2007. április 29. Kellemes, világos lakás nappalijában ülünk vendéglátómmal és annak asszonyával. Jegyezgetek életet, szokásom szerint. Simon János édesapja még Sauerteig Henrik néven 1897-ben született Olaszliszkán. Kisgyerek korától a pesti Teleki tér volt az őshazája; a hat … Tovább »

2004 júniusa óta huszonnégy magyar képviselő is részt vesz az Európai Parlament munkájában. A Szombat megkereste a négy magyar parlamenti párt egy-egy képviselőjét, hogy válaszoljanak az olvasóinkat érdeklő kérdésekre: létezik-e együttműködés a magyar képviselők között?; hogyan fogadta az EP az új, szélsőjobboldali frakció létrejöttét?; mi a frakciók álláspontja az iszlám fundamentalizmussal, illetve a közel-keleti válsággal kapcsolatban?

„Én úgy vagyok a hitközséggel, mint a magyar futballal: már egyáltalán nem érdekel.” Zsidó ismerősöm válaszolt ekképp érdeklődésemre: értesült-e az áprilisban esedékes hitközségi választásokról. Fogalmam sincs róla; nem érdekel; tudod, mi a véleményem róluk – így reflektálnak a fenti kérdésre (magukat a zsidó közösségben exponáló) értelmiségiek.

Izrael EU-szemüveggel – Gadó János körinterjúja

Akik Amerika-ellenesek, azok általában Izrael-ellenesek is

Szent-Iványi István (SZDSZ, Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért)

Izrael jelenléte szimbolikus akadály

Schöpflin György (Fidesz, Európai Néppárt)

Néha … Tovább »

2006 novemberében, Münchenben adták át a nyilvánosságnak a német zsidóság új büszkeségét, a zsinagógából, közösségi központból és múzeumból álló épület-együttest. A 70 milliós költség egyhetedét maguk a zsidó közösség tagjai tették le az asztalra, míg a többit – különféle konstrukciókkal – a Németországi Zsidók Központi Tanácsa szerezte meg.
 

Egy halott tragédia, tíz halott hatalmas tragédia, hatmillió halott statisztikai adat. Ez ellen a téves közhiedelem ellen kíván küzdeni immár Magyarországon is a német-magyar Stolpersteine (körülbelül: kőakadályok)-projekt. Európa-szerte egyre több városban lehet találkozni Günter Demnig alkotásaival.
 

– Halló, jó napot kívánok, egy lehetséges távoli rokona megbízásából keresem Önt. Ugye unokaöccse annak a Klein Mózesnek, akinek a felesége annak idején… Talán e cikk olvasói között is vannak, akik kaptak már meglepődve – váratlanul – hasonló telefonhívást. Bizonyára volt, akit talán sosem látott, távol élő unokatestvérrel, vagy rég elfeledett rokonokkal hozott össze így a sors, vagyis a családfakutató. Még olyan szerencsések is vannak, akiknek esetleg váratlan örökség pottyant így az ölébe, míg másoknak szomorú, vagy éppen kellemetlen családi titkok szakadtak a nyakukba a múltból.

„Hisztérikus békevágyunk ellenünk dolgozik” – figyelmeztetett a közgazdasági Nobel-díjas jeruzsálemi professzor, Robert Aumann, egy 2007 januárjában zajló konferencián. A zsidó államot fenyegető hármas veszélyről beszélt. A tudós szerint nem az iráni atomtervek jelentik a legnagyobb veszedelmet, hanem az, ha Izrael elveszti a saját, cionista identitását, ősi ígéretét Erec Jiszraelre.

Magyarországon az antiszemitizmus hagyományosan a jobboldalhoz kötődik. Persze a baloldalon nálunk is számosan voltak antiszemiták, de anélkül, hogy a baloldali antiszemitizmus irányzatának sajátos vonásai pregnánsan megjelentek volna. Így volt ez a magyar szociáldemokrácia és liberalizmus virágkorában, s lényegében így folytatódott a Rákosi és a Kádár korszakokban is.

