„A szívem a magasságok felé tekint…”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Fájdalmas lélekkel, kavargó gondolatokkal, megrendülten állok itt most Önök előtt egy olyan közösség küldötteként, amely átszenvedte a történelem legnagyobb sorscsapását.
 

 

schoner alfred web.jpg 

Schőner Alfréd főrabbi, az OR-ZSE rektora

Fájdalmas lélekkel, kavargó gondolatokkal, megrendülten állok itt most Önök előtt egy olyan közösség küldötteként, amely átszenvedte a történelem legnagyobb sorscsapását.

Fájó kegyelettel, drámai módon emlékezem én is arra a hat millió európai zsidóra, s azon belül 600 ezer magyar zsidóra, akik a különböző koncentrációs táborokban, munkaszolgálatban, gettókban, vagy a Duna partján lelték halálukat. Pontosíthatnám: nem jó ez a kifejezés, hogy “lelték halálukat” – meggyilkolták őket.

Ez a pontos kifejezés! S természetesen hasonló érzéssel és kegyelettel gondolok azokra a roma honfitársainkra, ellenállókra, a magyar hadsereg azon katonáira, akik ártatlanul szenvedtek vértanú-halált.

Az én családom Kelet-Magyarországról származik, édesapám Csengerben született, édesanyám Esze Tamás falujában, Tarpán. Felmenőim részt vettek a magyar szabadságharcban, 1848-ban. Elődeim részt vettek az első világháborúban. Mégis szinte a teljes családomat kiirtották. Harminckilenc családtagom vesztette életét Auschwitz koncentrációs táborában. S nincs hová elmennem sírlátogatásra, mert sírjuk sincs, hiszen a gázkamrák után a földi porhüvelyt elégették és a hamvakat szétszórta az a buta, az a kósza szél.

Természetesen abban a szörnyű, komor korban is voltak emberek az embertelenségben. Nemcsak Wallenbergre gondolok, nemcsak Carl Lutzra, nemcsak Giorgio Perlascara, hanem olyan kiváló magyar emberekre, mint például Bajcsy-Zsilinszky vagy Nagybaconi Nagy Vilmos, Slachta Margit (Szocális Testvérek Társaságának alapítója), Boldog Salkaházi Sára, Márton Áron gyulafehérvári püspök, Apor Vilmos győri püspök, Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát a református Éliás József református lelkész,  a Jó Pásztor Misszió keretében (Auschwitzi-jegyzőkönyv) az evangélikus Sztehlo Gábor lelkész… Hogy csak néhány nevet emeljek ki.

Jeruzsálemben van egy különleges múzeum, melynek neve: Jád VáSém. Örök emléket állít azoknak, akik mártíriumot szenvedtek. Amikor ott járok vagy jártam, mindig jóleső érzéssel láttam, hogy egyre gyarapszik a magyar nevek száma, azoknak az igaz magyar embereknek a száma, akik életük kockáztatásával zsidókat mentettek az embertelenségben.

Szívem a magasságok felé tekint, de a földi valóságot pásztázza.

Hiszen holnap este a Dohány utcai zsinagógában a Soá-pokol egy másik szegmensét idézzük. Napló töredéket olvasnak fel a kegyelet jeleként.

Egy egykori kislány naplóját, sorait, aki Anna Frank kortársa volt, ám ő visszatért a pokolból.

„Én láttam Theresienstadtban gyerekeket, de azt csak utóbb tudtam meg, hogy esztendők folyamán, mintegy 15.000 gyermeket hurcoltak oda. Gázkamrába nem kerültek, mint Auschwitzban, csak éppen hagyták elpusztulni legtöbbjüket. A sok ezer gyerek közül, alig százan élték meg a felszabadulást. Egy vagyok közülük.”

Írta a megmenekült, egykori kislány: Sárdi Mária. Ma, 65 évvel a holocaust után közösen íly módon is emeljük fel szavunkat az antiszemitizmus, a rasszizmus minden fajtája ellen, a szélsőséges gondolatok terjedése ellen!

De most mi, itt a Duna-parton emlékezünk arra, amikor bennünket semmi nem védett. Nem védett a törvény, hanem ellenkezőleg, diszkriminált, numerus clausus-szal, numerus nullus-szal, első, második és harmadik zsidótörvénnyel. Tönkrementek, megszűntek a közösségek, lerombolódtak az épületek. Meggyilkolták szeretteinket, apákat, anyákat, gyermekeket, védteleneket, kiszolgáltatottakat. Hitveseket, testvéreket, csecsemőket, olyanokat, akik még beszélni sem tudtak, akik még kérdezni se tudtak. Akik semmit nem éreztek a világból, csak talán édesanyjuk illatát, mégis elpusztították őket. 

