„Kelet-Európában szégyen zsidónak lenni”

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Kiemelt, Kultúra-Művészetek

Nemes Jeles Lászlóval beszélget Szántó T. Gábor

Első nagyjátékfilmje, a Saul fia a 68. Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a zsűri nagydíját, a nemzetközi kritikusok FIPRESCI-díját, a francia Francois Chalais-díjat, és a hangmérnöki munkáért a Vulcan-díjat is megkapta. A rendező-forgatókönyvíró már kisfilmjeivel is felhívta magára a figyelmet. A 2007-ben készült Türelem a velencei filmfesztiválon tartott nemzetközi premierjét követően több mint hatvan fesztiválon szerepelt, jelölték az Európai Filmakadémia 2008-as rövidfilm díjára is. Ezt követte a The Counterpart, majd két év múlva Az úr elköszön című alkotása. Budapesten született, Párizsban nevelkedett, ott járt egyetemre, majd New York-ban tanult filmkészítést, nagyjátékfilmjét pedig Magyarországon forgatta.

20150602_Nemes Jeles László_fotó Czirják Pál_048

Nemes Jeles László (fotó: Czirják Pál)

Szabó István Mephistoja az egyetlen Oscar-díjas magyar nagyjátékfilm. Szász János A nagy füzete tavaly bekerült a külföldi Oscar-jelöltek kilences listájára. Cannes után milyen esélyekkel indul neki a Saul fia az Oscarnak?

Azt láttuk Cannes-ban, hogy az angolszász sajtó, ezen belül az amerikai sajtó volt a leglelkesebb a filmmel kapcsolatban, a szakma is lelkes – a nézőket még nem tudom. A Sony úgy vette meg egy éjszakába nyúló alkudozás után a filmet, hogy Harvey Weinstein (Miramax/The Weinstein Company – a szerk.) akarta, és utána dühöngött is, hogy nem neki sikerült. A legnagyobb stúdiók vezetői, producerei írogatnak e-mailt, hogy azonnal találkozzunk. Azt gondolom, ez jelent valamit – jelenthet legalábbis. Mindenképp Oscar-nevezés esélyesnek látják a filmet, ez a hír terjed Hollywoodban.

Ezek a megkeresések valószínűleg esélyt jelentenek későbbi munkáiddal kapcsolatban is.

Már most esélyt jelentenek. Az életem most arról szól, hogy ne kövessem a sziréneket, ne csábuljak el azonnal.

A Mephisto és a A nagy füzet is a nácizmushoz, a második világháborúhoz, a 20. század nagy traumáihoz kapcsolódtak. Ezzel a témával – érzésed szerint – könnyebb Közép-Európából csatlakozni a világfilm fősodrához? Ezzel kell birkóznunk, ebből születhet nagy mű, ahogy máshol például a bevándorlásból vagy a kisebbségi problémákból?

Ha az ember csinál egy, úgymond holokausztfilmet, még egyáltalán nem esélyes sem Cannes-ban sem pedig máshol. Az számít igazán, ha valaki újat mond, ahol etika és esztétika együtt van. Esetünkben egy ember szintjén meséljük el ezt a történetet, nem máshogy. Ha úgy tetszik, nem isteni nézőpontból, ahogy szokták, ahogy egy „klasszikus” holokausztdrámát mesélnek el. Ez érdekelheti a világot.

2006-ban forgattad Türelem című kisjátékfilmedet, ami szintén a tömeggyilkosságok világában játszódik.

Hasonló a szemlélete, mint a Saul fiának: nem látjuk, illetve csak a végén sejtjük a kivégzéseket megelőző pillanatokat. Ott az irodai munka simul bele a tömeggyilkosságokba, a Saul fiában a Sonderkommando robotszerű létének mindennapivá váló világába tör be az emberi érzelem a főhős fiaként azonosított halott eltemetésének szándékával. Mintha ez a téma több lenne számodra egy témánál.

Engem az érdekel a legjobban, hogyan jelennek meg ezek a témák a köztudatban. Úgy érzem, általában rossz a megközelítés: a kivételre koncentrálnak, a túlélőre. Mindig egy heppiendet akarnak elmesélni. Amikor olvasom, mi történt Auschwitzban, vagy gondolkozom ezen, a düh, a tehetetlenség és a halál érzete van jelen, egyáltalán nem a túlélésé. A túlélési paradigma valószínűleg a háború utáni társadalom túlélési meséje, stratégiája. Viszont ezzel el is kerültük – nagyon sok esetben –, hogy beszéljünk arról, mi is volt ez igazából. A Sonderkommando története a halál története. Ott nincs menekvés. Az a legérdekesebb számomra, mi van az emberek fejében. Azt szeretném, hogy amikor a néző beül a filmre, ne tudja úgy használni a prekoncepcióit, ahogy azokat feltétlenül szeretné.