Irakban december volt a legvéresebb hónap azóta, hogy 2003-ban elkezdődött az Iraki Szabadság Művelet. Konszolidációnak egyelőre nyoma sincs: Nuri al-Maliki síita kormányfő ugyanis ellenzi az Irakban állomásozó amerikai csapatok létszámának (átmeneti) növelését, ugyanakkor vonakodik felvenni a harcot Muktada al-Szadr radikális síita hitszónok milíciáival, illetve a síita halálosztagokkal. Ráadásul gondos kezek ügyeltek arra, hogy nyilvánosságra kerüljenek Szaddám Huszein volt diktátor december végén végrehajtott kivégzésének részletei, tovább szítva ezzel az ellentétet a síiták és a szunniták között. 

Zsidókat fényképezni – ez már-már valamiféle külön műfajjá nőtte ki magát. Merthogy fényképalbumról van itt szó, Villányi András fotóiról, melyekhez Lichtmann Tamás írt kísérőszöveget. Persze a „műfaj” szót – annak ellenére, hogy minden kisebbség életének dokumentálása, különösen a fényképészet területén, hálás téma – nem rossz értelemben használom.
 
 

2007. Február A jeruzsálemi Izrael Múzeum hamarosan visszaszolgáltatja négyszáz műtárgyát azok jogos tulajdonosainak, a Soa áldozatainak – jelentette pénteken a Háárec című napilap.           Izraelben törvény írja elő az ilyen műtárgyak visszaszolgáltatását és külön … Tovább »

Egy keresztyén (sőt harsányan antiszemita) családból származó fiatalember és egy zsidó lány szerelméről szól az alábbi részlet regénye. Igaz, a főszereplők hitehagyottak ebbéli minőségükben, és csak a közeljövő fővárosi underground alvilági szubkultúrájában érzik igazán jól magukat. Ámde a lány, Noémi, egy napon váratlanul ismeretlen helyre költözik; vége szakad az idillnek. A fiú persze nem hagyja annyiban, elindul, hogy visszaszerezze kedvesét (és ezen a ponton indul a történet).

Auschwitzban 1966 augusztusában jártam először. Frissen diplomázott tanárként, letelepedési segélyünkből, nászutunkat Krakkóban töltöttük. A közeli sóbánya (Wieliczka) után Oswieczimre is egy napot szántunk. Abban reménykedtem, hogy odaveszett rokonaim nyomára bukkanok. Katolikus arám s én sem sejtettem, hogy utunk szimbólum lesz, az örömben is emlékezés, a meg nem élt rítus, a chupa alatt összetört üvegpohár jelképe. Ugyanis véletlenek nincsenek, az összefüggéseket kell észrevenni, és megérteni. Erről szól az alábbi történet is.

A rendszerváltás idején úgy tűnt, hogy az ifjúság a társadalmi progresszió, a demokratikus alapértékek letéteményese. A százezres tömegrendezvényeken – például 1988. június 27-én, 1989. március 15-én vagy éppen június 16-án – a fiatalság erőteljesen felülreprezentáltan képviseltette magát. 1993-ban az ELTE-n, arra gondolván, hogy tudják rólam, hogy zsidó vagyok, tehát nem néznek antiszemitának, elsütöttem egy enyhén antiszemitának is fölfogható – egyébként nagyszerű – poént, mire úgy tekintettek rám, mintha leprás lennék.

 Író, szociológus. Angol irodalom szakot végzett az ELTE-n. Három évig volt a Valóság munkatársa. Publicisztikai írásai főleg az Élet és Irodalomban jelentek meg. Szerkesztője, majd főszerkesztője volt a Gondolat kiadónak.
 

Ritkán érzi azt az ember szerzőként, hogy írásának szinte azonnali, közvetlen hatása van. A Mazsök kuratóriumának 2006. decemberi ülésén ez az érzés kerített hatalmába, amiből sajnos sokat levont az a körülmény, hogy az elért hatás pontosan az ellenkezője volt az általam elérni kívántnak.

Globális anticionista vízió – Novák Attila a Teheránban tartott konferenciáról

A teheráni konferencia résztvevőit világosan csoportokra lehet osztani. Jelen voltak egyrészt az anticionizmusban utazó, iráni hivatalos akadémiai értelmiség reprezentánsai és jó pár moszlim ország … Tovább »

Az iszlámizmus mint olyan, az iszlámtól és a moszlimoktól idegen definíció, amely az iszlám vallás és a politika egybefonódását, „politikai iszlámot” jelent.

Bár a film Hanukáról (is) szól, a főszereplő női partnerét Eszternek hívják, s a film vérbeli vígjáték, ezért Purimkor is aktuális. Hag szaméah, vigadjunk! Reszkessetek Hámánok!