Terezinben 15.000 gyermeket öltek meg, de másfélmillió gyermeket  a Soában!

Nézem a Dunát, ahogy örvénylőn, piszkosan, viszi a korai tavasz hordalékát. Néhány évvel ezelőtt helyezték el, innen talán úgy néhy kilométer távolságban, Pauer Gyula Cipők a Duna parton című kompozícióját. A Budapesten emelt emlékművek egyik legdrámaibb vallomása. Az emlékhely három pontján, öntöttvas táblákon magyarul, angolul és héberül olvasható az alábbi felirat.

„A NYILASKERESZTES FEGYVERESEK ÁLTAL DUNÁBA LŐTT ÁLDOZATOK EMLÉKÉRE ÁLLÍTTATOTT 2005. ÁPRILIS 16-ÁN”

A szobrászművész hatvan pár korhű lábbelit formált meg vasból. A parti szegély terméskövére erősített cipők mögött negyven méter hosszúságú, hetven centiméter magas kőpad húzódik.

Az elmúlt ősszel három szábre unokámmal sétáltunk az Országház környékén. Csodálattal tekintettek a monumentális épületre, a magasságok felé ívelő tornyokra. Visszamosolyogtak a felhőtlen tekintetű Bibó István bust-jére, mellszorára. Ámulva tekintették a habokból szinte kiemelkedő autobusz-vizibuszt, s visszaintegettek a kiránduló hajón az őszi napsütésben integető külföldieknek.

Majd közeledtünk a Pauer Gyula alkotta cipő-kompozícióhoz. Döbbenten láttam, hogy néhány 25-30 év közötti fiatal vihogva, s egyben értetlenül járja körül a „furcsa” alkotást. Egyikük levette szandálját, s „felpróbálta” az egyik vascipőt… Megdermedten álltam ott unokáimmal. Odaléptem az egyébként egymással svédül beszélő fiatalokhoz, és angolul megkérdeztem, tudják-e, hogy mit szimbolizálnak ezek a cipők. Értetlenül néztek rám.

Majd beszéltem és beszéltem nekik a soáról, a hat millióról, és a 600 000-ről, a hívektől megfosztott magányosan árvuló zsinagogákról, az elnéptelenedett zsidó közösségekről, a kiírtott családokról, a sok-sok évtizedes gyógyíthatatlan fájdalomról, amely nemcsak a soát átélt generációt sujtja, hanem beleégett az azt követő generációk lelkébe és időnkénti félelmeibe. És beszéltem a szörnyű asszociációkat keltő, a nyilas rémuralomra utaló, Budapest utcáin ma is megjelenő jelképekről.

A svéd fiatalok döbbenten hallgatták szavaimat, majd elköszöntünk egymástól. Néhány másodperc múlva, mikor önkéntelenül visszanéztem az ifjú túristákra, ámulatba ejtő meglepetéssel láttam, hogy mindannyian térde borulva – saját hitüknek megfelelően – imádkoztak az ártatlanul meggyilkolt ezrek emléke előtt.

Hivő emberként vallom, hogy szolidaritással, pedagógiával, toleranciával, közös gondolkodással, egymás iránt érzett felelősségtudattal, az emberi méltóság tiszteletben tartásával, imádsággal lehet csak építeni hidat az emberi lelkek között, hogy ma is aktuális legyen a Biblia egyik legnagyobb profétájának mondata:

„Töröld le szemedről a könnyeket, ajkadról az elcsukló sírást, mert – igenis – van jövője a követő generációknak.”

„Aggasztóan aktuális ma az Élet Menete”

 

nemeth sandor web.jpg 

Németh Sándor. a Hit Gyülekezete vezető lelkésze
 

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!

 

Aggasztóan aktuális ma az Élet Menete, és fájdalmas az emlékezés a holokauszt áldozataira. Talán sokan úgy véltük: ha a 20. század előtti történelmi tragédiákból nem is tanult az utókor, de a náci és a velük kollaboráló nyilasok által elkövetett tömeggyilkosságokból és népirtásból levonta a megfelelő tanulságokat. Tévedtünk.

A náci Magyarország tradícióját és gonosz szellemiségét megidéző Jobbik fanatikus képviselői immár az ország házában jelenítik meg azt a nemzetpusztító, átkozott örökséget, amely ellen közel hatszáz ezer magyar zsidó, több ezer roma és más közösséghez tartozó ártatlan áldozat vére kiált az utókorhoz és – személyes hitem szerint – Istenhez.

