Mecklenburg-Elő-Pomeránia már a harmadik német tartományi parlament, ahol az AfD a legerősebb politikai erő
A volt kelet-német, több mint 1,6 millió lakosú Mecklenburg-Elő-Pomerániában az AfD nyerte a vasárnapi tartományi választást, megelőzve a Szociáldemokrata Pártot (SPD).

AZ AfD tartományi vezetői a győzelmet ünneplik a korábbi választáson
Az AfD a 2021-es választáshoz képest több mint megduplázta eredményét, és a szavazatok 38,2 százalékát szerezte meg.
A szintén keleti Türingia és Szász-Anhalt után ez már a harmadik német tartományi parlament, ahol az AfD a legerősebb politikai erő. Azonban a Mecklenburg-Elő-Pomerániában ez az eredmény kevés az egyedüli kormányalakításhoz – szemlézte a hírt a Telex.hu.
Manuela Schwesig miniszterelnök pártja, az SPD visszaesett az öt évvel ezelőtti győzelméhez képest, és most 35,5 százalékon végzett. A szociáldemokraták azonban a Linkével (6,5 százalék) és a Zöldekkel (5,7 százalék) együtt továbbra is kormányon maradhatnak a tartományban. A jobbközép CDU mindössze 4,9 százalékot szerzett, így hajszállal ugyan, de nem érte el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. A baloldali Sahra Wagenknecht pártja (BSW) 4,8 százalékkal szintén nem jutott be. A 2021-ben még parlamentbe jutó liberálisok (FDP) ezúttal mindössze 1 százalékot szerzett. A részvételi arány a korábbi választáshoz képest emelkedett: most 78 százalék volt, míg 2021-ben a választásra jogosultak 70,8 százaléka voksolt csak – írta a ZDF.
A berlini és a mecklenburg-elő-pomerániai választáson elért gyenge CDU-eredmények ellenére Friedrich Merz kancellár nem akar lemondani, és pártelnökként is folytatni kívánja az eddig megkezdett reformpolitikáját. „Szeretném előrevinni az országunkat. A reformoknak meg kell valósulniuk” – mondta Merz Berlinben.
A szociáldemokrata SPD elnöke, Lars Klingbeil szintén kitartana a reformok mellett, ugyanakkor változtatásokat is kilátásba helyezett. A nyugdíj kérdése különösen „nagy bizonytalanságot okoz a lakosság körében” – mondta Klingbeil az úgynevezett 63 éves kori nyugdíj megszüntetésére vonatkozó tervekkel kapcsolatban, számolt be róla a ZDF Heute.
Kapcsolódó cikk:
Németországi zsidó szervezetek az AfD és a Die Linke tartományi választási sikerei miatt aggódnak

