Botlatókövek – júniustól Magyarországon is

Írta: Szegő Péter - Rovat: Politika

Egy halott tragédia, tíz halott hatalmas tragédia, hatmillió halott statisztikai adat. Ez ellen a téves közhiedelem ellen kíván küzdeni immár Magyarországon is a német-magyar Stolpersteine (körülbelül: kőakadályok)-projekt. Európa-szerte egyre több városban lehet találkozni Günter Demnig alkotásaival.
 

 botlaókő_1.jpg

Botlatókő virággal 

Az 1947-ben Berlinben született, Kölnben élő művész kis betonkockákra applikált réztáblára vési az elhurcoltak nevét, születésének és deportációjának időpontját, valamint meggyilkolásának helyszínét.
Az így készült, macskakőre emlékeztető kőakadályt az áldozat utolsó lakhelyének bejárata előtt a járdába illeszti. Mára mintegy tízezer ház bejárata előtt található ilyen kőakadály, Berlinben 1400-at, Hamburgban 1600-at helyeztek el eddig, s vannak kőakadályok Hollandiában, Olaszországban, Ausztriában – többek közt Hitler szülővárosában, Braunauban – és Lengyelországban is.

Vannak olyan városok – mint München –, ahol politikai okokból nincsenek kőakadályok. Az északrajna-vesztfáliai Krefeldben például a helyi hitközség – egyetértve a városi tanáccsal – azt szerette volna elérni, hogy ne legyenek kőakadályok a városban, mert úgy vélték: így az áldozatok neveit folyamatosan lábbal fogják tiporni. Végül kompromisszum született: csak abban az esetben teszik ki a kőakadályokat, ha mind a ház mostani tulajdonosa, mind az adott áldozat hozzátartozói jóváhagyják azt. Voltak olyan háztulajdonosok, akik attól féltek, hogy házuk veszít az értékéből a közvetlenül előtte, a járdán elhelyezett kőakadály miatt.

A Stolpersteine kezdetektől fogva állami támogatás nélkül, teljes egészében az elkötelezett polgárok lendületéből, munkájából – és főleg adományaiból – él. Minden egyes követ ugyanis privát adományból finanszíroznak. Németországban 95 euró – mintegy 25 ezer forint – szükséges egy kő letételéhez. Az anyagi háttér biztosítása után helyiek – gyakran fiatalok, iskolások – segítenek a szervezésben: felkutatják az áldozatok pontos adatait, kiderítik elhurcolásuk történetét, illetve fölkeresik a még élő hozzátartozókat.

botlatókő_2.JPG

Botlatókő egy ismeretlen áldozat emlékére 

Gunter Demnig 2005 októberében megkapta Németország legmagasabb kitüntetését, a Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjét, 2006 augusztusában pedig Köln díszpolgárává választották.

A tervek szerint 2007 júniusában helyezik el az első kőakadályt Magyarországon. Demnig – saját, csak német nyelvű honlapja szerint – április 27-én vagy 28-án Budapesten tart előadást a Stolpersteine-projektről, majd június és augusztus között a német-magyar kulturális együttműködéseket támogató Bipolar segítségével több magyarországi településen elhelyezi az első kőakadályokat. A 2B Alapítvány és a kölni NS-Dokumentationszentrum (Nemzetiszocializmus Dokumentációs Központ) közös kiállításon mutatja be a magyar közönségnek Demnig eddigi munkáját. A szervezők szándékai szerint a magyarországi kőakadályok és a projektet kísérő kerekasztalviták közös gondolkodáshoz vezethetnek a magyar és a német múltföldolgozás kérdéseiről.
 

 

[popup][/popup]