Márpedig ha a fanatikus ember ellenőrizhetetlen hatalomra tesz szert, és démonizálódik a gyűlölettől, képes felebarátját megnyomorítani. Képes embertársa jogait, méltóságát agyagba taposni, képes legnagyobb kincsétől, az élettől megfosztani! – ráadásul emberi mivoltát leginkább megszégyenítő módon. Ezt is bizonyítja a történelem. És azt is, hogy a vészkorszakok dühöngése után az emberiség kevéssé tudja az áldozatokat kárpótolni. Az elpusztított életeket és elrabolt sorsokat visszaadni pedig képtelen.

Marad az emlékezés. Kötelességünk emlékezni mindazokra, akik politikai őrültek etnikai és vallási tisztogatási mániájának váltak tragikus kárvallottjaivá. Az emlékezés ugyan képtelen megeleveníteni és újra létbe szólítani azokat a gyermekeket, fiatalokat, felnőtteket, aggastyánokat, akiket a náci és nyilas téveszmék által vadállatok kegyetlenségét is felülmúló gonoszsággal taszítottak a pusztulás vermébe – de az utókornak akkor is tudnia kell, hogy adósa e mártíroknak; hogy kőbe vésett kötelessége tisztelettel adózni emléküknek és tragédiájuk történelmi valóságának. Azért vagyunk emberek, hogy a múltat nem a mindenkori hatalom önigazolása alapján értelmezzük, hanem az áldozatok, a kiszolgáltatottak, a megalázottak tényleges tragédiája szempontjából.

Ezért gyűltünk ma itt össze, hogy nemzedékről nemzedékre fennmaradjon a múlt koncentrációs és haláltáboraira, tömegsírjaira, a halál útjára való emlékezés. És kimondjuk, hogy ezek diabolikus alkotói, a nácik, nyilasok, antiszemiták és utódaik örökre kiérdemelték a civilizált világ elutasítását és Isten ítéletét.

Az Élet Menete évről évre tájékozódási pontot ad a magyar társadalomnak.  Megmutatja a humanitás számára a különbséget a helyes és a járhatatlan út között. Lehetnek etnikai, vallási, politikai, gazdasági, életvezetési különbségek, érdekellentétek, sőt feszültségek is köztünk. De ezek kezelésében a gyűlölet és az erőszak soha, semmilyen formában nem játszhat szerepet.  Hisszük, hogy társadalmi béke megőrzése érdekében a konfliktusokat kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéddel vagy kompromisszumok során kialakított modus vivendivel kell megoldani.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, mégis van egy pont, ahol konfrontálódni kell. Ki kell mondani, hogy ma már nem elegendő pusztán elítélni a náci, nyilas gaztetteket és gyilkosokat, nem elegendő csak emlékezni az áldozatokra. A Jobbik ugyanis nyílt antiszemita és romaellenes retorikával közel 17 százalékos támogatottsággal jutott be az Országgyűlésbe, abba parlamentbe, melynek üléstermeit a II. világháború előtt rasszista, zsidóellenes törvények meghozatala szennyezte be. A demokrácia lehetőségeit kihasználó, de lényegét és normáit tagadó mozgalom minden tisztességes magyar embert súlyos erkölcsi és spirituális kihívás elé állít. E kihívás megkerülése vagy a közömbösség súlyosan kártékony és szégyenteljes magatartás.

Emlékezésünket csak az hitelesíti, ha felvesszük a küzdelmet a hétköznapokban is. Ha szűkebb és tágabb környezetünkben egyértelművé tesszük: nem tűrjük a náci példaképeket követő, nemzetünk szívét-lelkét mérgező, agresszív nacionalisták uszításait. Egyértelmű a Názáreti Jézus a próféták sírjait ékesgető, képmutató farizeusokhoz intézett szavainak üzenete: kizárólag akkor kerülhetjük ki a képmutatás csapdáját, ha egyszerre ítéljük el a múlt népirtásait, gyilkosait, és fogjuk le a jelenkor potenciális gyilkosainak kezét, némítjuk el a gyűlöletre uszítók száját.

A gyilkosság ugyanis ember- és népgyűlölettel kezdődik. János apostol szerint, aki gyűlöli az embertársát, az embergyilkos. A náci, nyilas vészkorszak pedig arra tanít bennünket, hogy komolyan kell venni azokat a szervezeteket, amelyek bizonyos etnikumokkal, vallási közösségekkel szembeni gyűlöletre alapozva akarják megragadni a hatalmat. E kóros jelenséget nem lehet elbagatellizálni, semmibe venni, ahogy erre egy bibliai elv is figyelmeztet: „Egy kis kovász az egész tésztát megkeleszti.” Vagyis Magyarország csak akkor lesz képes megfelelő lendületet venni és kilábalni a válság következményeiből, ha kiveti magából az antiszemita, rasszista, nacionalista gyűlölködés „kovászát”. Ezt nekünk, magyaroknak kell megtennünk, ezt követeli a lelkiismeretünk, ezt várja a civilizált világ – ezt senki sem fogja helyettünk elvégezni!

