Meghalt Raj Tamás

A lányom születését követő sabbatkor az ő zsinagógájába mentem, ő hívott fel a Tórához, ő írta be Ráhel nevét a nagykönyvbe. Nem is mentem volna máshoz. 1991-ben, az (akkor talán még szépnek hitt) új világ hajnalán ő volt az egyetlen autentikus rabbi sokunk szemében. Rabbinikus tudása politikai hitelességgel, a modern világban való jártassággal párosult.
 

 

Az 1989 utáni „sivatagi nemzedékben” zsidó hagyomány és modern tudás élesen kettévált. A magasan kvalifikált középnemzedéknek nem sok fogalma volt az előbbiről, az ebben járatos rabbikat pedig a kádár-kori hivatalos zsidóság, a MIOK végtelenül provinciális légköre tartotta fogva, s ettől 1990 után is nehezen szabadultak. Raj Tamás volt az összekötő kapocs, a nagyon kevesek egyike, aki mindkét kultúrában otthonosan mozgott.

Ő nem a MIOK-ban szocializálódott, őt a MIOK kivetette magából. Mi volt a bűne? Az, hogy komolyan vette rabbi-hivatását, maga köré gyűjtötte Szeged és környéke maradék zsidó fiatalságát, tanította őket – nemcsak imádkozni. Rossz idők voltak ezek: az 1967 utáni anticionista légkörben a hatóságok fölszámoltak minden olyan zsidó csoportot, amelyhez az autonómia gyanúja férhetett.

Templomban imádkozni, szovjet felszabadítóknak hálálkodni – ezt a két tevékenységet tűrte meg a hatóság, s nem habozott „komolyan foglalkozni” azokkal, akik zsidó történelemről, Izraelről, amerikai zsidókról próbáltak, akárcsak beszélgetni is. Mivel Raj Tamás összejövetelein ilyesmiről gyakran esett szó, felkeltette a hatóságok érdeklődését. A lakásán tartott házkutatás során megtalálták bűnössége kétségbevonhatatlan bizonyítékát: egy héber nyelvű szószedetet, amelyben olyan szavak szerepeltek, mint „repülőgép”, „szemüveg”, „telefon”, stb.

– Azt állítja, hogy ezek a szavak az imádság nyelvéhez tartoznak? – szegezte neki a kérdést a felkészült hatósági közeg.

 

Hiába igyekezett elővigyázatosan válaszolni, cionista tevékenységért rendőrhatósági figyelmeztetésben részesült, s a MIOK áthelyezte egy olyan városba, ahol a háború után már nem éltek zsidók. Nem tudott értelmes munkát végezni, nem maradt más választása, leszerelt, s ezután tizenhat évig kiadói szerkesztőként dolgozott.

Kiadói szerkesztő, fordító, könyvtáros – e fél-periférikus értelmiségi munkákból élt abban az időben a „tűrt” kategóriába sorolt értelmiségi-középosztályi réteg. Cionista-gyanús zsidó és horthysta-gyanús keresztény értelmiségi ezekben az években jól kijöttek egymással – mindketten a rendszer megtűrt, nonkonform elemei voltak. Gyakran ebben a közegben élt az értelmiséghez méltó szabad szellemiség, innen érkezett az ellenzék nem egy prominense.

Aki ebből a közegből tért vissza a rabbinikus munkához 1985-ben, azt egy világ választotta el MIOK-ban szocializálódott kollégáitól. Előbbinek 1989 a szabadság esztendeje volt, utóbbinak inkább a félelemé. Előbbi a zsidók előtt megnyíló lehetőségeket látta, utóbbi inkább az antiszemiták lehetőségeit.

Raj Tamás (1940-2010) Fotó:MTI

Amint a kapuk kitárultak, Raj Tamás nekilátott, hogy bepótolja a kényszerpályán töltött másfél évtizedet. Már 1980-ban talmud-tórát tartott fenn a lakásán, mely a korabeli zsidó társasági élet egyik fontos csomópontja volt. 1988-ban alapító tagja a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületnek, ahol a Martin Buber körben vasárnaponként a zsidó kultúráról, történelemről tart előadást. Alapítója és tizenöt éven át rabbija, tanára a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolának. Az első ciklusban országgyűlési képviselő az SZDSZ színeiben. Megalapítja a Makkabi kiadót, hogy asszimilációban felnövekedett kortársai megismerhessék a hagyományt. A kiadó legszorgalmasabb szerzője ő maga: a hagyományt népszerűsítő kötetek egész sora került ki a tolla alól. A Miskolci egyetem judaisztika tanszékének alapítója és tanszékvezető tanára. Tanít a Rabbiképzőben. Egy évtizeden át „média-rabbi”: ha egy újságírónak a zsidóságról kell valami információ, automatikusan az ő telefonszámát hívja, mert (Schweitzer József mellett) egyedül ő tudta a hagyományt a kor modern nyelvén interpretálni a közönségnek. Feleségével judaika-boltot nyit, aukciókat szervez. És végül, de talán elsősorban, a Nagyfuvaros utcai zsinagóga rabbija: működése nyomán az addig félhalott templomkörzetbe visszatér az élet. Amíg ott működött, odajárt a harmincas-negyvenes éveiben járó, a hagyomány felé tapogatózó értelmiség számos tagja is (jómagamat is beleértve).

1996-ban nagyon szokatlan lépésre szánta el magát: nyugdíjazását kérte. Nem bírt a hitközségi keretek közt megmaradni. Ettől kezdve lázas aktivitását visszafogta – fiatalkorától meglévő súlyos cukorbetegsége is erre késztette.

Raj Tamás 1989 után egy személyben próbált meg egy egész intézményrendszert felépíteni. Sajnos. Türelmetlen, lázas aktivitását a nehézkes zsidó intézményrendszer nem tudta követni, így mindennek egyedül kezdett neki. Egy világ választotta el őt az ottani intézményektől, rabbi-kollégáitól. Nyugalmasabb korban nagy lett volna a nagyok közt. Így számtalan tiszteletre méltó, izgalmas, ígéretes, félbe maradt, befejezésre váró kezdeményezés tanúskodik egy hálátlan korban élt rendkívüli ember munkásságáról.

Utoljára fél éve találkoztam vele, a Gozsdu udvarban rendezett zsidó fesztiválon: egy asztalnál ült, és zsoltárfordításainak új, kétnyelvű kötetét árusította. Vettem egy példányt és megkértem, dedikálja. Beszélgettünk pár percet, aztán telefonhoz hívták, én meg továbbmentem. Gondoltam, lesz még időnk eszmét cserélni. Egy életút-interjút kellett volna készíteni vele. Most már ezt is felírhatom az elvégezetlen munkák listájára.