Több mint tíz évet éltél Párizsban. Ez hatott arra, hogy nyúltál a témához?

Bizonyára. Ott azért nem szégyen – úgy mondanám, veszély, de nem szégyen –, mondjuk, zsidónak lenni. Kelet-Európában szégyen zsidónak lenni. Azt vettem észre, hogy itt az emberek, a családom, a közeg, a zsidók, akiket én ismerek, igazából folytatják a holokausztot. Nagyon sok stratégiájuk van rá, de folytatják. A bujkálást, a meg nem nevezést, mindenáron elfelejteni zsidóságukat.

Amikor olvastad a Sonderkommando tevékenységéről a könyvet, egyből érezted, hogy ez a téma megfogott? Illetve mikor jelent meg a forma, hogy ilyen szűk kivágásban készíts majd belőle filmet?

Amikor olvastam, még nem volt pontos elképzelésem az elmesélés formájáról. De tudtam, hogy ez egy olyan közeg, amiről beszélni kell. Azt gondoltam, van lehetőség arra, hogy jelentősen újítsunk a holokauszt ábrázolásában, és ezt első filmként kellett megcsinálni. Az ötlet még a Türelem előtt jött, még az előtt olvastam a könyvet az auschwitzi tekercsekről, 2005-ben. A Türelem egy prototípus volt, ennek a filmnek egy előképe, de akkor még nem gondolkodtam ebben a nagyjátékfilmben. Valószínűleg tudat alatt már ott munkált valahol egy új koncepció: hogyan lehet a frontális filmes megmutatás helyett egy szűk, limitált felfedése a lágernek, a film optikai előnyeit felhasználva.

saul_1_96

Kép a filmből

Nem olvastam eddig más interjúidban, de édesapád, Jeles András egy nagyjátékfilmjében (Senkiföldje, 1993), egy színdarabjában (Auschwitz működik, 2014), s egy friss színházi munkájában (A túlélő) is foglalkozott a vészkorszak élményanyagával. Filmje és színdarabja ugyanúgy eredeti, provokatív, újszerű látásmóddal, hatásmechanizmussal nyúlt a témához, akár csak te a Saul fiában. Érzésem szerint kettőtök két filmje a vészkorszak eddigi legerősebb két magyar filmes feldolgozása. Nem érzem megkerülhetőnek a kérdést: van összefüggés? Gyakori téma volt ez a családban?

Kisgyerek koromban éltem csak vele, nem ismerem igazán őt.

A filmjeit nyilván láttad. Hatottak rád?

Láttam, de nem hatottak. Bár jó filmnek találom a legtöbb filmjét. A Senkiföldje nagyon más típusú, egy kicsit oldalról dolgoz fel elemeket a magyar zsidók megsemmisítéséről, de nála nagyon fontos a művészet. Nálam nem olyan fontos a művészet.

Ő stilizáltabb módon közelít, te puritánabb módon.

Igen, az enyém sokkal inkább érzékekre alapuló film.

Korábban a forgatókönyvet, vagy aztán az elkészült filmet megmutattad neki még a bemutató előtt?

Nem, semmit. Ennek az én bukásomnak vagy nem bukásomnak kellett lennie.

Volt olyan rész, vagy teljes snitt, ami még a forgatókönyvben benne volt, akár le is forgattátok, de végül nem került be a filmbe?

Egyetlen rész. Egy jelenet, amiben jönnek vissza a Sonderkommandósok a folyóról, a görög rabbi epizód után, és találkoznak „rendes” tábori rabokkal. Ez nem került bele, mert elvitte a figyelmet. És nem tudtunk „rendes” tábori rabokat, elég sovány embereket szerezni.

20150522_Röhrig Géza_fotó Czirják Pál_878v

Röhrig Géza, a film főszereplője (fotó: Czirják Pál)

Miért tartottad fontosnak, hogy kevésbé ismert színészek vagy amatőrök játsszanak a Saul fiában? Kevesebb játék, minél kevesebb szerepemlék fűződjön hozzájuk?