Nem könnyű feladat. A Jobbik és Gárdája mély konfliktusokat generálhat magyar és magyar ember között, megmérgezheti hazánk és a szomszédos országok viszonyát, olyan nemzetközi politikai, gazdasági elszigeteltségbe szoríthatja be Magyarországot, aminek negatív következményeihez képest jelenlegi gondjaink eltörpülnek. A magyar társadalom betegségeinek leküzdéséhez szükséges vakcinát nekünk kell beadnunk, nekünk, akik következetesen és egyértelműen szemben állunk a fasisztoid törekvésekkel. Olyan Magyarországot szeretnénk, ahol tisztelet övez minden törvénykövető polgárt – vallási és etnikai hovatartozásától függetlenül.

Nagyra értékeljük a hazai zsidó közösség több mint ezer éves, nemzetünk fennmaradása, megújulása, fejlődése érdekében tett erőfeszítéseit. A magyar zsidó közösség különleges emberi nagyságokkal áldotta meg Magyarországot és a világot, akikre joggal emlékezünk büszkeséggel.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szeretném felhívni figyelmüket az egyre erősödő Izrael-ellenességre is – az antiszemitizmus legújabb formájára. Izrael létezése rendkívüli jelentőséggel bír. Fontosnak tartjuk, hogy Izrael olyan erős állam maradjon, amelyik biztosítja az ott és a diaszpórában élő, a történelem során szinte folyamatosan fizikai létezésükben fenyegetett zsidók biztonságát és ellenségeik pusztító szándékával szembeni védelmüket. Keresztényként feladatunknak tekintjük a zsidó-keresztény civilizáció értékeinek megőrzését, képviseletét. Ebben pedig Izrael egyre meghatározóbb szerepet tölt be, hiszen védelmezi, építi a bibliai helyszíneket, biztosítja és egyre magasabb színvonalon segíti minden nemzet fiait, hogy a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás történetiségének hitelességét eredeti helyszínen tanulmányozhassák.

Magyarország és Izrael politikai, kulturális, gazdasági együttműködéséhez a hazai antiszemiták egyre ellenségesebben viszonyulnak. Rendszeresen olyan iszlamista körökből származó sztereotípiákkal vádaskodnak, ahol Adolf Hitler Mein Kampfja vagy a Cion bölcseinek jegyzőkönyve a legnépszerűbb olvasmány. Irán nukleáris törekvése tényleges veszélyt jelent az egész világra, különösen Izraelre. Ahmedinezsád iráni elnök Izrael legnagyobb ellensége ma. A Jobbik és Gárdája antiszemita és Izrael-ellenes mozgalom. Egyik legerősebb külföldi támaszuk a saját ellenzékét is könyörtelen kegyetlenséggel elnyomó iráni elnök személyéhez és rezsimjéhez köthető. Azok a politikusok, akik az Irán részéről megnyilvánuló fenyegetettséggel és a hazai szélsőséges mozgalmak támogatásában való részvételével szemben a vakság politikáját választották, súlyos hibát követnek el. Hasonló politikai felelősségük van, mint a harmincas évek vezető európai politikusainak, akik nem voltak hajlandóak Hitler és a nácizmus jelentette veszélyekkel szembenézni.

Mi, magyarok és európaiak szeretnénk békében élni az izraeliekkel, ahogy számos arab országgal is. Ám az olajfüggőség ellenére sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy míg a világ vezetői a békéről és leszerelésről beszélnek, addig Irán egyre közelebb kerül ahhoz, hogy atombombával rendelkezzen. A perzsák vallási és politikai vezetői egységesen vallják, hogy Izraelt el kell törölni a térképről. Az Élet Menetén való részvételemnek idén ez adja az egyik nyomós okát. Ha már a történelmi múltat nem tudjuk megváltoztatni, tegyünk meg mindent azért, hogy legalább ne ismételjük meg. Tegyünk meg mindent azért, hogy zsidók, romák és más kisebbségekhez tartozó honfitársaink félelem nélkül és szabadon élhessenek és boldoguljanak hazánkban. Izrael pedig a zsidók számára ne egy újabb haláltábor, ne egy újabb tömegsír legyen, hanem az ősi és örökérvényű ígéreteknek megfelelően „tejjel és mézzel folyó föld”, és szabad, biztonságos haza.

 

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]