Szalafisták rakétázzák Izraelt, a „mérsékelt” Hamasz (most) nem akar konfliktust

Írta: Shiri Zsuzsa/MTI - Rovat: Politika

Izrael újra megnyitotta hétfőn a Gázai övezetbe vezető átkelőhelyeit, amelyeket előző nap Móse Jaalón védelmi miniszter utasítására lezárt – értesült a jeruzsálemi közszolgálati rádió.

Szderot rakéta

Egy rakétatámadás nyomai Szderotban 2014-ben. (Fotó: Yonatan Sindel/Flash90)

A miniszter az övezetből szombat este Askelon városára kilőtt rakéta miatt döntött a lezárás mellett.

Az övezet északi csücskénél, Ereznél lévő személyforgalmi, és az övezet Egyiptommal határos déli sarkában, Kerem Salomnál található áruforgalmi átkelőhelyet hétfőn egyaránt megnyitották – közölte a hadsereg szóvivője az MTI tudósítójával.

Szami Turgemán tábornok, a hadsereg déli egységeinek főparancsnoka a Gázai övezettel szomszédos önkormányzatok vezetőivel tartott vasárnap esti megbeszélésen azt mondta, hogy nem lehet felrúgni a megállapodásokat, újabb háborút indítani Gáza ellen és felszámolni az Erős Szikla hadművelet eredményeit egy lázadó szervezet néhány rakétája miatt.

Turgemán a Jediót Ahronót című újság webes változata, az Ynet szerint azt is kijelentette, hogy Izrael továbbra is az övezetet 2007 óta irányító Hamászt tekinti felelősnek a Gázai övezetben történtekért, ugyanakkor úgy tudják, hogy a Hamász nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy rákényszerítse akaratát arra a szalafista szervezetre, amely múlt héten rakétákat lőtt Izraelre.

Az Askelonra irányzott, de lakatlan területen földet érő rakétáért – akárcsak a szerdai támadásért –  egy “Omer Hadid Bét al-Kudsz Sejk Osztaga” nevű gázai szalafista csoport vállalta a felelősséget, amely üzenete szerint a Hamász börtönében és az izraeli börtönökben éhségsztrájkot folytató tagjaiért támadta Izraelt.

Szombaton a csoport egyik vezetője azzal fenyegetőzött, hogy felszámolja az Izrael és a Hamász között szeptemberben létrejött tűzszünetet, ha a Hamász nem enged szabadon több tucat frissen elfogott szalafista harcost. A szalafisták az iszlamista mozgalmon belül egy puritánabb, konzervatívabb vonalat képviselnek, a Hamász még radikálisabb ellenzékét alkotják.

 

Címkék:Gáza, Izrael, rakétatámadás, Szalafisták

[popup][/popup]