Találatok ‘BS’
Összesen 18,720 találat (9161 - 9180) : BS.
Olti Ferenc: A Mazsihisz monopolhelyzete
“Illúziónak bizonyult a huszonöt évvel ezelőtti remény” – Ascher Tamás válaszolt
Százával ölik a palesztinokat – de senkit sem érdekel
A szíriai hadsereg azt mérlegeli, hogy kiűzi a brutális terrorszervezetet abból a damaszkuszi menekülttáborból, ahová egy hete fészkelte be magát, és ahol százával gyilkolja a palesztinokat. Mivel Izrael nem vádolható, a világ hallgat.
„Ami most a jarmúki táborban történik, … Tovább »
„Az embernél nincs fölöslegesebb”
Zsinagógából Együttélés Háza lesz Gyöngyösön
Kulturális centrummá, a keresztény-zsidó párbeszédet szolgáló rendezvények központjává alakítják a most bútorraktárként működő volt gyöngyösi zsinagógát. A leendő Együttélés Háza tervdokumentációját önkéntes szakértői közösség készítette el – közölte a helyi Status Quo Ante Zsidó Hitközség vezetője.
Budapesten és Debrecenben tartja idei közgyűléseit a holokauszt emlékezési szövetség
A Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA), – amelynek márciustól egy éven át Magyarország látja el a soros elnökségét –, Budapesten, illetve Debrecenben tartja idei két közgyűlését – jelentette be Takács Szabolcs, az IHRA magyar elnöke, az IHRA-elnökségért felelős miniszteri biztos sajtótájékoztatón Debrecenben.
“Öljétek meg a zsidókat!” – ordítozták Bécsben, a Stephansplatzon
A boszniai futballcsapat szurkolói spontán módon csatlakoztak egy palesztinpárti tüntetéshez Bécs belvárosában, majd antiszemita jelszavakat kezdtek kántálni.
Erről ír a Der Standard c. osztrák újság.
A tudósításhoz egy videót is mellékeltek a YoTube-on, amin több tucat palesztinpárti … Tovább »
Szaddám Huszein kísértete az Iszlám állam mögött
Határtalan Kárpátalja 2015
Iráni atomprogram: Izrael még mindig nem nyugodt
Izrael nem vetette el az Irán elleni katonai akció lehetőségét, dacára annak, hogy az Iszlám Köztársaság a múlt héten keretmegállapodást kötött atomprogramjáról az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaival és Németországgal – jelentette ki hétfőn Juval Steinic, Benjamin Netanjahu leköszönő kormányának hírszerzési minisztere.
Madárországi emlékeim
Mások emlékeit nem lehet megcáfolni, még ha tartalmuk megfelelését az állítólagos tényeknek kétségbe vonhatjuk is. Hogy rosszul emlékezett, arra csak az emlékező maga döbbenhet rá, ha valami – Tengelyi László nyomán ezt nevezem sorseseménynek – belátni kényszeríti, hogy rosszul emlékezett. – Vajda Mihály 2flekken.
Széder a gettóban
A varázs emelvényétől az emelvény varázsáig
Ahasvér meg a zsidó titok
Sellőfarkú kullancsok a Bánki-tónál
Volt egy zárt, szubkulturális világ a Kádár-rendszerben, amiről 40 év után is legendákat mesélnek azok a lassan öregedő gyerekek, akik valamikor benne lehettek.
A bánki-tavi „magánnyaraltatások” szabadságot és életre szóló impulzusokat adtak a résztvevőknek – mégsem mindenki … Tovább »
Az Iszlám Állam elfoglalt egy palesztin menekülttábort
A Damaszkusz külvárosában található Yarmouk menekülttábort, ahol mintegy 18 ezer ember élt, 90 százalékban elfoglalták a brutalitásukról hírhedt Iszlám Állam fegyveresei. Ezzel néhány kilométerre megközelítették Asszad elnök főhadiszállását. A harcokban a civil lakosság … Tovább »
Obama közel-keleti csődje
Irán és az atom: Obama szerint történelmi megállapodás született. Kérdés, mennyit ér valójában, és egyáltalán: meddig élhet majd.
Március 31-én, éjfélkor lejárt az előre megszabott határideje annak a tárgyalássorozatnak, melyet az iráni atomprogramról, illetve az országgal … Tovább »
Vak tájak megvilágítója
Bernhardi-ügy – Schnitzler betiltott darabja az örkényben
Március végén mutatta be az Örkény Színház Arthur Schnitzler A Bernhardi-ügy című darabját Ascher Tamás rendezésében.
A cenzúra nem engedélyezi a Bernhardi bemutatását, a szociáldemokraták hiába interpellálnak a parlamentben. 1913-ban Schnitzler Katharina Schrattot, a császár … Tovább »










