Találatok ‘Hír TV’

Összesen 11,968 találat (8661 - 8680) : Hír TV.

1948, Izrael és a palesztinok – az igaz történet

Írta: Efraim Karsh - Rovat: Politika

Hatvan évvel azután hogy kikiáltotta függetlenségét, Izrael az egyetlen állam a világon, mely a legvadabb konspirációs elméletek és a vérvádak állandó céltáblája; melynek politikáját és cselekedeteit folyamatosan elítéli a nemzetközi közösség, melynek létezéshez való jogát szüntelenül vitatják és megkérdőjelezik, nem csupán arab ellenségei, de a fejlett Nyugat egy része is.
 

Zentai Károlyt mégsem adhatják ki

Írta: Index - Rovat: Hírek - lapszemle

Zentai Károly megnyerte kiadatása ellen benyújtott fellebbezési eljárását az ausztrál bíróságon, amely felülvizsgálta az ausztrál belügyminiszter korábbi döntését. A most 88 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy 1944 novemberében Budapesten két társával megvert és megkínzott egy zsidó fiatalembert, aki belehalt a bántalmazásba.

Pali

Írta:   Sólyom Zsuzsa - Rovat: Politika

Este leült a számítógép elé és keresni kezdett egy novellát a google-on. Miközben a szeme végigpásztázta a találatokat, egyszer csak megdermedt. Elhunyt Békés Pál. Nem ez biztosan nem az ő ismerőse, a népszerű író. Pali egykorú vele, nemrég jelent meg legújabb regénye.
 

Világ Robin Hoodjai egyesüljetek?

Írta: dr. Radó Ákos - Rovat: Politika

Robin Hood alakja már a 9. század óta jelen van az angol mondakörben. Az alaptörténet nemzedékeken keresztül szállt szájról szájra, s mindenki hozzátette a magáét a folyamatosan formálódó kánonhoz. Időnként rangjától megfosztott nemesként, haramiaként ábrázolták, aki könyörtelenül kirabolja a gazdagokat, hogy a zsákmányt bőkezűen szétoszthassa a szegények között.
 

Holokauszt – emlékezet – film

Írta: Surányi Vera - Rovat: Politika

Éjszaka és köd, Az élet szép, az Életvonat és még sokáig sorolhatnánk a holokauszt-filmek sorát. Újabb és újabb alkotások születnek, újabb és újabb kérdések merülnek fel. „A történelemnek van egy pillanata, amikor megáll” – mondta Claude Lanzmann, a Shoah rendezője. Megáll, és máshogy folytatódik. Az emberiség létezése során a holokauszt viszonyítási pont marad és annak is kell is maradnia.
 

Hosszú út előtt

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A parlamenti baloldal vesztét tulajdonképpen ugyanaz okozta, ami olyan könnyűvé tette, hogy Gyurcsány anno kihívó nélkül maradhasson. A „megmerevedett, kiüresedett és öncélúvá vált struktúrák” miatt a baloldal éppen arra vált mindinkább képtelenné, hogy betöltse legfontosabb funkcióját, az embereket folyamatos kihívások elé állító és változó világban: a közreműködést a társadalom önértelmezési folyamatában.

Veszélybe sodorta a Fidesz a holokauszt tagadásának büntethetőségét

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Rövid életű lehet a holokauszttagadás büntethetősége, ha az Országgyűlés által a héten elfogadott új törvényt a köztársasági elnök aláírja és ezáltal új, nagy valószínűség szerint alkotmányellenes, és bizonyosan alkalmazhatatlan szabály lép a nemrég elfogadott, és a szabadságot és az emberi méltóságot tisztelők által megnyugvással fogadott törvényi rendelkezés helyébe- írja a Hetek című lapban Hack Péter.
 

Vízválasztó

Írta: Seres Attila - Rovat: Politika

A közelgő parlamenti választások izgatott várakozással töltik el a magyar zsidókat is. A közvélemény-kutatások fölényes Fidesz-KDNP győzelmet és a Jobbik parlamentbe kerülését jósolják*. Vagy, ha úgy jobban tetszik, totális MSZP, és fatális SZDSZ vereség várható. Ez a fordulat alapjaiban forgathatja fel a zsidó intézményrendszer finanszírozását, és ezáltal a működését is.  

Idegenség, otthonosság

Írta: Turi Tímea, Vári György - Rovat: Politika

Az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál nem csak a jó időt hozta el szinte már hagyományosan a Millenáris Parkba: az április 22. és 25. között tartott rendezvény díszvendége Izrael és Ámosz Oz volt. Az izraeli vonatkozású programokon mégis az volt érezhető: sokkal több közös vonás van magyar és izraeli szerző, magyar és izraeli könyv között, mint gondolnánk.
 

Izrael-Ciprus tengely körvonalazódik?

Írta: Nagy Gergely - Rovat: Hírek - lapszemle

Sajtóértesülések szerint Izrael egy hajót tervez küldeni a Ciprusi Köztársaságba, hogy ezzel fejezze ki köszönetét azért, hogy a görög ciprióták nem engedték kikötni a Gázába igyekvő, az izraeliek szerint lehet, hogy nem csak segélyszállítmányt vivő hajókat. Az izraeli külügyminisztérium közleményben méltatta a ciprusiak “felelős hozzáállását”. A ciprusi külügyminiszter eközben Izraelbe utazott, hogy ottani kollégájával egyeztessen az ügyben.