Igen, hogy hitelesebb legyen. Minél kevésbé legyen „filmes”. Ezért is akartunk több nyelvet, mert Auschwitz ilyen is volt. Több színészt, több országból, mert az egész egy nyelvi káosz, egyébként is káosz, de nyelvi Bábel is. Tehát fontos volt a hihetőség. A legfontosabb.

Hogy jött szóba Röhrig Géza, New Yorkban élő költő mint főszereplő?

Ismertem Gézát régről, még New York-i éveimből, ott barátkoztunk össze. Amikor elkezdtünk keresni szereplőket a filmhez, akkor jutott eszembe egy másik szerepre. Aztán beállt Sault is játszani a próbafelvételeken, és kiderült, ő van hozzá a legközelebb.

Milyen intézményekhez, alapítványokhoz, produkciós irodákhoz fordultatok a filmtervvel, amelyek elutasítottak?

Számunkra meglepő volt a teljes elutasítás külföldön. Az izraeli és a francia filmalap negatív választ adtak, Németországban és Ausztriában még koproducert sem találtunk. Már csak a témaválasztás miatt is úgy gondoltuk, hogy ezekből az országokból számíthatunk majd koprodukciós támogatásra. A legtöbb helyről azt a választ kaptuk, hogy túl bonyolult a projekt egy elsőfilmesnek. Nem divat manapság olyan filmeket készíteni, mint a Saul fia, sokkal jobban szeretik a kisrealista, napjainkban játszódó filmek projektjeit.

Az ezzel a témával kapcsolatos magyarországi, anekdotikus történetek a Türelem című kisfilmem előkészítésének idejére nyúlnak vissza, amikor is segítséget szerettem volna kérni a Mazsihisztől. (Itt persze nem anyagi hozzájárulásra  kell gondolni, inkább jóindulatra és segítségre, például statisztálásra alkalmas szereplők ajánlására, castingolására, stb.) Zoltai Gusztáv személyesen fogadott, és példat mutatott arra, hogyan kell nagyvonalúan bármilyen fajta segítséget megtagadni. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy felajánlotta, beavat a forgatókönyvírás rejtelmeibe, mivel a könyv számára gyengének tűnt… Látogatásom ugyanennél az intézménynél, nagyjából hasonló módon végződött a Saul fia előkészítése idején. Forgatókönyv-írási lecke ugyan nem lett meglebegtetve, de a minket fogadó személy pozitívan állt a tervhez és megígérte, hogy telefonon hamarosan jelentkezni fog, hogy aztán  soha többé ne adjon hírt magáról. Voltak mégis néhányan, akik mellénk álltak, mint például Köves Slomó, Deutsch Róbert, Darvas István rabbik, akik a maguk eszközeivel próbálták segíteni a munkánkat.

Befolyásoltak a magyarországi közelmúlt vitái, közélete, hangulata is, hogy ezzel a témával filmben foglalkozz?

A mostani helyzet a következménye annak, milyenek az állapotok, az alapok Magyarországon. Nem jók. Az intellektuális közeg, a politikai közeg, a szint nem megfelelőek. Érezhetően regresszívek.

Van benned olyasféle bizalom, hogy egy-egy ilyen műalkotás társadalmi hatást is el tud érni a közvetlen esztétikai hatáson túl?

Kelet-Európában? Nem. Ha Magyarországon el lehetne érni azokhoz az emberekhez, akikhez el kellene érni, akkor valamit megváltoztathatna. Bár egy picit azért remélem, valamit változtat. De objektíven nézve inkább azt mondom: ha ez lehetséges volna, akkor valószínűleg az ország sem itt tartana. Ha lehetséges volna, akkor nem ilyen közegben kellene élni, nem lennének olyan gorombák az emberek egymással, nem lopnának egymástól, és saját maguk miatt nem csúszna ki a lábuk alól a talaj.

Gondolod, Nyugat-Európa azáltal, hogy nem élte át a kommunista diktatúrát, inkább számot tudott vetni a vészkorszak, a második világháborús felelősség élményanyagával, vagy más hagyományai játszanak ebben közre?

Kérdés, hogy Nyugat-Európában mennyivel jobb a helyzet. Nyugat-Európában ma, mint a pestis, terjed a szélsőbaloldali, antikapitalista, iszlámból jövő antijudaizmus, és találkozik, ötvöződik a szélsőjobboldali antiszemitizmussal. Ott más mechanizmusok működnek. Viszont a Soát mégiscsak a civilizáció zátonyra futásaként élik meg, úgy tekintenek rá – mondjuk, mitizálva. Nincs úgy átélve ott se, mégis léteznek olyan konvenciók, amelyek miatt a halottak emlékét nem gyalázzák – annyira. De velük kapcsolatban sem vagyok optimista. Kelet-Európában viszont teljes virágzása van a zsidógyűlöletnek. Mert itt valahogy jobban megmutatkozik a civilizáció hanyatlásának előőrse, s ez el fog jutni szerintem, persze máshogy, Nyugat-Európába. Sok optimizmus nincs bennem ezzel kapcsolatban sem. Az is érdekes kérdés, a németek miért nem akarták megvenni ezt a filmet, hogy miért volt akkora ellenállás.

