot” – állította december utolsó napjaiban Szaeb Erekat palesztin főtárgyaló. Több mint félmillió zsidó lakos él ma olyan területen, amelyet a nemzetközi közvélemény megszállt területeknek tekint. Egy izraeli–palesztin békemegállapodás esetén közülük sokaknak távozniuk kell otthonaikból, mert az esetleges területcserék a tervek szerint csak a legnagyobb településeket mentenék meg az evakuálás elől. A telepesek ennek ellenére bizakodóak, mert úgy látják, Izraelben ma sokkal többen érzik fontosnak azt, hogy az ország földrajzi értelemben is kötődjön a bibliai örökségéhez. A telepesmozgalom egyik vezetőjével, David Rubinnal, Siló város volt polgármesterével annak kapcsán beszélgettek a Hetek munkatársai, hogy január elején magyarul is megjelenik könyve, amelyben személyes élettörténetén keresztül vall a visszatérés felemelő és sokak számára tragikus tapasztalatairól.

Köszönet nélkül – Lobbik és aggályok a Sorsok Háza körül

Írta: Nagy Gergely Miklós, Magyar Narancs - Rovat: Hírek - lapszemle

A tavaszra tervezett megnyitó ellenére meglehetősen kevés konkrétumot tudunk a Sorsok Házáról – nemcsak a kívülállók, de a projektben részt vevő testületek is. A közbeszerzéseken azonban osztoznak: itt nemcsak a Terror Háza és környezete, de a kormányzati tendereken egyre sikeresebb óbudai cég is nyer.

A Sorsok Háza megvalósításáról

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Cáfolta azokat a feltételezéseket a kiemelt beruházásokért felelős kormánybiztos az MTI-nek, amelyek szerint a Sorsok Háza építését a választásokhoz igazítanák. Fürjes Balázs kijelentette: a kivitelezésnél nem a gyorsaság, hanem a jó és alapos munka a fő szempont.  Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója pedig azt nyilatkozta az MTI-nek: az erkölcsi értékek állandóságáról szól a jövőre a Józsefvárosi pályaudvarból és környezetéből kialakítandó Sorsok Háza – Európai Oktatási Központ, amely azt akarja tudatosítani a fiatalokban és az egész magyar társadalomban, hogy a legfontosabb érték az erkölcsös helytállás a különböző történelmi szituációkban.

A bírónőnek zsidónak tetszik lenni?

Írta: INDEX - Rovat: Hírek - lapszemle

Különös kérdéssel járt közben védence érdekében egy csütörtöki tárgyaláson Gaudi-Nagy Tamás. Az ügyvédi minőségében tevékenykedő jobbikos képviselő az eljáró bírónőt felszólította, hogy „az elfogulatlanság megállapítása érdekében” nyilatkozzon arról, hogy zsidó származású-e. Gaudi-Nagy azért tartotta fontosnak megismerni Rózsa Mária felmenőit, mert az ügyben egy másik, szerinte zsidó származású magyar – jobbikul: „zsidó ember” – is érintett.

Kóser húsbolt, csalamádé és egy rejtőzködő gyűjtemény

Írta: Szarka Zsuzsanna - Rovat: Kultúra-Művészetek

Kövesi István – akit gyűjtőtársai „kóser Pistinek” neveztek – az újlipótvárosi Csanády utca 5. szám alatt lévő kóser húsbolt aranylelkű mészárosa volt. Úgy hírlett róla – legalább Anna Margit beszámolója szerint –, hogy a rászorulóknak némi pénzt is csomagolt a hús mellé… Kövesi és felesége híres volt saját készítésű savanyúságáról, melyből nyugatra is exportáltak. De a családtagokon és barátokon kívül alig tudta valaki, hogy mit rejt az üzlet fölötti lakásuk: egy heterogén összetételű gyűjteményt klasszikussá nemesedett modernekből, főművekkel, kevéssé hullámzó színvonallal (ami nem mondható el minden gyűjteményről!). Hogy mindezt miből? Nem is a húsból, hanem a csalamádéból…

A New York Times a magyarországi antiszemitizmusról, A Guardian a rezsicsökkentésről

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A  New York Times-ban Szegedy-Maszák Marianne foglalkozott az antiszemitizmus erősödésével.

Az antiszemitizmus újbóli közép-európai és ezen belül magyarországi erősödéséről ír a New York Times amerikai napilap véleményrovatában Szegedy-Maszak Marianne, Washingtonban élő író-újságíró. … Tovább »