Megszületett az első ítélet hanukia rongálás ügyben

Írta: zsido.com - Rovat: Hírek - lapszemle

A TEV, a keresztrongáláshoz hasonló ítéletre számít

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) garázdaság miat egy évre próbára bocsátotta azt a férfit, aki megrongálta a Blaha Lujza téren felállított hanukai gyertyatartó tájékoztató tábláját. Az ítélet nem jogerős.

M. T. december 5-én, hajnali 3 óra után nem sokkal ittasan érkezett a Blaha Lujza térre, ahol észrevette az ott felállított kilenc ágú gyertyatartót. Miután elolvasta a rajta elhelyezett feliratot, a táblára ütött, amely emiatt leszakadt és a földre esett. Ez után távozott volna a helyszínről, de a rendőrök elfogták.

A bíróság szerint a férfi “erőszakos, kirívóan közösségellenes cselekménye alkalmas volt arra, hogy a téren tartózkodókban megbotránkozást és riadalmat keltsen”. A váddal szemben viszont azt állapították meg: a vádlott nem volt tisztában azzal, hogy a kilenc ágú hanukia vallási jelkép.

Az ügyész fellebbezett az ítélet ellen.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) fájdalmasan konstatálja a vandál rongálásokat. Különös tekintettel arra, hogy a vallási ünnep kegytárgyának, a hanukai mécsestartónak a köztéren való felállítása, világszerte a vallásszabadság és az egymás felé fordulás, a megbékélés és a béke a szimbóluma. Az elmúlt 15 évben a nyilvános hanukai ünneplések – csak úgy mint a világon mindenütt – sok ezer emberrel ismertették meg a zsidó kultúra egy szép és emberközeli szeletét. Ennek üzenete, hogy lehet Magyarországon szorongás nélkül zsidónak lenni. Ezt a pozitív tapasztalatot egy pillanatra sem árnyékolhatja be a gyűlölettel motivált primitív
vandalizmus.

Az EMIH az elfogott elkövetőkkel szembeni további jogi lépések lebonyolításával, az ilyen típusú ügyekre specializálódott Tett és Védelem Alapítványt (TEV) bízta meg. A TEV ebben az ügyben a büntető eljárás lefolytatását javasolta.

Mély meggyőződésünk, hogy a rohamosan romló közbeszéd és közhangulat okán fontos a társadalmi határok kijelölése. Ennek üzenete, hogy az ilyen jellegű ügyek nem maradhatnak következmények nélkül. Az Alapítvány jogi szakértőinek meggyőződése, hogy a vallási kegytárgyak ellen elkövetett – feltehetőleg – antiszemita indíttatású cselekményeknek súlyos jogi következményei lesznek. Különös tekintettel az eset precedens értékű előzményére: 2000. november 1-jén a Felvonulási téri Regnum Marianum fogadalmi templom  helyén állott fakereszt megrongálásáért a másodfokon eljáró bíróság 2002. május 19-i jogerős ítéletében az elkövető fiatalkorúakat fogházában letöltendő szabadságvesztésre, a többieket egységesen tíz hónap börtönbüntetésre ítélte.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség köszönetét és elismerését fejezi ki a BRFK Betörési Osztályának, a gyors és hathatós nyomázás és intézkedés kapcsán.

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]