Milyen más mozgóképes alkotásokat (akár dokumentumfilmet, akár fikcióst) tartasz megkerülhetetlennek a vészkorszak témájában?

Jöjj és lásd (r.: Elem Klimov, 1985 – a szerk.), mert elemien hat a film. Szerintem úgy lehet a legjobban elérni a nézőhöz, hogy ott vagyunk, a néző benne van a közepében, nem pedig egy horror képeskönyvet lapozgatunk.

Melyek azok a filmek, amelyek meghatározták a te filmes látásmódodat, vagy mélyen hatottak rád? Van-e kedvenc rendeződ?

Egy-egy filmet szeretek inkább nagyon, de Stanley Kubrickot azért kiemelném azok közül, akik fontosak számomra. Kubrick sokszor belehelyezi a szereplőit és a nézőt is egy térbe, egy helyzetbe. Mondjuk, ez érdekes, mert néztem a Szegénylegényeket a film előtt (az idei cannes-i fesztiválon bemutatták Jancsó Miklós 1965-ös alkotásának felújított változatát – a szerk.), és nagyon hatott rám. Nem volt olyan sok kapcsolatom sajnos sem a magyar filmmel, sem a magyar irodalommal.

A Türelemben és a Saul fiában egyértelműen kerested az újszerű, eredeti látásmódot. Minden filmben kell alkalmazni valamilyen formai újítást, vagy ez nem feltétlenül szempont? Van olyan, amikor a történet a fontos?

Pont ezen gondolkozom most. Egy ilyen radikálisan megcsinált film után felmerülhet ez a kérdés. De nem tudok elképzelni erős rendező nélkül filmet.

Azt el tudod képzelni, hogy más munkáidban nem ez a tragikus, drámai hangulat köszön majd vissza?

Persze, sőt van vígjátéktervem is.

Elképzelhető, hogy témaként nyúlsz a zsidósághoz a későbbiekben?

Nem hiszem. Az európai zsidóság megsemmisítéséről, azt hiszem, elmondtam, amit el akartam mondani. Nem azért, mert nem lehetne róla beszélni életem végéig, hanem mert beszéljen más is. Szeretnék másmilyen filmeket csinálni. Az viszont fontos számomra, mi is a zsidóság. Ez a film arról szól, hogy amikor nincs remény, nincs hit, akkor mégis marad, maradhat valami, vagy legalábbis azt reméljük: marad egy hang belül, ami mégis a hitről és az emberről szól. A filmkészítés során rájöttem, hogy számomra a zsidó vallás is erről szól. Hogy kötelesek vagyunk a törvények felett is szabadon dönteni saját emberi mivoltunkról. Itt találkozik valahol a hit, az Isten – vagy a belső isten. Ez volt az utam valószínűleg ahhoz, hogy ezt is megismerjem. Nem feltétlenül véletlen, hogy az emberek, az emberiség a zsidókat akarja kiirtani, mert mintha ezt a hangot akarná kiirtani magából.

*

Oscar-díj: a Saul fia a hivatalos magyar nevezés

Nemes Jeles László Saul fia című, cannes-i nagydíjas filmje képviseli Magyarországot a 2015. évi “legjobb idegennyelvű film” kategóriában az Oscar-díjra nevező bizottság szerdai döntése értelmében – döntött június 10-én a Magyar Nemzeti Filmalap.

Frissítés: 2016. január 10-én, Los Angelesben a Saul fia elnyerte a Golden Globe-ot a legjobb külföldi film kategóriában.

Frissítés: 2016. február 28-án éjjel a film a legjobb idegennyelvű Oscar-díjnak járó elismerésben részesült.

 

Kapcsolódó cikkek:

„Enni adni” – interjú Röhrig Gézával

Nemes Jeles László: a legfontosabb, hogy beszéljenek a filmről

Nemes Jeles László: „megrázó érzés a semmiből a filmes világ közepébe kerülni”

támogatás

Címkék:2015-06, Nemes Jeles László, Saul fia