Találatok ‘Komoly Tamás’
Összesen 875 találat (541 - 560) : Komoly Tamás.
„A Nakba csak az elmúlt 10-15 évben lett ilyen népszerű” Beszélgetés Aliza Bin-Noun asszonnyal, Izrael Állam nagykövetével (Gadó János)
– Az 1980-as évektôl fellépő „új történészek” (Benny Morris, Ilan Pappe és társaik) sok tekintetben átírták Izrael születésének korábbi történetét, miszerint 1948-ban a fiatal Izrael Államot, amely békejobbot nyújtott arab szomszédainak, megtámadták, ám ő megvédte … Tovább »
Kádár helyett Horthy
Ha a jobboldal identitásának elidegeníthetetlen része lett volna a demokratikus hagyomány, akkor nem viselkedik ilyen felelőtlenül, és nem vonultatja fel tömegeit nemzeti zászlók alatt a törvényes országgyűlés ellen. A jobboldal azonban nem tartotta szükségesnek felülvizsgálni történelmi örökségét.
Meghalt Raj Tamás
A lányom születését követő sabbatkor az ő zsinagógájába mentem, ő hívott fel a Tórához, ő írta be Ráhel nevét a nagykönyvbe. Nem is mentem volna máshoz. 1991-ben, az (akkor talán még szépnek hitt) új világ hajnalán ő volt az egyetlen autentikus rabbi sokunk szemében. Rabbinikus tudása politikai hitelességgel, a modern világban való jártassággal párosult.
Gadó János: Kádár helyett Horthy
A 2006-os Kossuth téri ellenforradalom, amely megroppantotta a baloldal gerincét és komoly politikai tényezővé tette a szélsőjobboldalt, szükségszerűen következett a magyar társadalom 1989 utáni öncsalásaiból, amelyet a politikai elit nagy része – a választók kegyeit keresve … Tovább »
A Mazsihisz-rendszer válsága
A rendszerváltás amúgy nem indult reménytelenül, hiszen az 1991-ben a
MIOK-ból megalakult Mazsihisz legalábbis a nevében szakított az
„izraelita” múlttal és a centralizáltsággal, hogy zsidó és demokratikus
lehessen. Ám ma már látjuk, hogy mindezek ellenére nem sikerült
túllépnie a szűkkeblű felekezeti képviseleti intézmény határain, és nem
is vált sokkal demokratikusabbá…
„A kabaré ne legyen részrehajló”
Voltak példaképeim. Először is Alfonsó, az ős-clown. Aztán Horváth Tivadar, a remek előadóművész, Salamon Béla a pesti slemil, Kabos Laci, a maga sajátos dramaturgiájával és természetesen, a felejthetetlen Kellér Dezső. Úgy érzem, hogyha azt mondjuk hogy pesti kabaré, akkor abba az én 23 éves igazgatásom feltétlenül beletartozik.
Zsidó, nem zsidó
Mivel a Coen testvérek ketten vannak, tulajdonképpen érthető, hogy kétszer olyan jó filmeket csinálnak, mint a többiek. Hogy a tempót követni tudjuk, legújabb filmjüket ketten is megnéztük. A Serious Man egy zsidó közösségben játszódik, zsidó szereplőkkel, tele zsidó szimbolikával, úgyhogy mindenképpen kellett valaki, aki maga is átesett egy bár-miczvón, és bármikor előhúz egy anekdotát a lvovi rabbiról, hogy elmagyarázza, miről van szó. De kellett egy olyan is, aki éppen csak ismeri ezeket a dolgokat, mert végül is nem kizárt, hogy olyanok is megnéznék Larry Golpnik széthullásának történetét, akiknek esetleg nem volt bár-miczvójuk. Woody Allen, a Mindenható, a Jefferson Airplane és hatezer év minden tudása lesz a segítségünkre. Meg lehetett volna csinálni a filmet Újlipótvárosban is? Duplakritika zsidó és nem zsidó szemszögből.
Rasszista, antiszemita párt is hozzájuthat adatainkhoz
Annak érdekében, hogy a demokratikus pártok (vagy az annak tartottak) a választási kampány során közvetlenül is megszólíthassák a választópolgárokat, az Országos Választási Iroda (OVI) tájékoztatása szerint jogszerűen hozzájuthatnak a választópolgárok név- és címadataihoz – írja Szemenyei-Kiss Tamás a magyarország.ma nevű portálon.
Pozitív gondolkodást
Kenyerem javát megettem. Azt hittem: meglepetések nem érhetnek. Tévedtem. Mindig is tudtam, hogy egy félig megtöltött poharat egyesek félig telinek, mások viszont félig üresnek látják. Aszerint, miként nézzük, s főként miként értékeljük, amit láttunk.
„Kell lennie egy belső ruhatárnak…”
Sándor Pál filmjeinek, szállóigévé vált mondatai közül a Szabadíts meg a gonosztól című filmből Major Tamás által alakított Kemczik úr megállapítása áll hozzám a legközelebb: „kell lennie egy belső ruhatárnak…”, ahol a titkos és fontos dolgok vannak, ahol valószínűleg nemcsak a bársonygalléros kabát található, de mindaz, ami túl értékes ahhoz, hogy kint legyen.
„Dühítőek a masírozó neonácik” – Interjú az izraeli nagykövettel
Izrael budapesti nagykövete a két ország kapcsolatáról, a magyarországi antiszemitizmusról és a közel-keleti béke esélyeiről beszélt az atv.hu-nak.
Ranschburg Jenő Prima Primissima Díjas
A gyermeki lelket nála jobban senki nem ismeri. Talán, mert az ő lelke is valamelyest gyermeki. Mondják róla: minden családban elkelne egy ilyen nagypapa, hiszen legendás tévéműsorából, könyveiből nemzedékek tanulták, hogyan kell gyereket nevelni. A hetvennégy éves dr. Ranschburg Jenő ma is dolgozik. És még mindig nem hiszi el, hogy december elején Prima Primissima Díjat kapott.
Legfelsőbb Bíróság: Gárda betiltva
A Legfelsőbb Bíróság kedden visszautasította a Magyar Gárda Egyesület felülvizsgálati kérelmét, és helyben hagyta a szervezet feloszlatását jogerőre emelő nyári ítéletet. Ezzel a gárda az összes lehetséges magyarországi jogi fórumot kimerített önmaga feltámasztására. Vona gábor Jobbik-elnök szerint most Strasbourg következik.
Elie Wiesel: A bolond Mose
Elie Wiesel 2016. július 2-án hunyt el. Néhány éve, magyarországi látogatása alkalmával közöltük egyik legszebb elbeszélését. Ezzel emlékezünk rá.
A Béke Nobel-díjas Elie Wiesel december 9-én érkezik Magyarországra. Látogatása alkalmából a Szombat A bolond Mose című elbeszélésének fordításával köszönti őt, mely életműve központi témájával, az emlékezéssel és az emlékeztetéssel foglalkozik. A bolond Mose kulcsfigurája végigkíséri Wiesel életművét, és számos írásában visszatér.
Elie Wiesel Magyarországon
Több mint hatvan év után Magyarországra érkezik Elie Wiesel magyar származású béke-Nobel-díjas író. A STOP a látogatás szervezőjétől, Köves Slomótól, az Egyesült Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőjétől érdeklődött arról, hogy hol tartanak a szimbolikusan is fontos látogatás előkészületével.
Zenés kirándulás Győrbe
Kóborlás a győri zsidó emlékek között és a Műemlékvédelem kategóriában Európai-díjas barokk belvárosban, az abdai Radnóti-emlékmű megkoszorúzása. Találkozás a Győri Zsidó Hitközség tagjaival.
A „polgár” világa
A mai Magyarországon mindenki valamilyen kulturális vagy történeti mintát keres magának, hagyományt, melybe belekapaszkodhat vagy hozzákötheti magát, elődöket, akikre feltétel nélkül büszke lehet. A szocialista évtizedek megakasztották a szerves társadalmi fejlődést (direkt nem „haladást” írok) hogy aztán maguk is szervesüljenek valahogyan a történelembe, de mielőtt távozott volna a korszak, azért meggyökereztetett számos szokást és gondolkodásmódot. A hagyományok utáni keresgélés nagyobb méretekben is folyt, a viszonyítási pontok felkutatása főleg a rendszerváltás után indult meg s sokáig a polgárosodás fogalma uralkodott egyes történetírói és közírói szférákban (a másik ilyen mindenre csodaszerként használt pszedudofogalom a civil társadalom volt).
“Magasabb nívóra lenne szükség”
Az elhíresült Kertész Imre-interjú kapcsán a Litera körkérdést intézett írókhoz, irodalmárokhoz, történészekhez. Ez alkalommal Bán Zoltán András, Szántó T. Gábor és Tamás Gáspár Miklós reagálását olvashatják. A beérkező válaszokat folyamatosan közöljük.
Vándor zsinagóga-koncertek
Különleges komolyzenei körsétára csalogat az a négyrészes, évvégi koncertsorozat, amelyet két budapesti és két vidéki zsinagógában rendeznek. Az első most vasárnap lesz a fővárosban, a Frankel Leó utcában.

